Regisztráció Blogot indítok
Adatok
melonbaron

0 bejegyzést írt és 57 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Mikor ébredünk már rá, hogy sokkal több hasznát vennék a latin nyelv és irodalom ismeretének, mint a számítógépes tudományoknak? Írja a Magyar Idők szerzője, Orbán János Dénes, gondolom, eredetileg latinul, és itt is van előttem a feje, ahogy a nyelvét a szája szélén kidugva kanyarítja bele a…..
melonbaron 2018.07.24 20:52:51
@CoolKoon: én pedig "gyakorló informatikusként" rendelkezem azzal a véleménnyel, hogy fiatal korban sokkal nagyobb szerepét látom különböző készségek fejlesztésének ahelyett, hogy valami szutyok programnyelvvel traktálják a gyerekeket, ami már eleve elavult, vagy el fog avulni néhány éven belül. c könyv fölé tuti nem ültetnék gyereket, de más formában se oktatnék feltétlenül programozást. helyette viszont szívesen látnám, ha minél több nyelvet tanulnának a fiatalok, sportolnának, zenélnének, logikai/társas/stb játékokat játszanának. így szerintem alapvetően értelmes emberek nevelkednének, akiknek már nem jelentene problémát megérteni, hogy pl mi egy for ciklus.
A TWD úgy kezdte, hogy az első évadban tisztességes, de semmi extrának nem számító 5,24 milliós átlagnézettséggel nyitott. A másodikban már nagyobb volt a hype, fel is ment a nézettség 6,9 millióra, de hát Hershel farmja ugye annyira nem volt közönségcsalogató. A harmadik évadnál indult el a…..
melonbaron 2016.11.23 16:24:31
@Nyúlkásfülű Koc: pontosítanék: Koraaaaaal
Augusztus 2-től vált elérhetővé a Telltale Batman sorozatának első része, melynek címe: Realm of Shadows. Az Arkham játékokkal ellentétben itt nem az akcióé, hanem döntéseinké a főszerep, Bruce Wayne-ként és Batmanként egyaránt. A továbbiakban kicsit beleássuk magunkat a játékba, és az is kiderül,…..
melonbaron 2016.08.03 11:06:55
Belsőség Nekem ez itt nem piros 2015.01.06 16:16:05
Kár volna csak a videómegosztók fedélzeti kamerás találatai alapján gondolkodni a közlekedéskultúra területi viszonyairól. Ideje tisztázni, hogy Kijevtől ide is van elég tahó az utakon, csakhogy a forgalomfigyelő fedélzeti kamera (közismert nevén: dashcam) itt nem alaptartozéka…..
Ha a 4-es metróra elköltött minden forintot egymás után raknánk, azt biztos ellopnák - és egyéb érdekességek. Mivel még nem húztunk le minden bőrt a témáról, ezért ma újabb cikkel jelentkezünk, amiben hatásvadás érdekességeket osztunk meg a tisztelt…..
Mikor egy nukleáris bomba pusztító erejéről beszélünk, tisztában vagyunk azzal, hogy a hatalmas számok valójában mit is jelentenek? Óriási energia szabadul fel egy atombomba maghasadása (vagy egy hidrogénbomba esetén a magfúzió) alkalmával, amihez foghatóval nem igazán…..
melonbaron 2014.03.18 16:09:37
Összefoglalták a kormány számára az évtized hátralévő időszakára vonatkozó ajánlásaikat a kerékpáros szervezetek. A végeredményt, a Nemzeti Kerékpáros Koncepciót kedden át is adták Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infrastruktúráért felelős államtitkárának. A…..
melonbaron 2013.09.17 17:42:29
@ex-dr. vuk: mindenesetre beszédes, hogy a példák közül a legjelentősebb tétel is a legnagyobb jóindulattal is csak 5 milliárdosra saccolható, és hol van az még a 150 milliárdtól...
Nagyapám fillére pontosan vezette a kiadási naplót (a bevételit is, de hát ott kevesebb tétel volt), hazaérte után elővette a határidőnaplót és részletesen felírta, hogy mire mennyi ment el aznap. Hogy mégis hogyan oldotta meg nagymamám a dugi 2 forintosokat fagyira, azt ma már ne…..
melonbaron 2013.08.29 17:27:43
@Mészáros Laci: hogyha kíváncis vagyok rá, mi van a blokkon, akkor az miért nem alternatíva, hogy nem dobom ki egyből a kukába? :D még fotózgatni se kellene.
A valaha volt legsikeresebb angol kosztümös sorozatok egyike és egyben a legdrágább is: a sorozat forgatási költsége óránként 1 millió font.  Nagy-Britanniában évek óta a legtöbb néző, és összesen 27 begyűjtött Emmy-jelölés: ez a Downton Abbey, melynek már igen széles…..
melonbaron 2013.05.10 19:39:23
@nyuszibusz: az ennek az előnye, hogy ennek köszönhetően legalább nyekegni tudok angolul :)
melonbaron 2013.05.10 19:59:51
@nyuszibusz: nekem egy középfokú nyelvvizsgára elég volt ez is. épp nem volt időm kiköltözni nyelvi környezetbe, bocs.
melonbaron 2013.05.10 20:09:28
@nyuszibusz: Természetesen nem, de azért sokat segített.
Volt már kérem itt az Urbanistán Budapesten játszódó Nokia-reklám, meg Budapesten játszódó Windows Phone-reklám is, de most itt a nagy összeborulás - szintén Budapestről. Amúgy a Lumiában a blog.hu mesterkedésének köszönhetően, állítólag még Urbanista-alkalmazás (csempe…..
melonbaron 2012.07.19 10:38:46
@Peter Walnut: a hosszú szöveg meg nem azért lóg ki a képernyőről, mer a wp7 egy béna szar, hanem ezzel kívánják jelezni, hogyha az adott oldal oldalirányba görgethető. Az említett cuccot pedig úgy hívják, hogy panorama control, ha érdekel valakit.
Ma van május elseje, vagyis a munka ünnepe, amit stílszerűen munkaszünettel ünneplünk. Eme szép nap örömére megkértünk magyar zenészeket, hogy meséljenek nekünk, milyen egyszerre zenélni és közben civil állást is vállalni. Egészen érdekes történetek születtek: volt, aki…..
melonbaron 2012.05.01 14:08:47
@Patreides: jól értem, hogy szerinted az az igazi tehetség, akinek te ismered a nevét, hogyha pedig soha nem hallottál róla, az csakis azért lehet, mer kutyaütő? :D
Subba Faszkorbács: CsakaPázmány! 2012.03.12 12:31:00
HÖK( ha-haaaa) választási dal! Ha ez kell nektek, akkor jó! /thx balint/..
melonbaron 2012.03.13 03:05:17
@Zardust: az észrevételed helyes, szerintem tényleg teljesen értelmetlen dolog mindenféle mesekönyvet olvasgatni, arról hülyeségeket összehordani, ezt a tevékenységet tudománynak hazudni, aztán pedig diplomázni belőle, és a társadalmat okolni, hogy nem keresnek semelyik munkahelyre se frissen végzett bölcsészeket... :D a felvételi pontszámokról meg annyit, hogy szerintem nem korrekt az elte bétéká nemtommelyik nagyontrendi szakát összehasonlítanod egy nóném zsékategóriás főiskola okj-s képzésével. pedig te nyilván ezt tetted, máskülönben nem tudom, hogy a csudába jött össze neked ez a kétszeres szorzó (ha eltekintünk attól a kézenfekvő magyarázattól, hogy bölcsész létedre valószínűleg nem állsz túl jól a számokkal). szintén a számokkal ápolt feltehetően rossz viszonyod és a tények hiányos ismerete okolható azért, hogy az egyes intézmények hallgatóinak minőségét a bekerüléshez szükséges minimum pontszám alapján próbálod megbecsülni. a felvettek átlagos pontszámát sokkal értelmesebb volna hasonlítgatnod, mivel a kevésbé trendi, és komoly időráfordítást igénylő képzésekre gyakran nem sikerül feltölteni a rendelkezésre álló keretet megfelelő hallgatókkal. ezen kívül azért se számít túl sokat, hogy hány embert vettek fel 180 ponttal ilyenolyan mérnöknek, mer a diplomáig általában csak a felvettek negyede, vagy annyi se szokott eljutni ilyesmi szakokon. egyébként nemtom, miért álltam le veled hülyeségekről vitatkozni, mennnyé vissza magaskútúrát óóvasni, aztán sopánkod nyugodtan, hogy milyen nehéz a szakod, és köss bele mindenkibe a neten, aki erről más véleményen van. a jövődre gondolván pedig tartsd észben, hogy én is a sajtburgert szeretem :D
melonbaron 2012.03.13 15:40:31
@Zardust: az még egy dolog, ha időben változik a tudomány, nadehogy térben is... :D ilyenre gondolok például, hogy mondjuk akár a szlovákok, akár a románok eléggé máshogy látják a kárpátmedence elmúlt ezer évét, mint például ahogy nálunk láttatni szokás... az általad hivatkozott fizikában vagy kémiában ilyesmi azér nem annyira fordul elő.
melonbaron 2012.03.13 18:59:21
@Zardust: jó, akkor legyen meg ez az örömöd az életben, hogy a subbán megmagyaráztad a kommentelőknek, hogy a történelem az nagyon komoly tudomány, majd vidítson fel akkor is, amikor a mekiben osztod a sültkrumplit.
comment:com A nap képei: 3xDexter 2011.11.03 13:00:00
Három új képünk van a Dexter új évadához, egész jól sikerültek...
melonbaron 2011.11.03 16:43:07
@betegesh: tééééényleeeg? hát jó is, hogy mondod, mert ezt rajtad kívül nyilván senki se vette észre...:D
melonbaron 2011.11.03 17:09:24
@betegesh: hát miért ne tettem volna? az imára kulcsot kézbe szerintem is remekül illene egy kés...
melonbaron 2011.11.03 17:10:08
@melonbaron: bár mivel valóban átfutottam a temérdek kommentet, belátom, hogy simán az árnyék tényleg jobb.
Az RTL Klub híradója minden tényt és forrást nélkülöző nyári vérbulvárt csinált a Margit hídra felfestett piktogramokból. Kiss Norbert Ádám riportjában bemutatta, hogy riogatni tud, a közlekedést viszont kevésbé ismeri, főleg annak a járművek együtt haladásáról és…..
melonbaron 2011.07.22 23:23:59
@ElfRoland: senki nem állította, hogy az utastérbe nem jutnak be káros gázok. az állítás az, hogy az utastérben ülve jóval kevesebb ilyet lélegzel be, mint bicón tekerve.
melonbaron 2011.07.22 23:26:32
@Icarus_: szerintem a biztonságról már önként lemond az, aki a bicóra pattan, tekerni az autók között, ahelyett, hogy a jó öreg villamost választaná... amúgy ne érts félre, tavasszal meg ősszel én is napi szinten bicózom az egyetemre szegeden, tehát alapvetően nem vagyok ellene a dolognak, sőt. viszont ilyen margithíd-féle helyeken nemigen volna kedvem a dologhoz, főleg rossz időben.
melonbaron 2011.07.22 23:27:48
@suhanyc: jólvan, felőlem...
Ismét jelentkezik i-Doki, aki rendszeresen bepillantást enged nekünk egy Mac-műhely titkaiba. Ezúttal egy gyakori, sokak által ismert hibát vizsgálunk meg vele közelebbről. Ez pedig az iMacek porosodása - belülről.Az iMacek fejlődése során idővel egy új technikai probléma…..
„Vannak olyan lányok, akiket azért gondolsz szépnek, mert jó cuccban vannak, és agyon vannak sminkelve, de a sötétben szerintem mindegy.” - a szokást kicsit megtörve a mai posztban nem lesz se szerelem, se viszály… pedig lesznek benne csajok is, és pasik is. Egy hülye…..
Az állatok kedvesek, szépek, vagy jó az ízük. De mindezen jó tulajdonságuk ellenére a történelem több jelentős eseményének is ők az okozói. Csokorba szedtük a 7 legdurvábbat. Az elszabadult elefántok néha agyontaposnak falvakat, medvék támadnak piknikelőkre, vagy torkunkon…..
melonbaron 2011.06.14 18:24:01
Syllabux ÚJ REMÉNY 2011.06.12 16:35:00
                         Valamikor régen, a messzi-messzi Gutenberg-galaxisban…              Javában dúl az e-könyv háború.…..
melonbaron 2011.06.12 20:36:20
@spontan: és szerinted mennyire életképes az az üzleti modell, ami az emberek jóindulatára épít? ne röhögtess.... :D
Most, hogy túl vagyunk rajta, mint egy hasmenéssel nehezített all inclusive tunéziai nyaraláson, itt az ideje az önismeretet építő számvetésnek: mégis miért nézte az ország tévé előtt ülő részének egyharmada minden este Alekoszt és az ő szerelmét a legfelsőbb szinteken?…..
melonbaron 2011.05.31 11:16:39
@ViccesVince: hát azér nem mondanám... forrest gump például nincsen meggyőződve saját mérhetetlen zsenialitásáról, stb...:D
Az Apple készpénzállománya az utolsó negyedévben 6,1 milliárd dollárral nőtt, így most már 66 milliárd dollár van Dagobert bácsi páncéltornyában (egyébként a Forbes kiszámolta, hogy az öreg kacsa vagyona körülbelül 44 milliárd dollárt ér, Steve Jobs tehát másfélszer…..
Idézem:"Kitaposom a beled, ha megtudom, hogy fiúzol!"Próbáld ki a szakítós.hu-t!Sziasztok! Ez egy ősrégi történet a szereplők az óta családosok 36-37 évesek, párszor beszéltek telefonon, sőt találkoztak is igaz, nagy társaságban, de a történteket soha nem…..
Leépítés és visszafejlesztés vár a felső és közoktatásra egyaránt - irány a tudatlanság alapú társadalom.A Széll Kálmán tervnek nevezett pénzügyes szakdolgozatot (csak erős idegzetűeknek) áttanulmányozva kiderült, a helyzet még a vártnál is rosszabb (az első…..
melonbaron 2011.03.02 12:58:52
@Kisbika: és szerinted az a közösség érdeke, hogy tanulatlan, semmirevaló emberek százezreit termelje ki a társadalom, hülyegyerek?
Varánusz A diadal íve 2011.02.24 11:14:22
Hetek óta tart az álságos élcelődés a luxus Fideszről.  Lézerblokkolós Audi Hódmezővásárhelyen, kifizetett életbiztosítás Salgótarjánban, faszbúkot megszégyenítő kapcsolati háló Zuglóban, keresetének nagyságára ráébredő Szijjártó Péter vannak porondon, pedig…..
melonbaron 2011.02.24 23:56:57
@Viktor_Viccnélkül: az még hagyján, hogy nem éreztük, de még csak nem is hallottunk róla, hogy bárkinek jobb lenne már kormányváltás óta, leszámítva persze a viktorékat, ugyebár:D
Akinek már nagyon hiányzik Vágó István, most szombaton megnézheti magának ahogy a Szkeptikus Társaság tagjaival együtt túladagolja magát homeopátiás szerekkel az Országos Gyógyszerészeti Intézet előtt - tudta meg a Népszabadság. Vágó a tévéből távgyógyító mágusok után…..
melonbaron 2011.02.03 15:48:53
@dbeata: és az szerinted mégis mit bizonyít/igazol, hogy az antibiotikum folyton erősebb/más hatóanyaggal készülnek? szerintem semmiképpen sem azt, hogy hatástalanok, vagy károsak.
melonbaron 2011.02.03 15:53:49
@alternaiv: nem vagyok a téma magasszintű expertje, de valószínűnek tartom, hogy a c vitamin túlzott fogyasztása nem kifejezetten a vélt toxikus hatása miatt lehet csak káros. különben hogyan magyaráznád, hogy még a víznek is halálos a túlzott mennyiségű fogyasztása? (nem a fulladásra gondolok:D)
Forrás:
wiki.answers.com/Q/What_is_the_LD50_for_water
melonbaron 2011.02.03 15:59:59
@Aquarius: mint már fentebb is mondtam, azért megy a küzdelem a placebó ellen, mert azt állítják róla, hogy nem az...