Regisztráció Blogot indítok
Adatok
GFlyG

88 bejegyzést írt és 6 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Elektromos autók „tankolására” szolgáló ABB villámtöltőt adott át a Budapest Airport és a Főtaxi. A fejlesztés szép példája annak, hogy nemcsak az állam és az önkormányzatok, hanem a vállalkozások is sokat tehetnek a környezetbarát technológiák elterjedéséért. A taxitársaság arra számít, hogy…..
A debreceni repülőtér növekvő forgalma sajnos egyre több madárral való ütközést is generál.  Mint ismert, tavaly ősszel felszállás közben kellett vészfékeznie egy Wizz Air-gépnek a debreceni repülőtéren, mely madárrajjal ütközött, annak ellenére, hogy az indulása előtt végeztek madárriasztást.…..
New York City repülőtereinek biztonsága érdekében a 8 évvel ezelőtti Hudson-i baleset következtében már közel 70 000 madarat mészároltak le. Zömében sirályok, seregélyek és az említett balesetet okozó ludak estek áldozatul a biztonsági intézkedéseknek, amiket fegyverrel vagy befogással tettek…..
Immár harmadik éve folyamatosan sor kerül a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren ürgék befogására és áttelepítésére. A több napig tartó természetvédelmi és repülésbiztonsági akciót a 2-es pálya lezárásával egy időben végezték a Budapest Airport, a Kiskunsági Nemzeti Park, valamint az ELTE TTK…..
Az ország legnagyobb kiterjedésű katonai repülőtere 3 jelentős felszállóval, illetve guruló úttal rendelkezik, teljes területe 780 hektár.  1944-ben a megszálló német hadsereg kezdte meg a repülőtér építését Kunmadaras határában, amelyet 1945 után a Magyar Honvédség fejezett be. A repülőtéren…..
Decembertől a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren is elérhető a legmodernebb, ún. villámtöltő elektromos gépjárművek töltésére. Amennyiben rokonodat, barátodat a Nissan Leafeddel, BMW i3-asoddal vagy Tesláddal viszed ki a reptérre, amíg búcsúzkodtok az autód feltöltődik. Mindezért csak a terminál…..
Greenairport néven indított programot a Budapest Airport a repülőtéri partner szervezetek számára. A program célja, hogy az ország első számú nemzetközi repülőterén működő szervezetek és vállalatok - az üzemeltetővel összefogva - tovább tudják csökkenteni a légikikötő…..
Szolgálatba állt a Budapest Airport gépjárműflottájának első tisztán elektromos meghajtású járműve: egy Smart Electric Drive. A repülőtéren sorra jelennek meg a korszerűbb, tisztább üzemű autók, a Budapest Airport célja ezzel a szén-dioxid és egyéb, üvegház hatású gázok…..
A Budapest Airport és a LAFARGE Cement Magyarország csatlakozásával már összesen 4 hazai vállalat használja a Magyar Adományozói Fórum (MAF) segítségével a világ legelterjedtebb módszertanát, a London Benchmarking Group keretrendszerét támogatási programjai méréséhez és…..
A DHL Express és a Fővárosi Állat- és Növénykert logisztikai megállapodást kötött. A DHL Express utasaiként az Állatkert különleges új lakói, Vobara és Nur-Nuru-Bin, a két hím koala kevesebb mint 24 óra alatt foglalhatták el új, budapesti otthonukat. A logisztikai partnerség…..
Nem kevesebb, mint 46 ürgét „toloncoltak ki” a Budapest Airport, a Kaposvári Egyetem és Kiskunsági Nemzeti Park szakemberei a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér területéről. A nagyszabású környezetvédelmi (és nem idegenrendészeti) akció célja az volt, hogy növeljék a…..
2015. február 5-től Európában elsőként a HungaroControl törli el a teljes légi útvonalhálózatot, ezzel lehetővé téve a repülőgépek korlátozások nélküli, szabad légtérhasználatát. Az új forgalomszervezési koncepció (Hungarian Free Route, HUFRA) lényege, hogy Magyarország…..
Kedden egy lúd forgatta fel London legnagyobb repülőterének életét. A Heathrow, a világ harmadik legforgalmasabb repülőtere, így ez a néhány perces fogócska 20-nál is több gép késését eredményezte. Szerencsére a repülőtéri dolgozók megoldották a helyzetet, a ludat…..
Bár a légiközlekedés mindössze két százalékban felelős a globális felmelegedésért, a repülőterek pedig a szektor teljes kibocsátásának elenyésző 5 százalékát termelik ki, a világ légikikötői egyre komolyabb erőfeszítéseket tesznek a szén-dioxid emisszió csökkentéért…..
Nem szokatlan kutyák alkalmazása a repülőtereken, gyakran látni örző-védő kutyákat, bombakereső vagy éppen kábítószerkereső kutyákat, sőt gyakran a madár-, és vadvédekesésben is alkalmaznak ebeket, ahogy Budapesten is.  Tehát még akár igaz is lehetne az amszterdami Schipol…..
Nem kevesebb, mint 15 %-al csökkentette környezeti terhelését, pontosabban az ún. széndioxid-lábnyomát a Budapest Airport. A magyar főváros repülőtere négy évvel ezelőtt csatlakozott a környezettudatos repülőterek mozgalmához és tavaly először sikerült érdemi csökkenést…..
Már megszokhattuk, hogy a Virgin Atlantic légitársaság gyakran kerül a hírekbe környezetkímélő megoldásaival. Ezúttal utasaikat célozták meg egy környezettudatosságot bemutató és - nem titkoltan - oktató szándékú videóval. A fedélzeti kisfilmben összegyűjtötték a…..
15 védett madárfiókát mentettek ki a Budapest Airport madár- és vadvédekezési szakemberei a repülőtér területéről a múlt héten. A repülőtér hivatásos vadőre (ilyen is kell egy repülőtéren!) évről-évre befogja az újonnan kikelt ragadozó madárfiókákat és a számukra…..
Négy aranyhasú mangábé érkezett a Fővárosi Állat- és Növénykertbe. A ritka majomfajból a világ állatkertjeiben félszáznál is kevesebb egyed él, az egyik legnagyobb állomány épp a Fővárosi Állat- és Növénykert lakója. Az USA-beli San Antonióból érkezett négy állat az…..
Említésre méltó közelségbe kerültek egy EU-s projekt kutatói a sugárhajtómű-üzemanyag karbonsemleges előállításához: napfényből állítottak elő kerozint. Az EU által finanszírozott SOLAR-JET kutatási projekt keretében a világon először állítottak elő napenergia…..
Budapest, 2014. március 28. A hagyományoknak megfelelően, immár negyedik éve csatlakozik a Föld Órája elnevezésű világméretű önkéntes környezetvédelmi akcióhoz a Budapest Airport. A kezdeményezés célja, hogy felhívja a figyelmet a környezetszennyezés és a túlfogyasztás…..
2006-ban kezdődött az a nagyszabású munka, amely a Sármelléki repülőtér öröklött környezetvédelmi problémáit hivatott rendezni. Sajnos általános, hogy Magyarország volt katonai repülőterei a korábbi hanyag üzemeltetés miatt jelentős környezetszennyezéssel küzdenek. A…..
Az éghajlatváltozás következtében fellépő extrém időjárási események egyre nagyobb károkat okoznak a globális légiközlekedéseben. Rengetegen maradnak távol az úticéljaiktól és sokba kerül a károk helyreállítása. Tipikusan alacsonyan fekvő, eredendően mocsaras…..
Amerika egyik legnagyobb légitársasága, az United Airlines mostantól újrahasznosított pohárban kínálja utasainak a forró italokat a fedélzeten. A korábbi, polisztirol habból készült hőszigetelő poharakat legalább 50%-ban újrahasznosított anyagból gyártott poharakra cserélték.…..
A London Heathrow Nemzetközi Repülőtér "Terminal 2 Project" elnevezésű fejlesztése tavaly novemberben nyerte el a The Sustainability Leaders Awards, magyarul a Fenntarthatóságban Élenjárók Díját, Sustainable Building Fenntartható Épület) kategóriában. A díjazott…..