Regisztráció Blogot indítok
Adatok
tbarmit

0 bejegyzést írt és 14 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A választási sorozat zárásaként a Szomszédok nyilatkoznak a fasszal szavazás szépségeiről. (Via Tavasszal szavazz fasszal blog.) A Szomszédokról Tacskó Muki oldalán még itt olvashat.  ..
Levélírónk fia, Gergő kálváriáját írta meg nekünk, aki diszlexiás és disgráfiás, valamint egyéb területeken is fejlesztésre szorul. Levélírónk úgy érzi, hogy a tanárok kijátszák őt, valamint törvényt sértenek csak azért, hogy megszabaduljanak a fiától. Tisztelt…..
Sajna én is munkanélküli vagyok, azért kerültem az utcára, mert az igazgatóm nem szeretett öreg nőket látni a folyosón. . . És hát tény, ami tény, elmúltam 50. És ebben a korban képtelenség elhelyezkedni. Annyit azért mondok nektek, hogy HR-es vagyok, és egy dologban tévedtek,…..
Praxis Egy évig szenvedett 2010.05.02 09:23:00
Tisztelt Praxis Blog!A következő történet a húgommal esett meg.Pont egy éve sportolás közben megsérült a hugica lába. Fájlalta a bokáját, de méginkább a térdét. Pár nap pihentetés után világossá vált, hogy valami nincs rendben, ugyanis még mindig nem tudott ráállni a jobb…..
Csodálatos majálisokat láthattunk tegnap. Mindenki kivette a részét belőle, ez derék. Az ingyencirkusz úgy az igazi, ha minden oldal kihozza magából a lehető legtöbbet, és nem végez slendrihán félmunkát. Csak sör, virsli meg vurstli legyen? Erőlködéstől bepállott hónaljszagot…..
Már azt hittük, nem tudunk izgalmasabbat mutatni a szoci majálisról Orbán Viktor kolbászánál, amikor hirtelen felbukkant Zagyva Gyula hatvannégy vármegyés csapata a Városliget közepén. Velük jött Gaudi Nagy Tamás is, és egyenesen a Jobbik? Nem! nevű állítólag civil…..
30 éve vagyok orvos. Qrva sok tanulás, Summa cum laude diploma, 2 jeles szakvizsga.1. munkahelyemen 7 évig havi 8 kőkemény ügyelet: több mint 300 óra meló/hó. Amikor 1. gyermekem megszületett, a hónap végén szüleimhez jártunk kajálni- a fizetésből már ezze nem futotta /akkor 1…..
„Szia! Megkaptam az üzeneted. És a kérdésedre válaszolva, azért nem hívtalak fel, mert nem mertelek” - a csaj, egy találkozót követően, hiába várja, hogy a kiszemelt pasi végre felhívja, neki kell az első lépést megtennie. De vajon illik manapság egy nőnek…..
A mai tinilányok többsége koránál 5-10 évvel idősebb ribancnak sminkeli magát, úgy öltözik, és úgy is viselkedik. A hétvégi diszkóban részegen dugnak szinte bárkivel, szinte mindig mással, mert ezt tartják menőnek, követendő példának. Ezen mondjuk nem lehet csodálkozni,…..
  Sárdobálóékkal ellentétben a belga törvényt a burka betiltásáról nem retrográd lépésnek tartom , hanem egy új európai kezdet halvány megnyilvánulásának. Persze álszent az a magyarázat, hogy itten kérem mindenféle biztonsági problémákról, meg a nők…..
Itt van május elseje,szoci szó és dal köszöntse!Zeng és dalol az élet,Szállj csak szoci szó, ének,Ébresszed a magyar népet!A meglepetések napja van. Nem, nincs még kolbászkerítés, - bár már fonják - se szép új világ, se akciós csirkefarhát a teszkóban. Meglepetés mégis…..
Azt meséljél a gyereknek ebből az igen ízléses, szép kivitelezésű, sok képpel illusztrált könyvből, nem?..
Rózsaszín cukormáz a belső savanyú uborkán... Most nem a lelkizős, érzékeny nőkről lesz szó, hanem a sipítős ribancokról. Azokról, akik azt hiszik magukról, hogy csupa finom cukormáz bevonatuk van, ám ha közelebbről ízleled őket, nem különbek egy üveg…..
OFF: Légyszíves kommentelés elött, olvassátok el a posztott ne csak az index ajánlóját! On A százholdas pagony fővárosi részén elterjedt nézett, hogy aki Jobbikosokkal beszélget, az bizony nem ehet mézet! Kérem a kedves demokratikus erők parlamenti képviselőit, a…..