Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Sznómen

0 bejegyzést írt és 12 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Újabb infó került ki a szeptember 12-től induló Való Világ5-ről: az alfahímek, dörzsölt taktikusok, temperamentumos vadmacskák és gátlástalan cselszövők kategóriája mellé bekerültek "Alekosz exei" is. Mint az már korábban kiderült, a VV4 szexkiborgjának szinte…..
Sznómen 2011.08.14 12:29:27
Gabi történetéből kiderül, miért nem adunk fel romlandó terméket postán. Pedig még ünnepnap sem volt, csak egy hétvége csusszant a logisztikai központba érkezés és a kiszállítás között, de ennyi idő alatt a fagyasztott dög rothadásnak indult:Az én édes jó anyám egy…..
Gyuszi 8 éves kora óta vezet mindenféle gépjárművet, mégis simán elkaszálták jogsivizsgáján. Átment ugyan egy záróvonalon, de szerinte a nagyobb gond azzal volt, hogy nem motiválta eléggé oktatóját, például plusz órákkal vagy csak úgy zsebbe:Elöljáróban azt szeretném…..
Hosszú, erőltetett menet ért véget tegnap este a Megasztár fináléjával, hét hónapig tartott a szerényen csak legendaként aposztrofált tehetségkutató. Szombatonként, az X-faktor ellen kezdte, majd pánikszerű menekülés után pénteken folytatta, ahol már simán hozta az elvárt…..
Sznómen 2010.12.18 17:23:20
@MS.Komment Elek:
te ezt most komolyan gondolod? van egyáltalán romániai MAGYAR ismerősöd? mert szerintm marhán nincs, rgo, kikurt fogalmad sincs hogy mi van ott, és hogy az ottani MAGYAROK miért nem jönnek épp át a MAGYAR határon 10km-rel arrébb. ez kurvanagy faszság amiröl beszélsz. valaki akkor MAGYAR, ha az identitástudata azt diktálja, nem az hogy 10kmrel a határon tul él. trianon óta xezer MAGYAR maradt határon túl, akik ott is a MAGYAR kulturát ápolják MAGYAR nyelven beszélnek, MAGYAR emberek. szval szerinted ha anno trianon folytán várad MAGYAR fennhatoság alá került volna akkor már t.r. is MAGYAR lenne? ja és szted t.r. miért nem épp akkor romániában jelentkezett ilyen szar show-ba? talán mert kisebbségként absz. nem vog részt venni egy román dologban. egyébként saunders inkább amcsi, mint amennyire t.r. román....
Múlt héten írtam arról, hogy milyen pofás parkot alakítottak ki a lakásom közelében, a Kinizsi és a Köztelek utca között. A helyzet változatlan, a padok megvannak, a mesterséges rét pompás, a fa térelemekből sem csinált még senki lángoló pogány oltárt.Mivel egyelőre őrzik…..
Sznómen 2010.12.01 10:48:08
@gyvy: Jó, végülis akár vmi legálfal is beválhatna writereknek, és az még szépítené is a témát, föleg ha már deszkásoknak is van placc... más dolog hogyha a dolog kiterjed a megengedett határon tul, akkor már jöhet a kéz/lábtördösés
Sznómen 2010.12.01 11:08:44
@gyvy:
Igen, Te a Filatorigátra ill. a Görzenálra gondolsz. Writer szemmel nézve, a Filatorigát fala nem olyan sok, és Bp-n az az egyetlen valaminek is mondható legálfal(megjegyzem, tudtommal nem 100% legál azaz papír nincs róla, csak a gyár tulaját nem zavajrák a képek, és már Bp lakosságát sem, sőt.). Egyébként mocskos jó, amiket oda alkotnak, és szvsz rengeteg olyan hely van, ami most utobbi években(gondolok itt hidaluljárokra, egyéb egyszeru falakra, inkább a kulváros irányában) egyszerü ronda szurkére lettek kenve, amikor simán kipingálná a magyar street art. Sajnos nagyon sok a kezdő(toy), illetve aki nem tudja mérlegelni, hogy mit festhete, hova(müemlékek, parkok, templomok kápolnák stb..) igy esik áldozatául a deák is meg a többi...(én pl a sok multiplakátszar helyett is szivesebben néznék szép képeket a falakon... más dolog, hogy azért ugye nemkap pénzt a fal tulaja...)
Sok megoldás lenne. Csupán rendesen át kellene gondolni az FKFnek, úgy, hogy a festőket sem hagyják ki természetesen.
egyébként www.neopaint.hu weboldalt ajánlommindenkinek a figyelmébe, aki a graffiti ellen van. :)
na puszipá, mentem forgalomszámlálni az árpád hídra népfurdo uthoz, ilyen szép időben... de sznómennek hivnak :P
"Honnan tudod, hogy a Kik egy német bolt?Hát onnan, hogy a ruhákat horogkereszten árulják!"Ezt mondja Balázs, meg azt is, hogy "Egyébként nyilván nem feltételezem, hogy a boltnak bármilyen politikai nézete lenne. Csak azért küldtem, hogy szórakozzatok rajta, szerintem…..
Asszociációs játékra hívja a Homár-olvasókat névtelenségbe burkolózó levélírónk: Ma a metrón olvasgattam a metropolt. Az utolsó oldalon megakadt a szemem. Nem vagyok egy holokauszt huszár, de a főgáz "hirdetése" kicsit erősre sikeredett. Nem tudtam, hogy nevessek,…..
Zoltán családja elhunyt édesanyja után több banki kölcsönt is örökölt. A bankok tolerálták a helyzetet és egy kivételével mind elengedték a felgyűlt kamatokat, valamint többségében a részletfizetést is engedélyezték a gyászoló hozzátartozóknak. Kivéve az Allianzt, aki…..
Kisregény hosszúságú, de pompásan megírt, a feszültséget mesterien adagoló, néhol humortól csillogó levelet kaptunk Évától, aki egy külföldi nyelvtanfolyamokat közvetítő cég ügyvezetője, és egy felejthetetlennek szánt római hétvégével lepte meg a szüleit 70. és 75.…..
Sznómen 2010.05.13 17:19:57
@mandel: szintén egyetértek

a stílus viszont bejön, nem éppen egy bulvárnapilap egyhangu monoton szr stílusára emlékeztet
Szédületes reggeli indító ez az utaspanasz, ahol a dolgozó ember kifakad a busszal utazó gyerekek és anyák miatt, majd javasol, nem is akármit. Sokat nem is lehet ehhez hozzátenni, nem rontanánk el holmi járatsűrítésről és nagyobb buszról szóló javaslatokkal, inkább tessék csak…..