Adatok
Tele_Maus Nonprofit Consulting
0 bejegyzést írt és 426 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Miközben a műanyagszennyezés élen jár[i], önmagában is annyi PET-palackot bocsát ki a Coca-Cola, amelyet a szükséges technológiai kapacitások és visszagyűjtési rendszerek híján[ii] jelenleg képtelenség teljes mértékben újrahasznosítani. A legnagyobb problémát az jelenti, hogy ezt zajos kommunikációs…..
"Az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény (...) 43.§ (1)-(2) bekezdése előírja, hogy teljes eljárás lefolytatása esetén a hatóság az eljárás megindításától számított nyolc napon belül függő hatályú végzésben rendelkezik arról, hogy…..
Tele_Maus Nonprofit Consulting
2018.05.24 21:54:51
Üdv!
Annak örülök, hogy Neked csak ezzel az egy momentummal van bajod, de azt is hiszem, hogy ez csak a felületes szemlélőnek tűnhet így és ez egy kiragadott kép arra, hogy ironikusan tárd az olvasók felé s elé a 2012 óta rendületlen úthenger (jog-alkotás) ártóan káros hatásait, így köszönöm a felütést!
No, majd amúgy a januártól hatályos Pp. és a jogi képviselő nélkül (személyesen) eljáró felpereseket "segítő" kereset-nyomtatványokat is elemezd ki, amelyeket a régi-új IM-miniszter (trócsányi) baráti és üzlettársi körei alkottak meg jó olcsón (asszem úgy cca. 2 mrd volt), hogy még ezzel is megnehezítsék polgár önkéntes (civil) buzgalmát . . .
Már várom, mikor kapja meg a Kúria is a működését szabályozó, a legfőbb taláros testületet bedaráló ( lex-Darák, óh ) kormányrendeletet (mert annál alacsonyabb már csak a helyi rendelet ehetne Đ), amely kikötné, hogy csak xls-ben és csak legfeljebb az A1-E24 mezők terjedelmében hozhatna döntést az elKúria, amit először az IM-miniszternek jóváhagyásra be kell mutasson :-)
Szeretettel:
Maus Robi
www.tele-maus.hu

2018.05.24 22:16:09
@Az igazi Trebics:
Szia!
Én tudom, szerintem aki a posztot tolta be, ő is tudja, de az tényleg áll, hogy az ügyfelek döntő többségének fingja erről nincs és a dolog nemcsak emiatt zavaró (túl ezen, a téma mint felütés szerintem tényleg csak elvi értékű).
A dolog onnantól kezd már holmi 1984-re hajazni, hogy mivel már az Atya Úr Isten is már a Kormányhivatal alá tagozódott be, lassan már a hivatásosoknak is észnél kell lenni erősen, ha meg akarják tudni, honnan a búsból is érkezett egy küldemény és ez szerintem a hivatali kapura is fennáll. ha nem rosszabb...
No, pl. az egykori Fővárosi Kerületek Földhivatalát ma így írjuk fel:
BFKH 11. kerületi hivatala
Földhivatali Főosztály
Ingatlan-nyilvántartási Osztály
és akkor még rövidítettem is a "járási hivatalt" :-)))
Kezd ez olyan lenni, mint a viccben:
Felszáll az induló vonatra egy fiatal srác, és beül az egyik kupáéba, ahol már csak egy hely van. A többi utas, zömmel idősebbek, csendben ülnek.
Aztán az egyik megszólal:
- Huszonöt!
Pár másodperc után az összes utas - a srácot kivéve - hatalmas röhögésben tör ki. Aztán megint néma csend.
Majd egy másik szólal meg:
- Tizenhat... nem: tizenhét!
Újabb másodpercekkel később megint hatalmas röhögésben tör ki közöttük. Aztán megint néma csend.
Amikor mindez már sokadszorra megtörtént, a srác megkérdezi a mellette ülőt, hogy ez valami rossz tárfa, ellene?
- Nem, Édes Fiam! Szó erről nincs - válaszol az öregúr.
- Tudja, mi már legalább negyven éve járunk össze.
- ?
- És mivel már minden létező viccet ismerünk, úgy határoztunk, hogy megszámozzuk mindegyiket, így elég csak a számot kimondani.
- És abból már rögtön tudják, hogy melyik viccről van szó! Ez fantasztikus!
- Ne, Fiatalember! A Fantasztikus, hogy ennek a viccnek a száma a 125-ös.
És hatalmas nevetés a reakció :-)))
Azaz a közigazgatási rendtartás alá tartozó ügyekben (is) a szöveget már el is lehetne hagyni, mert "irreleváns", elég lenne csak mindenre egy számot kitalálni.
Így megkapja az ügyfél a döntést, hogy "42!", és ebből rögvest tudja, hogy egyszerűsített határozattal a kérését elutasították és a jogorvoslatra 8 naptári napja van, a másodfokú eljárás illetékmentes mert szociális ügyről van szó, és az e-ügyintézést kizárta a döntéshozó hatóság. :)))
Na ezért írom én már legalább 2011 óta azt, hogy nemcsak sok sikert és boldogságot és szépet és jót kívánok, de ennél sokkalta többet is: (érdemi) megbecsülést, élethosszig tartón, és mindenkitől, aki szembe jön - de legalábbis azoktól, akik erre érdemesek.

Gondolkodtál már azon, hogy hogyan kereshetnél úgy pénzt, hogy szinte befektetett energia nélkül juss hozzá? Sokszor ajánlanak használhatatlan tippeket, de van egy módszer amit manapság sokan űznek, és sokan így keresik meg azt a mellékes pénzt, amit más módon munka mellett nem tudnának kivitelezni…..
Tele_Maus Nonprofit Consulting
2018.05.11 02:33:39
@Raimhol: Szia!
Akkor a szervkereskedelem megfejelődik a csalással és magán-, sőt esetleg akár közokirat hamisítással (is) . . . ha emlékszel, Czeiczel Endrét is (ezzel is) megpróbálták bemocskolni egy ennél sokkal szofisztikáltabb esetben (köldökzsinór vér és őssejt levétel), és a két orvost és/vagy kutatót jogerősen (talán felfüggesztettel, de) el is ítélték nemrég ... ezzel mind és mindig az a baj, hogy
a) romokba dönti az amúgy is már épp eléggé presztízse vesztett (állami) vérellátó szolgálatot és a a mára jobbára teljesen szét- és elszabotált legális véradást
b) valóban roppant veszélyes
c) a 4.000 forint a töredéke annak, ami legálisan járna (cca. 40.000-re saccolom/alkalom)
d) az eü. kockázata igen magas, és hidd el, ha "ott döglik meg" a donor, akkor sem fogják ellátni, mert dominóelv-szerűen dől vissza rájuk a szar (majd jól hasba akasztják és a végén mg a donor fog egyedül ülni, vagy évekig kihallgatásokra járni, rabosítást elszenvedni, elveszteni a melóhelyét és a többi)
Na, mindegy. egy biztos: a hangzatos felütés helyett azzal kellett volna kezdeni, szerintem, hogy nem legális, és az eü és etikai kockázatokkal, és remélem te is érzed, hogy nem személyesen téged, hanem a módszert (az "újságírás" újféle módiját) oktatom ki ezáltal, amit amúgy mindenféle téren az Indexes kollégáknak is így vagy úgy, de napi szinten megteszek, lassan nyolcadik éve
Sóval köszönöm a bizalmat és válaszod, sőt: remélem át is írod [majd, rövidesen] cikkedet.
Az online tartalommal az a másik istentelenül nagy bazdmeg', tudod, hogy bár lehetne javítani, csiszolni, a fals infókat (a véletlenül falsakat) pótlólag javítani, de ehhez képest -sajnos még az Index-es kollégáimnál' is előfordul , de ez időbeli ügy is, sajnos, sőt: inkább az - épp a nagy valószínűséggel valóban az "örökkévalóságig" megőrzendő tartalmaknál maradnak benne a de facto hülyeségek (*).
Szeretettel:
Robi
(*) nem itt, azaz nem feltétlenül itt a nevükben is "blog"-oknál, hanem a hírportál látszatát keltő, de még csak impresszumot, a közlés idejét (napját) és a szerzőt sem közlő, kapcsolatfelvételi és elérhetőségi adatokkal, de még üzemeltetői adatokkal sem nagyon lekövethető "valamik" [Baglyok Twin Peaks-ből?!]

2018.05.11 19:13:56
@eßemfaßom meg áll:
Szerbusz' !
Nű, mármint annak a büznisznek', úgy érted, amit ingyen művelek? Nos: nem.
Egyebekben örülök, hogy Neked az eszed és a faszod is megáll, és annak különösen, hogy arctalanul, - jellemtelenül és szemtelenül - ilyen kőkemény és ennyire kulturált - nyelvileg is helyén levő - és megalapozott véleményt fel tudtál ide jegyezni.
Végezetül őszintén kívánom, hogy az Összes Élő Istenkék tartsák meg e jó szokásod, merevedésed és egészséged!
Szeretettel:
Maus Róbert
www.tele-maus.hu
Idézet a kedves hozzászólótól:
"Te úgy gondolod, hogy jobban fog menni a biznisz ha teleirod a blog.hu-t messziről szakmainak tűnő de a valóságban oltári baromságokkal?"

2018.05.11 19:37:35
@catus:
Szervusz!
Az utalvány csak élelmiszerre fordítható, a 4.000 forint (általában: a forint) nemcsak élelmiszerre fordítható. Az OVSZ államilag engedélyezett eü., szolgáltató és - amiket írsz, annak ellenére is - a nonprofit kategóriába sorolandó. (*)
Nézd: TŐLEM akár működjön a donáció JOGSZERŰEN is úgy, hogy közös akarattal kikötött vagy egységes (jogszabály szerinti) piaci alapú (Sic!) ellenszolgáltatás fejében ad szerveket a devizabelföldi biztosított (vagy nem biztosított) személy akár intézménynek, akár közvetlen felajánlással . . ezen a vita vagy 10 éve megy sokkal okosabb emberek és döntéshozók között és nem sikerül dűlőre jutni a dekriminalizáció és a liberalizáció terén . . . sőt!
Bár hazánkban úgy 10+ éve az opt-out rendszerű szervadományozás a kötelező erejű (jogszabály által rendelt) eljárás, jól ismert tényadat, hogy az egyébként a posztmortem vagy az agyhalál megállapításakor még a feltételeknek megfelelő szervek 90% felett épp azért nem kerülnek az Euro- és/vagy Hungarotraszplant látókörébe, mert a kezelőorvos vagy ad absurdum hülye vagy beszari, vagy mert a hozzátartozó (totálisan jogellenes módon) megtiltja a szervkivételt. És emiatt évente hazákban is több százan halnak meg, amúgy megmenthető vese, máj és akár szívátültetésre várók (is).
Az viszont úgy nem megy, hogy kettős mérce, kettős (párhuzamos) rendszerek működjenek a szervdonációban.
Ebben az esetben ez történik. És én csak emiatt az egyoldalúság miatt ragadtam szót.
Szeretettel:
Robi
(*) Amúgy régebben a hetvenes években még sört adtak, azt megtiltották, aztán adtak kaját, a 90-es évektől ha jól rémlik, de azt meg nem tudják humánerőforrással fenntartani, így lett ez a "borravaló" . . . Én úgy 1998-ig aktív véradó voltam, de akkoriban annyira elbaszták a vénáim és olyan szintre süllyedt a szakmai alázat (épp a Karolina úton!), hogy bemondtam az unalmast', mert az tényleg várlázító volt, hogy mind a két vénát megszúrták (egyet a mintához, egyet a levételhez) ... Utolsó próbálkozásom (Sic!) itt az Örs vezér terénél a Fehér úti egykori BKV-épület mellett álló kamionban pár éve, amin azóta is hangosan felnyerítek, ahogy az amúgy nagyon aranyos ukrán(?) orvos magyarázza, hogy "Minyimúm szaszhusz hi-gany-milli-meterov.." és szegény szakszemélyzet pedig az istennek sem találta a vénám, így rezignáltan eljöttem . . . na így aztán nem is lehet vért venni, vért adni, hiszen 51 éves vagyok (akkor voltam 48) és addig mindig, még akkor is amikor 130 kg voltam, az arra méltó (Sic) és értő szakszemélyzet minden egyes esetben a vénám meglelte, és még 80-es systolés érték mellett is ezt meg kellene tudni lelni, itt 120/85 Hgmm mellett sem sikerült.. és még csak ne is bántom őket, szeretem és pártolom őket, de ez is egy szakma, amit lehet jól és kevésbé jól végezni és attól, hogy valaki kedves és aranyos nővérke (szakasszisztens, szakápoló), még nem lesz feltétlenül "jó keze" ehhez, de akkor nem neki kellene ott lennie, nem? A kérdés, persze, messze költői, ismerve az eü. személyi erőforrásokat . . .
"Azt ugye nem felejted el, hogy az OVSZ is ad 500 Ft-ot Erzsébet utalvány formájában. Ennek fényében a szervkereskedelem megáll. Azzal is ugye tisztában vagy, hogy az OVSZ jó magyar forintért szintén eladja a plazmámat. Mert igen járok vért adni és plazmát adni is. Amikor csak tehetem, az időkorlátoknak megfelelően..."

Nóráék különösen szerencsétlenül jártak egy alapvetően technológiai ugrásnak szánt Asus laptoppal. Az eset szerencsétlen voltát pedig egyáltalán nem kompenzálja, hogy ennek kapcsán az egész család megismerkedhetett a refurbizált kifejezéssel, ami azon túl, hogy ritka szép bizonyítéka annak, ahogy a…..
Tele_Maus Nonprofit Consulting
2018.05.07 12:03:41
@CCnick:
No, jól lebasztál, köszönöm.
1. beidéztem, de az a békéltetőtestületi eljárásban (a jog érvényesítésének a peres eljárást előtti lehetőségét) érintette,
2. szerintem összességben a jótállásról, és (nemcsak) a kötelező jótállásról volt szó
3. a Ptk. minden jogosultra érti a jótállást (lásd alább)
4. ehhez képest majdnem lepkefingnyi a fogyasztó különleges védelme
5. a konkrét poszt-toló a bizonyossághoz közeli valószínűséggel egyébként is fogyasztó (sőt: maga a Homár blog eleve a fogyasztói jogokról szól), így irreleváns ezt a kérdést itt boncolgatni
6. a kötelező jótálláshoz képest van a szerződéses (önkéntes) jótállás, ahol nem a fogyasztókra szűkül a jótállás fogalomköre . . .
7. nem azt írtam, amit kiolvastál, tanulj meg szöveget értelmezni (vagy engem Đ)
de egyébként egészségedre, és légy jó :)
szeretettel:
Maus Robi
[Ptk.] 6:171. § [Jótállás]
(1) Aki a szerződés teljesítéséért jótállást vállal vagy jogszabály alapján jótállásra köteles, a jótállás időtartama alatt a jótállást keletkeztető jognyilatkozatban vagy jogszabályban foglalt feltételek szerint köteles helytállni a hibás teljesítésért. Mentesül a jótállási kötelezettség alól, ha bizonyítja, hogy a hiba oka a teljesítés után keletkezett.
(2) A jótállás a jogosultnak jogszabályból eredő jogait nem érinti.
6:172. § [Jótállási jogosultság tulajdonosváltozás esetén]
A jótállásból eredő jogokat a dolog tulajdonjogának átruházása esetén az új tulajdonos érvényesítheti a jótállást vállaló kötelezettel szemben.
6:173. § [A jótállási igény érvényesítése]
(1) A jótállási igény a jótállási határidőben érvényesíthető. Ha a jótállásra kötelezett kötelezettségének a jogosult felhívására - megfelelő határidőben - nem tesz eleget, a jótállási igény a felhívásban tűzött határidő elteltétől számított három hónapon belül akkor is érvényesíthető bíróság előtt, ha a jótállási idő már eltelt. E határidő elmulasztása jogvesztéssel jár.
(2) A jótállási igény érvényesítésére egyebekben a kellékszavatossági jogok gyakorlására vonatkozó szabályokat kell megfelelően alkalmazni.

2018.05.08 02:38:28
@Jankove:
Szia!
Semmi gond, én sem azt mondom, minden tökéletes (ebben az országban: SEMMI, még a szín sem, pedig még külön narancsfacsaróm is van a Vateráról 1 Ft-ért :-8 ) de én azért a gyakorlatban elég jó arányban lenyomom közvetlenül (s.k.) a Deichman és néha-néha szegény Moebelix torkán a gombócot . . Van ebben az országban olyan egykor volt Bt.- ma Kft.-s "szakértői cég", amely (aki) nomen est omen: egy KAPTAFÁRA készíti a szagvéleményeket.. és eddig minden esetben miszlikre tudtam szedni . . nem a cipőt.. az ment magától.. a szakértőinek sugalmazott (kilóra megvett) véleményt.
De az is igaz, hogy a korabeli NFH-val nem a hozzá nem értő ügyfelek ügyeinek elintézése volt lehetséges (erre ott vagyok 2005 óta én Đ bár egyre kevesebb fajlagos agyi és fizikai erővel sajnos) és a jelenlegi: államilag igen-igen deklasszáltatódtatott' orrmányhivatali' jogutódok az osztályvezetői szintekre letöpörített' egykori igazgatókkal, számomra elismerést kivívó, elismerésre méltó egyáltalán az is, hogy még léteznek és megküszködnek a mindennapi ügyekkel...
Az ország pedig - ahogy dübörög előre felfelé a lejtőn lefelé a gödörbe a hegyre fel alulra ugye - egy tömegként frusztrált (már-már kórosan), és amikor a sok paraszt (mert abból van ám rengeteg) után, akinek nem volt igaza, odamész te a munkanap 9-11. órájában, lehet neked igazad ezerrel, nem adják meg a zöldkártyát'
Na ezért pofázom én mindig: mindent és kizárólag csak írásban! Írásban mindent úgy adsz elő, ahogy te szeretnéd, nem tudják kiforgatni, visszakövethető, bizonyítható, tudod dokumentálni képekkel, és egyáltalán: sem te nem vagy falhoz szegezve a helyszínen, sem te nem szögezel falhoz senkit otthonodtól (a tárgyalási pozíció értelmében [is] a legbiztonságosabb helytől) távol . . szóval érted!
Nekem sokkal fájóbb, ha már fogy.véd, szervezetek, ez a GVTV nevű ilyenállatpedignincs, amely itt előad akkora blamázsokat, hogy néha szipogok (hol a röhögéstől, hol a sírástól, hol a kifejezett fizikai agyfájdalomtól Đ), amelyet amúgy az NFM vagy melyik műminisztérium gründolt össze és számomra olyanok mint a TV2 meg az összes hírportál ahol nincs impresszum :)
Aztán nagyon tud fájni a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara - ez az a képződmény, amely még a Wolf Flóriánnál is többet lopott el milliárdokat, ha igaz! - által "gondozott" BBT, amelynek honlapját kb. az NMHH-t követve a használhatatlanságig átdolgozták, így aztán már k...isten (már bocsánat!), hogy még véletlenül sem tudsz egy adott cégre precedenseket keresni . . .
Hogy aztán a gyakorlatban meg hogyan működnek (legalábbis egyes tagjai), arról inkább kussolok mélyen, elég a dologhoz annyi: ügyvéd ügyvédnek még a világon sehol nem tartott be, itt aztán meg pláne . . . de persze az is lehet, csak nekem nem volt szerencsém, vagy én érkeztem oda felkészületlenül a 10-30 oldalas, BH-kkal tematizált indokolással :)
(Adat: 4-ből 4 alkalommal egyetlen esetben sem hoztak döntést!)
A MédiaMarkt meg mindig is átbaszta' a vásárlókat, de nem is nagyon tagadják: "Mert hülye azért nem vagyok!" . . és amikor előadták a t. vevőnek, hogy a 3 napon belül is elvárják a szervizes csereigazolást, ráadásul egy hűtőnél (is), akkor a 10 soros, telefonon bediktált panaszlevél zárómondata ez volt: Mert hülyék aztán mi sem vagyunk!" és "meglepetésre" máris nem volt vita, és ha jól emlékszem, másnapra már a nagy táblinyica' sem volt kint az Árkád első szintjén az akkor még az érkező mozgólépcső menetirány szerinti balján a külön ficakban (üveg) berendezett vevőszolgálat előtt, amin szerepeltek a jogkorlátozó kikötések . . .
@Jankove: abban a "mai napig sem sikerült" ügyben szerintem keress meg e-mail-ben (lásd www.tele-maus.hu)

2018.05.08 02:40:01
@▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓:
Elnézést, az előbb félrenéztem ki kicsoda is odafenn, szóval ez ide, neked szólt:
abban a "mai napig sem sikerült" ügyben szerintem keress meg e-mail-ben (lásd www.tele-maus.hu)

Az alábbi levél egy ideig egy Mekk Elek epizód leírásának tűnik, aztán hirtelen feltűnik mintegy mellékesen a címben idézett mondat, amitől az emberben felmerül, hogy a nagy szakállal és önbizalommal megáldott szakmai antitalentum helyett Donald Trump lóbálja a sztoriban a szerszámos ládát. Mit…..
Tele_Maus Nonprofit Consulting
2017.12.20 19:33:02
@Bilok: egyébként egyetértenék, de ha a kontextust megnézed, a csajt mint nőt basztatták, leszarozták (szövegesen és tettleg is), én ehhez képest érzem majdnem inkább mentegetőzésnek ezt az utalást tőle..
Mottóm: több és még több empátiát kérek, és több és még több megbecsülést: mindenkitől - mindenki felé !
MRP

Itt van az ősz, itt van újra, és irgalmatlanul nincs kedvem dolgozni, mint mindig, énnekem - ahogy a költő mondaná. Mai témánk az egyik legelviselhetetlenebb kötelezettség az irodai munkában: a kézfogás.
Hogy mi a baj a kézfogással? Nyilvánvaló: ugye a munkában az egyik legelviselhetetlenebb dolog…..
Tele_Maus Nonprofit Consulting
2017.09.13 12:26:52
Vannak beteg emberek, akik nem szeretik a másik érintését, vagy a másikat megérinteni, eddig OK.
A poszt-toló nem látom, hogy ezt írná magáról, ez tehát már nem OK.
Persze szíve-joga, de ha tisztességes ember, akkor azt az igényét, hogy nem kívánja fogdosni a másik kezeit, közli is mindenkivel élesben. Ezt teszi? Szerintem nem.
Az orvosokra külön kitérek: én eddig nem láttam olyan (házi)orvost, aki egy páciense után ne mosott volna kezet, ha meg kellett vizsgálnia. Egyebekben a vény-írás vagy a számítógép böködése szerintem sem nem fertőző, sem nem irritáló.
Összefoglalva: már megint bebizonyosodott, hogy sokkal nagyobb Isten állatkertje, mintsem azt hinni mertük volna 8-)

2017.09.13 23:19:06
@iBKV: Értem. Azaz nem értem, de nem is nagyon érdekel.
Nota bene: meg kellene ám becsülni azt az "irodát", mert igen sok embernek nem jut sem abból, sem olyan kollégákból, akik megtisztelik.
És nagyon sok embernél már a lakhatás sem adott, és büdösek a hajléktalanságtól, ám például ők nem "fogdossák egymás kezét", érthető okokból, noha a "látens homoszexualitás" arányaiban ugyanúgy kell jelen legyen közöttük is.
Egyébként pedig mind mondandódat, mind a stílust, és egyáltalán: a hozzám történő indokolatlan és kellemetlen, nem is várt és ezért is engemet' erőteljesen zavaró és bántó megszólongatást a leghatározottabban kikérem magamnak - és visszautasítom, az ugyanis, nyilvánvalóan, ugyanúgy a látens homoszexualitás jele (itt a részedről), ebben biztos vagyok.
Hiszen végső soron pont te magad állítottad fel a teóriát, ami ide is alkalmazandó, mert illik a sémába: a megszólongatás (itt: a részedről) az homoszexuális célú ismerkedés sunyi szándékaként tekintendő 8-)
mrp

5 eset is volt mostanában a családunkban, ahová rendőrt kellett hívnunk. Mi voltunk a szenvedő alanyok, de azt előtte nem gondoltuk volna, hogy az igazi szenvedés az maga a rendőri eljárás lesz. Azóta, ha meglátok egy grasszáló rendőrkocsit tele vidám rendőrrel, mindig felvetődik bennem a kérdés:…..
Tele_Maus Nonprofit Consulting
2017.08.17 08:28:21
@Korunk egyik legnagyobb gondolkodója:
[folyt.]
"Orbán félig cigány, félig zsidó,állítólag ez a legrosszabb kombináció. Szarik nagy ívben a magyarságra, pontosabban a hatalomba emelkedése miatt vagyunk neki fontosak."
NEM!
"Orbán szarik nagy ívben a magyarságra, csak a hatalomba emelkedése miatt VOLTUNK neki fontosak." - azaz annak semmi (ismétlem: semmi!) érdemi és inadekvát jelentősége sem áll fenn, hogy milyen "származású".
És még így sem feltétlenül igaz ez a kijelentés, mert akkor sem fontosak, hanem eszközök, és nem voltunk, hanem voltak egyesek, úgy cca. alig több, mint 50%-nyian 2010-ben, csak épp egy irgalmatlan választási csalással ebből kreáltak egy állítólagos 67% feletti mandátumsort: a választókerületekben a szavazóhelyiségeket nem zárták be 19:00-kor, ami az egész MKOGY választásra érvényesen a megsemmisítést kellett volna jelentse, de az akkori választási bizottságok (a helyiek és különösen az országos, karöltve a VISZ-szel), már korábban feltöltődtek fidesz-kollaboránsokkal, és a rosszabbiknak is szüksége volt sok-sok mindenre, ezt se felejtsük el.
"Ha ezen a választáson nyernek, a magyarság egyetlen esélye a forradalom lesz a megmaradásra." - nem nyernek, hanem nyertek! Igen! 2018-ról beszélek. Legyél realista: szétszalámizták kívülről és belülről a komolyabb ellenzéket (DK és MSZP, külön-külön és együtt is vicc), és a EBBEN a választójogi rendszerben nem lehet más eredmény, mint az, hogy a Fidesz nyer! Pont.
Nézd meg a 2014-es adatokat, ahol a szavazásra jogosultak összességének az alig 23 %-é adta le a fidesz-kdnp nevű micsodára a voksát: cca. 50% alatti részvétel és cca. 50% alatti szavazatszám, a forrás az NVI/NVB hivatalos oldalai.
És ez nagyjából-egészében igaz az egyéni választókerületekre (egyéni jelöltekre), nemcsak a listás (országosan összesített) adatokból egyértelmű.
Sajnos a "88%-os igen" [egy eredménytelen népszavazásra!] sulykolása megtette a negatív hatását, ahogy azért ejrópa' nyugatabbi részeiben is munkálkodik a nettó embertelenség ám, és ott is hamisítják előszeretettel a híreket, így összességében ott is el fog bukni a valódi demokrácia, ne legyen igazam!
Összefoglalva gondolataid: az, amit összeírtál, és amit jól láthatóan totálisan komolyan így is gondolsz, az, olvass vissza, megfelel a cca. az 1926-1935 közötti németországi előnáci/náci gondolatmenetnek.
Én a magam részéről azt gondolom: Európa nemhogy megérdemli, hogy ellepik a szerencsétlenek, főleg az afrikai irányból, de az a csoda, hogy ez nem történt meg az elmúlt 20-30 évben. Nézz szét, és '45 óta a világban, összességében, egy folytatólagos III. világháború folyik, amelynek az említett 20-30 innenső éveiben az ENSZ tétlenül nézte végig a legkülönbözőbb, akár milliós népirtásokat (pár esetben még asszisztáltak is a kék- és zöldsisakosok), és a helyi, agresszor jellegű háborúkat. A legutolsó ilyen nem is messze: a Kamcsatka / Ukrajna / Kiev [Kijev] tengelyben történt és történik mind a mai napig, és még mindig azon remeg az ENSZ és az EU és már trámpli [Trump] is, hogy az energetikai beruházások és kereskedelmi pozíciók így vagy úgy, de stagnáljanak (EU) vagy az előnyeikre változzanak [USA, GB].
Én pedig amikor ezeket a szerencsétlen emberkéket látom (és a gyönyörű, szeretni való, még így os zömmel mosolygó, csillogó szemű) kiskölköket, akkor csak ezt látom és CSAK EZT akarom is látni. No, a demokrata valahol itt kezdődik, szerintem.

2017.08.17 08:31:42
@Scipovicsné: Szervusz Kedveském, akkor elhiszem, de így is pozitív csengése van a dolognak, hullott a férgese. Hülyék persze mindenütt vannak, miért ne a rendőrség berkeiben ne legyen, köszönöm a visszajelzést! Szeretettel: Robi
Tele_Maus Nonprofit Consulting
2017.08.17 15:10:33
@Korunk egyik legnagyobb gondolkodója:
Szia!
Szerintem olvasd el még egyszer különösen az első (a legelső) bekezdésem, mielőtt parttalan túlzásokba esel.
Máskülönben van olyan vélemény-kategória, amelyiket - már megbocsáss, de - nem kell tisztelnem. Ez természetesen az én alanyi (diszkrecionális) jogom, hogy eldöntsem, mely véleményt tisztelek, azaz meddig mehet le egy vélemény-elv, amíg még lehet vagy érdemes megtisztelni.
Ehhez képest igyekeztem kifejteni miért nem értek egyet (Sic!) a véleményeddel.
Tehát nemcsak annyit írtam le, hogy "szarok a véleményedre" vagy" hülyeség", hanem igyekeztem az én ellenvéleményem megokolni.
Ha ez nem a vélemény tisztelete, akkor tévúton tetszik járni, hiszen te azt várod el tiszteletként, hogy értsek veled egyet. No, az nem fog működni.
Vita, vitakészség: ebben az esetben ha jól látom adott két, egymással antagonisztikus (kibékíthetetlen) ellentétben álló világfelfogás.
Szóval akkor ezt én nem vitának értékelem, hanem a vélemények egymással történő közlésének.
Becsmérlem? Miért becsmérlés az egyet nem értés?
Végezetül erről:
"ezek új életteret keresnek maguknak a mi rovásunkra. Pici gyerekeket mutogatva maguk előtt és őzikeszemmel, ahol meg többségbe kerülnek, nem is titkolják céljaikat. "
Most kifakadtál, és megmutattad (a szerintem) igazi arcod, és gyűlölködsz ezerrel.
Eleve nem hívok más embert "ezeknek", és ha neked ez - ahogy írod - az én rovásomra értékelendő álmodozás, akkor én erre, kérlek szépen, kurvára büszke is bírok ám lenni és itt köszönöm meg ebbéli véleményed rólam.
Összefoglalva:
Valóban nem kell velem vitázz, mert véleményed és (lét)felfogásod olyan mértékben vállalhatatlan - még akkor is, ha sok másik igen buta magyar-paraszt is így vélekedik, nota bene: valóban 200 évnyi lemaradással a fejekben, semmit sem változva az 1800-as évek állapotához képest -, amelyet nem tartok vitaképesnek.
Ekként én csak egyszer (és még egyszer, de most utoljára) írtam meg ellenvéleményem, de ez nem vita, mert mint írtam, kibékíthetetlen ellentét áll fenn a két vélemény között, így értelme sincs a vitának.
Kívánok neked sok szépet és jót, békét és boldogságot, és mindenekfelett megbecsülést - és ide nagyon illik, amit csak kivételesen biggyesztek utána - mindenkitől, aki szembejön veled, de legalábbis azoktól, akik erre érdemesek.

..
Vannak a nagyon gondos, előrelátó népek, akik tavasszal, még a szezon előtt szereltetnek klímát maguknak. Vannak a Pató Pálok, akik nyáron próbálnak kapkodni, persze, hiába. És vannak a tudatosak, akik azt gondolják, hogy a szezon lecsengésével kényelmesen megoldható a beruházás. Ilyenkor egy baj…..
Tele_Maus Nonprofit Consulting
2017.08.12 10:14:48
Mindenkinek kellemes hűsséget kívánok :)
Nekem két problémám van ezzel az üggyel:
1. Elsőként a kivitelező szakmai és anyagi felelősségére utalnék. A gyártó/forgalmazó ugyanis nemcsak megköveteli a jótállás érdekében a klíma szakszerviz, erre feljogosított vállalkozás által történő üzembe helyezését, de 2014 óta már eleve csak az erre feljogosított vállalkozás vásárolhat töltőgázt, így semmiképpen sem lehet megkerülni a szakemberek fizetős szolgáltatását ahhoz, hogy a szóban forgó hűtő/fűtő készülék üzembe kerülhessen.
Ehhez képest, azért, kérem szépen, olyan nincs, hogy aki üzembe helyezi, a valóságban nem üzemeli be: az egy évvel későbbi megállapítás, hogy rosszul szerelték fel, ugyanis erre utal.
Ha mégis kipróbálták, akkor pedig a J. Zoltán csapata című vállalkozás most hazudik.
Ezek azért fontos részletkérdések, mert ha a felszereléskor elbökték a készüléket, akkor - szakszerviz/vállalkozás ide, pecsét helye oda - a gyártói/kereskedő jótállás megszűnik.
2. Az nem igaz, hogy nincs időbeli kötöttség a jótállási/kellékszavatossági időn belüli kijavításra/cserére: a jogszabály (Ptk.) szerint a kellékszavatosságra vonatkozó 6:159. § (4) bekezdése szerint:
"A kijavítást vagy kicserélést - a dolog tulajdonságaira és a jogosult által elvárható rendeltetésére figyelemmel - megfelelő határidőn belül, a jogosult érdekeit kímélve kell elvégezni."
Mivel a jótállásra (itt, szűkebben, annak érvényesítésére) vonatkozó 6:173. § (2) bekezdés szerint pedig a kellékszavatosság szabályait kel alkalmazni, a jótállási is ez áll fenn, tehát: az elvárható rendeltetésre figyelemmel a megfelelő határidőn belül és a jogosult érdekeit kímélve kell elvégezni, ezzel pedig nyilvánvalóan valóban nem feleltethető meg szezonálisan használt klíma berendezésre a nyári
időszak (alig 3 hónap) tartamával összemérhető egy vagy több havi kijavítás.
Így a Fogyasztó az összes kára megtérítését is kérve (felszerelés, leszerelés, az új felszerelése) a fogyasztói szerződéstől történő elállását kell bejelentse a kereskedőnél vagy a gyártói ügyfélszolgálatnál, és ha ennek nem adnak helyt, akkor az illetékes (a Whirlpool esetén elsősorban a budapesti) Békéltetőtestület elé kell vinni az ügyet.
Szeretettel:
Maus Robi
Forrás:
2013 évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről
6:171. §
6:157-173-158. § ; 6:159-167. §
a 2017.01.01. naptól jelenleg is hatályos szöveg:
njt.hu/cgi_bin/njt_doc.cgi?docid=159096.323416

Nagyon jól pörgött a napokban a freemailes-sorosos poszt, néhány órás Index-címlapnak köszönhetően közel háromezres oldalletöltést kapott. Ehhez társult egy egyszerű kis szavazás, mely meglehetősen érdekes végeredményt hozott.
Azt kérdeztem, hogy "Neked volt Freemail-fiókod?". Mint a mellékelt ábra…..
Tele_Maus Nonprofit Consulting
2017.08.09 20:01:17
Közkeletű vélekedést cáfol éppen Simicska Lajos: az ősoligarcha nem fog a Fideszre és Orbánra terhelőt mondani a kampányban, mert azzal magát is besározná. A jelek szerint Simicska nem épp így gondolja, támadásba is lendült...
Tele_Maus Nonprofit Consulting
2017.08.09 10:56:59
Istenke mentsen, hogy bármelyiket is megvédjem, de gondolataim, ha szabad, megosztom.
Szerintem, ha valaki valamit nem számláz ki, és nem közpénz az, ami emiatt nem folyik be, az nem bűncselekmény, ha nem egyenes akarattal, és a csalás kifejezett szándékával követték el, azaz nem követték el) a számlázást. Ahogy épp simicska mondta 2000 körül: "hülyének lenni alkotmányos alapjog"
(nota bene: tehát már ekkor mindenki tudta, amivel most előjött..)
A Ptk. szerint azonban az általános ötéves elévülési idő után a jogi út általában kizárt.
Ezért aztán a 7. évben arra hivatkozva feljelentést tenni, hogy valaki, valamit nem számolt ki, szerintem nemcsak nevetséges, de a közt megtévesztő és ezért erősen aljas és képmutató "taktika".
Ha és amennyiben ugyanis a Btk. szerinti csalás állna fenn, amire emlékeim szerint úgy 3 év a kiszabható (*), akkor az elévülés már 2104-ben megszüntette a büntethetőséget (a büntethetőséget kizárók ok az elévülés is).
(*) de ennek három, együttes elkövetési magatartási formája: a megtévesztés, a tévedésben tartás és a károkozás mind-mind külön is bizonyítandó, amit itt eleve kétséges, ha a felek akár sub rosa is, de kiegyeztek a nem-számlázás kérdésében
Ha adójogi szempontból nézem, akkor pedig bár esetleg még belelógna a korábban volt 5+1 éves Art. szerinti elévülési időbe (pl. ha 2011-es volt már a számlázási határnap és a 2012-es évben kellett volna erről bevallást, adatközlést készíteni etc.) , de mivel épp arról van szó, hogy nem állítottak ki számlát, és így adókötelezettség sem keletkezett - azt pedig a NAV jogszerű eszközökkel szerintem (tudtommal) nem szankcionálhatja, ha egy [akár elvégzett] munkát nem számláz ki egy vállalkozás, ill. egyéb adószámos adóalany -, tehát a NAV illetékessége fel sem merülhet, szerintem.
No, ehhez képest ennek a bozótharcos embörnek', ennek a simicskának már 2014 óta folytatólagosan a lehetősége a feljelentésekre megvolt, szóval a feljelentés elmulasztása mint bűncselekmény (bizonyos feltételek együttállása esetén) mellett, az, amit most művel, szerintem nem más, mint színjáték.
Ugyanis jómagam még mindig nem érzem meggyőzve arról, hogy nincs (már 2002 óta!) háttéralku fidesz (ov) és a későbbi jobbik (rosszabbik, vg) között, amelyek közül az utóbbi szaki akkoriban egy polgári kör vezetője (is) volt, és már 2010 óta nem egyértelmű, hogy ki kinek a hatalmi strómanja is itt.
[Kéretik nem elküldeni engemet' a picsába, és kéretik más megjegyzéseket sem fűzni a fentiekhez: az egyoldalú (magán) véleményem adtam elő, amelyről senkivel sem kívánok nem vitázni - értelmét sem látom -, és már most, előre is köszönöm szépen a szíves megértést!]

2017.08.09 10:58:14

2017.08.09 10:58:55
Kedves olvasónk, igen, ön, vagy Ön, maga, vagy te, vagy Te, ha már, szóval önÖnteTemaga egy agyilag és lelkileg sérült barom. Mert olvassa az Indexet, aminek címlapján a kétségkívül figyelemfelkeltő címre (szakmai kifejezéssel élve, pinás címre) klikkolt, és itt van, ezt a posztot olvasva. Akkor is…..
Tele_Maus Nonprofit Consulting
2017.08.01 17:46:30
Mihály minket is cc-zett a levélre, ami rajtunk kívül az OBI-nál és 8 kormányzati emailen landolt, innen a címzés. A probléma pedig a fogyasztói társadalom rákfenéje: az átmeneti ideig használható, látszólag tartós fogyasztói cikkek ügye. Létezik, hogy egy apró alkatrész meghibásodása miatt kukázni…..
Tele_Maus Nonprofit Consulting
2017.07.27 16:28:59
@zserzsenne: szia! A Fogyasztónak - teljesen függetlenül a stílustól - vannak bizonyos írott jogai, és (szerintem) még több íratlan joga. Ezek egyike az, hogy tisztességes tájékoztatásban részesüljön (már a vásárláskor) és illene persze törekedni arra is, hogy a Fogyasztó nem csalatkozzon meg se a kereskedő vállalkozásban, se a típusban (ha az nem noname). A harmadik ilyen, mára teljesen kihalt mondás: "a vevőnek mindig igaza van", ami azért halt el, mert már vagy 10 éve (itthon!) igen repedtfazék' módjára állt át a kereskedelem jelentős törzse a rövid életciklusú tartós fogyasztási cikkek nemcsak forgalmazására, de az ezek megvásárlását fokozó ösztönzésre is (tudom, szar ez a mondat így, de nem tudom jobban megfogalmazni most, elnézést! 8-) ).
A háztartási gép piac (ti. a kelet-európai) szerintem most tart ott, ahol a PC op. rendszerek Bill Gates miatt úgy a 2000-es évek elején voltak, a Fogyasztó arcátlan hülyének nézése van soron épp.
Miért hangsúlyozom a kelet-európai állapotokat? Mert itthon már lassan 30 éve nemhogy versenyképesebb az 1 óra alatt elvégzett munka ellenértéke, a munkabér, de rosszabb, mint Ausztriában és mint 89 körül volt. Tehát míg a kimúlásban volt "nyugat" polgárai már akkor is megengedhették maguknak, hogy akár 2 évente új mosógépet vehessenek (ezeket kaptuk meg mi az elmúlt 20 évben igen nagy felárakkal felszorozva kézen-közön és nem utolsó sorba: raklapon Đ), no, addig itthon meg még ma sem engedheti meg magának egy középosztálybeli (cca. havi nettó 120.000/fő, vagy kevesebb, 1-2-3 gyerekkel) család azt a luxust, hogy 4-5 évnél sűrűbben cseréljen mosógépet.
OK, jogos, ha erre azt írod-gondolod: no, de így is fogy, de ezek nem keresetből, azaz nem
a jelenlegi bérből, hanem 2-3-4-5 évre előre ledolgozott bérből, azaz kölcsönből "fogyasztódnak" ... ami meg nem jó (itt nem).
A stílus nekem sem tetszik, de mint a fenti fészbúkos oldalra kétszer is feljegyeztem, engem is hoztak már ki a sodromból (és igen: írásban), és amikor 30 nap után jön pl. egy Telekomtól egy arcpirító hazugság, akkor ahogy szoktam fogalmazni: már nem hivatkozhat a kereskedő/szolgáltató a jóhiszeműségére, így ha ad absurdum a picsába küldik el, azt is tűrnie kell, vagy illik.
Szeretettel:
Maus Robi
tele-maus dot hu

2017.07.27 17:03:19
@KaTe: Szerintem te most egyszerűen csak kötözködsz, ezért szépen kérlek, olvasd el az összes hozzászólásom (nem sok van) és együtt értelmezd, mert szerintem leírtam a válaszokat ott. Jelzem, hogy elsősorban nem egy adott ügyhöz igyekszem görbíteni az álláspontom itt, hanem megpróbálok általánosabb (lehetséges forgatókönyveket is számba vevő), az esetlegesen ezeket olvasóknak máshol is hasznos levezetéseket feltárni.
r.
r.
Tele_Maus Nonprofit Consulting
2017.07.27 17:20:17
@Snagal:
Szia!
Szerintem kiterjesztően értelmezed a dolgokat és a vélelmeiddel bizonyítod a vélelmeid, ha szabad, mutatom a mostani reakciódban ezeket:
1. A "csatolt levelezés" alapján nem jelenthetünk ki semmit, mert ezek sem dátumot nem tartalmaznak, sem hivatkozásokat (ti. egymásra), így senki a poszt-tolón kívül nem tudhatja, mi volt még itt előzmény vagy mellékszál. Ez tehát semmiképp sem bizyoníték.
2. Ez a "nem egyenértékű azzal, hogy a jófogáson meg vett szarodhoz alkatrészt keresve vered a melled" ez egy vélelem, méghozzá elég alaposan rosszhiszemű (rosszindulatú, spekulatív, prejudiktív) előítélet, amit semmi sem támaszt alá, de a te saját értékelésed alátámaszthat-NÁ, ha tudnánk, hogy ez a vélelmed itt alapos, de ezt sem tudjuk fogalmilag kizárt, hogy biztosan kijelenthessük 8-)
3. A vevőnek mindig igaza van szlogent láthatóan te már eleve nem is ismerhetted, a boldog békeidőkben ez így működött, de itthon már a cucilusta kiskereskedelem idején valahogy kiirtották "ügyesen" (nű, mit gondolsz, miért fogyasztóvédő és nem kereskedő lett, már azon túl, hogy mesűge, a kereskedelemhez buta zsidónak születtem? ĐĐĐ)
Amúgy az, hogy mennyire kívánnak (Sic!) kiszolgálni valakit (fogyasztót) valahol (kereskedő, gyártó), az azért az utóbbiak körén kívül még a társadalom helyzetén, megítélésén, önérdekvédelmi képességén (itthon ez nyomasztóan alsó szintű!) múlik, és a külső (globálisabb) gazdasági és piaci körülményektől is, én magam ismerek nagy nevű, nemzetközi gyártót, melynél már érzem, hogy kezd el zsugorodni ez a jóindulat. És ismerek olyant (pl. sony), amelynél ezen a Balkán-közeli tócsában valahogy sohasem volt meg az USA vagy Berlin polgárai felé megadandó elemi tisztesség úgy huszada sem. És ebben persze nyilván a hazai (a köznéphez mérten is szűk látókörűbb és modortalanabb) területi vezetők is erősen okolhatóak.

Az elmúlt napokban az igazságérzetemet lúdbőr borítja, a tollaimat meg szálanként tépem ki körömcsipesszel, hogy végre ne nézzen minden újságíró és politikus madárnak.
Azért vagyok mérges, mert az etikusság nem filozófiai, vagy erkölcsi fogalom lett, hanem egy kis biléta a kommunikációs kalapban,…..
Szürreális ajánlatról beszél az egyik, a másik tagad
A devizahitel-botrányban híressé vált és sokat vitatott ügyvéd szerint extrém ajánlatokkal keresik meg ügyfeleit a bankok. A jogász nyilatkozata szerint a hitelintézetek nemes egyszerűséggel "begyulladhattak", hiszen hamarosan…..
Tele_Maus Nonprofit Consulting
2017.07.27 07:55:29
@Figyel Castro:
Szervusz!
Nem vitatom, hogy talán sokszor ez így igaz lehetett, de azért én legalább egy olyan ügyről tudok, ahol az MKB 2010 tavaszán (amikor már a komplett szakma tudta, hogy dől a CHF és az EUR árfolyama) egy eredetileg igényelt 6,5 milliós lakáskölcsönre - kikényszerített csúszópénzért! - úgy adtak végül nagy kegyesen 5,5 milliót EUR alapon, hogy csak arról felejtették el tájékoztatni a - hitelezésben és jogban is erősen járatlan! - "ügyfeleiket", hogy nekik a 2 gyerek (1 + egy bevállalt) miatt állami kamattámogatott lakáskölcsön 5 millióig járt (a hitelminősítéssel sem lehetett gond), és mivel a 6,5 helyett adtak csak 5,5 milliót, a budapesti eladónak így is magánkölcsönként fizettek bő egymilliót ki 1-2 év alatt a szerencsétlenek, szóval ha csak 5 milliót kérnek és kapnak, de forintban, akkor kaptak volna tisztességes hitelajánlatot és ügyfél-tájékoztatást. Nem utolsó sorban hozzátenném, hogy a bank alkalmazottja tavalyelőtt ősszel - miután egy féléve nem válaszolták meg a fogyasztói panaszt! - a személyes érdeklődésünkkor kérdésemre megerősítette: persze, hogy 2010-ben náluk is mindenki tudott arról, hogy szar hitelt ajánlanak ki, de a belső vezetői utasításokhoz ők bizony kötve voltak. No comment..?!
Szeretettel:
Maus Robi
tele-maus.hu

Saját facebook-oldalán szopatják a BKK-t. Vitézy Dávid is karót adott a közlekedési központnak...
Tele_Maus Nonprofit Consulting
2017.07.21 21:59:28
@Netuddki.: Szia! Ne keverjük! A BKK-ról van szó, és nem a BKV-ról. A BKV-t is lehet szidni, persze, de a BKK-t a BKV-sok összessége utálja, tehát ha a BKK helyett a BKV-t szidod, szidjuk, az többszörösen fájdalmas azoknak a sok-sok mindennek kitett BKV-s melósoknak, akik azért a napi gályázással legalább ezt biztosítják... (senki se jöjjön azzal, még ha igaz is, hogy vannak szemét sofőrök, persze, mindenütt a világban, de én most a kollektíva egészéről írtam, és a kisemberekről, akár a háttérben).
R.
R.
Vagy Mike él folyamatos pechszériában, vagy a UPC-nek tényleg megvan az a szokása, hogy időnként megpróbál a hűségidővel rendelkezők esetében is díjat emelni, eufémisztikusan mondva: módosítani. Mike nem hagyta annyiban a dolgot, és volt is, hogy sikerült valami köztes megoldást találnia. Aztán…..
Tele_Maus Nonprofit Consulting
2017.07.11 13:36:33
@Tehetséges ugandai buzi: általános elvi éllel: tilos személyesen ügyintézni, nem éri meg.. miért: nem tudod bizonyítani, mi hangzott, el, nem tudod bizonyítani sok esetben (kérés ellenére sem), hogy egyáltalán eljártál, ott voltál, és bár mindenkit szeretek és tisztelek, de személyes ügyfélkapcsolati pontokon még igazán felkészült ügyfelessel én 100-ból, ha 1-szer találkoztam, ami nem az ő hibájuk,mert értékesítésre tréningelik őket és nem panaszkezelésre . . .
Anikót tök kiakasztotta, hogy a Telekom díjat számít fel a felszólító levél miatt akkor is, ha nem postán, hanem mailen küldi. A Telekomot meg gondolom az akasztja ki, ha Anikó nem fizet időben, és ezzel a módszerrel is próbálja motiválni. A kérdés, hogy ez mennyire…..
Tele_Maus Nonprofit Consulting
2017.07.07 12:52:01
@joska61: @Kulics:
Szervusztok!
Óh, semmiség,kérlek! Megteszi a világért a szerencsétlen kis mesűge zsidóember' ezt a pici áldozatot, persze :)
Mint a viccben Kohn, aki az első világháború kellős közepén kimászik a lövészárokból és elkezd kiabálni az Antant lövészárka felé:
- Hé! ne lőjenek! Itt emberek vannak!
:)
Vagy mint a másik Kohn a bíróságon:, amikor Kohnt beidézik tanúnak.
A bíró beszólítja:
- Kohn Izidor tanú jöjjön be!
Kisvártatva Kohn belép a tárgyalóba, a bíró elé.
A bíró elkezdi kikérdezni:
- Neve?
- Az enyém?
- Igen, az öné.
- Kohn Izidor
- Született?
- Ki? Én?
- Igen, maga! Mikor született?- csattan fel a bíró.
- 1905-ben
- És pontosabban?
- 1905. február 23-án.
- Redben... Az anyja neve?
- Kié? Az enyém?
- Igen, Kohn úr, az ön édesanyjának a neve, mi?
- Braunschrift Rozália.
- Értem. Rendben. Hol lakik?
- Ki, az Édesanyám?
- Erre dühödten feláll a bíró és mennydörögve ráüvölt a kisöregre:
- Mondja már meg, Kohn úr, mi a fészkes fenéért kell magának állandóan és
mindenre visszakérdezni??!!!
Mire Kohn felszegi orrát és a fejét, széttárja mindkét karját felfelé és
visszakiabál:
- Miért? Hát ennek a szegény zsidónak már kérdeznie sem lehet?!

2017.07.07 13:03:47
@tmm:
OK, köszönöm!
Nem kötözködni akartam volna, csak pontosítani, a többi olvasó érdekeire is tekintettel.
Én sem azt írtam, hogy semmilyen körülmények nem volt jogalapja, csak azt, hogy a lakossági előfizető felé is bepróbálkoztak, szerintem olvasd el amit írtam még egyszer, mert egy picit félreérthettél.
A lefejlesztés tehát egy "műszó" (szakmai találmány), amely a legyárt igéből jöhet, mintegy "átérzete" akarna talán lenni, mert mégiscsak hogyan nézne ki, hogy egy szoftverfejlesztő csak per' gyrt és nem alkot.. megértem, magam is fejlesztettem (és alkottam is) TPV alközponti szoftvereket, de még mindig nem látom sok hasznát, mert simán a "fejlesztettem valakinek egy szoftvert/rendszert" épp ugyanazt jelenti, de még megmarad magyar nyelvűnek :) Ez pont olyan, mint az IT-seknél a "újrarakom a windozt", miközben a feltenni és felrakni nem ugyanaz a kifejezés (a telepíteni meg a harmadik), és ez az újrarakom nemcsak azért nem teccik', mert rémes kinézetű, hanem mert rakni a tojást szokták a madarak ... és a kacsacsőrű emlős :)
A jópofa szóalkotást szeretem, a nehézkeseket, így ezt sem, nem, de mindenki más :)
Kívánok sok jót és még több szépet, és mindenekelőtt is: megbecsülést!

2017.07.07 13:10:08
@andd1234:
(Ezt egyszer már feljegyeztem, biztos sokak örömére, de hozzám (is?) jött róla az értesítés, ezért kigyomláltam az itt idézett előzményekből a többi "kukacos" részt, és újra feljegyzem... Sorry!)
Szervusz!
OK, nem is kötözködni kívántam volna, értelek, hogy szankcióként fogod fel, én is ennek érzem, de arra szerettem volna utalni, hogy szankcióként pedig nem engedi a kógens Eht. (kógens: praktikusan a Ptk.-t és más azonos rendű anyagi jogot felülíró).
A felszólítás díja az valóban a felszólítás díja - összegszerűsége megalapozottságát már bizonyította a Telekom is egy közérdekű keresetre indult perben pár éve -, de tényleg csak (csakis) a felszólítás díja, a Ptk.-nak a pénztartozás esetén a jogosult felmerült (ténylegesen igazolható) kárainak a megtérítésére szolgál.
A díj alkalmazásának a nap gyakorlata, illetve a felszólítók jogsértő tartalmi és alaki megvalósításai, a közlés bizonyíthatatlansága (amely bizonyításra pedig utólag is kötelezett a Telekom is), a jogalap nélkül kiküldött, az Eht. szerinti szankciókkal fenyegető felszólítók a nem az Eht. hatálya alá tartozó követelésekre, különösen a készülék-részletekre, mindez együtt teszi aggályossá általában a felszólítási eljárást.
A Telekomot 2014-ben hivatalból indult eljárásában az NMHH 160.000.000 forintra büntette egyebek között a felszólítói miatt (és az ezekből származó jogalap nélküli és jogsértő módon elkövetett korlátozások miatt). Az elsőfokú ügy száma: CD/7101/2014. Az elsőfokú határozat maga, sajnos, nem került ki a honlapra, de a sajtóközlemény a lényeget megmutatja, az itt olvasható:
nmhh.hu/cikk/165888/Birsag_kiszabasaval_hivja_fel_az_NMHH_a_Magyar_Telekom_figyelmet_a_jogszabalyok_betartasara
A Telekom fellebbezett, elbukta (MD/7101-17/2014.), majd felülvizsgálatot kért a közig. bíróságon, amelyet a múlt év elején jogerősen ugyancsak elbukott: 30.K.32.093/2015/12., (kiadmányozták: 2016. jan. 08.).
A fészbukos (a felső rész itt) felületen feljegyzett - elhiszem, hogy sokaknak hosszú, de csak így lehet egységes és érthető - "esszém" lényeges pontja volt, hogy bizonyítottam: az e-mail-ben történő értesítéshez (a felszólító is annak minősül) az előfizető kifejezett és előzetes engedélye lenne szükséges, és maga az elektronikus számlázás még nem (nem feltétlenül) jelenti ezt az engedélyt, ugyanis a számla elektronikus közlése (mivel a számla nem értesítés, hanem pénzügyi bizonylat) nem az előfizető Eht. (és rendeletei) által kötelezett értesítése.
Köszönöm Neked a diskurzust!
Szeretettel:
Maus Robi
TE:
"Nem lehetsz túl nagy észlény, mert jelen esetben nem az e-mail díját fizeted meg, hanem azt, hogy nem fizetted be határidőre az összeget."
ÉN:
"Nos, ez az ami pont nem igaz! A szankció a korlátozás lehet és nem a díj, még jó, hogy értesz hozzá :-["
TE:
"Pedig értek hozzá, hiszen volt már szerencsém késésből eredő büntetéshez, szóval tudom, hogyan működik ez."

Levelibéka barátunk kérte Házmestermedve segítségét, hogy kukkantson már rá arra a levélre, amit a társasházkezelőjétől kapott, mert enyhén szólva is gyanús. Medve meg berohant egy telefonfülkébe és átöltözött Szupermedvévé és gyorsan neki is látott az olvasásnak...
Tele_Maus Nonprofit Consulting
2017.07.03 14:56:30
@CyberPunK:
Szervusz!
Nézd, én másként gondolkozom jogelvekről, a jog szerepéről egy társadalom (működésének) lényegében, mint te gondolkozol. Szíved joga. De nagyon szépen kérlek, ne utasíts rendre, ne korlátozd a szólási szabadságom (csak azért, mert neked nem tetszik, hát akkor még inkább ne), és ne alkalmazz olyan minősítgetéseket, mint ő: "Ez egy blog, nem bíróság. Kicsit vegyél vissza szerintem. Legfőképp azért, mert pont nulla ráhatásunk van az ügyre. ".
Sajnálom, hogy nem értelmezed (vagy félreértelmezed, vagy felszínesen értelmezed) a mondataim. Épp amiatt kezdtem bele ugyanis, mért az általad említett "nulla rálátás" ellenére gyakorlatilag mindenki elkezdte ekézni az ismeretlen munkavállalót (nota bene: te is ezt teszed), és mert már a poszt címe is ebben az értelemben egyoldalú és a közölt információkhoz képest, valamint a levonni kívánt általános érvényű tanulságokhoz képest (kérjük ki az iratokat, nézzünk utána - amivel nem is vitázom, de) arra dobta el a labdát már az írás első, összefoglaló mondataként a cím, hogy itt valaki csal, lop, és ügyeskedik, holott mint helyesen írd: nulla a rálátásunk.
Ehhez képest én - több esetben is jeleztem - általánosságban felvetettem, miért lehet akár (sőt: inkább) megalapozott ez a jogi aktus, és mik azok a szempontok, amelyeket a futólag az ügyre (a címre!) pillantó sajnos jelentős többség nem vett figyelembe még gondolatkísérlet ként sem.
Megbocsáss, de nem értek egyet veled abban sem, hogy nem lenne szabad gondolkodni, hangosan gondolkodni, sőt ezzel másokat a gondolkodásra késztetni. Empátia nélkül pedig nem lehet gondolkodni, akár bíróságon vagy, akár nem.
Ez írod még: " itt jogról meg vagyonról írsz, holott szociális juttatásnak kellene nevezni. Amire abban a pillanatban kellett volna elvesztenie amúgy is a jogosultságát, amikor munkát szerzett."
Ha visszaolvasod saját magad, akkor te is beláthatod: a (nettó, személyes, érzelmi, erősen az irigységi faktorral táplált) vágyaidat mint tényeket használod érvelésként bizonyításra, ez pedig sem logikai, sem etikai oldalról nem lehet járható út.
Sorolom: "kellene nevezni", "kellett volna elvesztenie".
Igazán sajnálom, hogy nem tudok (és nem is kívánok) osztozni a szerintem messze kisszerű vágyaidban, és nekem ehhez képest az a meglátásom, hogy - ahogy te is utalsz rá - lehet, ez "kellett volna", de nem ez történt. És hozzáteszem: életszerűen, ill. nagy valószínűséggel.
Ezt is írod: "Előtte is önkormányzati lakásban lakott, ha az önkormányzat ad másikat, akkor nem érte jogsérelem."
Itt is te magad bizonyítod be, hogy van egy külső feltétel, egy függő tétel, amelyre sem a munkáltatónak nincs ráhatása (nincs bérlőkijelölési joga), sem a nyugdíjba készülő munkavállalónak nincs valódi ráhatása, mert az, hogy "kaphat", az nem jogi biztosíték.
Az értékegyeztetésről írtakat elfogadom, de mint megállapítottuk: provizórikusan foglalunk állást, és én ebben a körben jóhiszeműen azt feltételezem, hogy okirati bizonyossággal a felek az elszámolást meg tudják alapozni, Amennyiben nem is volna, az akár bizonyos bűncselekményi tényállásokat (hűtlen, vagy hanyag kezelés, magán- vagy közokirat hamisítás) is megvalósíthatna. A jóhiszeműséget pedig minden jogi aktusban - a bíróságoknak is, a magánfeleknek is - az ellenkező bizonyításáig vélelmeznie kell.
Saját példát is felhozol: " Szüleim egy évig voltak gondnok-ok egy házban, mivel így a saját munkahelyük sokkal közelebb került, mint az addigi (piaci viszonyok között) bérelt lakásuk."
Ebben csak két apró gond leledzik: sem az nem derül ki, leadtak-e másik lakást, sem az nem derül ki, mi lett, amikor az egy év után megszűnt ez a munkaviszonyuk, miért szűnt meg, és hogyan oldódott meg a lakhatásuk.
Egyébként pedig a gondolkodásmódod (ami nem tetszik, tényeket, azokat figyelembe sem veszed, ez igen súlyos hiba!) alapján rögvest mutatom, miért nem hasonlítható össze e személyes példád az elvi éllel itt tárgyalt esettel.
Ugyanis a piaci viszonyok között való bérlés (jellemzően) nem valósít, nem alapoz meg bérleti jogot, így annak átváltása a közelebbi olcsóbb lakhatásra (a munkaviszonnyal együtt), nyilvánvalóan nem keletkeztetett jogot.
Az önkormányzati bérlakásra (vagy a bérleti jog megvásárlásával, megszerzésével, öröklésével etc. szerzet más bérlemény bérlete) viszont a bérleti jog mint vagyoni értékű jog keletkezését, fennállását alapozza meg jellemzően.
Én arra kérlek, hogy ha más jellegű vitázni valód (velem) itt nincs, akkor ha csak lehet, ez után már álld meg, hogy belekötsz a mondandómba, csak azért, mert neked már az alaphelyzet sem elfogadható.
Köszönöm!

2017.07.03 15:19:23
@cupcake25:
Szervusz!
Nevess, közben sírj, és ne felejtsd el a fejedet is a falba verni, de előbb minden körülmények között kutasd fel, a túloldalt nem alszik-e egy kisgyermek, mert amilyen fafejed bírik' lenni, felriad szegényke :)
a) " [..] elfogadhatónak tartom a képviselő javaslatát"
b) " Ha a szolgálati lakás a szolgálata végéig tart és az most lejárt, akkor még a fentiek teljesülése esetén sem látom alapját annak, hogy ez a bérleti jog megváltás felvetés jogos."
Semmit sem tudsz, vagy mindent, vagy félig valamit. Ez van.
Én sem tudok többet, de én a jóhiszemű joggyakorlás alapján (lásd fenti hozzászólásom kollégádnak erről a megítélésbeli lényegi szempontról) első körben el kell fogadjam, hogy volt egy olyan jogvesztés (vagyonvesztés), amellyel együtt járt a szolgálati lakásra a bérleti jog mint vagyoni értékű jog alapítása.
" a gondnok adott esetben korábban rossz döntést hozott, a lakóközösségnek kellene megfizetnie."
Miért hegyezed ezt ki a munkavállaló döntéseként? A munkaviszonyt a felek között akarattal alapítják, így amennyiben a kezdetek kezdetén egy vagyoni jog elvestése felmerült, úgy azt a foglalkoztatónak is tudnia kellett, épp a munkaszerződés ée az annak elválaszthatatlan részt képező egyéb kikötések, tájékoztatások, megállapodások szerint és alapján.
Kedveském, a foglalkoztató (a tulajdonosi közösség) akár úgy is dönthetett volna, hogy tartsa meg a munkavállaló a bérlakását, költöztesse be pl. a rokonságát, és ha megszűnik a mv. , minden visszaáll az eredeti állapotába, érdeksérelem senkit sem ér.
Azzal miért nem foglalkozol (főleg ilyen vehemensen), hogy a tulajdonosi közösség mit és miért kötött ki az alkalmazás feltételeként?
Azt a de facto baromságot pedig nyomatékosan kikérem magamnak, hogy "nem ingyen adta át a bérleti jogát, hanem munkáért ", mert ez minden létező jogi és etikai minimum alá megy.
Kedves Vitapartnerem, majd ha neked ajánlanak a munka lehetősége (Sic!) érdekében olyan előfeltételt, hogy fizess beugrót, vagy köss pl. "képzési megállapodást", amelyben nyílt végűen kikötik a röghöz kötésed, ellenkező esetben az addig kifizetett munkabárt követelik vissza, akkor sos keress meg és ingyen megnyerem neked is azt a munkaügyi pert (hátulról segítve nyilatkozatokkal) díjmentesen, amelyet másodfokon is megnyertünk egy TIR-es fuvarozó nk. ellen, amely mindegyik sofőrjét ilyen megállapodás aláírása után (!) vett csak fel.
Lehet, Barátom, hogy te egy olyan szar helyen kívánsz (állam)polgár lenni, ahol jogkövető magatartásnak számít fizetni (akármiként is) a munka lehetőségéért, de én nem kívánok ilyen alpári országot magamnak, magunknak.
Sietek megjegyezni, hogy igenis alapos okom volt az összehasonlításra, mert amit te írtál "feltétel", abból az is következik, hogy a jogról lemondással "a munkaviszonyt megvásárló" alkalmazott bizony nem mer egy szót sem szólni a munkáltatói visszaélések ellen, mert ha pofázik, megszüntetik a munkaviszonyt és utcára kerül, ahogy ezt most te is szeretnéd.
Én kérek elnézést, hogy ebben a már így is illiberális non-demokráciában (ami nekem: náci szaros koszlé eleve már),. ilyen emberek, mint te, meghatároznák meg, és így határoznák meg a minimális etikai és jogi elvárásokat.
Légy szíves, ha más, érdemi és (jogilag, emberileg, tisztességes magyar emberként ként vallott) életszerű és okszerű hozzáfűzni valód az általam írtakhoz nem merül fel, a továbbiakban ne szólj hozzá(m), mert felesleges, mert inszinuáló és rontja a csoport szinten már így is roskadozó bizalmam az agymosott magyar polgárokba vetett hitem, köszönöm!

2017.07.03 21:54:55
@CyberPunK:
Szervusz, és köszönöm!
Utalok a szösszenetekből erre az aspektusra:
"Szüleim 20 éve egy társasház gondnokai.
1996-ban,amikor beköltöztek egy önkormányzati bérlakást adtak le cserébe,ez a munkavállalás feltétele volt.
/Ez a szerződés még megvan/
2012-ben egy új szerződés került aláírásra,
amiben-mint utólag kiderült -már szó sincs az anno leadott lakás megemlítéséről.Ez sajnos aláírásra került így.
Még annyi módosítás történt, hogy utána vállalkozóként
folytatták tovább a munkavégzést."
Tehát
1. módosították a msz-t 2012-ben
2. annak örvén sutyiba' kivették a korábbi megállapodást
3. és ha ez nem volna elég, még vállalkozássá is átminősítették azt, amely így már munkajogilag nem is munkaviszonyt
A (persze nem tudni kicsoda-micsoda) "szakember" szájából ezt a mondatot pedig nem fogadom el: "Igényük a társasházzal szemben nem lehet. Erre nincs jogi megoldás, arra viszont igen, hogy a költözésig ne kerüljenek az utcára."
Illetve csak azzal fogadom el, hogy a 2012-ben megváltoztatott munkaszerződés miatt igaz ez az értékelés, de sajnos erre a "kolléga" nem tér ki.
Én viszont ilyen helyzetben igenis perre vinném a dolgot és hivatkozva a tudomásszerzés (mostani) tényére és a félrevezetésre épült msz módosításra, kérném a 2012-es módosítást érvényteleníteni és visszahozni (helyreállítani) az eredeti, lakásleadást is tartalmazó állapotokat. Hogy hogyan, ahhoz a konkrét, teljes pakkot kéne látni (és utána az ellenkérelmet).
Igen, én a hülyeségig' is ilyen kitartó eb vagyok, aki egér :)

Édesanyámat 2015 Júniusában találtam meg egy budapesti elfekvőben a háziorvosa segítségével. 24 órás ellátást igénylő pelenkás beteg lett
Tisztelt Cím!
Édesanyámat 2015 Júniusában találtam meg egy budapesti elfekvőben a háziorvosa segítségével. Senkit nem adott meg akit értesíteni lehetne, így…..
Tele_Maus Nonprofit Consulting
2017.05.31 13:12:06
Tele_Maus Nonprofit Consulting
2017.06.01 22:15:04
@apanna: Szervusz!
Én ha belegebedek is, a gyámságot csak a szülő helyetti gyám vs. gyermek viszonyra tudom értelmezni az "új" Ptk.-nak (njt.hu/cgi_bin/njt_doc.cgi?docid=159096.323416 a hatályos szöveg) a Csjt. helyébe lépett rendelkezéseiből (4:223. § - 4:244. §), sőt ha a 4:240. § (1) bekezdését nézem, akkor fogalmilag kizárt a nagykorú szülő gyámság alá vétele, de mivel itt a szülőt kellene a gyermekének "gyámság alá" vennie, az gondnokoltság lehet csak, szerintem, de sem a szükségét, sem az életszerűségét nem látom, mert emlékeim szerint az eü. törvényekben a "törvényes képviselő", tehát az egyenesági közvetlen hozzátartozó dönthet életről és halálról is, nem kell hozzá a (fizikailag) cselekvőképtelentől a meghatalmazás.
Az, hogy az ápolásához, ellátásához az édesanya nyugdíja a rendelkezésére álljon, az pedig ha szükséges, megoldható egy egyszerű meghatalmazással is (NYUFI), vagy ügyvéd/közjegyző által ellenjegyzett meghatalmazással (pénzintézet), de jó szándékkal és valóban tisztességes indokkal akár a postástól is felveheti a gyermek (nyilván az esetleges későbbi büntetőjogi szankciókkal terhelve, de erre értettem a mondat első részében, hogy de facto megelőlegezem a bizalmat).
Azt helyesen írod, hogy nem veszi el a lakást, de a megjegyzésedet, miszerint ki kell pótolni, én a szokásos életszerűség mentén (nincs meg ez a pénz) eleve továbbgondolva igyekeztem "ötletelni".
Az államnak a magánszolgáltatók felé nyújtott kiegészítő pü. támogatásába inkább ne menjünk bele, amit 2011 óta a szerencsétlen ellátottak ellen ez az ország (az egésze, mert hagyják!) elkövetett, azon már sírni sem érdemes (és nemcsak az egyházi törvény kapcsán írom ezt).
Ehhez képest manapság meg arról szólnak a sajtóhírek, hogy le akarják bontani még a jelenlegi állami szociális eü. ellátórendszert is ebben a formájában, és valami gigantikus, egyvalakikre szabott szerveződést akarnak, szóval itt ebből megint valaki zsírosra akarja tömni magát, lennének is tippjeim és az ellátottak meg voltaképp csak dögöljenek meg (itt, itt is).
Azt köszönöm, nagyon sokat segítettél nekem is, másoknak is, hogy a kórház felelősségére felhívtad a figyelmem, a szociális munkás feladatira.
Nagy (tényleg nagy és tágan megfelelhetetlen) kérdés az, hogy ez a rendszer működik-e és mikor/hol/mennyiben működik, hiszen az elérhetőség egyenlőtlensége a jelenlegi eü. rendszerek összességének a legnagyobb vétke a szakértők szerint.
Nézd, én szó szerint azt látom a szűkebb emberi környezetemben (pl. Főkefe nonprofit meg mi a fészkes..), hogy azoknak, akik még saját magukat sem tudják érdemben ellátni, az (ön)érdekeiket képviselni, sőt szó szerint sem ellátni (élelem, anyagiak, lakhatás), azoknak egy idős hozzátartozó, még a saját édesanyjuk vagy édesapjuk ápolása, napi gondozása akár teljesen lehetetlen is lehet. És ha már a Magyar Máltai Szeretetszolgálat is napi ápolási díjért fogad csak be ellátottat (vö. csak megszűnő állami források 2011 óta), akkor már tényleg ez az ország lett (pl. Romániát is megelőzve!) önmaga, ténylegesen az a bizonyos sziklaszirt a történelem "fénykorából" feltámasztva, az újkori Taigetosz...
Tudod, nem véletlenül kívánok én mindenkinek, aki velem szembejön, megbecsülést mindenkitől, aki vele szem,bejön - de legalábbis azoktól, akik erre érdemesek...
Szeretettel:
Maus Robi
Ptk: 4:240. § [A gyámságnak és a gyám tisztségének megszűnése]
(1) A gyámság megszűnik, ha a gyámság alatt álló meghal, szülői felügyelet alá kerül vagy nagykorúságát eléri

2017.06.01 22:15:53
@Tele Maus Nonprofit Consulting: az elütésekért elnézést kérek!
Pályázati simlisségekre és a könnyen jött pénzből való urizálásra utalt május elsején balatoni évadnyitó beszédében Ruzsics Ferenc, Keszthely polgármestere. Hogy kikre gondolt pontosan, nem részletezte. Ezúton is felszólítom a Ruzsics Ferencet, hogy ha pontos információja van a pályázati…..
Tele_Maus Nonprofit Consulting
2017.05.05 15:08:08
B1 BLOGCSALÁD
Bödőcs erre egyszer nagyon ráfarag – most Mészáros Lőrinc kapja meg a magáét
2017.04.11 16:42:31
A költészet napja alkalmából Mészáros Lőrinc szaval József Attilát. Bödőcs Tibor legújabb szinkron-mutatványa kihagyhatatlan. A NER csak azt kapja, amit kiérdemelt: röhögést...
Tele_Maus Nonprofit Consulting
2017.04.12 19:04:01
@Nico 1:
Úgy érted, mint 2007-ben Pitti Katalin?
"Majd mi, akik már letettünk valamit az asztalra, majd mi [jobboldaliak] eldöntjük, hogy kinek lehet itt véleménye..."
Na, mert akkor menjél te is a picsába :)
Úgy érted, mint 2007-ben Pitti Katalin?
"Majd mi, akik már letettünk valamit az asztalra, majd mi [jobboldaliak] eldöntjük, hogy kinek lehet itt véleménye..."
Na, mert akkor menjél te is a picsába :)
Tele_Maus Nonprofit Consulting
2017.04.12 19:06:31
@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: jaja', már rájajöttem', bár sajnos a legutolsó 2 bekezdésnél csak, de már nem volt kedvem visszatörölni, az indokolásom ugyanis megért 1-2 misét . . . óh, jaj, a végén még kdnp-s goj leszek Đ
Tele_Maus Nonprofit Consulting
2017.04.12 19:09:51
@Pop40:
:)))))
Ja, hozz magaddal még egy embert: miért, itt vagyok én, a Gyula és az Ottó, az Ede bácsi még egyszer, és mindannyian hatökrök, az már 24, már pártot is alapíthatnánk, ennyi nem elég? :)

Hujber Ferenc újabb ámokot futott a Mokkában, viszont a ma reggeliről már világosan kiderült, hogy csak egy szopatás az egész, összefüggéstelenül beszélt mindenről, ami eszébe jutott, vallás, Orbán a magyarok királya, a fehér király, a fekete király, mittudomén, aztán jött egy vízió is, Eurovízió,…..
A 2010 után indult elszámoltatási perek újabb vádlottját mentette fel a Fővárosi Törvényszék. Amíg vidéken sorra ítélik el a koncepciós perek vádlottjait, addig a fővárosban rendre felmentő ítéletek születnek. Budapesten ugyanis - vidékkel ellentétben - látványosan máshogy kezelik azokat a…..
Tele_Maus Nonprofit Consulting
2017.03.09 12:15:51
Tékozló Homár
"Önök elkezdtek nekem számlázni egy olyan szolgáltatást, amit én önöktől sosem rendeltem meg / Frissült a Telekom válaszával
2016.02.01 15:53:42
Na olyan sem volt még, hogy a T-vel úgy küzdjön valaki, hogy még csak ügyfelük sem volt!
Kedves T-Com,
Röviden összefoglalva, volt egy korábbi majdnem egy évtizedes DSL szerződésem a GTS Datanet-el, ezt megszüntettem 2015.06.17-én a telefonszám visszahordozása nélkül. Ez egy fontos momentum,…..
Tele_Maus Nonprofit Consulting
2017.02.18 20:15:24
@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: nem, inkább bemegyek abba a börtönbe, ahová te kívánsz másokat - magad helyett
Tele_Maus Nonprofit Consulting
2017.02.18 20:17:55
@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: nota bene: mszp-s és fidesz-es tolvaj, mert különben így azt jelenti roppant értelmes nikked, hogy az mszp-től és a fidesz-től loptak- egyébként ha még egyszer visszaválaszolsz, vakuljon meg a vona és az összes 64 vármegyés és az összes polgári körös nyilas kis g..i Đ
Tele_Maus Nonprofit Consulting
2017.02.18 21:49:11
@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
1 ad a dolog egy feltételhez volt kötve, amelyet te beállítottál
2 ad 2 azért, mert ez a véleményem azokról, akikről ez a véleményem, szerinted a halmazelméletek melyik bizonyossága szerint vagyok annak a halmaznak a tagja, amelyikbe te besorolsz engem?
3 ad ott kezdődik a baj, hogy minden véleményt valakihez vagy valamihez hozzá alkar mindenki kötni - ezért aztán aki FÉL, az nem is meri kimondani a véleményét, amíg EZEK hatalmon vannak, az a másik pedig, aki az EZEK uralmát szereti, ő eleve utál mindenkit, aki EZEKET nem szereti, és ott vannak még AZOK, akik ezeket és másokat nem bír elviselni, mert EZEKHEZ képest szerinte ugyanolyan bűnösök, de elvárja ezeknek és azoknak is a feltétlen megengedését, hogy AZOK, akiket ő szeret, azok biztos nem fognak lopni, csalni és biztos nem olyan rosszak, de nem érti, miért nem szereti jórészt senki más AZOKAT, hiszen AZOK már nem amazok akik régebben voltak, mert AZ megmondta, hogy nem azok már, így AZOK akik eddig AZOK voltak, így már nem lehetnek AZOK, tehát mindenki nagyon tiszta és becsületes, csak azt felejtik el a jóemberek', akiket EZEK, AZOK, AMAZOK és még páran átalbasznak, átalbasztak és átal is fognak baszni (mert a politikában sohase mondd, hogy soha és soha sem igaz amit nem mondanak ki és az sem amit kimondanak és még csak azt sem mondják ki amit más nem szeretne, nemhogy az nem, amit ezek, azok és amazok meg mi és ők nem szeretnének), nos, ők még véletlenül sem hisznek az individualista, szabad gondolkodásban, szóval most itt tartunk
4 ad ezek alapján tehát te sohasem fogod elhinni nekem, hogy ez mind az én, egyes egyedül az én szabad, saját, mindentől és mindenkitől független, önmálló véleményem
5 ad Végül kijelentem: Karthagot már pedig el kell pusztítani!

Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
(Olvasom, olvasom és csak tátott szájjal továbbra is merengem' én ennek a nyilván NONPROFIT hellenergy-nek ezt "kis" a posztját itt, és különösen a még vétetlenül sem fizetett reklám Index "cikk" (jegyzi az egyik főszerkesztő helyettes maga!) során csereklye'elvtárs makogását.
FÜGGETLEN HARMADIK FÉL igazolja, hogy az alumínium alapanyag újrafeldolgozott.
AHA! Egy olyan világban, ahol nemhogy még a repülőgép-alkatrészeket is hamisítják, de a müllerszeszíliákat is (alias kalán'néni), majd pont nem hamisítják meg a származást, eredetet,. AHA!
De tekintsünk el az alapanyag státusától! És az még senkiben sem ötlött fel, miért egyre kevesebb adagot tesznek (a hell is!) a palackokba?! Arányában miért nőtt meg az alu palackok tömege a beletöltött lónyálhoz mérten?! MERT NEM VENNÉL MEG EGYET SEM HA 1,5 VAGY 2,5 LITER ÁRÁT KELLENE EGYBEN KIFIZESD! Helyette megveszed a 1,5 vagy 2,5 litert sokkal drágábban kicsi kiszerelésekben, és kurvára örülsz, milyen jól jártál! Ahogy a 700 grammos csirkeszárnyat 800-900 forintos kilóáron kapod meg, ugye...
De ezt is hagyjuk!
A FŐ GOND: MINEK KELL ILYEN ÓTVAR SZAROKAT GYÁRTANI ÉS MINEK KEL MEGINNI?!
Az, hogy a kólák a valóságban nettó mérgek (szó szerint ölik a sejteket), na arra szarik maga a hellenerdzsí is! Miért-e? Mert ő(k) is mérgeket árul(nak). FELESLEGES MÉRGEKET!
Az agyamat dobol el, ahogy mindenféle felesleges szart gyártanak orrba-szájba, a Föld egészét összeszarozva, de csak az ún. "fejlett" 35-40% területű térséget kiszolgálva. A hellenerdzsí is!
ÉN KÉREK ELNÉZÉST!
_____________________
Maus Róbert Péter
jogi asszisztens, tanácsadó
www.tele-maus.hu
index.hu/gazdasag/2021/02/18/hell-energy-interju-csereklye-barnabas-coca-cola-fenntarthatosag/