Regisztráció Blogot indítok
Adatok
dingo kapitány

7 bejegyzést írt és 10 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
John Carpenter A dolog (The Thing) és a Menekülés New Yorkból (Escape from New York) klasszikusok rendezője az utóbbi időkben keményen dolgozott azon, hogy karrierjén eret vágjon. Idén kerül a mozikba a The Ward horror, amellyel remélhetőleg bizonyítja, hogy nem kell még leírni őt.…..
Geekblog Solomon Kane 2010.06.02 08:00:00
A Gonosz megszívta: magára haragította Robert E. Howard rosszkedvű, puritán fegyverforgatóját, aki addig nem nyugszik, míg végleg ki nem rugdossa követőit az esős Angliából. Conan atyjának második leghíresebb karaktere most először költözik a szélesvászonra (mellesleg teljes…..
Frank Miller a 300 kirobbanó sikere után bejelentette, hogy el fogja készíteni a képregény folytatását, azaz előzményét, a Xerxes címre hallgató mű főhőse Themisztoklész lesz, aki Görögország egyik legjelentősebb emberévé válik és megépítteti az ország hatalmas…..
Aki ismeri a Hupikék törpikék rajzfilmsorozatot bizonyára egyetért velem, hogy többszörösen is hibákat követtek el a moziverzió esetében, méghozzá rögtön az alapoknál. Először is a törpikék ezúttal nem a megszokott gombaházaik körül és a környező erdőben fognak…..
Kedves Hajónaplóm! Az előző következőben, azaz az előző részben (bizony), arról írtam, ahogy vérszomjas ostoba, bunkó koalák milliós hadseregükkel lerohantak és leütöttek, majd bezártak egy cella koszos falai közé. Itt folytatnám. Elég tuti dolog egyébként húst enni. De…..
dingo kapitány kalandjai Dingotáp 2010.05.29 17:00:00
Sült krumplit készítek, tökmindegy milyen formájú (hasáb, cikk, karika mindegy) csak egyformák legyenek. Amíg sül bő olajban, addig karika hagymát piritok, baconnel (mellékszereplő). És még készítek két-három tükörtojást. Ha minden kész ezeket egymásra halmozom, kicsit meg…..
A Mr Nice film valós történetet dolgoz fel, a sztori középpontjában Howard Marks áll, aki tanárként tengette életét, majd az egyik legkeresettebb bűnözővé vált. A hasis terjesztésére specializálta magát, Marks állítása szerint a világ hasis forgalmának a 10 %-ért volt…..
Filmdroid Inferno poszterek 2010.05.28 12:30:53
Hó elején írtam arról, hogy Lindsay Lohan fogja megformálni Linda Lovelace pornósztárt az Inferno filmben. Lovelace 1972-ben játszott a Mély torok mára már klasszikusnak számító hardcore alkotásban, később azonban abbahagyta a "szakmát" és ettől kezdve a pornófilmek…..
dingo kapitány 2010.05.28 13:25:22
Miután az Imagi Studios lehúza a rolót ne nagyon számítsunk arra, hogy a közeljövőben be fog futni a Tini Nindzsa Teknőcök (TMNT) animációs film folytatása, valószínűleg le is mondhatunk teljes egészében a második részről. Ám ez nem jelenti azt, hogy ne látnánk viszont a…..
Nem tudom, mikor lesz szövegdús poszt, hajónapló, film vagy ilyesmi (holnap, ha nem leszek nagyon másnapos), de addig is ha van olyan elvetemült aki erre téved, és szeret engem (amiből következik, hogy én meg egyenesen imádom őt! KÉTSZER!), annak egy kis muzsika, egyenesen Dingo…..
2009 májusában jelentette be az Universal, hogy Frank Sinatraról fognak filmet készíteni, a rendezői teendőket Martin Scorsesere bízták, aki Leonardo DiCapriot akarta elfogadtatni a stúdióval, ám a fejesek inkább Johnny Deppet akarták főszereplőnek, ráadásul Sinatra lánya is…..
dingo kapitány 2010.05.25 18:59:07
Kedves Hajónaplóm! A múltkor ott tartottam, hogy békésen szundítottam egyet a délutáni matiné után, miközben kényszerleszállást hajtott végre hűséges társam, az űrhajóm szoftvere, Derek, aminek a tétje az életem volt. Arra ébredtem, hogy hatalmas rázkódások vágnak az…..
AZÚJPÉLDAKÉPEIM, ÍME:FORZA Inter! Főleg azért mert akkor tuti elmegy a szériából Mou bácsi és az AS ROMA bajnok lesz! Amúgy nincs bajom vele.Olvasd össze a vastagbetűs részt. O.-  ..
Filmdroid Megamind előzetes 2010.05.20 21:03:00
A Shrek 4 ezen a hétvégén debütál az amerikai mozikban, ám érkezik idén még egy DreamWorks animációs film. Megamind idegen bolygó szülötte, a planéta pusztulását csak ketten élték túl, ő és Metro Men. Csakhogy míg Megamind gonosz célokra használja fel erejét, addig Metro…..
Kedves Hajónaplóm! Tegnap olyan nagyot fingottam! De nem emiatt akartam írni. Tegnapi napon különös DOLOG történt velem. Épp a szokásos kiküldetésen jártam, amikor.... - Központ... Izé... Az űrhajóm ismeretlen okból meghibásodott, kényszerleszállást kell végrehajtanom az…..
Film adatlap Eredeti cím: Solomon Kane Bemutató (USA): 2010 Magyar cím: Solomon Kane Magyar bemutató: DVD megjelenés (HUN): Műfaj: Kaland, Fantasy Rendező: Michael J. Bassett Forgatókönyvíró: Michael J. Bassett Szereplők: James Purefoy, Max von Sydow, MacKenzie Crook, Pete…..
dingo kapitány 2010.05.18 15:04:43
Végre egy király film. Kellően brutális és sötét. Dárkfantazi! CUDARJÓ! (A kép helye lenne ez, csak lusta vagyok ide rakni. Na, jó fej leszek MADZSAR feliratos előzetes IDE KATTINTVA! De ezt csak azután miután elolvastál! Különben vírusos lesz a géped! KÉTSZER!) A…..