Regisztráció Blogot indítok
Adatok
mandel

0 bejegyzést írt és 32 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Naiv ügyfél kénytelen volt autót váltani, mert a taxis GPS nélkül még a Lágymányosi hidat sem találta volna meg, nemhogy a Művészetek Palotáját:Velem a héten hétfőn történt egy érdekes eset, ami bár nem egy nagy szám, de mégis úgy gondolom, hogy legalább egy választ…..
mandel 2010.09.06 16:37:08
@Sir Anna: igen? és ha a parlamentig akarok menni, akkor ott is utca-házszám? meg, ha mondjuk, a Madáchba? szerintem nem. egy taxis ismerje a várost, ahol dolgozik.
Nehéz ügy, amikor a Naiv Ügyfél úgy érzi, hogy a pincérek kinézik egy étteremből és megjegyzéseket tesznek rá, majd erről levelet ír a Homárnak. Nem voltunk ott ugye, nagyon konkrét vádak nem hangoznak el, az egész ügy hiperszubjektív és ellenőrizhetetlen. Sziszi például…..
mandel 2010.09.02 18:54:59
@mandel: ja, amúgy voltam két éve a mongolban, semmi extra, nekem kifejezetten nyomasztó volt a környezet (sokat kaszálhattak rajtam, mert akkor még vegetáriánus voltam, ráadásul nem nagy étkű, szóval ha 1500 forintot le ettem-ittam a fejpénzből, akkor sokat mondok), tavaly télen pedig (az is lassan egy éve akkor) pasta dostban voltunk, ami ugyanaz a kategória, de nem annyira nyomasztó (bár ott sem értem, hogy a dohányzók és nemdohányzók egy légtérben vannak, ráadásul -legalábis még akkor- át kellett menni a dohányzó részen, hogy az ételekhez juss).
mandel 2010.09.02 18:56:37
@mandel: legalábbis két b. epic fail.
Nem igazán sikeres a DigiTV terjeszkedése. Edit levele szerint a TvNetworktől átvett kábeleseknél hetek óta nincs semmi, nem sikerült áttenni őket a saját hálózatukra:Tudom, hogy sikeres ember nem lehetek, de hát elkövettem azt a hibát, hogy egy évvel ezelőtt leszerződtem a…..
Ismerjék meg az embert, aki - levelezgetésben kimerülő - harcot indított a híres hamburgeres ellen, mert az megerőszakolja a magyar ábécét. Mártont sérti, hogy a McDonald's CBH-nak nevezi a csirke-bacon-hagyma-szendvicset, pedig a csirke szó cs-vel kezdődik. Engem aztán nem zavarnak…..
mandel 2010.07.23 21:42:16
@rwn: hát... nem kötekedni akarok, de azért nem teljesen. a békön az a császárszalonna, de javítsatok ki, ha hülyeséget írok (és akkor a mekdonálcba azt kéne kiírni, hogy cscsh?)
Régi spanunk, Ilka Gábor, aki annak idején sikertelenül próbálta megfejni a Milka-tehenet, ezúttal nem csokit akart gyártani. Egy rakás kisgyerekkel szórakozni indult a pécsi Vidámparkba, és végül is jól szórakozott, csak másként, mint előre képzelte. Reccsenő lánykafogak,…..
mandel 2010.07.22 18:04:23
@Ejoy: szerintem csak akkor tudta meg, hogy milyen a "vidámpark" amikor már bement (tehát fizetés után). szerintem.
mandel 2010.07.22 18:24:17
@Pierr Kardán: pontosan hol emliti hogy a gyerekek szarul érezték magukat?

@szombi: uhh. "- Az Óriáskerék és több körhinta nem üzemel, a Hullámvasút pedig túl gyors, nem gyereknek való, menjenek inkább dodzsemezni! - tájékoztat egy Szalacsi Sándor küllemű ember, közvetlenül a jegyek megváltása után."

olvasd el kérlek mégegyszer. meg aztán mégegyszer. mert egyszer csak rájössz, hogy ezt nem az ilka mondta, hanem a szalacsi küllmű úr.
Ha valamivel sosem volt baja a háklis Homárnak, akkor az a lift- és plázazene. Nem beszélve a McDonaldsról, ahol az adás sajnos jobb szokott lenni, mint a kereskedelmi rádiókban. P.J. bezzeg utálja az ilyesmit. lejet, hogy csak mi vagyunk érzéketlenek, és a zeneundor általános?…..
Megbízott a 13 ezer 500 forintos széfben Egy Rendszeres Olvasónk, és hogy, hogy nem, megbánta. A széf ugyanis bármivel kinyitható, ami ki is derült a gyakorlatban. Betörés hajtás után. Több mint egy évvel ezelőtt vásároltam egy értékszéfet, ezt:…..
mandel 2010.07.20 21:03:07
Lehet, hogy egyeseknek az árvíz miatt nincs fedél a fejük felett, dehát nyár van, ilyenkor minden ügyintézés különösen lassú, még akkor is, ha nem mennek szabadságra, hiszen pénzkifizetésről van szó egy biztosítónál. Gabi szülei ezért birkatürelemmel várják lassan 2…..
mandel 2010.07.20 20:55:55
@Kulics: lájkolom (Y)
Anna képtelen elfogadni, hogy egy magát 0-24-esnek nevező hipermarketben este 10 után ne lehessen pultból sem húst, sem édességet venni, de még vevőszolgálat sem legyen. Ha nincs meg a szokásos szolgáltatás, inkább zárjon be az áruház, mondja olvasónk. És mit mondanak a…..
Tímea hitt a drága, de jó Scholl legendájában, és közel 50 ropiért vett csizmát, ami azonban hamar eleresztette a sarkát. A helyzet erősen billegős, a harc tavaly tél óta folyik. Tímea a pénzét szeretné, de a bolt - egy cserescizma után, ami ugyanúgy tönkrement - legfeljebb…..
mandel 2010.07.17 12:16:18
@szombi: imádom az olyan embereket, akik az összes magassarkút "ribancrobogó"-nak titulálják. get a life.
"Aki meg 50 ropit képes elkölteni egy csizmára - főleg tavasszal/nyáron - "
olvasni tudunk-e? 2009 telén vette. és baszki, szerintem sajnálatosabb, ha az ötvenezres cipő megy szét, mintha a háromezres kínai menne szét.
Talán kevésbé közismert tény, hogy a híres Samsonite bőröndöket csak hajón, vonaton és autóúton érdemes használni, buszon és repülőn nem, akkor ugyanis nem érvényes a garancia. J. hiába csomagoltatta fóliába Ferihegyen a vadonatúj Samsonite-ját, az Kambodzsáig szétment,…..
mandel 2010.07.05 15:04:02
@BBG76: isztpekék gyártanak bőröndöt? :O nemtudtam. :)

évekkel ezelőtt vett előrelátó édesanyám madaras teszkoban igy-ugy leárazott bőröndöket állati olcsón, azóta vagy tucatszor voltak ferihegyen, és soha semmi bajuk nem lett.
btw számszonájt jó, a reptér a hibás.
Ím elkészült az első befejezett, hosszabb történetem. Ha szabad azt mondanom novellám. Ha esteleg egyben kívánja valaki elolvasni, felteszem így is. Jó szórakozást hozzá! Pahlawan 1. Történt egyszer réges-régen, az álomföldek egy sötét, ősi erdejének mélyén,…..
mandel 2010.07.03 18:05:50
György fia soha többet nem vesz jogtiszta szoftver az Auchanban, de talán inkább seholse, ugyanis már egész faiatalon megtanította neki egy ügyeskedő dolgozó, hogy amit el lehet lopni azt úgyis ellopják, ő meg úgysem tehet semmi, akkor minek fizessen érte. 2010. június 06-án a…..
A hegyekben álló akciós szlovák tej naiv ügyfelünkre is csábítólag hatott, be is pakolt a kosarába laza 18 dobozzal. Az otthoni kóstolásnál viszont kiderült: az összes rohadt, ihatatlan, romlott, borzalmas. A blokk sajnos már nem volt meg, de gondolta legalább az ügyfélszolgálat…..
mandel 2010.06.17 10:09:00
@Tomasz_a_gozmozdony: irja hogy ő is kereskedö. gondolkodj.
elsö nyolcban benne vagyok-e?
mandel 2010.06.17 18:03:23
@csabapayne: ha neked nem is, a három gyerekednek biztosan, akik növésben vannak, és 1-1,5 liter tejet simán megisznak fejenként egy nap. nyilván, ha egyedül, párban, vagy mondjuk hárman éltek együtt, akkor király dolog magyar tejet venni, de amikor arról van szó, hogy öten vannak egy háztartásban, és az egyik tej 190 a másik meg 120, akkor az árán van a lényeg, nem azon, hogy honnan jött. szomorú, de ez így van.
Lehet, hogy legfrissebb sztorink egy BKV-pénztárosokból álló, bérlethamisító maffia leleplezéséhez vezet majd? Nem valószínű, hiszen Alexandra elképesztő történetéből nem derülhet ki, hogy ki volt a csaló. Ami biztos, hogy olvasónkat feltartóztatták a Moszkva téri…..
mandel 2010.06.16 09:12:32
@lutria: high-tech
Eszpee a hónap spamjának nevezte, pedig nincs benne semmi különös, naponta tucatnyi ilyen fordítógépes terméket kap mindenki. De ha beleolvasunk, tényleg erős az atmoszférája, főleg az elejének, kicsit mint az orszlánkörmeit próbálgató, fiatal Juhász Gyula. ---------- Forwarded…..
Nagydajab nem akadt ki azon, hogy bő egy hónapos Black&Decker-vésőgépét máris viheti javíttatni, cserébe mindenki nagyon jófej volt vele: Egy igen ritka, de sikert sikerre halmozó esetet szeretnék veletek megosztani. Ez év februárjában, szükségem lett egy vésőgépre.…..
mandel 2010.06.15 22:30:53
Nekünk már a sztori végigolvasásától felment a vérnyomásunk, úgyhogy el tuduk képzelni, Attila hogy érezte magát, miközben próbálta egyezkedni a bolttal, akiktől a T-s kártyával hibásan működő drága telefonját vette. Amíg ilyen boltok lesznek, a Homárnak mindig lesz…..
Oraculum dixit történetét beleégetjük az internetbe azok kedvéért, akik általános iskolai nyelvtanulmányaik emlékéből szeretnének ECL-nyelvvizsgát tenni. Röviden: nem fog menni. Hosszabban: Hallani időnként arról, hogy sok-sok diploma áll kiadatlanul az egyetemek raktáraiban, a…..
mandel 2010.06.01 15:45:36
@igazságos: nyilván annak, akinek kötelező tanulni. bátyám is történelmet tanul Károlin, és nohát, oda is kötlező a latin. na azok tanulják....
és még a posztoló okoskodik.......
Zoltán családja elhunyt édesanyja után több banki kölcsönt is örökölt. A bankok tolerálták a helyzetet és egy kivételével mind elengedték a felgyűlt kamatokat, valamint többségében a részletfizetést is engedélyezték a gyászoló hozzátartozóknak. Kivéve az Allianzt, aki…..
1997 óta létezik a Fogyasztóvédő- és Érdekszövetség Alapítvány, amit átlagfogyasztók hoztak létre, bármit is jelentsen ez. Selmeczi Balázs, a civil szervezet elnöke küldte el a Homárnak MM fogyasztó elképedt sorait, aki a Tescóban jó patriótaként igazi magyar terméket vett,…..
Gyula az NFH-hoz küldte el a következő levelet, miután a kistarcsai Auchanban a biztonsági őr nem hagyta, hogy túrórudit vegyen. Az ipari kémkedéssel is megvádolt, kishíján megfojtott, igencsak tudatos vásároló beszámolója következik. A konfliktus egyébként azon robbant ki, hogy…..
mandel 2010.05.13 17:18:02
@gumicukor1: Florida hol Arizona?
Visszatérő téma, amit Anna felvet: van egy rakás bolt és gyorskajálda, ahol a nap végén megmaradnak egyébként ehető, az ideálisnál persze szárazabb vagy keményebb élelmiszerek. Sok helyen az ilyen árut megsemmisítik, pedig elvileg sokaknak segítene a nem 100 százalékos, de nem…..