Regisztráció Blogot indítok
Adatok
burma!!

0 bejegyzést írt és 15 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Cureous Burn / Égés 2010.03.08 09:42:00
A Holló (The Crow) filmzenei CD-jén az első szám, a Join The Dots harmadik lemezén pedig a tizedik. Nagyon halkan és lassan kezdődik, nagyjából a Wailing Wall jellegzetes, kísérteties zörejeivel, majd hamarosan beindul egy mérges basszusgitár, és egy Pornography-korszakra hajazó, ám annál sokkal…..
  Ahogy az jelen sorok olvasói közt köztudottnak számít, a transzaktivisták azon emberek jogaiért küzdenek, akiket születéskori nemi szerveik alapján a társadalom fiúként vagy lányként szocializált, de akik úgy érzik, hogy a kategória, amelybe őket sorolták, idegen számukra. Ezen belül a…..
burma!! 2016.12.09 10:24:33
"addig a radikális feministák kimondatlanul bár, de amellett foglalnak állást, hogy bármifajta társadalmi befolyásoltság (pláne, ha az a patriarchális kapitalizmusból következik!) önmagában hamissá, inautentikussá teszi az egyén identitását, amelyet következésképpen a társadalomnak nem dolga tiszteletben tartani."

Én ezzel a nézettel még implicite sem találkoztam soha, pedig elég sok ún. terf-blogon vágtam már át magam. Nem azt mondják, hogy az identitás eleve hamis, hanem azt, hogy az, amit valaki a gender-identitásának tart, az egyszerűen csak az egyéni *személyisége*, mivel eleve értelmetlen gender-identitásról beszélni. Ha a gender nem személyes tulajdonságok, hanem elnyomó normák összessége, akkor attól, hogy valaki így vagy amúgy viselkedik, öltözik, beszél, érez stb., még nem lesz "nőies" vagy "férfias", hanem csak egy ember, aki olyan, amilyen, mivel a genitáliákhoz a személyiségjegyeknek semmi közük, és nem létezik női vagy férfi eszencia, amivel azonosulni lehetséges. Fordítva pedig, a terf-álláspont szerint azért nem gáz valakire a születéskori biológiai neme alapján nőneműként vagy hímneműként hivatkozni, mert ezek a szavak pusztán leíró kifejezések arra, hogy valakinek mi van a lába között, amiből nem következik semmi egyéb, tehát azt mondani valakire, hogy nő, kb. annyi jelentéstartalommal bír, mint azt mondani, hogy kék szemű vagy balkezes. Illetve ez lenne az ideális eset, amire törekedni kell, és ott lesz zavaros a dolog (meg a terf-álláspont is), hogy ezzel az ideális céllal szemben minden jelenleg élő embert elkerülhetetlenül bele is szocializáltak adott nemi szerepekbe, amik hatással lesznek az illető hozzáállására, és emiatt a transz nők mindenképpen elnyomó mintákat fognak újrajátszani a cisz nőkkel szemben, és ezért nem kéne őket női terekbe engedni satöbbi (ami szerintem mondjuk hülyeség. Bár ez főleg a leszbikus radfem körben van problematizálva, és az mindenképp legitim, hogyha valaki határokat akar húzni, és el akar zárkózni attól, hogy adott embereket lehetséges romantikus vagy szexuális partnerként kezeljen, még akkor is, ha ezt nagyon rossz okokból teszi. A durva terf-kiakadás az olyan dolgoknál hág a tetőfokára, mint a "cotton ceiling" - egy állítólagos jelenség bizonyos transz nők szerint, miszerint egy leszbikus vagy biszex transz nővel szemben a transzfóbia megtestesülése az, ha nem fekszenek le vele [nem tolják le a pamutbugyit] cisz nők. Ami ugyan igaz, ez tényleg transzfóbia, de ettől még senkinek nem jár a mások testéhez való hozzáférés, és annyira nem meglepő, hogy lesznek olyan terfek, akik ezt a kvázi "követelőzést" az elnyomó férfiszocializációból fakadó agresszióként értelmezik.)

Mondjuk az is nevetséges, hogy a radikális feministák lennének "a hangadók", mert abszolút marginalizáltak, és a liberális feminizmus mindenféle értelemben a fősodor most minden nagy feminista dilemmában (pornó, prostitúció stb.) Egyébként korrekt írás.
burma!! 2016.12.14 10:59:36
@Huffnágel Pista: LMAO. Ez nagyon aranyos, hogy ilyen kis fanficeket írtok magatoknak. Nyilván az a helyzet, hogy a MGOTW egy áldás, mert a világ nem szociopata része tényleg csak azt szeretné, ha az összes nőgyűlölő idióta örökre békén hagyná őket. Ti meg mostanra jöttetek rá, mekkora öngól ez nektek, mivel a ti célotok nem a tényleges emberi fejlődés vagy saját életetek jobbá tétele, hanem az, hogy másokat is a magatok szintjére húzzatok le és bántsatok, azt meg egyedül ugye nehéz. Álmodjatok tovább, senki nem vágyakozik utánatok.
A Jobbik parlamenti képviselőjéről Zagyva György Gyuláról ismert Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) aktivistái tüntetést szerveznek a benzinárak ellen. A „fiatal magyarok” nem találtak más helyet erre a tüntetésre, mint a Sziget Fesztivál…..
burma!! 2011.07.20 12:29:53
@Anti Anyag: én libsi vagyok, de nagyon mulattat ez az egész. Cuki, amikor szándékosan hozzák magukat olyan helyzetbe a nácicusok, hogy utána lehessen hőbörögni, hogy jaj, nincs jogállam, mert csak akkor engedik be őket a Szigetre, ha vesznek belépőt, mint mindenki más. Másrészt persze nem kicsit kell lelkileg nyomoréknak lenni ahhoz, hogy valaki értelmes, hasznos, jó dolgok helyett ilyen műbalhézással töltse az idejét, szóval a felháborodás helyett talán nem is a mosolygás, hanem a szánakozás a legmegfelelőbb reakció. Amúgy van a Szigeten több színpad is, ahol csupa magyar zenész lép fel :)
IAMX @ A38 hajó, 2011.05.20.A legutóbbi, sokat ígérő, de napsütéses Sziget nagyszínpados koncert óta várjuk izgatottan, hogy Chris Corner és a körülötte folyamatosan változó IAMX igazi klubkörülmények között is megmutassa, milyen az igazi klubzene. Erre Budapest legjobb…..
„Ha vége lesz, az ő hülyesége miatt. Szerintem túl vagyunk már a másik kóstolgatásán, de valahogy úgy érzem, a játék még mindig tart” – a 30 év alattiak kergék, legalábbis ezt állítja következő posztolónk, aki fél éve van együtt egy nála valamivel…..
burma!! 2011.02.19 01:51:31
@Thomas Rattler: Szánnivaló vagy. Kívánom, hogy egy nap még rádöbbenj, hogy embertársaidat mindenekelőtt emberként kellene kezelned.
Nesze!szer Lerántjuk a leplet! 2011.02.18 17:13:00
Létezik-e valóban „tartósítószer mentes” kozmetikum?  Igen, pl. a kozmetikai púderek. Attól kezdve, ha egy kozmetikum 8%-a víz, a tartósítása kötelező, ellenkező esetben nem kaphat kereskedelmi forgalomba hozatali engedélyt. Mivel steril kozmetikum nincs (még a…..
Hogy a meleg büszkeség körül lesznek konfliktusok, az előre látható volt. A Gay Pride a magyar jobboldalisággal nem kvadrál. Ha a filozófiai forrásvidék a KDNP, akkor bizony lárvás vizet iszik a kormányzó erő, és kellemetlen helyzetbe kerül, amikor ehhez kellene hozzászólnia. A…..
burma!! 2011.02.16 16:48:57
@Bathory: Ezt talán ne te döntsd el, hanem az, akinek köze van hozzá.
burma!! 2011.02.16 17:24:27
@jabbok: nem tény, csak feltevés, amelyről lehetetlen megállapítani, hogy helyes-e vagy sem. Te párokról beszélsz, ami értelmetlen, csak persze ez az egyetlen módja annak, hogy valahogy a meleg-hetero vonalra tereld a témát. Párok promiszkuitásáról beszélni hülyeség, egyénekéről lehet. De persze akkor egyszerűen csak az maradna, hogy a férfiak, mint egyének, talán gyakrabban váltanak szexuális partnert, mint a nők, mint egyének. (Vagy nem, de feltehető, hogy ebben van némi igazság. Én a magam részéről nőként több dolog miatt aggódhatnék, ha a kelleténél könnyedebben kezelném ezt a kérdést, pl. nem kívánt terhesség, nemi erőszak lehetősége etc.)
Kár, hogy ebbe így már nem tudod belekényszeríteni a szexuális orientációt tényezőként.
Az egész világon úgy harangozták be az ide Grammyt, hogy az a tíz jelölés kapó Eminem nagy napja lehet, ehhez képest óriásit bukott a rapper, ugyanis végül csak két kategóriában lett első. Ő vihette haza a legjobb rapalbumért járó díjat, illetve övé lett a legjobb szóló…..
burma!! 2011.02.14 11:06:25
@KopaszMercis: Az lesz. Joke's on you.