Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Tebi

0 bejegyzést írt és 76 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Hónapok óta tologatott új rovatunkban egy-egy szolgáltatást fogunk bemutatni az Operából. Ezek egy része más böngészőkben is megtalálható ugyan, mégis érdemes körüljárni, hogy az Operában mi hogy működik, és mik a különbségek. Az egyik leginkább várt eszköz kétség…..
Tebi 2015.06.24 11:34:39
@expa: Hát szerintem nem írtál most el semmit, de másrészről a lesz-t én két sz-szel is megértettem és a többség is így lehet vele, szóval érdekes a gondolatmenet, de ez már elég "off topic" lett.
A szinkronizáláshoz visszatérve tartom a korábbi véleményemet, nem értem mi tart/tartott ezen eddig, manapság ennek egy alap funkciónak kellene lennie. Ehhez képest igen lassan, de legalább készül a dolog, ezzel talán kicsit a Vivaldi előtt járnak egy (számomra?)fontos területen.
Másrészt ez nem tudom, hogy Operáék, vagy a Chromium hibája, de mikor azt látom, hogy SSD-re telepítetve, 8 GB DDR3 RAM-mal a gyorshívó néha egyszerűen nem akar betölteni induláskor, olyankor szóhoz sem jutok. Nem ám egy-két másodpercre, hanem kb tíz vagy több is eltelik, mire megunom a fehér képernyőt és inkább beírok egy webcímet, amit aztán be is tölt azon nyomban.
Főbb újdonságok Alapértelmezetten engedélyezésre került három új egérmozdulat (A blogon illetve a fórumon lehet még újabb mozdulatokat kérni.) Jobb gomb + Le (Link megnyitása új fülön) Jobb gomb + Shift + Le (Link megnyitása új ablakban) Jobb gomb + Ctrl + Le vagy Jobb…..
Tebi 2015.02.25 12:32:28
@Med1on: De újdonság, eddig link megnyitására nem volt jó, csak új lapot nyitott a gyorshívóval (vagy kezdőlappal), most ha egy linken csinálod azt nyitja meg új fülön, mint a régi Operában. Ezt az egérmozdulatot én személy szerint nagyon hiányoltam eddig és már majdnem el is felejtettem.
Ha problémád van az Opera Mini vagy az Opera Mobile böngészőkkel, itt kérhetsz segítséget! Ha az Opera asztali verziójával kapcsolatban kérdeznél, akkor kattints ide! Próbáld meg a problémádat pontosan körülírni. Írd le, hogy mi okozta a gondot, mit csináltál éppen,…..
Tebi 2015.02.08 01:00:52
@gyjoci95: Meglehetősen felhasználás függő. Pl ha alapból a minivel, vagy a mobile tömörítéséses módjában netezel, akkor ugye azon már nem tud spórolni, de ha olyan böngészőt használsz, amiben nincs ilyen funkció azzal csodákat művel, facebook nagyon jó lenne, de mivel titkosítva van ssl kapcsolaton megy, így azon nem tud spórolni, gondolom hasonló a helyzet a netbankokkal, de ez utóbbiak amúgy se hinném, hogy sokat esznek, viszont nálam például a hvg alkalmazásán hihetetlenül nagy spórolást tudok elérni, hosszabb töltési idők és kicsit kásás képek árán. Az a jó, hogy az opera maxban pontosan látod alkalmazásokra lebontva, hogy mennyit is spóroltál, és hamar rájöhetsz, hogy megéri-e ezzel lassítani a netes dolgokat, a kép és videó minőségen kicsit rontani, meg a memóriából beáldozni rá.
Telepítés Hol is kezdjem... A telepítő kb. ugyanakkora (30-40 mega között), mint az új Operáé. Ez nem is meglepő, mivelhogy Blink/Chromium alapokról van itt is szó. A telepítés menete is nagyon emlékeztet a régi és az új Opera telepítőire. Ismerkedés Első indításkor elénk…..
Az Opera halála átalakulása óta eltelt évek még a legoptimistább fanatikusokat is elbizonytalanították egy időre. A 15-ös verzióval induló "projekt" immáron 28-as verziónál tart és mindenféle ígéret és mellébeszélés ellenére annyi újítást nem kapott ez idő alatt, mint…..
Főbb újdonságok A telepítőfájlok tömörítése változott. Ennek hatására a telepítő mérete kb. a negyedével csökkent. (A következő frissítéskor lesz eredménye.) SZERK: Jelenleg csak a Mac-es kiadásról van szó. További újdonságok A szív menüben mostantól a 7…..
Tebi 2015.01.15 18:57:19
@knorbert: vagy talán a stabilat, esetleg a bétát felrakni az operából, ha zavarnak az összeomlások és kiforratlan funkciók azért az is sokat segít. Ha mással is bajod van, akkor már lehet tényleg elkél a firefox, sajnos nem elképzelhetetlen szitu, hogy így legyen a jelenlegi állapotban.
Mindenesetre ez a kép nagyon jó volt :D
Az új Opera egyik legidegesítőbb tulajdonsága, hogy a linkek szövegét nem lehet rendesen kijelölni. A régi Operában, ha oldalra húztuk az egeret, akkor a böngésző kijelölte a link szövegét, ha függőlegesen húztuk, akkor pedig megfogta a linket, amit így más helyekre, például…..
Csütörtökön szépen csendben megjelent a 26-os verzió stabil kiadása is. Még a Desktop blogon sem volt róla hír. A bétába bekerült fejlesztések közül gyakorlatilag csak kettő van engedélyezve a stabilban. A felhasználói visszajelzésekre reagálva a pár hónapja bevezetett…..
Tebi 2014.12.09 11:53:31
@expa: Lehet hülye kérdés lesz, de nincs véletlenül az Opera Turbo bekapcsolva?
Tebi 2014.12.09 12:38:40
@expa: Nem erre gondoltam, hanem simán az opera menüben, az alsó részen a "Bővítmények letöltése" és a "További eszközök" között van egy "Opera Turbo" ha az előtt pipa van, akkor van bekapcsolva a turbo, ami az opera szerverein keresztül tömörítve küldi az adatokat, hasonlóan mint a mini a telókon. Én pl. mobilnet mellé bekapcsolom, mert így lehet adatforgalmat spórolni, de amúgy általában fölösleges. Ennek is van egy olyan tulajdonsága, hogy nem engedi automatikusan betöltődni a flash-eket.
Tebi 2014.12.09 13:21:02
@expa: Örülök, hogy segíthettem :D
Magyar Opera Opera Linuxra 2014.12.03 18:06:54
A 26-os verzióval Az Opera végre visszatért a Linux világába. Vagy mégsem? Nem teljesen. Ubuntu Jelenleg az Opera hivatalosan csak az Ubuntut és az Ubuntu alapú rendszereket támogatja. A jövőben ez változhat. Ennek ellenére az új Opera több disztribúcióra is elérhető, mivel a…..
Ezen az oldalon az új, Chromium alapú Operával (15-ös verziótól felfelé) kapcsolatos kérdéseket tehetsz fel, ha technikai problémád van. Arra kérünk, hogy tartsd be az alábbi pontokat: Ezen az oldalon csak az új Operával kapcsolatban kérdezz! Ha a régi Operával kapcsolatos…..
Az első dolog, amit egy új program telepítésekor megnézek, az a beállítások, lássuk hát akkor az Opera tanfolyamunk első napján az Operának ezt a részét. Az Operában a beállítások kezelése eléggé különbözik a többi böngészőtől, így mindenképpen át kell…..
Tebi 2014.11.06 20:11:21
@Csordás János: A fenti bejegyzés már több mint öt és fél éves, azóta teljesen átalakult a böngésző, sajnos pár dologban vissza is fejlődött a beállítások terén. Az egy gombos billentyűparancsokért, vagy legalábbis ahhoz legközelebb álló dologért a "Speciális billentyűparancsok engedélyezése" opció felel. Ez ezt a tíz parancsot tudja: help.opera.com/opera/Windows/1583/en/fasterBrowsing.html#advanced
Átkonfigurálni amennyire tudom a beállításokban már nincs mód, de kiegészítővel például
addons.opera.com/hu/extensions/details/shortkeys/?display=en
vagy a konfigurációs fájl szerkesztésével ez is megoldható valamilyen szinten.
Főbb újdonságok Bár a könyvjelzők szinkronizálása már az előző verzióban bemutatkozott, ahhoz még túl instabil volt, hogy a béta kiadásba bekerüljön. Most viszont további javításokat kapott, ráadásul már az Androidos kiadással is képes szinkronizálni. Megnyitott fülek…..
Tebi 2014.11.05 11:01:29
@Zsolt Kallós: Torrentnél érdemes beállítani a torrentkliensben egy mappát, amit figyeljen és keresse a torrent fájlokat, én például beállítottam a letöltések mappát, így ha fut a kliens azonnal indul a torrent, miután letöltődött a torrentfájl, majd áthejezi onnan a torrentfájlokat.
A Word, Excel, Pdf, stb. már problémásabb, megoldás lehet mondjuk egy kiegészítő, ami a böngészőben nyitja meg őket, így ha csak gyorsan meg akarsz nézni valamit és később nem lesz szükséged a fájlra akkor az egész gyorsan megy, nem kell lementened, de a célprogram funkcionalitását nélkülözni kell.
Főbb újdongságok Könyvjelző szinkronizálás (A címsáv jobb szélén megjelent egy profil ikon. A régi MyOpera accounttal lehet bejelentkezni, vagy újat lehet létrehozni. Egyelőre csak a könyvjelzőket szinkronizálja, viszont alapértelmezetten engedélyezve van a…..
A 24-es verzió lassan átkerül a Next csatornára. A mai kiadás már csak hibajavításokat tartalmaz. A HiDPI, a H.264 és a fül előnézeti képek mellett a könyvjelzőkezelő is számos javítást kapott. (A könyvjelzőkezelőt tesztelés előtt engedélyezni kell!) Az összes javítást…..
Még csak szerda, de a héten már a második fejlesztői verziót kapjuk. (Ez valójában azért van, mert a múltheti problémák miatt átcsúszott hétfőre.) A mai kiadás kijavít néhány hibát, amit az előző kiadás okozott, és egy újdonsággal is szolgál. Frissítés után első…..
Tebi 2014.06.23 11:00:36
@bagzatamagzat: Rendszeresen használom a gmailt-t, de nem tapasztaltam ilyet, (mondjuk én nem dev-vel böngészek), lehet hogy valamelyik kiegészítő okozza, ha van. Én megpróbálnám őket letiltani, hogy úgy is előjön-e a probléma.
A 22-tes verzió egyetlen lényeges újdonsága a csendes frissítés és az ezzel párhuzamosan áttervezett frissítési mechanizmus. Erről bővebben egy korábbi bejegyzésben olvashattok. Figyelem, a csendes frissítés a következő frissítéskor lép érvénybe, vagyis most még látni…..
Tebi 2014.06.06 11:00:00
@Darkcomet: Igazából már egy ideje van bináris csomag is debian-ra meg windows ra, ha jól tudom. Én is nagyon kíváncsi vagyok amúgy mire jutnak vele. Kemény fába vágták a fejszéjüket, de láthatóan halad a projekt. Azért én még minden napos használatra kicsit kezdetlegesnek érzem néha, de alakul a dolog.
Tebi 2014.06.06 17:00:02
@Nekomajin: Még ahhoz képest, hogy milyen kevesen fejlesztik és nem is fő állásban, néz is ki valahogy, de egyetértek, az nagyon jól látszik, hogy egy működő böngészőt tényleg nem lehet csak úgy hirtelen összerakni. Az a jó benne, hogy végül is egy modern motorra épül, így nem nagyon lesz kompatibilitási, meg sebesség probléma, de minden ízében süt róla, hogy egy garázsprojekt, nem is hinném, hogy sokkal több lesz valaha is, de ha a fejlesztők nem unnak rá, akkor kiforrhat még és lehet belőle egy kellemes kis felhasználói bázisú, kvázi kuriózum progi, amit egy két poweruser előszeretettel használ majd, több nem igen, szerintem legalábbis. Bár ki tudja, sok nagy dolog indult már garázsprojektből.
Változások listája (XXX): Frissült Chromium: 1547.57 Off road mód hibajavítások Frissült fordítások Teljes változáslista Letöltés (Opera 16.0.1196.55) Opera 16 Next (Mac) Opera 16 Next (Windows) ..
Tebi 2013.08.25 17:09:45
@MosoMasa: Eredetileg nem akartam beleszólni, mert semmi közöm nincs hozzá, de így kívülről szerintem te sokkal lekezelőbb (vagy akár azt is mondhatnám, hogy bunkóbb) módon viszed ezt az "vitát", nem mintha Nekomajin büszke lehetne magára, szörnyű amit leműveltek. Kérlek egyikőtök se magyarázza meg, hogy jogos, tudom, hogy mindketten annak érzitek, és azt se kell még egyszer leírni nekem hogy tényleg nincs közöm hozzá, én is tudom azért kezdtem ezzel, csak gondoltam leírom, hogy ha ritkán is szólok hozzá én szívesen feljártam eddig a blogra és olvasgattam a cikkeket meg a véleményeket, de az utóbbi időben a hozzászólások olvasásától már teljesen elment a kedvem. Ne haragudjatok, nem az volt a célom, és persze akinek nem inge ne vegye magára. Ja és nyugi tudom azt is, hogy nem kötelező elolvasni, meg azt is, hogy ilyen az élet néha már nem olyanok a dolgok, ahogy azt régen megszerette, de mondjuk nekem az Opera új irányvonalával könnyebb volt megbarátkoznom, mint azzal ami itt megy pár bejegyzés óta, nem hittem volna de milyen szép is volt, mikor penge aktuális sirámaival volt tele. Asszem én nem az Operával fogok inkább csak később újrapróbálkozni, hanem ezzel a bloggal.
Megjegyzés: A most következő postban a NEX, avagy egy böngészőgyártó-független csomagformátum kerül bemutatásra, amelyet az Opera fejlesztői a Chrome saját .crx formátuma alapján készítettek el. Céljuk, hogy egy nyílt, szabványokon alapuló add-on formátumot hozzanak létre.…..
Tebi 2013.08.06 12:32:28
@ZeGa: Ha valaki azt akarja egy webbrowserpassview-vel amit még telepíteni se kell tényleg pár másodperc alatt nem csak hogy megnéz egy kettőt, de pár kattintással egy fájlba ki is menti az összes jelszavad, de amúgy jogos, tényleg lehetne hozzá mondjuk egy mesterjelszó vagy vmi, amivel levédheted, legalább magát a jelszókezelőt. Vagy ha már meg lehet nézni átírni miért nem lehet? Nekem párat felhasználó név nélkül hozott át a 12-ből, azt egyszerűbb lett volna szerkeszteni pl mint belépni és újgy lementeni, de ha jól tudom ezen a területen még pont dolgoznak.
Haavard ismét írt egy postot a saját blogján, amiben kéri, hogy strukturált változatban (tehát nem belehányva) a 3 legfontosabb, leginkább hiányzó funkciót írjuk le. Kizárólag hármat és egy ember egy kommentet írhat. Elhiszem, hogy régebben, amikor szintén volt ilyen post…..
Magyar Opera Itt az Opera 12.15 2013.04.04 17:09:50
Mi pedig arra vállalkozunk, hogy a dolog pozitív oldalát vizsgáljuk meg. Először is kezdjük azzal, hogy miért érdemes frissíteni: az Opera 12.15 három böngésző biztonsággal kapcsolatos javítást tartalmaz, melyek közül az egyik egy közepesen súlyos probléma orvoslása. A…..
Tebi 2013.04.23 16:44:11
@Carun: G-maillel sajnos gyakran problémázik így nekem is, főleg ha csatolmány is van, pedig én is nagyon szeretem a levelezőt, de e-miatt inkább g-mailt csak olvasom vele, myoperás emailről küldök inkább, azzal viszont érdekes mód mindig jó. Remélem ráncba szedik még, h zökkenőmentesen menjen a küldés, mert egyébként egyik legjobb plusz funkció szerintem, h böngésző és teljes értékű (ha nem is profi, de az nem is kell) levelező egyben.
Tebi 2013.04.28 20:47:31
@penge™: Szerintem van annyi eszük, hogy valamit kínálniuk kell az ugyanarra a motorra épülő vetélytárssal szemben, nem is tökölnének vele annyit, ha csak a turbo-t meg a saját kinézetet akarnák átvinni. Abban én sem merek reménykedni, hogy tökéletes lesz, de ha már kevesebb gondjuk lesz a motorral, talán kialakulhat egy olyan böngésző, amiben az apróságokra is odafigyelnek, tökéletes sosem lesz úgyse. Nekem eddig is az tetszett a legjobban, hogy volt egy pár ilyen apróság amivel több volt nekem, mint a többi. Remélem a motorcserével ezek a kellemes apróságok (vagy hasonlók) maradnak, a bosszantóak pedig eltűnnek, számomra ez lenne lényeg (meg hogy a levelezőt ne kukázzák).
Tipp:Ha folyamatosan összeomlik az Operád, szerkeszd az operaprefs.ini-t (ha nem tudod, hol található az opera:about oldalon megnézheted) bezárt Opera mellett. Keresd meg benne a [User Prefs] szekciót és illeszd be alá a Level Of Update Automation=0 sort, vagy ha már létezik, akkor az…..
Tebi 2013.01.30 16:41:37
@Tebi: Ja, nem szóltam semmit, most már jónak tűnik, pillanatnyi zavar lehetett az erőben :)