Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Amok

0 bejegyzést írt és 205 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
"There is no Plan B, because there is no Planet B!" (Nem létezik B-terv, mert nem létezik B-bolygó!") Az összesen 81 év innen, vagyis egy ember élete. 2 fok feletti emelkedés az átlaghőmérsékletben azt okozza, hogy a tengerszint 70 méterrel megemelkedik majd. A folyamat már elindult, és ott tart,…..
Amok 2019.06.12 10:12:20
@vanRob: ezek szerint pld az a szűklátókörű, aki valamilen okból vonattal utazik, keveset fogyaszt, jobban pusztítja a földet, mint az a szélelátókörű, aki konferneciáról konferenciára röpköd, hogy megmentde a földet.
Mikor? Melyiket? Összetartozás 2018.06.24 03:06:03
Fél évtizede egészen pozitívan fogadtuk blogilag, hogy Magyarország kormánya június 4-ét, Gyurcsány Ferenc születésnapját a trianoni béke aláírásának az évfordulóját a nemzeti összetartozás napjának nyilvánította. Akkor úgy tűnt, hogy túllépett a búsulós gyásznapon, és ezt a valóban nem túl fényes…..
Amok 2018.06.24 12:23:56
@Shish Yakoo: igen. Az egész Partium, Dél-szlovákia, Vajdaság cáfolja a szerző kijelentését.
Orbánnak kb. annyira van igaza, mint Horthynak az 1920-as években: a globalizáció (a tőke, a munkaerő és a szolgáltatások akadályozott, de kényszerítő áramlása) éppen úgy igazságtalan, mint Trianon volt. És, megfordítva, éppen úgy nincsen értelme vele kapcsolatban igazságtalanságról beszélni a…..
Amok 2018.05.24 21:59:18
@HaFr: "a nemzetállamok történeti képződmények" - ez valóban így van, csakhogy ebben a történetben nem a nemzetállam vs. globalizmus az alapkérdés, hanem a jelző nélküli (de: lehatárolt területtel, lakossággal, állampolgárok és ne állampolgárok közt különbséget tevő, saját kormánnyal rendelkező) állam vs. globalizmus.

És az állam, mint olyan, nem 800 éves, mint a kapitalizmus, hanem többezer, és "még a szemhatáron (gondolatban) sincs posszibilis alternatívája". Az hogy az állam "nemzetállam"-e vagy multietnikus ebből a szempontból másodlagos kérdés. Területhez és saját lakossághoz kötöttsége miatt mindig gátja lesz a glabalizációnak. Ugyanakkor az egyes etnikumok hossztávú fennmaradása szempontjából a saját állammal rendelkezők nagyon nagy előnyben vannak.
Amok 2018.05.24 22:42:48
@HaFr: az államról, mint szervezési formáról beszéltem. Az hogy a magyar állam határai, szuveranitása és etnikai összetétele változott nem cáfolja azt, hogy az állam mint szervezési forma nem fog eltűnni. És ez az időbeli változékonyság amit az államról ír, ugyangy érvényes a kapitalizmusra is.
Amok 2018.05.24 22:54:08
@trabant: "A világ nem nemzetállamokról szól" - tény, hogy a világ államainak (és Európa államainak is) nagyrésze nemzetállam.
Tegnapi cikkünkben már kifejtettük, hogy Meghan Markle-nek milyen jogszabályi előírásoknak kellett megfelelnie, hogy hozzámehessen Harry herceghez, viszont a Royal Wedding a feminizmus és a faji megkülönböztetés szempontjából is kiemelt fontossággal bírt.  forrás: Getty Images Mint ahogyan az…..
Amok 2018.05.21 08:56:14
Főként a szociális médiában kavart nagy port, hogy a Magyar Ateista Társaság is képviseltette magát a februári diáktüntetésen. Most akkor a pokol szájába táncolunk? Miért volt teljesen helyén való az ateizmus megmutatkozása egy oktatással kapcsolatos megmozduláson?..
A Racionalista Párt méltányolja az egyházak közösségépítő szerepét, történelmi jelentőségét és humanitárius tevékenységeit, ugyanakkor nagyon komolyan veszi az állam szekuláris mivoltát, és szigorúan különválasztja az állam és az egyház működését gazdasági, társadalmi, erkölcsi és filozófiai…..
Amok 2018.03.10 23:10:56
@Tomanovics Gergely: static-old.fidesz.hu/download/yar/program2009_magyar.pdf - EUs választási program, világosan fogalmaz benne Európa keresztény gyökereiről.

"A zenét és más műveket fel lehet használni propagandacélra és tömegek manipulálására" - ki mondta hogy nem lehet? Kivel vitatkozol? Az hogy valamit propagandacélokra fel lehet használni nem cáfolja azt az állításomat, hogy az (ez esetben a zene) mond valamit a világról

"Tőlem mindenki abban hisz, amiben akar, csak - ahogy például a bigott vallásosok szokták harsogni - mindenki csinálja otthon, a négy fal között, és ne próbálja rám erőltetni." - ezt pont ti, ateisták szoktátok harsogni. Templomot nem kötelező látogatni Magyarországon sem, Bibliát/Tórát... nem kötelező olvasni, ellenben iskolába - amelynek a nemlétező értéksemlegességéért annyira odavagytok - kötelező járni, az ott tanultakból vizsgázni kell. Pont arról szólt a legelső bejegyzésem, hogy az elvtársaid az állam erejével kényszerítik (ahol tudják) a gyerekeket a "szekuláris humanizmus" nevű ideológia egyoldalú, kritika nélküli elfogadására. Különben gyönyörűen, néhány mondat után eljutottál oda, hogy mekkora barátja vagy a szólás, gyülekezési és vallásszabadságnak: csináljuk magunkban, otthon, a négy fal között, nehogy megzavarjunk titeket. Sírtok a safe space után.
Amok 2018.03.10 23:23:56
@$pi$: Ha a sátán szimbólum, akkor a sátán a valóságban nem létezik (csak jelkép)." - Ezzel az állítással kb a következőt mondtad: "Ha az Z szimbólum, akkor az impedancia a valóságban nem létezik (csak jelkép)."

"De persze ha Sátán létezik és része a világnak, amit Isten teremtett, akkor felmerül a kérdés, hogy miért teremt egy végtelenül jó lény rosszat. Sehogy sem jön ki a matek... :)" - például azért, mert a jót csak a rosszhoz visonyítva lehet megérteni. És a világ komplexitását a matematika ab ovo képtelen leírni, emiatt nem is kell kijöjjön a matek.
Amok 2018.03.10 23:32:02
@$pi$: @Tomanovics Gergely: Ja, ezzel a "ne próbálja rám erőltetni" - szöveggel kapcsolatban: nevetségesen hangzik egy olyan ember szájából, aki pártot alapít, tehát definíció szerint a hatalmat szeretné megragadni. Azt a hatalmat, aminek a lényege, hogy az akaratát ráerőltesse másokra.
A történelem menetét, nemzetek és birodalmak felemelkedését és eltűnését hosszabb távon egyetlen tényező dönti el: a technológiai fejlettségük. Az ezt lehetővé tevő közösségi tanulás, mozgósítóerő és forráshatékonyság pedig meghatározza, hogy kié lesz a domináns technológia: szinte kivétel nélkül az…..
Amok 2018.02.10 14:31:21
@Bánegressy: valószínű, hogy nem voltam elég világos. Az első mondatommal a te kommenteddel értettem egyet. A többi rész az eredeti hafr irományra vonatkozott.
Amok 2018.02.10 16:03:48
@HaFr: nem általában fölényről, hanem TECHNOLÓGIAI fölényről beszéltem. Nem lehet egyetlen dimenzió (ebben az esetben a technológia) alapján megérteni a világot. Sok egyéb lényeges tényező, pld demográfia, kultúra, morál, földrajz, szerencse alakítja a nemzetek és birodalmak sorsát. ld a napóleóni vs. cári, szovjet vs. német, vietnámi vs. amerikai konfliktusok sorsát. Csak az időmet vesztegetem itt.
Amok 2018.02.11 08:03:02
@Janossz: Komoly szövegértelmezési gondjaid vannak, ugyanis sehol nem állítottam azt, hogy a technológiai tényező nem lényeges, hanem hogy emellett vannak mások is. Dehát az Age of Empires-ból, mint a valóság modelljéből olvasni nem lehet megtanulni.
Nem éppen tekinthető sikeresnek Orbán osztrák-/német-politikája, amennyiben az osztrákok láthatóan a nemzeti politikájuk részének tartják a vendégmunkások családi apanázsának korlátozását, illetve ebben a pillanatban úgy néz ki, hogy a következő német kormány politikájában a (muszlim) bevándorlókkal…..
Itt a blogon évek óta két stratégiai módját különböztettem meg a kormányváltásnak, amelyeken túl fel-felvetettem a technikai koalíció lehetőségét a Jobbik és a baloldal között, de ennek amoralitását hangsúlyozva legfőképp a politikai rendszer hatalmi logika felé történt eltolódását illusztráltam…..
Amok 2017.12.17 13:52:05
@Moin Moin: a válasz erre a kérdésre kettős: elsősorban pénzért, másodsorban mert élvezem (a munkát magát). Az, hogy a történet hosszú távon ember- és szabadságellenes, az egy nem szándékolt következmény, negatív externália. De legalább tisztában vagyok a következményekkel, nem álltatom magam, mint azok, akik rövidlátó módon azt gondolják, hogy jó üzletet kötöttek az Ördöggel, amikor a lelküket eladták a kényelemért (amely üzlet a technikai civilizáció magja).
Amok 2017.12.18 09:11:04
@inquisitor amentiae: te ismered az emberiség célfüggvényét? Mert én nem, és feltételezett célfüggvényekkel nem akarok kalkulálni. (Bevallom, az emberiség mint olyan sem igazán lelkesít). Unalmas ez a beszélgetés, további jó napot.
A gazdasági szankciók, a proxy hadviselés, az orosz szénhidrogén-termelés pozícióvesztése, a robotizáció és a mesterséges intelligencia miatti piaci átrendeződés nem túl hosszú távon komoly szuverenitás-vesztést okozhat Moszkvának, ami nem ellensúlyozható a nukleáris arzenállal. Hogy szegény…..
Amok 2017.09.24 19:49:54
@Moin Moin: A liberalizmus nem egyenlő a kapitalizmussal, a "világpiacon eladható termékek" jelentőségét messze túlértékeled.
A liberális demokráciában nagy hangsúly esik a polgári jogok és a kisebbségek védelmére a többség zsarnokságával szemben, és (ami még régebbi gondolat) a hatalommegosztásra az autokrácia intézményesülésével szemben. Ez így is van jól. Nyilván egyre több szó fog esni -- a liberális demokrácia mögötti…..
Amok 2017.09.10 20:11:26
@Moin Moin: ezenk az érvek ugyanúgy érvényesek az emberek bármilyen okból történő megsemmisítésének engedélyezésére.
A világban uralkodó megatrend a globalizáció, a technicizálódás, a homogenizáció, a kapitalizáció, a deszakralizálódás és az etatizmus kombinációjában keresendő. Alapvetően balos fogalmak amennyiben baloldalon a lokális kultúrák, a hierarchia, az emberek közötti megkülönböztetés, a kulturális…..
Amok 2017.09.08 14:19:39
@444: hát nem sokat értek abból amit írtál. A matematikai modellek haszna a gyakorlatban (a predikciók pontossága) igazán komplex (társadalmi, gazdasági, ökológiai, éghajlati stb) rendszereknél pedig a jelenlegi állapotban 0-hoz közelít, ld milyen találati pontossága válnak be a hosszabb távú jóslatok a gazdaságra vagy a tőzsdére vonatkozóan. Ja, persze, mindig van olyan jóslat, ami bevállik, mert az összes lehetséges kimenet elhangzik valamelyik szakértő szájából. A fizika vagy a műszaki tudományok oldaláról nézve ezek a modellek vicc kategóriába tartoznak. Arról nem is beszélve, hogy milyen mozgosító/motiváló ereje van egy matematikai modellnek, mint ideológiának. De gratulálok azért, hogy Orbánt ebbe is belekeverted, nem tudom mely modell alapján.
Amok 2017.09.08 16:54:24
@444: jah. Ne zavarja meg a közgázas modelleidet a valóság.
Ha régebben valaki a kutatási igazgató címet viselte, annak kijárt ismeretlenül is az autoritás iránti tisztelet. Ez még azelőtt volt, hogy Schmidt Mária volt a Terror Háza főigazgatója és Békés Márton a kutatási igazgató. Az utóbbi nemrég interjút adott a valaha tudósnak indult G. Fodor Gábornak,…..
Amok 2017.09.07 11:06:44
@neoteny: HAFR állítása az volt, hogy a gerilla hadviselő mint személy, vagy mint csoport nem tud rendszert alkotni. Washington és társai (vannak a történelemben más példák is, pld Izrael megalakítása) bizonyítják, hogy a valóságban jól működő rendszert is képesek néha felépíteni egykori gerillák. Vagyis HAFR állítása nem igaz.
Amok 2017.09.07 11:49:16
@neoteny: van amikor harcolni kell és van amikor építeni. Egy ember vagy egy embercsoport nemcsak egy szerepre képes, hanem többre is, a szerepeket változtani lehet és kell. Washington gerillaként és rendszerépítőként is ugyanaz az ember volt, csak épp más szerepben. Más kérdés, hogy a 2 szerephez szükséges tudás, és képességek között is komoly átfedés van: szervezőkészség, emberek motiválása, kockázatvállalás stb. Nem véletlen hogy sok katona később a civil életben is nagy sikereket képes elérni.
A nemzetállam mint társadalomszervezési modell a XIX. század elején jött létre Európában, de Nyugaton már a létrejötte pillanatában is kizárólag a modernizáció hordozójaként tekintettek rá, amely az abszolutista polgárosítási modelleknek nyújtott győztes alternatívát. Annyiban volt csak nemzeti,…..
Amok 2017.09.06 15:48:27
@Bánegressy: "..integrálják a viszonylag labilis szanaszét lévő arab népeket főleg észak-afrikában, szomália, szudán, csád, líbia, niger mali, mauritánia és persze ide is visszajönnek a balkánra." - a felsorolt országok lakói épp 2040-re fogják véglegesen magukhoz integálni a nagyonfejlettnyugat államait.
Juli és családja egy éve költöztek Németországba, miután elegük lett abból, amit Magyarországon napi szinten átéltek. Az egy év már éppen elegendő idő ahhoz, hogy az első tapasztalatokat összefoglalja, még ha csak röviden, címszavakban is. A nekem írt levélben úgy…..
          Az „arra járó lakosok” meg a „többségi társadalom” kétségkívül sokféle vággyal bír, a melegmaratonba való véletlen belefutás viszont – fájdalom – nem tartozik közéjük. (Stumpf András mai magyar konzervatív  gondolkodó)          Tegnap elmentem a Várkerthez, a Pride végére, véletlen…..
Amok 2017.07.10 10:52:05
@jotunder: ok, az Ő bulijuk. de hadd döntse már el kiki maga, hogy mi a bulija és mi nem.
A magyar és nemzetközi média egyes szegleteiben népszerű vád különböző politikai és civil csoportosulásokkal, illetve Soros Györggyel szemben, hogy Magyarországot/Európát muszlim bevándorlókkal szeretnék elárasztani. Érthető okokból a közvélekedésben erős az asszociáció a nagyszámú muszlim népesség…..
A Szolgálólány meséje (The Handmaid’sTale) egy olyan sorozat, amit minden kereszténynek látnia kellene. Fájdalmas, de nagyon fontos kérdéseket feszeget és létező szólamokat erősít fel. Laborczi Dóra sorozatajánlója. Az index.hu Comment:com médiablogján jelent meg nemrég egy értékelés a…..
Amok 2017.06.24 13:44:48
@forumuser: az USA-ban (ahol ez a film készült) embereket rugnak ki a munkahelyükről, lehetetlenítenek el, vagy csak egyszerűen, erőszakot alkalmazva nem engednek megszólani egyetemeken, mert a szekuláris humanizmus dogmáival nem kompatibilis nézeteket fejtettek ki. Ezek a megtorlások mind a regnáló hatalom (bíróságok, multik, értelmiségi elit, média) képviselői részéről, vagy azok támogatásával történnek.

Ebből a perspektívából nézve fölöttébb vicces, hogy keresztény fundamentalizmussal riogatunk, miközben a kereszténység a perifériára van szorítva, a túlélésért küzd.

Amúgy a cikk iskolapéldája a cuckservative gondolkodásnak.
A magyar kül- és nemzetpolitika mellett a belpolitikának is a legfontosabb publikus vezérmotívumává a xenofóbia (idegengyűlölet) vált az utóbbi két évben (Nem publikus vezérmotívuma a Moszkvának való alárendeltség, amelynek okai között csak mostanában kezdik firtatni a parlamenti pártok Orbán…..
  Az aleppói vérengzés képeit látva vajon most megmozdul-e valami emberi a kvótanépszavazás kampánnyal terhelt magyar társadalomban? Nézve a szétlőtt utcákat, a gyerek holttesteket, vajon most is lehet-e egy magát kereszténynek minősítő állam válasza a problémára az, hogy ide ne jöjjön senki? Most…..
Jaj, hát az úgy van, hogy maga ez a kifejezés értelmezésre szorul, hiába tesz úgy, mintha evidencia volna. És mert értelmezésre szorul, ezért olyanok fogják a legnagyobb eséllyel meghatározni a jelentését (meghatározni, hogy mi evidens), akiknek a legnagyobb a szavuk és a legtöbb érdekük fűződik a…..
Amok 2016.08.27 11:34:32
Miközben a magyar kormány a szokásos kék plakátjain reklámozott kétbites – de kétségtelenül igaz  – üzenetekkel próbálja rávenni az embereket a migránskvótás népszavazásra, Németországban egy egészen másfajta kormányzati kampány dübörög. Integrációs. Németül még nem tökéletesen beszélő, de nagyon…..
Amok 2016.07.28 10:18:36
@GNDL: német, jobboldali keresztény-konzervatívoktól - ebben a felsorolásban semmi sem igaz, angolul az ilyneket csak Cuckservative-nak hívják.

Amúgy a valóság hamarosan szembejön.
Amok 2016.07.28 10:21:13
@GNDL: ja, gondolatbűn.