Regisztráció Blogot indítok
Adatok
jasarkad

0 bejegyzést írt és 41 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Hirdetmény közzététele nélkül indított tárgyalásos közbeszerzési eljárásban nyerte el az átlátható állam imázs-kommunikációját a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumtól a Bell and Partners ügynökség. - írja a Kreatív. Ez már önmagában is zseniális: az…..
jasarkad 2012.10.29 18:26:47
@2345 (megint): no comment, az irás önmagát minősiti...
Hogy miért volt a családon belüli erőszakról szóló parlamenti vita a „legalja”, azt Szabó Tímea már megírta ezen a blogon. Most ott folytatom, ahol ő abbahagyta. A kormánypárti képviselők ostobaságoktól hemzsegő mellébeszélése, torz világnézete és cinizmusa ugyanis nem…..
Kettős Mérce Sose halunk TEK 2012.09.14 10:56:55
A magyar terrorelhárítási kommandó a héten elkapta a BME-n Luke Skywalkert. Az ország fele ezen röhög, a másik fele szörnyülködik, hogy de hiszen Luke le is lőhette volna csoporttársait. Azt azonban alig valaki mondja ki, hogy itt a tragédia éppen a TEK részéről következhetett…..
A magyar-holland mérkőzést megtekintő Orbán Viktor a meccs után kijelentette, hogy ez a vereség is a külföldiek miatt van, és nem kérünk többet a FIFA diktátumaiból. "Ez a 4-1 is azt mutatja, hogy a külföld válságban van, ezért hazánk megnyomorítása, ellehetetlenítése a…..
Hiába a gazdasági válság, hiába az "olcsóbb államot" szlogen, a legfőbb szinteken továbbra sem a takarékoskodás jellemző - adta hírül az RTL Híradója. Hiába, nagy ország vagyunk - képviselőink csak augusztusban majd 144 millió forintnyi választókerületi pótlékot vettek…..
Varánusz A jó IMF hitel meséje 2012.09.09 05:25:17
Kedves Felebarátaim, Harcostársaim és egyéb Nertagok! Azért gyűltünk itt össze, amiért minden évben: hogy csodáljatok! Ám idei szeánszunk rendhagyó lesz, mert az elmúlt napok eseményei miatt ugyan győzni jöttem, de jó lesz a kettes is. Úgy érzem magam, mintha a Legyen Ön is…..
Szerintünk egy álruhás TEK-es. Civilként elbújt a nép közé.  ..
jasarkad 2012.09.09 12:37:09
@El Visco Stello: Sunáznának? A fijúkat is ? Vagy csak a magasszárú nadrágost??..
Orbánék múltheti erkölcsi mélyrepülése valamint a tegnapi produkciója (amiről ugye kiderült, hogy ordas nagy hazugság, és aminek annyira kiszámítható volt előre a forintosítható eredménye, hogy felveti bizonyos büntetőjogi kategóriák gyanúját, de persze ez csak a…..
jasarkad 2012.09.09 06:39:40
@Blogger Géza: Ugye egy picit fájna, ha a nagy vezér megtalálná a kukacodat, nem ott, a fejedben, te féreg.....
A magyar kormány próbálja egyszerű diplomáciai konfliktussá silányítani az azeri baltás gyilkos kiadatását. Pedig a helyzet ennél sokkal súlyosabb. Nem tudjuk, miről tárgyaltak az elmúlt hetekben a magyar és azeri küldöttség tagjai. Azt sem tudjuk, Orbán Viktor vajon milyen…..
jasarkad 2012.09.02 13:54:42
Martin Heidegger:  "Vannak dolgok amelyek..." Az egyik Alapító Atya, az Alkotmánybíróság egykori elnöke, a rendszerváltás utáni harmadik köztársasági elnök rendkívül fontos beszédet mondott Aszófőn. Az elnök az alkotmányos jogállam, az európai demokratikus értékek…..
jasarkad 2012.08.16 20:21:52
@Lasombra: Még egyszer leirom! Örülök annak, hogy Sólyom, ha kissé késve is, de megfogalmazta azokat a kritikákat, amit én nem tehetek meg(és még rengeteg ember). A nevemet, szig.számomat is vállalom alkalmasint, valahogy már nem igazán tudnak megfélemliteni (de ez egy másik történet), a kommentem nem általánosit, ha vannak olyanok akik úgy érzik, kivül állnak, örülök. Ha valamilyen oknál fogva találva érezné valaki magát, az vagy valódi találat, vagy nem pontos fogalmazásom eredménye....Üdv Javrik Sándor Tibor 5720 Sarkad Arany J.u.7.
Szomszédasszony április óta betegállományban van, de azóta még egy fillér táppénzt nem látott. Aki rendszeresen követi blogunkat, és jó az emlékezőtehetsége. annak jelzem, hogy igen, arról a szomszédasszonyról van szó; aki nem, annak itt egy rövid összefoglaló: szegény…..
jasarkad 2012.08.11 21:47:43
@christophe: Kedves Christophe, de nevezhetlek Kristófnak is! Az a helyzet, hogy a francia értelembe vett szakszervezetek nálunk Magyarországon nincsennek! A Gaskó Istvánt személyesen ismerem, no nem a szakszervezeti tevékenysége miatt, maradjunk annyiban, hogy ő egy megélhetési szakszervezeti boss, akit mindenki megvehet, akár kilóra is, csak legyen elegendő pénze hozzá! A Zuglói ingatlana, és egyéb érdekeltségeinek értéke nem a szigorúan vett szakszervezeti tevékenységéből származik........
A demokrácia ugye arról szól, hogy semmilyen indokolatlan akadályt nem állítunk a szabad és egyenlő választójog gyakorlása elé. Nincs értelmiségi cenzus, mert politikai kérdésekben a műveltebbek nem feltétlenül bölcsebbek, hiába dübörögnek a déerek (lásd szabadon…..
jasarkad 2012.07.31 10:32:19
@Romkocsmák homályában merengő főállású troll: Nem hinném, hogy a demokrácia arról szólna, hogy bárkit bármilyen indokkal kizárjanak az alapjogából. Nem lennénk külömbek a FideSS-nél. Egyébként is, a FideSS vezérei élen járnak a saját hiteltelenitésükben. Nem vagyok jós, de a rohamos népszerüségvesztésük előrevetiti a 2014-es választás várható eredményét. Ami most történik,az nem más mint, valahogy, akár antidemokratikus stiklikkel is biztositani a hatalomban maradás esélyét. Nem lepődnék meg egy FideSS-Jobbik összeboruláson sem, de véleményem szerint,együtt sem lennének képesek normális kormányzásra......
Dávid Ibolya a focihoz nem értett, jelenlegi kormányunk láthatóan a történelmi ismeretektől idegenkedik. Navracsics Tibor  miniszterelnök-helyettes a ma reggeli ATV-interjújában arra a kérdésre, mi a véleménye Nyirő József újratemetésének ügyéről vagy a…..
jasarkad 2012.07.08 20:23:18
@Chigavera: A Fidesznek, Orbánnak, Kövérnek stb. van egy multja, amit kinos pedantériával igyekszik eltüntetni, ami bem szokatlan az efféle pártoktól. Ebbéli igyekezetük hoz néha kinos dolgokat. Aki azt hiszi, hogy ezek már echte jobboldaliak, mélységesen téved.A hatalom érdekli csak az alakulatot, szerintem ha Al-Kaidásként tudnak tovább hatalomban maradni, iszlamista lesz az egész bagázs......
  Előzmény itt. Egyre kínosabb a helyzet Schmitt Pál doktori disszertációja körül – a heti sajtóhírek szerint a 215 számozott oldalból álló disszertáció több mint 200 oldala plágiumgyanús, és amennyiben ez a tendencia folytatódik, a maradék lassan egy valamire való…..
jasarkad 2012.07.03 19:50:28
@kori58: Itt van a probléma, a jelenlegi helyzetben a 2/3 okán bármilyen sipkamiska lehet köztársasági elnök, sajnos egy már volt. Az én kérdésem az, hogy hogyan lehet egy pártpolitikusból a 3/3 legitim államfője. Már nem is célzok arra,hogy a 2/3, ez esetben csak a szavazók arányának jellemzője. Ugyanakkor minden magyar állampolgár ( szavazati joggal nem rendelkező ujszülöttől kezdve) képviselője kellene lennie.....
“A központi költségvetésből csak olyan szervezet részére nyújtható támogatás, vagy teljesíthető szerződés alapján kifizetés, amelynek tulajdonosi szerkezete, felépítése, valamint a támogatás felhasználására irányuló tevékenysége átlátható.” - Magyarország…..
Kettős Mérce Az elmúltnyócév 2012.05.02 20:55:00
A lenti videóval szeretnénk tisztelegni a Fidesz kétéves kormányzása előtt. Kegyeleti okokból szabtuk ilyen rövidre, lehetne sokkal-sokkal hosszabb is. Mi az elmúlt nyolc évet már 2 plusz 6 évként értékeljük és igen, az elmúlt 8 év politikája elhibázott és kártékony volt!…..
Egyre-másra buknak ki a Simicska Lajos és a Fidesz más oligarchái körüli ügyek, ami egy hónapja elképzelhetetlen volt, mára úgy tűnik, lehet következménye a mértéktelen lopásnak, és felgöngyölíthető lehet a cégháló. Lelepleztés a nyomozásig. Sajtószemlénk (ha van cikk…..
Az már a Lomiczi-ügyből kiderült, hogy a Magyar Televízió nem egy szakmai műhely, ahol újságírók dolgozzák fel a híreket saját szakmai tudásuk szerint, hanem egy gépsor, ahol valaki reggelente bepötyögi a parancssorokat, aztán végigfuttatja az egész rendszeren. A végtermék…..