Adatok
naresh
0 bejegyzést írt és 132 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Tegnapelőtt felmentette a parlament Gyurcsány Ferenc mentelmi jogát. Azóta a baloldali politikai közösség egy része koncepciós pert kiállt, pedig ez fölösleges, és a jogállam megvédése helyett a jogállam rombolását idézi inkább elő. Először is szögezünk le pár dolgot, nem…..
A szombati Fehérvár FC–Dunaújváros NB II-es labdarúgó-mérkőzés 88. percében pályára lépett a fiatal tehetség, Orbán Gáspár. A számára jutó 120 másodperccel ügyesen sáfárkodott, volt egy rövid sprintje, egy jó passza, és közös erővel szerelte az ellenfél…..
Hírcsárda - Pusztán hírek
Brit tudósok: a magyar nyelvet kell először tanítani Angliában
2011.08.18 08:30:00
Oxfordi kutatók szerint a gyermekek szellemi fejlődésére legpozitívabban az hat, ha a magyar az első nyelv, amit elsajátítanak. A 6 éven át tartó kísérlet során 12 gyereket (6 fős kontrollcsoport, 6 kísérleti alany) figyeltek laboratóriumi és otthoni körülmények között. A…..
Először is! Nem véletlenül írtuk ezt meg az Élőlánccal közösen! Ez sem véletlenül lett kiadva! Ennek ellenére New Yorki bioetikus is tud hülyeséget terjeszteni! Kérdés, hogy magától, vagy szponzoráció is van a dologban....? Válaszom a Bioetika blognak GMO ügyben: avagy a…..
Rémlik? Öt éve volt menő ez a "négyéves" szlogen. A helyzet azóta sem javult. Annak ellenére nem, hogy az "elmúltnyócév"-ből egy már a zemberek akarata szerint üzemel. Nem lett jobb a maradék hétben sem, de ez az egy év látványos romlást…..
naresh
2011.08.10 23:51:34
@Vidéki: Ez mind igaz, de a másik érv is: a probléma szőnyeg alá söprése. Követelni kellett volna annak idején a kiadások csökkentését, nem akadályozni. A kiadás csökkentés ezért megy most is nehezen. A magánnyugdíj pénztár a jövőre adna reményt, a demográfiai trendek egyébként tragikus végkifejletet mutatnak. Tíz év óta 100000 alatt van a születésszám hazánkban. Eszerint, ha mindenki 100 évig élne, akkor sem lennénk 2100-ban 10 millióan...
Mostan kéne valami huszárosat alkotni. A gazdasági szabadságharc jegyében. Eljött az idő, mikor ezt a lózungot tényleges tettekre kellene módosítani. És hirtelen.A gazdasági sokktérképen meglehetősen sötét színnel vagyunk jelölve, és ennek fakulására semmi kilátás. Ha a…..
A civil életem során elég sokat foglalkozom a mezőgazdasággal, mégis elég kevés posztot szentelek neki. Nem azért, mintha nem lenne probléma ebben az ágazatban, még csak azért sem, mert annyira hozzáértő a vezetés, hogy nem hoznak egyetlen ökör rendeletet sem, hanem azért, mert a…..
A tusványosi nyári meleg úgy érzem nem csak a Kedves Vezetőt ütötte ki, hanem Szószátyár Petikét is:
"Akkor felelünk meg a társadalom várakozásának, ha meg tudjuk mondani, milyen jogkövetkezményekkel jár az, hogy a szocialista kormányok a kiszolgáltatottságig…..
naresh
2011.08.03 00:19:41
@tölgyes: Nem ismerem a részleteket, de jogérzékem szerint a pénzt nem az EU, hanem a hazai, érintett cégek kapják a szabálytalan visszatartás miatt. Ez is kicsit árnyalja a képet, ha jól sejtem...
Most már elég! Értem én, hogy kétharmad van. Értem én, hogy most ők a játszótér urai, még szűk három évig őket kell elviselni, túlélni - hát ha kell, elviseli és túléli az ember. Ez is a demokrácia. De koncepciós pereket, kreált váddal és visszamenőleges hatállyal ne…..
naresh
2011.08.01 17:40:02
@dzsugasvili82: Anyósomék a Hortobágyon töltöttek egy csekélyke időt, az ötvenes évek elején. Apósom közben "hivatalból" börtönben ült (főszolgabíróként). A tábor felszámolásáért élete végéig Hruscsovnak és Nagy Imrének volt hálás. Nagy Imre választhatott volna. November elején Kádár átállt az oroszokhoz, ha NImre teszi, ő a főnök, mivel orosz szempontból a népszerűbb ember a használhatóbb áruló. Az orosz beavatkozást akkor már ismerték, elhangzottak a vonatkozó amerikai kormány-nyilatkozatok, az oroszok özönlöttek befelé. Pl. minden vasutas is tudta, jelentették is...
Én csak a legnagyobb tisztelettel gondolok Nagy Imrére, példamutatóan viselkedett, mártír-haláláig.
Én csak a legnagyobb tisztelettel gondolok Nagy Imrére, példamutatóan viselkedett, mártír-haláláig.
naresh
2011.08.02 06:43:49
@Régimotoros: Amerikában Obama nem csinált szociális hálót, ha jól látom Bostonból. Folytatta Bush válságkezelő programját, az infrastruktúrális beruházások erőltetésével. Ez tanácstalanság is lehetett, nem tárták fel a válság valódi okait, úgy gondolták, hogy a régi bajok ismétlődnek, a régi gyógymód használ. Csak közben a világ változik. A republikánus-demokrata relációt egyébként óvatosan kell kezelni otthonról nézve, mert úgy járunk, mint OV és barátai a minnesotai republikánus jelölőgyűlésre menet, kék nyakkendőkkel, mivel a piros az ugyebár komcsi viselet.
Emellett ne feledjük a helyünket a világban: nem vagyunk se földrésznyi Amerika, sem Kína, de még Németország sem. A jelen vitát sem az értelmes véleménycsere jellemzi, anem az egymás sértegetése. Ez sehova sem vezető infantilizmus - szerintem.
Emellett ne feledjük a helyünket a világban: nem vagyunk se földrésznyi Amerika, sem Kína, de még Németország sem. A jelen vitát sem az értelmes véleménycsere jellemzi, anem az egymás sértegetése. Ez sehova sem vezető infantilizmus - szerintem.
naresh
2011.08.02 06:43:49
@chabusch: Nagyon egyszerű a megoldás:
Aki lop és/vagy csal, a tényállást be kell bizonyítani és ennek alapján a jog szerinti büntit ki kell szabni. A hibás gazdaságpolitika, rossz gazdaságot érintő törvények megalkotása, megszavazása ismereteim szerint sehol sem bűncselekmények. Nyugi, nálunk sem lesznek azok...
A magánnyugdíjpénztárak létrrehozása nem önmagában hiba, nem is az eltőzsdézés a bűn. Egyetlen gond az, hogy takarékossági intézkedések és/vagy GDP növekedés biztosította bevételnövekedés nélkül nincs fedezet a folyó nyugdíjak kifizetésére, csak a hitelelvétel. Gazdasági válság idején a baj fokozódik - pl. még csökken is a GDP, csökken a megtakarítások hozama is, stb. Nem olyan túl bonyolult e kérdés, csak tisztességesen kellene róla beszélni. De még most sem lehet, 2/3 birtokában sem. Az óra viszont ketyeg, a jelen rendszer sem tartható fenn a demográéfiai trend miatt, amely indokával a változás történt annak idején...Normális esetben el kellene ismerni a reális problémát és minden ismert szempont alapján kellene yilvánosan megvitatni a követendő utat.
Aki lop és/vagy csal, a tényállást be kell bizonyítani és ennek alapján a jog szerinti büntit ki kell szabni. A hibás gazdaságpolitika, rossz gazdaságot érintő törvények megalkotása, megszavazása ismereteim szerint sehol sem bűncselekmények. Nyugi, nálunk sem lesznek azok...
A magánnyugdíjpénztárak létrrehozása nem önmagában hiba, nem is az eltőzsdézés a bűn. Egyetlen gond az, hogy takarékossági intézkedések és/vagy GDP növekedés biztosította bevételnövekedés nélkül nincs fedezet a folyó nyugdíjak kifizetésére, csak a hitelelvétel. Gazdasági válság idején a baj fokozódik - pl. még csökken is a GDP, csökken a megtakarítások hozama is, stb. Nem olyan túl bonyolult e kérdés, csak tisztességesen kellene róla beszélni. De még most sem lehet, 2/3 birtokában sem. Az óra viszont ketyeg, a jelen rendszer sem tartható fenn a demográéfiai trend miatt, amely indokával a változás történt annak idején...Normális esetben el kellene ismerni a reális problémát és minden ismert szempont alapján kellene yilvánosan megvitatni a követendő utat.
Tüntetni megy az izraeli nagykövetség elé a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom. Az indok vérfagyasztó, a Norvég tömeggyilkos Breivik ügyében vonul az érintett HVIM a zsidó állam nagykövetsége elé. Vajon nem esik le az úriembereknek, hogy nincs különbség a…..
Komolyan gondolják. És megindultak nagy léptekkel előre a megvalósítás útján. Pénteken megjelent a Munka Törvénykönyvének tervezett módosítása. A dolgozók számára csak egy "jóhír" (=régi taktika) van benne: a próbaidő a beígért 6 helyett marad a mostani 3 hónap.…..
naresh
2011.07.27 21:27:56
@Vision: az előbbi megjegyzésemről lemaradt a címzett...
"Hanyatló Nyugat", "közeleg a nemzet reneszánsza", "a világban korszakváltás történik", "a nyugati világot gazdasági válság rengeti meg", "munkaalapú társadalmi rendszerre van szükség", "a magyarok harcolni harcolni akarnak…..
Szőcs Géza kulturális államtitkár nyílt levelet írt, amelyben hazugsággal vádolja lapunkat, továbbá azzal, hogy bizonyos érdekkörök irányítanak minket. Mindez nem túl izgalmas, a nehéz helyzetet magyarázó politikusok jellemző reakcióját látjuk. Ami miatt mégis érdekes a…..
„Magyarország védi a Magyar Tudományos Akadémia, a Magyar Művészeti Akadémia és a felsőoktatási intézmények tudományos és művészeti szabadságát, az állami intézmények bevételeivel és vagyonával, valamint a közpénzből nyújtott támogatásokkal való,…..
naresh
2011.04.13 20:03:24
@popocatepetl: Én laikus vagyok az építészet terén (is). De amikor, a 90-es évek második felében megláttam a Pázmány-egyetemen a neves építész kezenyomát, nem akartam hinni a szememnek. Mintha hamis színházi díszletek között jártam volna. Természetesen ez nem szak-, csupán magánvélemény. Azóta jobban figyelem a mester műveit, de véleményemet nem kellett módosítanom.
Az elmúlt hetekben szinte leállt az élet Magyarországon, azt követően, hogy a kormány intézkedéseinek köszönhetően teljesen felszámolták a feketegazdaságot. A 2014-ben meghirdetett Tiszta munka, rendország program keretében mostanra lényegében megszüntették a nagy összegű…..
naresh
2011.04.04 18:23:20
@musi: Nem közgazdasági tanulmányt, hanem egy szatirikus eszmefuttatást olvashattam. A gondok reálisak, megoldás jelenleg nincs. Nyugati országokkal pedig csak annak ismeretében példálózzunk, ha hozzátesszük az egy főre jutó GDP összegét is, különben saját magunkat csapjuk be - amire egyébként hajlamosak vagyunk.
Sírva vigad a magyar. Ez van, sajnos ilyen egy búvalbaszott nemzet vagyunk mi. Létezik persze az a legendás mélyszláv bánat is, az az igazi keserűség - de hát azok mégis többnyire fiatal, győztes, szerencsésebb nemzetek. Ha össznemzeti érdekről van szó, azonnal összezárnak. Itt…..
naresh
2011.03.16 20:03:32
@cso zsi: Csdupán arra utaltam, hogy nem tartozik szorosan a témához. De a véleményemből remélem látszik, hogy a legfontosabb bajunknak tartom.
naresh
2011.03.20 20:46:24
@csi szi: Ilyen az élet. Soha nem gondoltam, hogy én találom fel a spanyolviaszt. Továbbá mentségem, ha én idézek, azt mindig jelzem.
Az viszont tény, hogy az "örök ellenzéki" jelzőt már évtizedekkel ezelőtt megkaptam. Pedig csak saját véleményt alakítok ki a világ dolgairól és azt képviselem is. Mivel igyekeztem mindig és általában is tájékozódni,elég nehéz ellenfélnek számítottam élőben is.
Az viszont tény, hogy az "örök ellenzéki" jelzőt már évtizedekkel ezelőtt megkaptam. Pedig csak saját véleményt alakítok ki a világ dolgairól és azt képviselem is. Mivel igyekeztem mindig és általában is tájékozódni,elég nehéz ellenfélnek számítottam élőben is.
naresh
2011.03.20 20:59:24
@gabex36: Csak egy a baj. A komcsi-libsi vérszívók előtt is voltak bajaink. Mikor íródott a "...régi dicsőségünk hol késel..." gyönyörű vers? Vagy kik irányításával vesztettük el az utolsó két háborút? De hagyjuk is ezt. Attól tartok, magunkat csapjuk be, ha mindig másokban keressük a hibát. Egyszer szembe kellene néznünk a valósággal. Ehhez pedig az egész társadalomra szükség lenne, mert minden oldal sáros. Ha azt méricskéljük, ki jobban, nem jutunk előbbre soha. Miután csupán tanulni kellene a múltunkból, ez nem lehetetlen feladat. Sokkal könnywebb, mint a történelem szekerét visszafordítani...
“Remélem, elénekelhetem majd, ‘nincs már felettem más, csak a tiszta ég’ ”
Várkonyi László ezzel a Fonográf dalcímmel búcsúzott el egy üzenetben az Everestre utazása előtt. A Mount Everestről az 5300 méteren fekvő Alaptáborból egy hete telefonált, s azt mondta, hogy most egy kis időre…..
Schmitt Pál köztársasági elnök úr tavaly szeptemberben Bécsbe utazva megállt a hegyeshalmi Paprika Csárdában, gondolom evett-ivott, majd egy kedves kis üzenetet hagyott a helyi "hírességek falán"... Hát igen, necces ha nincs a szövegíró stáb a háta mögött, és…..
naresh
2011.03.19 18:47:30
@Molenaaar: Én is beugratásra gyanakodnék hasonló esetekben, de azért bizonytalan vagyok.
naresh
2011.03.20 10:29:46
@immortalis: Ez jó.
Mindennek van következménye. Annak is, hogy Medinán lesz a NATO-lokátor. Fussuk át, hogy jutottunk idáig: - Első terv: Zengő. Az Orbán-kormány a 40/2002. (III. 21). Korm. rendeletben a Honvédelmi Minisztérium hatáskörébe utalta a beruházás ("beleértve a nemzetközi katonai…..
naresh
2011.03.19 19:48:21
@Goompah: Bánkúton évek óta van Nato-radar, a régi Varsói Sz-es állomás helyén. Egyébként sokkal kisebb esztétikai gondot jelent, mint a Bálványon lévő antennás butyka. Érdekes módon ott senki sem tüntetett, pedig a környezeti hatás azonos. Az élővilág is egyedi, érdemes lenne megvizsgálni, mennyire károsodott. Vagy nem jobban károsítja-e a sok egyéb építkezés és a radartól független gépkocsi forgalom, esetleg a sípályák értelmetlen erőltetése (műhóhoz nincs víz, természetes hó pedig a felvonós sízéshez kevés). Mellesleg a műhó is károsítaná a természetet. De ez már más kérdés. Minden esetre a több milliárdos plusz kiadás megdöbbentett.
Egy egész franchise indul el az egykori nagy sikerű nyelvművelő műsor feltámasztásával. Grétsy László és Schmitt Pál végre közös műsorban. Az új "Álljunk meg egy szóra!" egy reality jellegű műsor lesz, amelyben az államfőt fogja folyamatosan kísérni…..
naresh
2011.03.19 17:31:54
@szárny: Hagyjuk a történelemre az értékelést. Tőlünk biztosan tárgyilagosabb lesz. Egyébként a kiváló személyiség azért nem tévedhetetlen: bő húsz évvel ezelőtt nagyra értékelte későbbi vetélytársát...(azt a változatot nem vettem figyelembe, hogy akkor nem tévedett).
Emellett tanácstalanná válok, ha "oldalak" között találom magam. Engem jó apám arra szoktatott többek között, hogy a tényekkel szemben nincs érvelés. Valamint arra, hogy állításaimat bizonyítsam, lehetőleg kihagyva az érzelmi töltetet.
UI. 1. Ha valaki azt gondolja, hogy a "csekély értelmű elnökünk" megválasztásában a kiváló embernek nem volt szerepe, akkor bizonyára érthető a tanácstalanságom. Ha a másik lehetőség állna fenn, akkor az eset tragikusan súlyos, tanácstalanságomtól és az "oldal"-tól függetlenül.
2. Elismerem, hogy észrevételem nem humoros, sőt inkább szomorkás. Ezért bocsánatot kérek.
Emellett tanácstalanná válok, ha "oldalak" között találom magam. Engem jó apám arra szoktatott többek között, hogy a tényekkel szemben nincs érvelés. Valamint arra, hogy állításaimat bizonyítsam, lehetőleg kihagyva az érzelmi töltetet.
UI. 1. Ha valaki azt gondolja, hogy a "csekély értelmű elnökünk" megválasztásában a kiváló embernek nem volt szerepe, akkor bizonyára érthető a tanácstalanságom. Ha a másik lehetőség állna fenn, akkor az eset tragikusan súlyos, tanácstalanságomtól és az "oldal"-tól függetlenül.
2. Elismerem, hogy észrevételem nem humoros, sőt inkább szomorkás. Ezért bocsánatot kérek.
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
Kedves barátom! Én nem vagyok (sohasem voltam) szerelmes politikusba. De kívülről nézve egy biztos: GYF még az MSZP-n belül is a legkevésbé felelős a pártját képviselő kormányok hibáiért. Egyrészt a valódi, hibás intézkedéseket a választási ígéreteket betartó Meggyesy tette, mellesleg a FIDESZ támogatásával. Ezeket a témákat ugye nem lehet bíróság elé vinni. A 13. havi juttatások, a közszféra nagymértékű (és nem egyszeri hatású) béremelése a korábbi nyugdíjpénztári jogszabállyal gyakorlatilag önmagukban kiadják a teljes adósságnövekedést. GyF volt az egyetlen, aki beszélt a hibás lépésekről. Ezt tehette volna jobb módszerrel is, de ez a lényeget nem érinti. Öszöd után pedig valóban nem történt semmi, de ahhoz ütődöttnek kell lenni, hogy ezért a miniszterelnököt vádolja valaki. Gyakorlatilag ostromállapotba került az ország, anélkül, hogy a valódi problémákról egy szó is elhangzott volna. A gyámoltalan reform-lépéseket az ellenzék minden rendelkezésre álló eszközzel megakadályozta, egyetlen kiadáscsökkentő intézkedést nem javasolt helyettük. Előre várható módon ilyeneket hatalomra kerülése után sem tett – eddig. Ehelyett olyan jogszabályi környezetet teremt, hogy az általa korábban alkalmazott destruktív intézkedéseket vele szemben ne lehessen alkalmazni.
„Általában és konkrétan” kellene a gazdasági és erkölcsi helyzetet a felelősség szempontjából elemezni, de tárgyilagosan. Miért nem esik szó pl. a 13. havi nyugdíjról (a 14. havi árnyékában)? Bajnai Orbán szerencséjére eltörölte, de tisztességes volt-e a válasz-reakció?
Összegezve: nagyon butának kell lenni, ha a GYF elleni támadások mögött ne személyes gyűlöletet lásson az ember. Ezt én megértem. Azt kevésbé, ha közvetlenül nem érdekeltek is átveszik ezt. Nekem pedig az egész nem szimpatikus, de ez legyen a magánvéleményem.