Adatok
Prusi
665 bejegyzést írt és 0 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
A mai digitális zajban és a mesterséges intelligencia korában szinte felfoghatatlan az a szellemi eufória, amely 1925. december 1-jén kerítette hatalmába az országot. Pontosan száz évvel ezelőtt, stúdióavató ünnepséggel és hangverseny-közvetítéssel indult el a rendszeres rádiós műsorsugárzás…..
Jeles évfordulóhoz érkezett a magyar polgári védelem: 90 évvel ezelőtt, 1935-ben alakult meg a jogelődjének számító hazai légoltalom. Bár a szervezet felépítése és feladatrendszere az évtizedek során folyamatosan módosult, alapvető rendeltetése változatlan maradt: az emberi élet megóvása…..
Kíváncsi érdeklődők töltötték meg a balatonmáriafürdői községháza kiállítótermét május 17-én, az idei év első időszaki tárlatának megnyitóján. „A Balaton és környezete” című kiállítás Joó Tamás lenyűgöző térkép- és kőzettani magángyűjteményébe enged betekintést.
Az ünnepélyes megnyitó vendégeit…..
Bár az időjárás és a vízhőmérséklet még nem éppen kedvező a balatoni fürdőzéshez, a balatonmáriafürdői strandokon már kihelyezték a stégeket és kinyitották a mosdókat. Az önkormányzat május közepéig minden strandon elvégezte a szezon előtti karbantartási munkákat a veszélyes fák kivágásától az…..
Egyedülálló balatoni panoráma tárul elénk a közelmúltban megújult Szaplonczay sétányról. A fonyódi löszfal pereméről, mintegy 70 méteres magasságból páratlan látványt nyújtanak a kékeszöld magyar tenger mögött sorakozó tanúhegyek, tiszta időben Keszthelytől Tihanyig ellátni.
Az év minden napján…..
Pontosan 25 évvel ezelőtt, 2000. március 17-én jelent meg nyomtatásban az első cikkem. A személyes évforduló alkalmából röviden visszatekintek az elmúlt negyed évszázad szakmai szempontból fontosabb mérföldköveire, s felelevenítek 25 számomra emlékezetes újságcikket és blogbejegyzést...
Két és fél hónappal ezelőtt, október 27-én történt nálunk egy csőtörés, amikor megrepedt az egyik T-idom a vízóraaknában, a tulajdonosi oldalon. Az azonnali hibaelhárítás után szürreális ügyintézés vette kezdetét.
A kárrendezés elég sok papírmunkával járt, de a biztosító végül teljes mértékben…..
A Keszthelytől 10 kilométerre, Balatonederics határában található Afrika Múzeum és Állatkert áprilistól októberig várja a látogatókat. Dr. Nagy Endre vadászati és néprajzi gyűjteményének nagy részét 1984-ben hozta haza Tanzániából. A családi kúriából kialakított múzeumot árnyas park és állatkert…..
Már csupán alig néhány klasszikus hírlapárusító pavilonban lehet újságot vásárolni Budapesten. Az elmúlt két évtizedben, a nyomtatott sajtó iránti kereslet folyamatos csökkenése miatt, sorra bezártak vagy más funkciót kaptak az egykori városképet meghatározó újságosbódék, így 2024-ben már a…..
SZEPTEMBER 23. – DÉDSZÜLEIM SÍRJÁNÁL TISZAVASVÁRIBAN
NOVEMBER 1. – HUSZONÖT ÉVES AZ IRIDIUM RENDSZER
Negyed évszázaddal ezelőtt, 1998. november 1-jén kezdte meg kereskedelmi működését az első globális műholdas telefon- és adatszolgáltatás. Az Iridium rendszert az irídium elemről nevezték…..
Éppen hatvan évvel ezelőtt, 1963. november 22-én gyilkolták meg az Egyesült Államok 35. elnökét, John Fitzgerald Kennedyt a texasi Dallasban. Kennedy halála a történelem egyik leghíresebb és legjobban feldolgozott, mégis legrejtélyesebb politikai merénylete, amelynek elvarratlan szálai napjainkban…..
Magyarország legidősebb, mintegy 400 ezer éves régészeti lelőhelye tekinthető meg a Magyar Nemzeti Múzeum Vértesszőlősi Régészeti Bemutatóhelyén, ahol édesvízi mészkőrétegekbe zárva maradtak meg az ősember mindennapi életének nyomai. Vértesszőlős leghíresebb lelete Samu, akinek tarkócsontját…..
Borongós kora őszi időben, szemerkélő esőben látogattunk el Magyarország legjelentősebb római katolikus zarándokhelyére. A csodálatos természeti környezetben, csendes völgyben fekvő Mátraverebély-Szentkút Nemzeti Kegyhely azok számára is érdekes úti cél lehet, akik nem hívőként érkeznek ide.
A…..
Nem mindennapi látványt nyújt a Cserhátot és a Mátrát elválasztó Zagyva völgyében, Tar község határában emelt, vakítóan fehér buddhista Békesztúpa. A mára igen forgalmassá vált 21-es út mentén kialakított Kőrösi Csoma Sándor Emlékparkban megtekinthető a világhírű tibetológus életművét bemutató…..
„The truth is out there” – Az igazság odaát van. Éppen 30 évvel ezelőtt hangzott el először ez a mondat a televízióban, az X-akták főcímében. Az Egyesült Államokban 1993. szeptember 10-én – Magyarországon szinte napra pontosan két évvel később – került adásba az összesen tizenegy évadot megélt…..
MÁJUS 20. – ŐSTÖRTÉNETI KONFERENCIA KÖRMENDEN
Országos érdeklődés övezte a Móricz János Őstörténeti Konferenciát, amelyet május 20-án Körmenden, a Batthyány Örökségközpont színháztermében rendezett meg a Körmendi Kulturális Központ és a Körmendi Kulturális Műhely. A megemlékező konferenciával a…..
A 20. század elején még a legismertebb magyar orvosok között emlegették dr. Lengyel Árpádot, aki nem egy felfedezéssel, hanem megfeszített, szinte emberfeletti munkájával vívta ki a világ tiszteletét. Az elsőként a helyszínre érkező Carpathia hajóorvosaként a Titanic 705 utasának életét mentette…..
Fél évszázaddal ezelőtt új korszak indult a kommunikációban: 1973. április 3-án zajlott le az első „igazi” mobilhívás, melyet valóban szabadon hordozható készülékről indítottak. A Motorola úttörő telefonjának kereskedelmi változata 1984-ben került forgalomba, és a mobiltechnológia azóta alapjaiban…..
DECEMBER 3. – SZÁZHATVAN KARAKTERES SIKER
Harminc évvel ezelőtt, 1992. december 3-án küldte el a világ első rövid szöveges üzenetét Neil Papworth brit informatikus számítógépéről az angol Vodafone vállalat igazgatója, Richard Jarvis Orbitel 901 típusú GSM-telefonkészülékére: „Merry Christmas”,…..
Életemben először készítettem „interjút” mesterséges intelligenciával (MI), az OpenAI új chatbotjával. Ezt a logikusan „gondolkodó”, lényegre törő és minden témában jártas virtuális beszélgetőtársat arra tervezték, hogy egy intelligens és tanult emberhez a végletekig hasonlító beszélgetőpartnert…..
SZEPTEMBER 1. – SZÁZHETVENÖT ÉVES A SZOLNOKI VASÚTVONAL
Pestről 175 évvel ezelőtt már nem csak Vácra lehetett vasúton utazni, ugyanis 1847. szeptember 1-jén átadták a forgalomnak az ország második vonalát, a 99 kilométer hosszú Pest–Cegléd–Szolnok vasútvonalat. A Nyugati pályaudvar helyén álló…..
JÚNIUS 5. – TÁVÍRÓGÉPES INFORMÁCIÓCSERE
Napjainkban is szívesen játsszák be szignálnak vagy háttérzajnak a rádiós, televíziós hírműsorok a hírügynökségi telexgépek egy egész korszakot meghatározó, jellegzetes hangját, a gyors kattogást és zümmögést. Az angol teletypewriter exchange, azaz…..
MÁRCIUS 1. – ÉRINTETLEN ÖKOSZISZTÉMA
Ulysses S. Grant, az Amerikai Egyesült Államok 18. elnöke pontosan 150 évvel ezelőtt, 1872. március 1-jén írta alá azt a törvényt, amellyel nemzeti parkká nyilvánította az USA Wyoming, Montana és Idaho szövetségi államaiban, a Sziklás-hegységben fekvő, 8980…..
Európa egyik legnagyobb sztúpája Zalaszántón a Keszthely környéki kirándulások kihagyhatatlan célpontja. A falu fölött magasodó Kovácsi-hegyen színes imazászlókkal körülvéve, egzotikus füstölők illatába burkolózva tornyosodik a vakítóan fehér buddhista szentély, a béke jelképe.
A természeti…..
A Zalavár és Balatonmagyaród közötti útszakaszról megközelíthető Kányavári-sziget az egyetlen olyan terület a Kis-Balaton térségében, amely vezető nélkül, egész évben szabadon látogatható. Különlegesen ívelt, faszerkezetű hídon lehet átsétálni a szigetre, ahol másfél kilométer hosszú, 15 állomásból…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
