Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod?

0 bejegyzést írt és 1608 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A mai történet nem intővel, hanem egyessel végződött, ennek ellenére igen érdekes tanulságokkal szolgál mindenki számára. Általános iskola, nyolcadik osztály, erkölcstan óra (keresztény suli), éppen az eutanáziáról volt szó előző órán, az ominózus napon pedig feleltetés.…..
Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod? 2010.11.06 18:43:40
@tőkehalmáj: ebben igazad lehet. Az viszont rettenet szánalmas, hogy egy _állítólag_ szenvedő állatot minden további nélkül elaltatnak, ha a doki/gazda úgy gondolja, egy embert meg hagynak hetekig-hónapokig-esetleg évekig szenvedni... az emberi szeret nevében...
Nem tűnik éppen véletlennek, hogy pont a szerdai Facebook bejelentést követően pattant ki, a Google a feltételek aprónak tűnő változtatásával lényegében megtiltotta a Facebook számára, hogy a Gmail felhasználók kontaktjai között matasson. A sértődöttség érthető,…..
Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod? 2010.11.06 17:14:35
@szcsongor: de, eszembe jutott, tehát ellenőriztem. A faszbúk spammerkedett.
Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod? 2010.11.06 17:15:58
@szcsongor: ja igen... két okból. Egyik, hogy meg kellett keresni valakit. Utána töröltem magam. Meg amikor ellenőrizni akartam, hogy a kedves felhasználó a hülye vagy a faszbúk egy tetű spammer. És megállapítottam, hogy az utóbbi igaz, a felhasználó csak figyelmetlen.
Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod? 2010.11.06 17:25:13
@Dr. Justice: hogy mostanság mi a helyzet, azt nem tudom. Amikor ránéztem, akkor a regisztráció során dobott fel valami ártalmatlannak tűnő kérdést a kis drága, aminek hatására az áldozat levelezőjében tárolt címlistában szereplő címekre okádta magából a "meghívókat".
Tudom, elég idétlen dolog, de amikor megpróbáltam kitalálni, a sorozat harmadik része mi alapján legyen csoportosítva, ugyanaz jutott eszembe, mint ami alapján a bagolyházat és a háromszemű megfigyelőt is megénekeltem e blogban: szemek! Freudista-jungista szakos olvasók elkezdhetnek gondolkodni…..
Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod? 2010.11.06 06:28:26
@Hamster: _volt_ :(
Majd feltúrom a lomjaimat, ha nem felejtem el, de szerintem kukáztam...
Kísért 2006 emléke, csak most éppen Gyurcsány Ferenc szerint nem legitim Orbán Viktor, nem pedig fordítva. Nem legitim, mert elveszi a pénzünket, mert despotaként bánik az országgal, és mert gyengíti az alkotmányosságot. És bár a három állítás külön-külön mind igaz, négy…..
Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod? 2010.11.05 22:55:39
@flippant: szerintem nagyon nincs igazad. Gyurcsány egy bohóc, de nem láttam rajta hatalmi mániát.

@pakesz: mi van kisköcsögöm? Már nem a maszop a "nyuggerek" pártja? :D
Remélem, apád-anyád már rég megdöglöttek, ne kelljen szégyenkezniük, hogy egy tetvet neveltek abból a sejtcsomóból, ami kipottyant anyuciból...
Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod? 2010.11.05 23:07:00
@pakesz: hajrá, kis tetű! :D
Anyádék sírját azért látogasd rendszeresen!
Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod? 2010.11.05 23:08:11
@Csigorin: édes, drága angyalbögyörőm! A csőcselék a ti oldalatokon áll, de ettől még nem lesz "legitim" a kommunista csürhétek.
Attila nem sokat cifrázta: közölte, hogy a csatolt fotó Szántódrév kompállomáson készült, majd elköszönt. De igaza van, mert ehhez tényleg nehéz mit hozzáfűzni. Ugyan a James-versenynek az angol nyelvű félrefordítások a témája, azért az itt megjelenő többi nyelven is…..
Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod? 2010.11.05 20:27:34
@franxepe: ez mit akarna jelenteni? :)
 A 3K, vagyis a Köztéri  Kulturális Kereszteződés program első lépésként felépült a Corvin kapu - adta hírül az Építészfórum. A húsz tonnás lámpaszerkezet fő eleme egy 4,8 méter magasan, 35 méter hosszan kifeszülő rozsdás, Corten lemezből készült konzol.…..
Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod? 2010.11.05 08:01:06
@sanche: konkrétan ez a fémakármi. Van vele gond. Ocsmány (a fotók alapján) és ugye voltak itt valamiféle lámpák, amik némileg jobban illettek a környezetbe.

Egyébként iszonyat ostoba lehetsz, ha komolyan gondolod azt a sok marhaságot, amit összehordtál...
B+ blog Ébresztő Magyarország! 2010.10.25 12:07:00
Szép napokat él az ország: a svájci frank mindjárt 200 alatt, nagy ívű kormányzati tervek és akciók, miközben természetesen mit csinál a magyar véleményvezér: panaszkodik és károg: úristen, mi lesz akkor ha ránk  hárítják a nagy multik az Orbán-féle…..
Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod? 2010.10.26 15:54:36
@kolbászoszsömle: na ezért kellenek a multik. A magyar vállalkozó (tisztelet a ritka kivételnek) mind ilyen tetű. A multiknál kb. 50% az arány.
Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod? 2010.11.01 12:43:44
@Lámpavas: és mindezt ugyanannál a biztosítónál és ugyanolyan szolgáltatásokkal. Igaz? Vagy mégsem? Netán hazudsz? Áááá... egy igazmagyar, lincselő művész miért tenne ilyet? :DDD
Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod? 2010.11.04 19:52:15
@Lámpavas: lassan mondom, hogy talán te is megértsd: tehát H-A-Z-U-D-SZ!
Ha azonos szolgáltatási színvonal, azonos biztosítónál ugyanannyiért vagy olcsóbban, akkor lenne igazságtartalma a beszólásodnak. Így szimpla terelés, hazudozás.
Varánusz Azt mondom, állj! 2010.11.04 08:00:00
"Tudod, én úgy éreztem magam, mint egy húr, amit húznakDe vigyáznak, hogy el ne pattanjon; a túsznakÉppen annyi kaja kell, hogy ne legyen baja, de,Ez nekem így nem elég...!"Hány embert nevezhetünk tömegnek? Egy tucatnyit? Százat? Kétszázat? Ezret, vagy ennél is többet?…..
Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod? 2010.11.04 12:20:32
@Luxon: nem kicsim! Az most jöhet, ha a fidesznek sikerül szétverni a demokrácia maradékát is.
Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod? 2010.11.04 12:22:15
@lehet más a handa-banda: hogy még itt is folytatódjon ez a náci hiszti... :D
Te... nagyon fehér, nagyon magyar, te... menj inkább és csókolgasd szálasi elvtársad sírját! :D
 A Lehet Más a Politika   az Alkotmánybíróság védelmében demonstrál   2010. november 3-án (szerdán) 17.00 órától   az Alkotmánybíróság előtt (1015 Budapest, Donáti u. 35-45.).     Beszédet mond Szalai Erzsébet, Elek István, Kőszeg Ferenc és…..
Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod? 2010.11.04 11:01:24
Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod? 2010.11.04 12:16:26
@budapest 678: hol? Mert vörösbetűs címlapot sehol sem láttam, hogy másfélmillió tüntető az AB épületénél! ;)
(ki akartam menni fotózni, de győzött a lustaság :( )
Na, itt van egy kis hazai információ, hogy jobban képbe kerüljünk. Elképesztően exkluzív és nevük elhallgatását kérő forrásainktól megtudtuk, hogy összesen 130 ezer iPhone és 25 ezer androidos telefont van forgalomban Magyarországon.Saját házi statisztikát is…..
Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod? 2010.11.04 10:12:08
@Kandras: szerettem volna an-droidos telefont. Örültem, mikor kijött a spica, megnéztem közelről. Azóta nem vágyom annyira ilyesmire. A többi k. drága, ez meg olyan gagyi anyagokból van összehányva, hogy sacc/kb. fél évnél többet nem húzna ki nálam.
Két éve már, hogy a sajtóban felröppent, tíz új pláza épül Budapesten 2011-ig. Bár nevek nem jelentek meg, az Urbanistán akkor megpróbáltuk összeszedni melyekről lehet szó. Visszatekintve szerintem csak két helyen hibáztam: a Westend 2-t sima bővítésnek vettem, holott egy új…..
Én is tapasztaltam már, hogy a kétkerekűek ott mennek, ahol épp látnak annyi rést, hogy elférjenek. Ez talán fokozottan igaz azóta, mióta álló kocsisorok között előremehetnek, mert egyesek szeretik a szabadabb szabályokat még szabadabban értelmezni. Zsolt rendszerint a szűk…..
Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod? 2010.11.03 06:50:13
@Perillustris:
"Pont azon a blogon teszik ezt, ami indulása óta arról szól, hogy mindenki faszkalap"

Te ugye a criticalmass.hu-ról beszélsz? :D
Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod? 2010.11.03 11:56:05
@Perillustris: szerintem akárhol nézelődsz, ha autós vs kerékpáros téma szóbakerül, mindenhol ez a végeredmény.
Én meg csendben röhögök mindkét oldalon, max. néha baromira szégyellem, hogy engem is kerékpárosnak szoktak nézni az utakon.
Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod? 2010.11.03 14:07:31
@Perillustris: azért zebrán gázoló autósból valamivel kevesebb van, mint járdán tekerő biciklisből. Egy félórája anyáztam két tizenéves kis köcsög miatt: mellékutca túloldalán jönnek, épp piros a lámpa, ők lazán át, mellettem fel a másik járdára és tekernek tovább. Mindezt egy olyan helyen és időben, ahol kb. két autó/óra a forgalom... :(
A boltok egy hónapja tele voltak a kétnapos megemlékezési verseny kellékeivel: ízléses tobozkoszorúkkal és olcsóbb, bilikék klónjaikkal; vágott, cserepes, és PET-palackokból készült krizantémokkal; szolid, filléres mécsesekkel, és mindenféle bibliai figurával telikovácsolt,…..
Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod? 2010.11.02 19:58:10
@Kalmár: bár semmi köze a témához, de "szegény" Mártíriusz szándékosan provokálta a rendőröket és ezzel szvsz te és az összes, hozzád hasonló tajtparaszt tisztában vagytok.
Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod? 2010.11.02 20:31:14
@Anti Anyag: te olyan hülye vagy, hogy az már fáj! Van három másik kapu a temetőn, plusz a főbejáratnál a portaszolgálat.
Szerinted?
Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod? 2010.11.03 09:04:42
@Anti Anyag: nem a másik hármat, hanem a főbejáratot, ahol a biztonsági szolgálat is van. Csakhát ahhoz gondolkodni is kellene.
És igen, vagyunk páran, akik ugymond megkérdőjelezzük a halottak napjának valós értelmét.
Véleményem szerint az összes ilyen ünnepnek nevezett dolog, a bálványimádatra vezethető vissza.
Modorosblog A Tévéfogyasztó 2010.11.02 07:00:00
-Az meg ki is? Bocs, nem nézek tévét, nincs tévém.-Na tessék, már te is kezded. Ez a modorosságok netovábbja, bemutatlak a Tibinek. Ott szokott filozofálgatni a Nyugatin a Borbarátban. "Nincs tévém" - persze, persze. Komolyan, manapság mintha a sznob-wannabe, Daubner…..
Városban, pláne nagyvárosban kerékpározni nemcsak idehaza, hanem külfödön is veszélyes dolog. Persze nyilván sok tekintetben jobb a helyzet a nálunk fejlettebb biciklis kultúrával rendelkező országokban, de vannak olyan objektív körülmények, amelyek nem az adott nemzet…..
Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod? 2010.11.02 14:28:02
@kokavec: nem hiszem. Azt a vidéket értelmesebb emberek lakják.
Piszok kemény műfaj ez, de valakinek erről is írnia kell. Van az utcánkban egy hajléktalan. Hogy pontos legyek, sok hajléktalan él errefelé, egy azonban kitűnik a közülük, kitűnt. András februárban került utcára, a Ráday és a Kinizsi sarkán található Sparnál tavasz…..
Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod? 2010.10.29 17:01:34
@Balance Of Power: mert ha magyar vagy, akkor a köv. kérdésem az lenne, hogy alkesz-e vagy-e vagy nem-e?
Ha az vagy, akkor természetesen érthető ez a nem kicsit rasszista általánosításod.
Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod? 2010.11.02 09:19:29
@fuszujka: szerintem egy normális családban megszabják, hogy a gyerek mire _ne_ költse a pénzét. És jogosan.

@xaba99: ez az általánosítás meg jókora ökörség.
Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod? 2010.11.02 14:14:34
@Balance Of Power: szerinted minden magyar alkoholista. És igen, az alkoholista nem tartozik a pozitív jelzők közé. Fogalmazhattam volna, hogy anyád az alkoholista - legalábbis az értelmi színvonalad erre enged következtetni. (pontosabban arra, hogy alkoholista volt, amikor téged összehozott)
HamPLÓ Szédülés 2010.11.01 21:13:00
Alkalmi tériszonyos vagyok. Nem félek repülőgépen, nem félek sziklacsúcson, sem épületen belül, és amióta a hetediken lakom, azóta erkélyen se. A szédülés ugyanis főként megszokás kérdése: amíg a hetediken laktunk a családdal, fel mertem menni a sás-tói kilátóra. Amikor a…..
Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod? 2010.11.02 11:45:49
@sisszi: ilyen alapon ne menj Tatára vonattal! ;)
(a peronról kivezető híd kb. hasonló... )
Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod? 2010.11.02 11:56:22
@sisszi: egyébként röhej, de gyalogosan már nem zavar az a híd, viszont biciklit azért nem vittem magammal Tatára (pedig nagyon szerettem volna), mert azzal már szabályosan rosszul lettem volna a lépcső felső végén. :(
Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod? 2010.11.02 13:52:42
@Hamster: szovjet rajzfilm volt... :)
Sárdobáló Fél ciklus 2010.11.01 00:45:00
Kétévesek lettünk. Voltak személyi változások - visszaadtunk két miniszterelnököt a nemzetgazdaságnak, és király került a helyükre (Nép Szuverenitás - orbánviktor 0 -1). lett egy női szerkesztőnk, és ellentétben a kormányokkal, fél ciklus után is töretlen a…..
Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod? 2010.11.01 17:08:32
@anti_troll: te náci ringyó fattya! Képzeld, a többség akkor is reklamált, ha a dicső kormány nyilvánvalóan rabolt, hazudott. Az csak felétek dívik, hogy a szent vezírt nem báncsuk! :DDD
Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod? 2010.11.01 17:09:42
@Jamesboci: pontosabban van valami, amiről te azt hiszed, hogy... :DDD
(csináltathatnál egy DNS tesztet :D )
Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod? 2010.11.01 19:00:46
@Jamesboci: ??? kisfiam! Nem is említetted, hogy buzi is vagy. Bocs, de az nem én voltam, én a lányokat szeretem. Talán a biológiainak hitt nevelőapád próbálkozott? :D
városjáró blog Bringabelváros 2010.10.31 23:00:00
Gergelytől érkeztek az alábbi friss képek a Szemere utcából.A fotók autós szempontból nagy különlegességet nem tartalmaznak, sőt sokak számára jó ötletnek tűnhet a több férőhely érdekében átszervezett parkolás - miszerint az eddigi párhuzamos várakozást halszálkás…..
Az első hír: Csoportosan, hivatalos személy ellen elkövetett erőszak miatt 10 hónap - két évre felfüggesztett - börtönbüntetésre és 300 ezer forint pénzbüntetésre ítélte elsőfokú döntésében a Pesti Központi Kerületi Bíróság Samu Tamás Gergő jobbikos országgyűlési…..
Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod? 2010.10.31 10:30:59
@Húsleves: kicsi seggfej! Attól, hogy valakivel nem értek egyet, még nem nevezem az illetőt nácinak. Ha az illető egy rasszista féreg, akkor már jóval nagyobb az esélye rá.
Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod? 2010.10.31 10:50:40
@Jankove: mi motivál? Hogy rühellem az agressziv, rasszista, ostoba csőcseléket.
Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod? 2010.10.31 10:52:10
@XEP: és mi van, ha éles lőfegyverrel a sértett kezére vagy a lábára céloz az elkövető? Az is gyilkossági kísérlet?
Töprengő Amerika választ - 2010 2010.10.30 16:17:00
Páros év november első hétfőjét követő kedd közeledte kevés ember érdeklődését kelti fel Európában. A külpolitika iránt érdeklődők fejében viszont felvillan a lámpa, hiszen ez a nap a világ egyik legszebb demokratikus tradícióval bíró országában, az Amerikai Egyesült…..
Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod? 2010.10.31 10:35:41
csox Tökély 2010.10.30 12:03:44
Mikor megkaptam, madarat lehetett volna velem fogatni az örömtől: sosem láttam ennél gyönyörűbb csokit. Az egész egy vastag aranyszínű kartonpapíron nyugszik, celofánba csomagolták, amit egy vízfestékkel festett tájképet ábrázoló papírszalag fog körbe. A csoki pedig…..
Az iPhone elindította Bike Hub elnevezésű alkalmazását, bárki iPhone készülékére letölthető a Bikehub alkalmazása, mellyel a két keréken utazóknak kíván navigációs segítséget nyújtani. Az alkalmazás felismeri a kerékpárutakat, és - akárcsak más navigációs készülékek…..
Elég, ha szabályozatlan, vagy csak ellenőrizetlen az adatkezelés, és ráadásul következmények nélkül marad minden elkövetett hiba: akkor az emberi tényező rendre megmutatja, mire is képes. Újra, ismét, megint "elvesződött" egy rakat bizalmas, személyes adat. 280 ezer…..
Van benne valami kedves. Majdnem olyan, mint az angol buddy (haver), meg egyből beugrik persze a Budweiser sör.  A hir: sok más város - London, Hamburg, Berlin, Párizs, Róma, Tokió stb.* - mellett Budapest is kaphat egyéni domain-végződést, úgynevezett TLD-t (Top Level Domain).…..
Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod? 2010.10.30 15:01:06
@- Rendi -: bocs, -16-ot akartam írni... vagy a kínai is része az utf-8-nak? :)
Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod? 2010.10.30 15:56:56
@- Rendi -: végülis lehet... kínainál ritkábban csak az arabbal próbálkoztam... :)))
Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod? 2010.10.30 15:57:49
@- Rendi -: mondjuk, ha belegondolok, hülyeséget írtam. Ez a lap is max. utf-8, az írásjelek pedig valószínűleg helyesen jelentek meg, ergo beleférnek a kódkészletbe. :)