Regisztráció Blogot indítok
Adatok
zyran

0 bejegyzést írt és 38 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A múltkor, amikor Pista kitette a facebookra a régi Az autó (a mai Autó-motor elődje) újságokat, amiket árultam, páran szóvá tették, hogy miért nem írtam meg a korábbiakat is, nekik kellett volna az adagból, de nem nézik állandóan a Vaterát. Hát akkor, most írok, mert…..
Az Opel furcsa módon drágábban adja a háromajtós változatot, de ez most így is elég csábító. ..
Egy mondat, és borul máris a rendszer, de mégsem arra, amerre először gondolta volna mindenki. A Széll Kálmán Tervben valóban szerepel az egyetemi költségtérítéses képzések „kivezetése”, de ez nem azok megszüntetését, hanem a sötét jövőt jelenti. Érthetőbben…..
zyran 2011.03.09 03:07:56
@Fertőtlenítés a faluban: ha jól emlékszem, a bolognai rendszer, amit itthon próbáltak meghonosítani pont arról szólt, hogy azokat a szakokat támogatják, amiből hiány van, vagy előreláthatólag hiány lesz. amiből meg túlképzés van, azt vagy nem, vagy kevésbé. így még akár életképes is lehetne/lehetett volna az ötlet.
 A néhai SzDSz-t a jobboldali véleményformálók hosszú éveken keresztül azzal vádolták, hogy csekély támogatottságuk ellenére a kormányzati tevékenységet és kommunikációt nagyban meghatározták. Pepitában ugyanez történik ma, amikor a KDNP politikusai köszönnek vissza…..
Marcinak problémái adódtak a T-Systems vállalati ügyfélkapcsolati portálján, az online segítség pedig csak újabb kérdéseket vetett fel: A mellékelt linken elérhető a T-Systems (AKA Magyar Telekom vállalati ügyfelek) új telemátrix -  vállalati ügyfélkapcsolati portál -…..
zyran 2010.09.30 23:45:51
@EÖ: node... Vászkához mindenki hozzászól... dehogy EÖ bölcsész meg mérnök, meg ráadásul bölcsészmérnök egyszerre... :) ritka érdekes állatfaj lehet :) ;)
zyran 2010.10.01 10:57:31
@vazsmegyeigerdezsház: ajvé... ilyen állatfajt még nem regisztráltunk. kéretik születési helyet, időt, fellelhetőségének konkrét helyszínét feltüntetni regisztrációkor.
Belsőség Technika meg számok 2010.08.27 18:03:28
- 350 km-t jöttünk.- eddig egyszer kellett rátankolni- egy galambot ütöttünk el, PONT MOST (lakott területen ötvennél)- 3 versenyautót előztünk meg forgalomban - mindhármat jobbról, épp balra kanyarodtak tankolni- Száznál 4500-at forog a motor- 40 km-re vagyunk Sanyitól, de ő most…..
Én már azt az idióta trillázását is utálom a mirelites kocsiknak. Falvakban még megértem, hogy hasznos, ahol csak délután kettőig van nyitva a bolt és azt is csak hétköznapokon, de Budapesten mi a francért kell a hétvégi pihenés közben is ezt hallgatni??? Kicsit elkalandoztam az…..
Onlinemarketing blog Az élet szép 2010.06.20 21:45:10
És van, hogy a reklám is szép. Illetve van, hogy úgy látsz reklámot, hogy az nem is reklám igazából, de amikor rájössz, hogy reklámot látsz, akkor sem fogod a fejed a falba verni, hanem elfogadod. Mert van elfogadható reklám. MOMENTOS from Nuno Rocha on Vimeo.via ..
A kettős állampolgárság ügyéről kevesen tudnak, akarnak racionálisan gondolkodni (amikor 2004-ben vitatkoztam egy amúgy értelmes barátommal, elismerte az összes ellenérvemet igaznak, a vége mégis az lett, hogy de attól még meg kell szavazni, mert csak). Ennek ismeretében most…..
zyran 2010.05.27 03:26:47
azért így halkan megjegyezném, viszontválaszra várás nélkül azoknak, akik csak úgy neki akarnának feszülni akár fegyveresen is a környező országoknak, hogy ugyan mivel? felkérik a "parasztokat", hogy fenjenek kaszát, megkérik a menedzsereket, hogy térítsék meg a szemben álló feleket valami jó marketinges dumával, vagy éppen felrepítik azt a tucat repülőgépet, ami ha be is melegedik, már majdnem románia felett jár? tényleg nem értem, hogy az adott gazdasági helyzetben, miért ez a lényeg? főleg nem értem azokat a fideszeseket, más párthoz közel állókat, akik az elmúlt 20 évről beszélnek, mégis az egészet a rohadt komcsik nyakába varrják, holott viktoréknak volt négy évük ebben a 20évben bizonyítani. mégis 20évről beszélnek? tudom, én vagyok a hülye, komcsi, ballib, meg ilyenek, de lehetséges mégis, hogy többedmagammal csak annyit nézek, hogy mikor lesz már végre a magyar népnek jobb. és mivel a jobbikhoz sem tartozom, úgy kénytelen leszek egy kis idézetet ide betenni, amivel remélhetőleg rájön mindenki, hogy mit is érzek kicsiny hazám iránt:
"Boldog Isten nézz ránk a magas egekből,
áraszd ránk mosolyod fénylő napszemedből.
Nemzetek Istene! Add nekünk e földet!
Magyarok Istene! Tarts meg itt bennünket!
Évezredeken át, áldd meg életünket,
viharban és vészben oltalmazz meg minket!
Adj szívünkbe békét, derűs boldogságot,
ne érezzük soha a hontalanságot.
Duna, Tisza partján magyar szóval áldjuk,
ez legyen örökre a mi Szent Országunk.
Legyen minden magyar a Te Fény gyermeked,
pihentesd meg rajtunk áldott tekinteted. "
Árpád imája c. költemény. Hálás vagyok, hogy magyarnak mondhatom magam, hogy van még országom, és anno nem vettek el mindent, hogy még mindig itt vagyunk és akármennyi szenvedést is kellett átélnünk, magyarok még vannak. talán erre kellene büszkének lennünk.
meglehetősen káosznak érzem hozzászólásom, de próbáltam mindent belesűríteni. köfi
Pontosan tudom, hogy Jan Slota olyan, mint egy hisztis kisgyerek, aki csak azért rumlizik, mert fel akarja hívni magára a figyelmet. A nevelési tanácsadók bölcs javaslata szerint ilyenkor hagyni kell a kölköt, hadd sírjon, mert ha magasról szarunk rá, legközelebb nem lesz műsor.…..
Pontban éjfélkor láttam meg a porlepte Opelt, ahogy kibukkan az aluljáróból Pozsony szélén és pontosan három perc múlva parkoltak le mellettem. 00:03. Mikor zárt be a McDonald's meleg, kényelmes, leülős étterme? Bingó! Éjfélkor. Szerencsére a McDrive nonstop, így értő tolmácsolásom segítségével…..
zyran 2010.03.08 04:02:28
@InterHOOD: az. remélhetőleg ebben az országban nincs több :)
zyran 2010.03.08 04:57:42
@InterHOOD: az. remélhetőleg ebben az országban nincs több :)
Történelmi pillanat, ezért volt minden: az idegölő szervezés, a sok átvirrasztott éjszaka és a kínlódás, a hideg, fagy, véreres szem. Pénz cserélt gazdát, kulcsok csörrentek. De megvan. 13:02-kor került bele az akku, amit vittek, mivel a sajátja lemerült. A belseje csodás, az autó önmagában is…..
Belsőség Pre-vételi szorongások 2010.03.04 12:21:00
Elindultunk végre Sundsvallból - ami egyébként egy csodás városka – Domsjőbe. Éjjel ítéletidőben érkeztünk ide, az Insigniát több ízben hótolóként használtuk, valószínűleg pár órával korábban szakadt a hó. De ez csak másodpercekig tartott. A szállóhoz vezető úton konkrét hófal állta az utunkat, mert…..
zyran 2010.03.04 12:38:43
Sőt, sokkal kevesebb, hiszen délelőtt kezdtem írni ezt a posztot, most meg éjjel van, volt közte minden, még egy másik poszt is, de az már megjelent. Meg Tibby is nyomott írásokat. Délelőtt tizenegykor megtörtént a csoda, az előző napinál nagyságrendekkel nehezebben, de nekilendült a csapat. Az…..
zyran 2010.03.04 09:33:49
Belsőség Friss! 2010.03.03 12:07:00
Felhívtam az imént Bendét, amolyan helyzetjelentés-jelleggel. Tőmondatokban kommunikáltunk, mivel meglehetősen instabil a térerő, ezért a mobilnet-kapcsolat is szakadozik, de küldtek pár fotót, amik Csikós posztjához lesznek berakva hamarosan. Karesz vezet, Csik posztot ír, három fok van, kellemes…..
 A szülinapommal kezdődött, amikor a rokoni kötelező kört tartottuk. Egy időre véget is ért (az aukció), hogy másnap újabb, nagyobb lendülettel folytatódjon. Akik követik az eseményeket, tudják, hogy nem ilyen egyszerű ez a sztori, Zsolt már sok mindent leírt. Hozzá kell tennem, hogy mindez egy…..
Koppenhága, reggel nyolc óra. Az éjjel a srácok sikeresen elértek idáig és megszálltak egy erődítményből kialakított hotelben. Igaz, két éve még börtönként működött, de nem baj, sosem lehet tudni, mikor jön jól egy kis tapasztalat. Sokat nem aludtak, mivel nagyon gyorsan kiderült, hogy az éjszakai…..
COPYPASTE? RTL Klub kontra Gmail 2009.12.09 09:50:00
zyran 2010.02.06 20:03:39
@venuswoman: nehéz lenne ugyanolyannak lennie, ha jobban megnézed az M-et láthatod, hogy a felső részein kihegyeződnek, nem mint a gmail logóban.

a terminal betűtípusa amúgy az ft22 nevet viseli és azt hiszem 50%-os zsugorítással lett ilyen. majd megkeresem az arculatit és megnézem benne
Egyre népszerűbb és ismertebb a világon a Google op-rendszere, az Android. Perszehogy ki kell használni a népszerűséget és mindenféle kütyüt, babát, kiegészítőt kell piacra dobni. (Hozzáteszem, megőrülök az ilyen haszontalan kütyükért :) Szóval, itt az Android baba. Ennek is…..