Adatok
Jaded (törölt)
0 bejegyzést írt és 9 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
„Balázs szülei kedvelnek, de az anyja valahogy fura. Mosolyog és kedves velem, meg minden, de valahogy érzem, nem akar az anyósom lenni” – A lány már nagyon szeretne családot alapítani, de első lépésként azzal is beérné, ha párja végre megkérné a kezét. Ha ez…..
Jaded (törölt)
2010.08.04 16:29:15
@HetedikEnVagyok:
Fú bocs, most csalódást okoztam. Sajnos tényleg nem vagyok hisztis. :p
Viszont más dolgokat felvállaltam, de lehet, már ezt is megbántam.
És igen, hoztam döntést. Amit megosztottam a sokat emlegetett férfiúval is: fontosabb nekem annál, hogy egy "papír" miatt tegyük tönkre a kapcsolatunkat. Ugyanis beláttam, hogy ez így mindenképp lemondás valakinek: vagy ő mond le az elveiről vagy én.
Amit már nem tettem hozzá: ha belekényszerítem a házasságba, onnan csak csúnya kiút van, viszont ha nem erőltetem, ő még meggondolhatja magát és mégis megkérhet egy nap. Addig meg örülök az életnek ahogy van.
Fú bocs, most csalódást okoztam. Sajnos tényleg nem vagyok hisztis. :p
Viszont más dolgokat felvállaltam, de lehet, már ezt is megbántam.
És igen, hoztam döntést. Amit megosztottam a sokat emlegetett férfiúval is: fontosabb nekem annál, hogy egy "papír" miatt tegyük tönkre a kapcsolatunkat. Ugyanis beláttam, hogy ez így mindenképp lemondás valakinek: vagy ő mond le az elveiről vagy én.
Amit már nem tettem hozzá: ha belekényszerítem a házasságba, onnan csak csúnya kiút van, viszont ha nem erőltetem, ő még meggondolhatja magát és mégis megkérhet egy nap. Addig meg örülök az életnek ahogy van.
Jaded (törölt)
2010.08.04 17:19:33
@Maji84:
Na jó, innen már úgysincs mélyebbre (dehogy nincs, mindjárt bebizonyítja pár okos!), szóval válaszolok. Meg mert értelmesen kérdeztél. :)
Tudom, hogy amit most írok, az megint támadásokhoz vezet, de mindegy. 25 vagyok (közelebb a 26-hoz, lényegtelen), igen, fiatal. Azért nem is írtam le eddig, mert ez is támadási felület. Nem tartom magam éretlennek, de ennek ellenére elismerem, hogy per pillanat bizony össze vagyok zavarodva. Az egyetemi buliknak már vége, két éve itt vannak a munkás hétköznapok. Persze itt is van hétvége, hétköznap inkább kulturált programok, de mégis más az élet. Két évig a főállású munkám mellett kitöltöttem az életemet (nem unalomból, hanem azért, mert hittem benne) egy esti iskolával és egy vállalkozással. Aztán a sulinak vége lett (volt értelme, szerencsére), a vállalkozást pedig az "üzlettárssal" közös megegyezéssel bezártuk (hosszú sztori). Szóval kicsit kiürült az életem és most új utat keresek. Mivel magam körül csupa kismamát látok, így nyilván felmerül az emberben, hogy talán családot kellene már alapítani. (Biztos kikáltotok csorda szellemnek, de bizony az ember általában a mikrokörnyezetéhez méri magát és a csoportnormákhoz alkalmazkodik, ritka a kivétel.) Nem zárkózom el ettől az alternatívától sem, de azt nem mondanám, hogy "gyerekre vágyom igazán". Épp ezért egyáltalán nem erőltetem még ezt a gyerek dolgot. Ha úgy érezm, hogy a nap bármely percében beleférne az életembe, akkor jöhet.
Szóval a kérdés, hogy akkor miért akarok házasságot, ha van bizalom? Több okból: tényleg hiszek benne, szép gesztusnak tartom, hogy két ember felvállalja, ki meri mondani, hogy holtomiglan-holtodiglan, emellett, bár csúnya dolog, és leírták előttem is: társadalmi elvárás a barátok, család részéről. Mikor házasodtok már meg? és Miért nem házasodtok már meg? Uncsi. És végülis tényleg miért nem? Nincs válasz. És azért, mert ennyire "tiltott gyümölcs", annál érdekesebb.
De értelmes, ép ésszel tudom, hogy enélkül is minden oké, ezért nincs nyilvános erőltetés.
A másik kérdésed a megbeszélés volt, ahogy Csillának is. Tehát, megint lehet röhögni és cikizni: megbeszéltük. Az volt a konklúzió, hogy ha szeretném, ha nekem fontos, akkor összeházasodunk. Csak, ahogy szintén írták itt mások: szeretné, ha Ő kérné meg az én kezem és nem fordítva, legyen valódi meglepetés és várjam meg a megfelelő pillanatot.
Igen, lehet, hogy csak duma és időhúzás. De egy ilyenre nem lehet rákontrázni.
Makacs tiltakozás nincs, csak a fenti "ígéret". De nagyon is igaz, amit valaki itt írt korábban: elcsesztem azzal, hogy felhoztam a dolgot, mert ha ezek után tényleg meg is kéri a kezem, akkor azért mindig ott bujkál majd a gondolat, hogy csak azért, mert én felhoztam. Evvan.
Na jó, innen már úgysincs mélyebbre (dehogy nincs, mindjárt bebizonyítja pár okos!), szóval válaszolok. Meg mert értelmesen kérdeztél. :)
Tudom, hogy amit most írok, az megint támadásokhoz vezet, de mindegy. 25 vagyok (közelebb a 26-hoz, lényegtelen), igen, fiatal. Azért nem is írtam le eddig, mert ez is támadási felület. Nem tartom magam éretlennek, de ennek ellenére elismerem, hogy per pillanat bizony össze vagyok zavarodva. Az egyetemi buliknak már vége, két éve itt vannak a munkás hétköznapok. Persze itt is van hétvége, hétköznap inkább kulturált programok, de mégis más az élet. Két évig a főállású munkám mellett kitöltöttem az életemet (nem unalomból, hanem azért, mert hittem benne) egy esti iskolával és egy vállalkozással. Aztán a sulinak vége lett (volt értelme, szerencsére), a vállalkozást pedig az "üzlettárssal" közös megegyezéssel bezártuk (hosszú sztori). Szóval kicsit kiürült az életem és most új utat keresek. Mivel magam körül csupa kismamát látok, így nyilván felmerül az emberben, hogy talán családot kellene már alapítani. (Biztos kikáltotok csorda szellemnek, de bizony az ember általában a mikrokörnyezetéhez méri magát és a csoportnormákhoz alkalmazkodik, ritka a kivétel.) Nem zárkózom el ettől az alternatívától sem, de azt nem mondanám, hogy "gyerekre vágyom igazán". Épp ezért egyáltalán nem erőltetem még ezt a gyerek dolgot. Ha úgy érezm, hogy a nap bármely percében beleférne az életembe, akkor jöhet.
Szóval a kérdés, hogy akkor miért akarok házasságot, ha van bizalom? Több okból: tényleg hiszek benne, szép gesztusnak tartom, hogy két ember felvállalja, ki meri mondani, hogy holtomiglan-holtodiglan, emellett, bár csúnya dolog, és leírták előttem is: társadalmi elvárás a barátok, család részéről. Mikor házasodtok már meg? és Miért nem házasodtok már meg? Uncsi. És végülis tényleg miért nem? Nincs válasz. És azért, mert ennyire "tiltott gyümölcs", annál érdekesebb.
De értelmes, ép ésszel tudom, hogy enélkül is minden oké, ezért nincs nyilvános erőltetés.
A másik kérdésed a megbeszélés volt, ahogy Csillának is. Tehát, megint lehet röhögni és cikizni: megbeszéltük. Az volt a konklúzió, hogy ha szeretném, ha nekem fontos, akkor összeházasodunk. Csak, ahogy szintén írták itt mások: szeretné, ha Ő kérné meg az én kezem és nem fordítva, legyen valódi meglepetés és várjam meg a megfelelő pillanatot.
Igen, lehet, hogy csak duma és időhúzás. De egy ilyenre nem lehet rákontrázni.
Makacs tiltakozás nincs, csak a fenti "ígéret". De nagyon is igaz, amit valaki itt írt korábban: elcsesztem azzal, hogy felhoztam a dolgot, mert ha ezek után tényleg meg is kéri a kezem, akkor azért mindig ott bujkál majd a gondolat, hogy csak azért, mert én felhoztam. Evvan.
Nyaraló klassz ajtókkal és kályhánál melegedő tengerimalaccal Kitömött házörző vidra a hálóban Papagáj hihetetlen kupiban Ki lakhatott ebben az óriási terráriumban? Én kígyóra tippelek (ugyanez itt is) Mókus szépirodalmi leírással A kertben…..
Jaded (törölt)
2010.06.26 18:07:19
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
Eskü, utolsó hozzászólás, mert nagyon furcsa irányba mennek itt a "dolgaim".
Nem, nincs idegbajom, rohamom, görcsöm és miegymásom. Konkrét, hús-vér ismerőseim a legnyugodtabb, legkiegyensúlyozottabb embernek ismernek, ahogy a munkatársaim, főnökeim is. Lehet, jobban ismernek, mint ti. És talán ezért fordult elő, hogy egyszer hisztiztem életemben. Blacklord: minek tagadnám? Inkább hülye voltam, hogy ennyit is leírtam, mert torzulnak az infók.
Szóval a lényeg:
"Ha meghasonulni nem tudsz önmagaddal (azaz elfogadni, hogy majd ráértek házasodni, mikor a pasid is képes és hajlandó lesz), akkor lépned kell."
Nem kell meghasonulnom, anélkül is el tudom fogadni a dolgot. De ezt ugatom már egy ideje.
Úgyhogy most a legelső hozzászólásomat szeretném leegyszerűsíteni, ahogy a legelején tenni kellett volna: 7 éve vagyok egy kapcsolatban, ahol köszi, midnen oké és jól érezzük magunkat. Csak én házasságpárti vagyok, a párom nem. Ettől függetlenül nem nyaggatom és zsarolom, hanem rezzenéstelen arccal várom, mikor eljön a pillanat, hogy ő hozza meg ezt a döntést és elhatározást. Pont.
Le lehet szállni (az amúgy fogalmatok sincs milyen) személyiségemről és életemről.