Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Ganz

0 bejegyzést írt és 161 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Ezen az oldalon utoljára. Búcsúzunk, de csak a helytől. Új haza - donnelly Véget ért az őskor az NST történetében. Kicsiny városállamunk túlnőtt a falak jelentette határokon, és elég erőssé lett, hogy egy egész birodalmat kormányozzon. Mivel az nst.blog.hu legelői már nem…..
Ganz 2010.08.19 18:06:08
@LadicsTamás: a logisztikai párhuzany mondatja velem, hogy nincs sem lehetetlen, sem elveszett helyzet.

Vannak pillanatok, mikor úgy érzem, innen nem lehet győzni, és akkor nyugszom meg legjobban.

:)

Egyébként szerintem az új helyet pont az ilyen elhivatott egyéneknek találták ki.

Márpersze nem okoskodásképpen mondom, mer okoskodni max Di Canio miatt szoktam.
Írtam az NST-re 470 posztot, de egyiket sem volt olyan nehéz pixelbe ontani, mint ezt a mostanit. És nem csak azért, mert ez az utolsó, hanem azért, mert annyi mindent kellene ebbe a bejegyzésbe sűríteni, hogy ha nem szelektálnék, hosszabb lenne, mint a Szabó család és a Dallas…..
Kerülném itt a politikailag áthallásos megfogalmazásokat, így nem mondom, hogy az szövetségi kapitányt is utolérte az elszámoltatás, mert hát nem nagy dolog belátni, aki a prímást fizeti, az rendeli a zenét is. Új elnökség, új kapitány, gondolom új program is lesz majd.…..
Ganz 2010.07.23 17:52:08
@pimpalini: megmondom őszintén, ahogy itt sokan említették a vébé alatt, hogy ez, vagy az a csapat milyen szarul jutott tovább, vagy "csak" győzött, boldogok lennénk, ha a magyar válogatott lett volna a helyükben.
Ganz 2010.07.23 17:54:02
@originalBalintos: a mentalitást nem értem, most el kéne akkor dönteni, hogy akarjuk-e, vagy nem akarjuk.

Ennek nincs köze a mentalitáshoz.

Ha a válasz az, hogy : "akarjuk", akkor tenni kéne valamit, na innentől már mentalitás.

Márpersze csak szerintem.
Az egész heti kemény munka után következzen egy átmozgató, frissítő poszt. Ezúttal érintjük a Világbajnokság és a holtszezon kommunikációs vonatkozásait, de előkerülnek örökzöldek és igazi klasszikusok is. Megszólal a játékos, az edző, és egy új szereplő, a klubelnök…..
Habár felül a GHÁNA, s alul a víznek árja, azért a víz az URU?! Bocs, de a Pink Floydot ma már láttuk, csak az előzenekar van hátra - az a kérdés, hogy a Body Count, vagy a Rage Against the Machine játszik-e majd. Minden esetre kommenteljetek ide.....
A holland-brazil az a meccs, aminek nemhogy a kimenetelét, de még a játék képét is nehéz megtippelni. Égre-földre esküszik mindenki, hogy nem ő az esélyes, hogy mennyire penge a másik csapat, és persze nem fognak nekiesni. Ez speciel marhára igaz lehet, a hollandok eddig mutatott…..
Ahogy azt tavaly Benő mondotta volt, lassan beköszönt a vadászszezon, mikor Pampalini is csak kapkodja a fejét, egy szintre süllyed a Bild és a Guardian. Ki kivel ebédelt, látták-e Gerrardot Madridban, ezermilliót költ-e a Citeh, lebegtetés, ársrófolás, találgatás, varia. A…..
Egy percig sem volt izgalom nélküli az utolsó csoportkör második napja, még akkor sem, ha szerző erre csak az utolsó pillanatban jött rá. A nap végére minden és mindenki a helyére került; a jók elnyerték méltó jutalmukat, a rosszak pedig egy-egy vuvuzelával a hátsójukban…..
Ganz 2010.06.24 18:11:16
@raja ram: az Inter szerte a világban pénzel, és/vagy üzemeltet utánpótlásközpontokat, vagy olyan helyeket, ahol begyűjtik a lelencgyerekeket, aszt fociztatják őket.

Szerintem elővásárlási joguk is van.
Nem hülyék azok.
Ganz 2010.06.24 18:14:06
@Pályaelhagyó autóversenyző: jaja, Filkor is ilyen gyártmány, de a poén az, hogy honosítják ezeket, ha időbe kiderül, hogy érdemes.
Jugoszlávok II. - America, fuck yeah!..
Ganz 2010.06.18 17:50:15
Ganz 2010.06.18 19:03:03
@slowmotion: tf2?

kivagy?
mondd a nikked, aszt lelőlek.
:)
Ganz 2010.06.18 19:37:14
Foghíjas falanx, szegett szárnyú sasok...
Szelekció vs. Svejc...
Ganz 2010.06.16 17:29:53
@originalBalintos: és hogy szitált a levegőben...
Ganz 2010.06.16 17:33:46
Ganz 2010.06.16 17:53:21
Hat csapat mutatkozott be szombaton. Kettőben csalódtunk: Nigéria és Görögország főleg hozzáállásuk miatt váltott ki belőlünk szúrós tekinteteket. A másik négy azt hozta, amit mindig is vártunk tőle: Dél-Korea gyors volt és pontatlan, Argentína hozta a kötelezőt, USA…..
Ganz 2010.06.13 22:12:02
Ganz 2010.06.13 22:18:08
@nikodémus: Igen, így lehet.

Na, az senkit, még Sowumni Tamást se.

Eddig a legfurcsább, az a lengyel afro volt, már nem emlékszem a nevére.
De lehet, hogy csak azért, mert ő volt az első ilyesmi.
Már a második napon két komoly meccsnek örvendhetünk, kiderül, hogy Maradona zsenije egyszerű jobbágyok számára nem értelmezhető, vagy tényleg megsütötte a kubai nap. A sléger persze az esti Anglia-USA, mégis könnyen előfordulhat, hogy a reggeli kávéjukat is nitroglicerinnel…..
Tizenkilencedszer szólal meg a világ legnagyobb sporteseményét elindító sípszó ma délután négykor. Az eddigi 18-ról már bőven kibeszéltük magunkat, elemeztük a csoportokat, összeállítottunk néhány válogatást az eddigi világbajnokság legnagyobbjairól, mindezt egy okból:…..
Ganz 2010.06.11 20:47:35
@Murcy: De ménem?
Ekkora játékos...
Csak arra kell figyelni, hogy egyből bevágja, nem?
Ganz 2010.06.11 20:49:54
@rexford: pedig lehet, hogy ezeknek az ifijei jobban nyomnák.
Már csak néhány nap, és azokkal a kollégáiddal, osztálytársaiddal, szomszédjaiddal is a futballról fogsz beszélgetni, akik korábban olyan kijelentésekkel mértek súlyos csapást a nyúltagyadra, hogy „én mondjuk annyira nem követem a focit, de Del Piero miatt az olaszoknak…..
Már csak egyet kell aludni, és feldübörögnek a motorok, megszólal a gong, eldördül a startpisztoly és a játékvezető a sípjába fúj. Igazi zsibvásár ígérkezik, szürke eminenciásokkal, vak és süket kapusokkal, sötét lovakkal, Cé-t is legyorsuló spílerekkel és robbanékony…..
Ganz 2010.05.30 07:14:13
@progvog: Konkrétan azt láttam, mikor leérés után, a kipattanót ráfejelték a léc alá kettő méterről, és oda meg felért.

Elképesztő volt, na.
"Csöncsön és Rizla közt szakadék, / Nem baj, a lényeg, hogy ad a gép... / Popp fényezi Calcio-ját, / Kroos meg Uli hátsóját - / A többin míg csámcsog a maradék..." (montipájton)Az NST-n hagyomány tény, hogy  súlyosan elmebetegek vagyunk és ezt egy percig sincs…..
Ganz 2010.05.21 17:22:21
Tudjuk, hogy el vagyunk késve vele, és valószínűleg már nagyon sokan látták, de egyszerűen nem fér bele, hogy nálunk ne legyen kint ez a reklám. Nem tudom, ki hogy van vele, nekem már semmi türelmem nem maradt a reklámokhoz, egyszerűen képtelen vagyok elviselni őket. Ezért…..
Nou San Trafford Mocskos Inter! 2010.05.20 10:30:00
(Az NST történetében hagyomány, hogy a BL-döntő előtt objektív, tudományosan megalapozott elemzést készítünk arról, hogy az egyes csapatok miért nem nyerhetik meg a mérkőzést.) Alapvetés: az Inter mindennek a legalja. Ez már a kezdetek óta így van, és ezt a klub maga is…..
Az utolsó komoly akadály, amit az Inter és a bajnoki cím között volt, fogta magát, és ledőlt magától, most már a Chievo-Siena kettősben bízhatnak csak Rómában. A Roma is nehéz meccset tudott le, és - őszintén szólva - nem várt eredménnyel hozta a parmai túrát, én például…..
Ganz 2010.05.07 17:50:41
@Piiii: Khm..., én sem.
Balotelli volt a tökéletes alany.
Mint ahogy Di Canionak a tökéletes ferpléj-helyzet.

Ne báncs Esti!
:)
Ganz 2010.05.07 17:53:38
@Neil Blender: Hm...
Én is abbahagytam...
Ganz 2010.05.07 20:55:56
@Iustizmord: Már úgy érted, Romaneknek?