Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Lady Lydia

167 bejegyzést írt és 2 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Két hete érkeztem haza. Ezt az elmúlt időszakot egy költözés utáni pakolás, majd a lakás takarítása követte. Mindezt olyan leszedált állapotban, mintha kómából ébredtem volna fel. A gazdáim december 20-án elküldték a teljes havi béremet. Ez arra enged következtetni, hogy nem fogják kiszámolgatni a…..
Váratlanul, hamarabb kezdődött. Most váratlanul, hamarabb ér véget. A szülőkkel történt, gyermekneveléssel kapcsolatos nézeteltérésünk vetett véget ennek a hosszan nyúló szenvedésnek. (Hosszú a történet, szívesebben felejteném inkább el.) Nagyon hirtelen és határozottan értünk a végére. Csütörtök…..
Elmentem megint, mert elküldtek bevásárolni. Vegyek egy új mérleget, mindegy milyen, majd visszavisszük, ha nem tetszik. Vegyek két üveg pezsgőt, meg joghurtokat, kis hagymát. Nem tűnt vészesnek. A mérleg 50 frank volt, majd a bevásárlás 464! Azt hittem, ott esek hanyatt. Megnéztem ugyan a pezsgő…..
Nos, úgy döntöttem, összeírom és sorrendbe állítom azt a tíz lehetséges kirándulást, amit szívesen megtennék, amíg még itt vagyunk. (Lehet fogadásokat kötni, hogy hány kirándulás lesz ebből...)  Bern karácsonyi vásár // Avenches // Lucers // Moudon Yverdon-les-Bais // Estavayer Lausanne…..
És minden befért a kocsiba, még a hazautazó család saját holmija is! Mondjuk negyedik ember már nem tudott volna beülni, de szerencsére nem is akart. Már csak három + két hétvégém van. Öt hétvége, azaz összesen 10 szabadnap. Utolsó 10 nap Svájcban. Igaz, ezen a szombaton - na, van aki csodálkozik?…..
Úgy terveztem, hogy hazaköltözésem után veszem meg azokat a tárgyakat, eszközöket, amikbe itt Svájcban két év alatt beleszerettem. Azért csak akkor, hogy a garancia onnan kezdve legyen érvényben. Mivel a fiúk úgysem használnák az eszközöket, nem akartam elherdálni hónapokat az 1-2 éves…..
Hétvégén jön a férjem, a fiam és a barátnője. Na persze nem ide a házba, hanem a szomszéd faluban, Nyonban fogunk mindannyian lakni egy hotelben. De megbeszéltük, hogy amire már nincs szükségem, azt haza is vihetik. Így egyrészt kevesebbet kell egyszerre a végén szállítani, egyszerűbb, mert a…..
November 9-én, mikor szülinapra kellett vinnem a gyereket Andilly-be (Franciaország), ellátogattam a nem messze lévő Menthon-Saint-Bernard kastélyba.               ..
Azt mondja: holnap nincs iskola, elvihetnéd a gyereket valahova jó messzire, egész napra... *** Szegény penészvirág, estére megint olyan rosszul lett, hogy ma is nekem kell vacsoráztatni és fektetni... De holnap már el tudja vinni délelőtt a gyerekét…..
Távolból. Chamonix faluból ilyen felvonóval lehet feljutni az Aigle de Midi-re, azaz arra a legmagasabb pontra, ahova még előzetes edzettség nélkül, turistaként fel lehet menni. Félúton a bárban érdemes megpihenni, hogy a 3800 méter magasan lévő csúcson könnyebben viseljük a 65 %-kos…..
Mikor megkérdeztem, szükség van-e rám a hétvégén, mert szombaton elmennék kirándulni, annyi volt a kérés, hogy csak a nagymamától hozd haza délután négykor. Ilyen már máskor is volt, mert valamilyen okból kifolyólag nem ülnek kocsiba, hogy hazahozzák bárhonnan a gyereküket. Négyre érte mentem, bár…..
Egész véletlen, hogy ránéztem a decemberi repülőjegyemre. (Nincs nagyon honvágyam, áh, dehogy...) Még jó, hogy megtettem.  A terveim szerint dec. 20-án este 8-kor befejezve a műszakom, másnap reggel, dec. 21-én hajnali 6-kor induló vonattal, két átszállással és három óra utazással jutottam volna el…..
Az elmúlt két hétben úgy voltam otthon, hogy végre nem vendégnek éreztem magam. Hanem úgy igazán "otthon voltam". Elképesztően mozgalmas volt, kezdve a kutyuska búcsúztatásával, a kétnapos bajai kirándulással, bőrgyógyásznál látogatás, találkozás két régi kollégával, egyeztetés a volt és leendő…..
Megvárt. Megígértem neki, hogy ott leszek vele végig. A legvégén is.  Öt éve köhög. Május óta már be is pisil. Augusztus óta már folyamatosan pelenkázzuk. Szerda este, mikor hazaértem, még szaladt elém, mikor meglátott. Csütörtökön azt hittük, a foga fáj. El is vittük a régi állatorvoshoz, aki…..
Amit a hétvégén megcsináltak velem, az nem vállalható tovább. Semmi szükségem arra, hogy az egyébként is ingatag lábakon álló önbecsülésem még tovább nyomorodjék... Hogy továbbra is arról szóljanak a napjaim, hogy várom, hogy vége legyen... Istenem, de jó, hogy még senkinek semmi fixet nem…..
Azt hiszem, nem hiszed,nincs erőd, hogy észre vedd.Nyisd ki a szemed!  ..
Este 20.39-kor írt apu, hogy ugye tudnék dolgozni holnap, szombaton? Elvinni a gyereket a nagymamához, elmenni valami farmra fagyasztott húsért, majd délután hazahozni a gyereket. Mi a fenéért nem képesek erre ők? Minek fagyasztott hús nyaralás előtt? Amikor a meglévő 11 hűtőjük tele van? Szerintem…..
Istenem, hogy én milyen hülye és naív vagyok! Már kezdtem azt hinni, hogy a gazdasszonyom kedveskedni akar nekem. A múlt héten, amikor egy paradicsomhámozót (!) vett nekem ajándékba, még azt gondoltam, hogy persze, mert így már nem kell az ő hámozóját használnom. Aztán három napja (okt. 1-jén)…..
Holnap már péntek lesz. A péntekek mindig hosszabbak, de mégis könnyebbek, mert inkább csak sofőrködni kell. Délig munka, délután megyek a gyerekért, hazahozom, majd fél óra múlva viszem taekwondo-ra. (De egy idétlen szó ez, hogy taekwondo.) Hétvégén elmegyek kirándulni - a frissen szervizelt…..
Elmúlt az utolsó szeptemberi szombati munkanap. Az utolsó szeptemberi vasárnap egy szép hegyi (1300 m) sétáló utat találtam, ami kb. 30 percre van a háztól. Másfél hét van hátra, és mehetek haza 2,5 hétre. Egészen könnyen vágok bele ebbe  a másfél hétbe. Közben kiszámoltam, ha október végén…..
Szeptemberi séta Lutryban. Kicsit szomorkás, mint ez a fűz, kicsit búcsú, de mégis napfényes, és gyönyörű...
Nézd, visszatértem,lehet, hogy szégyende nincs bennem lelkifurdalás.Más földre vágytam, tengerre szálltam,éreztem kell a változás...
A gyereknek egy hét múlva lesz a születésnapi zsúrja, amire lassan már 3-4 hete készülődünk. A gyerek mondhatta el, hol szeretné a zsúrt tartani, milyen ízű tortákat szeretne, milyen egyéb nyalánkságot. Meg is szerveztem - folyamatosan egyeztetve anyuval -, hogy szombaton egy speciális…..
Kicsit búcsú is Montreux-től ez a szeptemberi séta. A sétány 13 kilométere végig virágokkal, pálmafákkal, köves tóparttal, a háttérben az Alpokkal...
Chamonixból libegővel lehet felmenni a 3800 méter magasan lévő (Mont Blanc) melletti Aigle de Midi nevű hegyre. A Mont Blanc 4800 méteres magasságát innen csak gyalogosan - előzetes felkészülést követően - lehet elérni.            ..