Adatok
abhazi
0 bejegyzést írt és 1 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Üljünk egy asztalhoz! - Roma-Magyar Közös Ebéd címmel invitál az RPT, a Roma Polgári Tömörülés mindenkit közös ebédre a Felvonulási Térre május 15-én délben. A meghívó szerint a rendezvénnyel a jelenlegi hangulat változását szeretnék elősegíteni, mert, mint írják,…..
abhazi
2010.05.15 14:28:13
budapesti roma szervezetek kerekasztala.Makkai Zsigó,Kati Horváth Lajos, roma értelmiségek lenyúlás. ZsigóJenő roma parlament alapitója. romanoker igazgatója. Andro drom cigányzeknekar alapitója. Mindent elvesztett mindent elbukott, otthagyta az andro drom, mert többszáz millió forinot lenyult az alapitványtol. kivették a segge alól a romanokert, az a Kati Horváth Lajos akivel együtt alapitottak a roma parlamentet. nyolcadik kerületbe a napházból csináltak egy kocsmat aztán összevesztek a lovén benga Olah Tibor Mszp-s fővárosi képviselővel, aztán ez a hármas csapat széthullott és egymásra támadott. Ki is ez a Makkai? Az MDF kormánya idején összefogott különböző hitgyülekezett emberekkel kicsalt a XVI. egy helyiséget, ami a régi orosz laktanyánal televizióként müdödött mintegy hatszáz négyzetmétert, azzal az ürüggyel kapta meg az államtól, hogy a barátaival egyházat fog üzemeltetni, de semmi egyház nem működött, hanem trükkök trükkjeivel eladták az ingatlan egy 60 millióért és elosztották az államtól kicsalt egyház ürügyével az állami ingatlant. hogy lett Makkai képviselő jelenleg a fővárosi cigány önkormányzat képviselője, hogy lett az egyház vezetőból cigány politikus. többször indult a cigány választásokon és két három szavazatnál többet nem kapott, de megsajnálta az MCDSZ, azaz Nádai Gyula és megkérte a XVII. kerületi cigányokat hogy segitsenek neki és lépjenek vissza. A XviI.kerületbe 20 szavazattal került be elektorként a fővárosba, ha az Abházi József és a Nádai Gyula nincs akkor ő soha nem került volna a fővárosi cigány onkormányzat élére. Abházit és Nádai is hátba szurta a hitgyülekezet vezetője Makkai és maga mellé olyan embereket vett akiket már a hitgyülekezetnél az állam lenyulásánál is barátok voltak. Makkairol még annyit tudni kell hogy mindegy neki hogy ki van hatalmon bárkinek kinyalja a seggit csak pénze legyen belole mert soha nem volt se a személyiségébe becsület és tisztesség . a gulyásáról annyit hogy egy ujabb trükk ahhoz hogy az MSZP-s Molnár Csaba valamint Tarlóst meghülyitse hogy ő a 150 ezer fővárosi cigány képviseletében hiteles legitim politikai támogatást fog nekük biztositani. Makkai elnökhelyettese az a XIX.kerületi emberke akinek négy telepjáró kocsija és mintegy három luxus lakással rendelkező ember aki a helyi MSZP polgármester mindenkori barátja ugy ad munkát hogy a cigányokon akar segiteni, de hajléktalan emberekkel végezteti elazt a munkát amit acigányoknak kellene elvégeznie és ebből több éven keresztül több tizmilliós vagyonra tett szert. ez az alelnök akinek se iskolai végzettsége se erkölcsi minimuna nincs ahhoz hogy képviselje a fővárosi cigányoket ez a csoport Makkai , Zsigo Kati Horváth Lajos , Lakatos alelnök élösködik a fővárosi cigányok nyakán több éven keresztül Meddig fogjuk még türni fővárosi romák, hogy a nevünkben azokat az embetreket lejáratva probálnak haszonhoz jutni el kellene gondolkodni azon, hogy Zsigo Jenő a szociologus roma parlament elnöke mér indul egy olyan választásokon ahol egyáltalán nem élnek cégányok a második kerületbe, makkai mér kapott csak négy szavazatot ahol százezer cigány él, kati horváth lajos, aki dr. kosáné személyes titkára volt egyik percben fideszes a másik percben mszp. hogy elehet képviselni a fővárosi romákat. reméljük 2010-be változni fog a helyzet.és ezek a sunyi politikusok akik azokat a cigány embereket akik tenni akarnak éveken át a cigányok érdekében lejáratásukkal megpróbálnak előnyt kovácsolni maguknak hogy a székukbol soha nem tudjanak elmozdulni éveken át több száz millió forintot herddáltak és sikkasztok el. lesz e a cigány politikusok felé elszámoltatás mert csak akkor tud valójába megtisztulni a roma közélet hogyha zsigo makkai kati horváth lajos benga oláh tibor lakatost elszámoltassa fidesz kormány hogy hogyan milyen trükkökkel egyházi kulturális és oktatási talicskázták ki a főváros roma pénzeit. mi romák pedig a rendszerváltás ota egy helybe toporgunk.
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz