Regisztráció Blogot indítok
Adatok
melyviz

5 bejegyzést írt és 1 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Szkeptikus voltam a városban tapasztalható meleg ellenére: azt gondoltam, hogy a kempingben még biztos így is bokáig ér a sár. Kellemes, kicsit szeles alföldi kánikula van, mozdulni alig van kedvem, ezért nem is sietek a feljutással. Odafenn a Gyurcsán-konvoj látványa fogad,…..
Az én hangulatomat ilyenkor alapvetően meghatározza, hogy mikor, mennyi és milyen eső esik, úgyhogy most majd kicsit időjárás-jelentek. Nem, nem úsztuk meg a zuhét idén sem, és igen, csak én csinálok ebből ekkora ügyet.A feljutás megint relatíve későre ütemeződött, mivel…..
Ma a mindenféle éjszakai sztárocskák helyett az írásra fordítandó időt aludtam át, de előbb-utóbb csak összehozok valamit, amit tudósításnak lehet nevezni. De legalább hat órát aludtam úgy, mint akit fejbe vertek. A Unitedet sikerül kibekkelni az Animal Cannibals-al együtt,…..
A 10:05-ös vonat a papírforma szerint kifutott velünk a Keletiből 10:50 környékén. Annak ellenére, hogy simán szereztünk ülőhelyet, izgalmak még akadtak. Velünk utazott egy Nyíregyházáról Sopronba hazafelé tartó hölgy, aki szükségét érezte, hogy két órán keresztül…..
melyviz fotoz Cutout avagy... 2006.03.02 22:46:00
Mikor elkezdtem komolyabban sűrűbben fotózgatni, volt egy olyan elképzelésem, hogy majd mindenféle utómunka nélkül fogom elkészíteni a világegyetemet megváltó képeket.Persze rá kellett jönnöm, hogy legalább a photoshop által felkínált auto-igazításokat rá kell nyomni a…..
sztahanov Jön a nagy Mini-teszt! 2006.02.28 18:29:44
A plastikon angelday provokációja nem maradt hatástalan, Handras (xms) beígérte az ingyenes Mini-tesztet: Amint kijon az uj Macmini kaptok belole tesztre, ez mar el van dontve. Azért másolom át ide is, nehogy valahogy elfelejtődjön! És szeretném jelezni, hogy én szóltam! A…..