Regisztráció Blogot indítok
Adatok
jOKe

0 bejegyzést írt és 9 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A Zugügyvédhez az év első napján érkezett az alábbi, csinos kis történet. Úgy látszik már nem csak a feketemunkásokkal dolgozó építtetőknél szokás feljelenteni az alkalmazottakat fizetés helyett, hanem egyes számítástechnikai cégeknél is. A szörnyű az, hogy vannak helyek,…..
A Zugügyvéd egy korábbi hozzászólást emelt ki a bírói karral kapcsolatos érdekes gondolatok miatt. Régi közhely, hogy a szubjektivitás , és az élettapasztalat hiánya mennyire közrejátszik egy-két abszurd ítélet meghozatalában. Vajon tényleg megoldás lenne az angolszász…..
 A Zugügyvédnek megküldték egy a közelmúlt zavargásaival kapcsolatban született bírósági ítélet fellelhetőségének a helyét. Már a tényállás körülírása is izgalmas, de érdemes a teljes szöveget végigböngészni: K. T. eljárás alá vont személy a rendőrségi…..
 A Zugügyvéd a hozzászólások közül kotorászta ki az alábbi történetet. Rendőri intézkedés egy építkezésen, ami után a szerencsétlen melóst egy kalapáccsal a kezében dobják ki a fogdából, papírok és pénz nélkül, egy idegen városban. De ő még mindig jobban járt,…..
jOKe 2006.08.21 14:13:47
A helyzet ismerős, engem egyszer a lakásunk elől vittek el. Épp hazafelé battyogtam a cimborámtől, a tőle frissen megvásárolt számítógéppel. Ez még nem is lett volna gond, csakhogy a környékbeli suhancok betörték az óvoda ablakát, s mivel ott bekötött riasztó is van, ezért aztán a rendőrök kijöttek megnézni a dolgot. Én nagy nyugodtan battyogtam el mellettük, t. rendőr úr megállít, kérdi mi van nálam. Mondom, számítógép. Kér személyit. Adok. Hosszasan nézegeti, rádiózik egyet. Kérdi honnan van a cucc. mondom, cimborámtól. Azt mondja, tudom -e igazolni. Mondom persze, hívják fel. Ismát rádiózik. Na erre mondja, akkor velük kell menjek. Mondom, de ott az a kurva telefon, hívják fel (jut eszembe se bérlet se pénz semmi nem volt nálam a személyimen kívül). Mondja, nem, majd bent. No, bevittek. A cuccot persze jól eldugtálk előlem, mert ugye rendőrségi fogda, az rendőrségi fogda. Bent vagyok, fogdás kolléga üvöltözik velem. Én meg visszaüvöltök, ne ordítson velem. Csak ordít. Én is. Kitépi a cípőfűzőm, mnert nem vettem ki elég gyorsan (nyilván egy 50 centis vacakkal fogom felakasztani magam -még egy emberi nyakra sem elég általában). Majdnem orrba rúgtam. De nem, no, jöhet a derékszíj. Azt is tépi. Bazd meg. Na, végre, gatyám már majdnem leesik. Lehet, hogy a jövő képe ettől kissé vazelinesebb lesz? Kurva élet.na belök a fogda elzárt termébe. Jó hosszú a lóca, vagyunk vagy nyolcan bent. De még így is kényelmesen(?) el tudok feküdni, másfél óra után. Baromi kemény rétegelt lapből volt összetákolva, a hátam meg már sajgott. Elfeküdtem. Jön az egyik nagytudású, benéz az ablakon. látja fekszem. No, akkor most mi kimegyünk, mert ők takarítanak. Persze akkor már voltunk vagy tizenöten a folyamatosan beszéllingózó emberekkel. Ezek közt volt tolvaj, betörő, talán még súlyos testi sértéses is. Én meg örülhetek, hogy a papírmentes számítógépemmel mekkora király vagyok. Basszákl meg, kitereltek minket a WC-re. kb. 2 négyzetméteren vagy tizenöten. Ebben persze benne van a WC-csésze is. Az egyikre rájön a hígszarás. Mi meg érlelődünk. Basszameg azt a rohadt tetves parasztot, bejön a fejét nyomom a szarba. De nem, békés vagyok, bár már másfél órája csak takarítanak. Wc-n meg már elviselhetetlen az izom, kan, stb. szagok. Nyár van, így meglehetősen meleg is. na végre, kiengednek minket. Visszaterelnek minket a fogda cellájába. Fura mód az a porcsík ugyanúgy ott van. Basszátok meg! ezért tereltetek ki minket? nem mindegy, hogy ülünk, vagy éppen próbálunk egy kicsit nyugiban lenni? Nagynehezen, kb. 7 óra várakozás után szólítanak. Kimegyek. Menjek le a nyomozókhoz. Lemegyek. Fél órát beszélgetünk, mondja, a cimborám igazolta a vásárlásomat, hazamehetek. Mondom jó. Visszavisznek, ideadják a cipőfűzőm, derékszíjam, személyes dolgaim. Megint kísérnek, nincs aki kiengedjen. De csak előkerült egy húsz perc alatt. Szuper, akkor talán indulhatunk is. Kikísértek a rendőrség épületéből. Annyit se mondtak fapapucs. Anyátok! Itt állok, se buszjegy, se pénz, se bérlet, és még menjek vagy három busszal haza. Ha elkapnak az ellenőrők, akkor máris extra pénzbe kerül nekem az ő hülyeségük (már a helyszínen is lehetett volna tisztázni, ha van egy csepp ész). De aztán hazajutottam, a gépnek már annyira nem örültem. Fájdalmas volt ez a kaland lélekben. egy hétre rá el is cseréltem egy másik cimborámmal. Csakazértis papír nélkül. Ennyire hülye legyen egy olyan rendszer, aminek relatíve rugalmasan kellene a dolgokhoz állni. Nem a törvény szilárdságával van a gond. Az emberekkel. Ő dolguk. És az én véleményem.
jOKe 2006.08.27 12:22:14
Zsandár, bakker, olyan vagy mint a belsőzseb alkonyatkor (ezt interneten olvastam:D).

1., senki de senki nem mondta hogy több órás művelet megnézni, hogy nem -e lopott a gép. Hogy ez hogyan is történik? Először is, megkérdezik azt akitől állítólagosan vetted, hogy ez mennyire állja meg a helyét, más kérdés. Ha megállja, még akkor is, megnéznek mindenféle nyilvántartásban szériaszámokat, ami max. 10 percet vesz igénybe. Az egész nem lenne több, mint 20 perc, amit rá kellene fordítani a helyszínen, nekik is olcsóbb lenne, nekem is.
2., miból gondolod, hogy ez itt pesten játszódott le??? senki nem mondta
3., a fogdás meg talán egy kicsivel nagyobb tisztelettel is viselkedhetett volna, mert aki ott van, még ártatlan, akkor is, ha éppen valamit ténylegesen elkövetett (nem akarom idézni az alkotmányt). Talán ha nem üvöltözik, akkor neki is könnyebb lenne, de hát istenem nem mindenkinek osztanak maximális agykapacitást. Valakinek csak zsír jut.
4., elhiszem hogy találékonyabb, de azért valljuk meg, egy fópár négyzetméteres helységbe bezárni embereket egy-másfél órára, eléggé durva dolog. Főleg, miután mindenféle balesetvédelmi rendszabálynak is ellentmond (légköbméter nincs meg, főleg, hogy nem is szellőzik a helység, a tapasztalat ez volt)

5., és vajon ki téríti meg a kiesett időt? nem beszélve az erkölcsi traumáról? tudom, ez utóbbi túlzás, de van aki ilyen (hála az égnek, én pont nem )
Széles körben elterjedt legenda szerint egyszer valaki látott egy kedves in-kálost, de aztán kijózanodott. Ez azonban csak legenda. Az őrző-védők valójában angyali fickók és néha csajok, akik szabadidejüket subázással, mandolinnal és mosolygással töltik. Hol van már az az idő,…..