Regisztráció Blogot indítok
Adatok
vakvarju

0 bejegyzést írt és 339 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
vakvarju 2010.12.07 10:38:44
@Rigor Mortis: "mert olyan hálózatot működtet legálisan...." És akkor a Vatikán által működtetett Szentlélek Bankról még nem is beszéltünk.
@krampam: nem vallásosnak, hanem tisztességes, hívő embernek kell lenni. Abból baj nem lehet.
"A vallás alapja a félelem. A félelem kegyetlenségeket szül, így nem csoda, ha a kegyetlenség és a vallás mindig kéz a kézben járt a történelem során." /Bertrand Russel/
Sajnálom Szijjártó Pétert. Lehetett volna belőle akár államtitkár is, de ő még most is, 2010 végén is ugyanúgy tolja a 2 szavas kommunikációkat mint 2008-ban vagy 2006-ba, csak a szavakat cserélték ki. Aki egyszer rálépett a nyakói útra ... onnan már nincs visszaút.…..
vakvarju 2010.12.06 20:54:19
@Nagykorú: Na, azért saját maguknak csak nem tartanak be.........

Sz. P. bárhogy is teker, soha nem lesz belőle államtitkár. Az a feladata, hogy kullogjon a gazdája után, de ehhez legalább ért.
Az okok prózaisága nem akadályozza meg a következmények költőiségét… Mérő László legújabb könyvében (Az érzelmek logikája) olvastam ma éjszaka ezt a mondatot, egy azt megelőzően hallott, csodálatos hangnak köszönhetően talán inkább lírára, semmint prózára…..
vakvarju 2010.12.05 18:53:12
"A jogállami keretek között elfogadhatatlan, hogy a parlamenti többség birtokában a kormány alkotmánysértő törvények sorával bizonytalanítsa el állampolgárait, sodorja veszélybe a jogbiztonság elvét." Na, kitől idéztem ezt a mondatot?

@libuci: mi abban a szemfényvesztés, hogy lenyúlták a mnyp tagok eddigi befizetéseit vagy, hogy indoklás nélkül is fel lehet mondani a munkavállalóknak? Ezután a magánbankszámlán lévő pénzek államosítása következik? Esetleg bevezetik a járdakoptatási adót?
Kettős Mérce Diktatúra van? 2010.12.04 14:02:00
Annyi bizonyos, hogy az elmúlt háromnegyed évben a Fidesz hozzákezdett a jogállam kereteinek lebontásához. Saját embereit ülteti kulcspozíciókba és aki nem hódol be, azt megfenyítik. A cosa nostra előretör, és lecsap. Alkotmánybíróság, Állami Számvevőszék, Költségvetési…..
Tegnap este belenéztem a Megasztárba, gondoltam már csak négyen vannak, ők már biztos tudnak énekelni, Eszenyi aktuális maskaráján meg legalább röhöghetek egy jót. Jó döntés volt, a műsor alatt ugyanis belefutottam a mostanában erősen gondozatlan bulvárvonalunk abszolút ezévi…..
Pár évvel ezelőtt a mellkas sebészeten operáltak, komoly műtétem volt. Az operáló orvosommal maximálisan elégedett voltam. Ellenben a nővérekről kivétel nélkül rossz a véleményem. Három hétig feküdtem bent, iszonyú kinjaim voltak. Ennek ellenére nem voltam hisztis, nem voltam…..
Múlt hét szerdán a magyar kormány bejelentette a nyugdíjrendszer átható reformját, melyre, mondhatni, azonnal felbolydult a nemzetközi sajtó. A vélemények korántsem pozitívak, sőt, mivel a helyzetet nem önálló esetként, hanem a kétharmadot megszerző Fidesz-KDNP kormány…..
vakvarju 2010.12.03 12:22:50
@Atisz: Melyik nemzeti oldalt?
@Lucernaböde: amennyiben rossz konstrukció, akkor azonnali hatállyal meg kell szüntetni úgy, hogy a mnyp. tagjai a BEFIZETETT PÉNZÜKET AZ UTOLSÓ FORINTIG VISSZAKAPJÁK. Ez ilyen egyszerű.
@sirsteve: nem a békekölcsön jön, hanem azoknak a milliárdosoknak a vagyonát kezdik el államosítani, akik állami cégeket privatizáltak félpénzért. És ez így helyes. Mert Orbán őr is megmondta, csak onnan lehet elvenni, ahol van.
vakvarju 2010.12.03 12:23:46
@vakvarju: Bocs.: Orbán úr
A Vasárnapi Hírek nyilvánosságra hozta az alkotmány-előkészítő bizottság munkaanyagát az új alkotmányról. Vessünk egy gyors pillantást jogásszemmel a tervezetre. Összességében egy szabályozási koncepciónak legalább a különböző szabályozási rétegeket következetesen és…..
Lázár és Rogán javaslata szerint büntetlenül haza lehetne hozni a külföldi és offshore-pénzeket. Pedig éppen a kormány tevékenysége emlékeztet mindenkit arra a régi tapasztalatra, hogy ebben az országban a vagyonok nincsenek biztonságban. A hét elején Lázár János és Rogán…..
Slovensko, do toho! A 801-es járat 2010.12.01 00:05:00
Négy új megállóval bővült a Rajkán a szlovák 801-es járat december elsejétől. Eddig a pozsonyi városi busz csak a rajkai buszpályaudvarig vitte el utasait, szerdától viszont már a település belsejében kialakított újabb állomáshelyeken is megáll. A településre, ahol már…..
Tökéletes üzleti modellről készített fényképes bizonyítékot R. köszönet érte, ha lesz egy kis indító tőként, mi is hipermarketláncot alapítunk. A lényeget R. szavainál tömörebben mi sem tudnánk visszaadni: Ezt ma fényképeztem az Auchanban, a pénteken lejáró kenyeret…..
vakvarju 2010.12.01 13:38:57
@tlantos: a luzerek egyáltalán nem vesznek kenyeret.
Kenyeret otthon is lehet sütni, sőt búzát is lehet termelni. Saját búzából saját kenyér, az az igazi. Ja, és sört is lehet otthon főzni, saját árpából. És még annyi mindent lehet otthon csinálni, miért is járunk bevásárolni?
 A Magyar Maffiózók Érdekvédelmi Szervezete felháborítónak tartja legutóbbi közleményüket, bár Önök nem vettek részt az elmúlt 20 év politikájában, és így nem tudhatják, mi milyen kemény lobbizást és munkát folytatunk az olajszőkítés és egyéb jövedelmek…..
vakvarju 2010.12.01 13:11:04
@Publius Decius Mus: igazából a másik utódpártnak, a Fidesznek akart írni, csak nem jutott eszébe a neve.
w Tisztelt ING csoport! 2010.12.01 07:09:00
Évtizedes kapcsolatunk során sosem kételkedtem abban, hogy megtakarításaim az Önök nyugdíjpénztárában biztonságban vannak. Biztos voltam benne, hogy ha netalán betéved valamelyik fiókjukba holmi ittas paraszt a gereblyével handabandázni, a pénzem attól még nincs veszélyben, és…..
vakvarju 2010.12.01 13:10:45
@Egri Marika: A diktatúra időszakából jól ismerik egymást a fidesz prominensei is. Kövér, Orbán, Rogán, Pokorni, Varga kisz titkár urak (most urak), akkor elvtársak. Stumph és Mikola urak, mint a Hazafias Népfront alelnökei. Ha annak idején nincs kisz, meg mszmp, akkor most nincs fidesz sem.Tulajdonképpen a kisz-ből és az mszmp-ből nőtték ki magukat az egyre kevésbé fiatal demokraták. A volt miniszter elnök D-209-es. És D- hányas Martonyi János, Járai Zsigmond, Matolcsy György? És vajon D- hányas a fidesz egyik emberének a besúgó édesapja? Úgy hogy tessék szíves lenni nem szelektív emlékezettel rendelkezni. Ez a minimum.
@Meridian74: Bizony, bizony hol a pénz? És hol van a 12 állami gazdaság és hol van a Posta Bank konszolidációjára adott 150 milliárd forint és hol van a Posta Bank? És hol van az Ikarus, meg a Videoton és hol vannak a konzervgyárak, a bányák, a textilüzemek és hol van a MOM? Mind válaszra váró kérdés.
@SPU: vadprivatizációs tolvajok....lásd mint fent.
@belekotty: Matolcsy urat ne tessék bántani! Mindenhez ő sem érthet.
A Tv2 Mokka című műsora rengeteg mókás pillanatot tartogat a reggeli tévénézőnek, csak aztán félre ne nyelje az ember a pirítóst a röhögéstől. A tegnap reggeli adásban például Kárász Róbert műsorvezetői kvalitásait tesztelte sikerrel a szerkesztőgárda. Egy láthatóan…..
vakvarju 2010.11.30 16:06:40
@Schaf: Tűzoltás a magán nyugdíjasok pénzével? Ez nem képzavar?
@stonegossard: és politikusaink vajon miért vásárolják fel az értéktelen mezőgazdasági földterületeket, erdőket, szántókat, kültelki ingatlanokat? Ki érti ezt?
Számoltunk némi közfelháborodással, de Gyuri kijelentése azért nagyobb vihart kavart, mint gondoltuk – mondja az Origo tanulságos összeállításában a Fidesz elnökségi üléseinek egyik állandó résztvevője, aki nevének vállalása nélkül nyilatkozott az internetes lapnak. A…..
vakvarju 2010.11.30 15:56:29
@kodó tamás: már bocsánat, de mi abban a rabszolgaság, hogy németek nyaralókat vettek a Balaton körül? Már nagyon sokan el is adnák az ingatlanukat, de nincs rá kereslet.
@Szimba: magassági versenyt rendeznek? Ja, ezért kellet kiutazni Moszkvába? Így már érthető.
Varánusz Mindenki hazudik 2010.11.30 08:00:00
A parlament tegnapi ülésnapja leginkább egy tetszőleges Dr. House epizódra hajazott. Differenciál diagnózis keretében próbálták meghatározni, mi történik a valójában a magánnyugdíjpénztárakkal? Államosítás?! - kiáltotta az LMP, mire a kormány bérbeszélői egyhangúan…..
vakvarju 2010.11.30 15:44:31
@ZX: A Fidesz és vezérkara soha nem volt jobboldali és most sem az. Jobboldali kisz titkárok, párttitkárok, kisz tagok, mszmp tagok? Na ne!

"A jogállami keretek között elfogadhatatlan hogy a parlamenti többség birtokában a kormány alkotmánysértő törvények sorával bizonytalanítsa el állampolgárait, sodorja veszélybe a jogbiztonság elvét." Vajon melyik parlamenti párt választási programjában szerepel a fent idézett mondat?
@BPHead: a debreceni foci csapat magánkézben van. Miért kellene nekik állami pénzből építeni stadiont?
@radír2010: igen, elég sok országban bevezetik (sok országban pedig nem)és az ebből befolyt pénzből egy pénzügyi alapot képeznek. Nálunk mi történik ezekkel a pénzekkel?
Aki napi szinten érdeklődik a politika iránt, az bizony hetek óta várt a tegnapi napra. A két nagy rivális, a jobb- és a baloldal legfőbb magyarországi helytartója, mint Rocky Balboa és Apollo Creed csapott össze (verbálisan) tegnap a Parlamentben. (Igaz, ami igaz, egy sztárboxnak…..
vakvarju 2010.11.30 11:23:35
@fantasztikus!: Orbán úr mikor nyert egyéniben? Kérem a segítségét!
@Kotkodus: Akkor nem a tehetségének köszönheti a miniszter elnök úr, hogy bent lehet a parlamentben? Jó, tudom, hogy nem, csak vicceltem.

Egyébként az azonnali reagálást nem lehetne csak úgy fejből mondani? Ha már olyan tehetséges a miniszter elnök úr. Egyébként én azzal is megelégedtem volna, ha Orbán úr a feltett kérdésekre válaszol. Ez miért olyan nehéz? Pedig egészen egyszerű kérdéseket kapott Gyurcsány úrtól.
Mifelénk a lopás nem bocsánatos bűn. Még a közösből sem, hát még a középosztály szűkös vagyonkájából: a Fidesz éppen saját leghűségesebb törzsszavazóit kopasztja és bélyegzi meg. Gyurcsány Ferenc az őszödi beszéd napvilágra kerülésének napján megbukott. Bár még…..
vakvarju 2010.11.26 15:10:49
@Dracon: Önnek szó szerint igaza van.
 Tegnap nézegettem a használtautók hirdetéseit. El kéne passzolni a verdám, ennek okán próbáltam kideríteni, mennyit is kóstál a piacon. Nagyjából egy gurigát ér. Pont ennyi van a magánnyugdíj-számlámon. Elviszi az Orbán az autómat? El, baszd meg.Persze, még mindig jobb,…..
vakvarju 2010.11.25 16:50:23
@ezittenkéremmagyarország: Ők csak teleszarták, de most ki is rámolják.
Mandiner blog Kirov, feloszt 2010.11.25 02:01:00
Fidesz-szórólap 2010 tavaszáról (via Felvágott)   „A gazdaságpolitika első halálos bűne az, amikor átmeneti megoldásokkal finanszíroz tartós programokat, hiszen ez csak akkor működik, ha szerencsénk van... A gazdaságpolitika második halálos bűne - egy olyan…..
vakvarju 2010.11.25 16:25:04
@Iustizmord: a szenátor asszony mit mondjon, ha nem ért hozzá! Úgy értem ehhez sem.
@Chicano: Írországban nem volt Megyo, meg Feri. Akkor ott mi a gond? Ki kúrta el?
@kíváncsivagyok: Meg tudja csinálni, csak legyen ott a magántestőrség, meg a páncélozott járgány. Oszt jó nagyon.
A Kisvárdai gyermek osztályról szeretnék írni!Kisfiamat fulladással utalta be a házi orvosunk.A gyerekosztályon felvették és rögtön a röntgenbe küldtek minket.Az eredménnyel irány az osztály.Ez még a nap folyamán megismétlődött kétszer!  Következett a steroidos kezelés…..
Színházra fókuszálunk általában, de ezt a labdát le kell csapni. Pörzse Sándor tegnap délután agresszív parlamenti performansz során követelte Alföldi Róbert fejét, s ha már színházról beszél képviselőnk, nézzük csak itt az Index pár perces videóját...
vakvarju 2010.11.23 20:22:50
@nyekk: Pörzsének egyetlen gondja van: szerelemből még nem csókolta meg senki. Ami érthető.
@Joe84: Miért? A Pörzse magyar? Ezt nem hittem volna.
A gazdaságpolitikához egy kicsit is konyító állami intézmények kikapcsolásával nem marad más hátra, mint hogy Orbán egyedül Matolcsyékra hagyatkozzon. Nem veszélyes ez? (Fotó: fidesz.hu) Először még csak az ÁSZ elnöke elmélkedett arról, hogy az ő intézménye milyen jól el…..
vakvarju 2010.11.22 21:24:15
@nevetőharmadik: Én is szeretnék fejet hajtani. Sokat kell még várnom?
@Cent Rum: Chikán Attilával, mint a '98-as Orbán kormány első gazdasági miniszterével az volt a baj, hogy felkészültebb volt a főnökénél és értett ahhoz, amit csinált. És pontosan ez a baj a Költségvetési Tanáccsal is. Meg kell szüntetni, nehogy elrontsa a főnök játékát.
@DArchAngel: én Sztálin arcképét lecseréltem Orbán arcképére. Ugye ebből nem lehet baj?