Regisztráció Blogot indítok
Adatok
shibuya

0 bejegyzést írt és 75 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Igazság szerint én csak egyet vártam az új böngészőtől: hogy az url-sáv értelmesebb legyen, és a Chrome-hoz vagy a Firefoxhoz hasonlóan megértse, ha nem webcímet, hanem csak valami hülyeséget pötyögök be.Ezt nem sikerült.Felmerült ugyanakkor néhány kompatibilitási probléma.…..
Tegnap az 'It's only rock and roll' event után azonnal megjelent a legfrissebb iTunes, ami ugyan social network funkciókat nem, viszont home network fukciókat annál inkább tartalmaz. A 260 megás update gyorsan lent volt, az Apple szerverei bírták a strapát, pedig a milliárd dolláros…..
Csütörtökön, majd szombaton is hotelszobájában felejtette belépőkártyáját a Ferrari beugrója, így alig tudott bejutni a belga pálya területére.A Forma-1-ben nagyon szigorúan veszik a beléptetést, egy mágneskártyával lehet bejutni, több ellenőrzőponton keresztül. Sőt,…..
Nincs nap újabb Snow Leopard-os hír nélkül. Tegnap derült ki hivatalosan, hogy az új operációs rendszer augusztus 28-án, vagyis három nap múlva érkezik, Gene Munster örökoptimista elemzőnknek máris hozzáfűznivalója akadt: szerinte az Apple ötmillió példány eladására készül…..
shibuya 2009.08.25 15:18:57
@Handras: de a $129-ba kerulo Leopard a Full Disk volt nem? ez a $30-as csak egy upgrade disk amit csak mar meglevo Leopard-ra lehet telepiteni. vagy rosszul emlekszem?
Sokan fanyalogtak, hogy az Apple miniatűr zenelejátszóját csak saját fülhallgatóval lehet használni a spéci irányítási mód miatt. Nekik üzeni a Belkin, hogy augusztus közepére Európában is megkezdik a Headphone Adapter forgalmazását, ami a fülest kiegészíti az Apple-féle…..
shibuya 2009.07.30 10:27:00
@Csebby: "vettem 1 fülbedugós philipset" ---- hova lehet meg dugni egy fullhallgatot, ha nem a fuledbe?!?!
Steve Ballmer megmondta már egy éve, hogy több szempontból is érdemes a vállalatot az Apple hajója után irányozni. Persze ekkor már tudtunk a redmondiak zeneboltos terveiről is, úgyhogy lehetett sejteni, hogy a vezetőségnek tetszik a cupertinói siker. Ballmer a szoftver és a hardver…..
Appleblog Megjelent a Safari 4 2009.06.09 13:11:00
Az Apple tegnap bejelentette, hogy elkészültek a világ leggyorsabb böngészőjével ever. Ismerjük a képességeit: 7,8-sor gyorsabb az IE8-nál (IE7-ről most ne beszéljünk), a 64 bites mód miatt 50 százalékkal sebesebb JavaScript, és persze az Apple büszkesége: a 100 százalékos…..
Na, fogadjunk, hogy nem találjátok ki egyből, mit látunk a képen. Egy katona emeli beleegyezően a karját, vele szemben a munkásmozgalom néhány tagját láthatjuk, van néhány 18 év körüli tarkó is a képen, és persze látszólag mindenki részeg. Így belegondolva csak egy főiskolai…..
Természetesen még egy morzsányi hivatalos hír sem volt arról, hogy az Apple hamarosan frissítené laptopcsaládját, de a pletykák szerint rövidesen új gépek jöhetnek, ráadásul előbb-utóbb biztos lesz némi változás. Jó előre tudassátok a kaliforniaiakkal, hogy mire vágytok,…..
A források mindenesetre erről beszéltek. A kínai nyelvű Commercial Times arról számolt be, hogy a tajpeji székhelyű Foxconn Electronics már várja az Apple konkrét megrendelését a netbookra. Minden nagyágyú újság beindította a kémhálózatát, a távol-keleti gyárak…..
Appleblog Itt a Safari 4 bétája 2009.02.24 16:38:00
Megjelent a Safari 4, az Apple régóta várt új böngészőjének public bétája. Már letölthető a cupertinóiak honlapjáról. Az új böngésző állítólag Mac OS X-en és Windowson is 4.2-szer gyorsabban futtatja a JavaScript parancsokat, és jobb HTML oldalbetöltést kínál az…..
Appleblog Tésztát gyúrok 2009.02.08 11:12:00
Bár engem is meglepett, pár éve rájöttem, hogy szeretek főzni. A dolog a gyerekkorral lehet kapcsolatban, világ életemben odavoltam a finom ételekért, anyám mindig jól főzött, amikor azonban egyetemre, albérletbe kerültem, és csóró diákként az étterem sem merült fel, hirtelen…..
Na, befutott a hír, amire vártunk, és ami elrendezi az iMackel kapcsolatos félelmekeinket: az Intel jövő hónapban bemutat egy nyolcmagos Xeon processzort az International Solid-State Circuits konferencián San Franciscóban.Nem ez lesz a világ első nyolcmagosa, mert a Sun Ultrasparc T1-et…..
Zseniális szó a suttyomban, na az Apple pont így frissítette most legkisebb laptopját. Az utolsó fehér MacBookról van szó, amiben eddig 2,1 gigahertzes processzor és X3100-as grafikus lassító volt. Mától azonban minden másképp lesz: bár a Core 2-es órajele 2 gigahertzre esett…..
Tegnap ugye megérkezett az iTunes 8.0.2, ami a stabilitást, meg a teljesítményt növeli (aki nem hiszi, nézze meg a Software Update-ben), ma meg a 2.2-es firmware napja van, ami azért több meglepetéssel is szolgál.Belekerült például a Google Street View, amit az Android G1-ben már…..
shibuya 2008.11.21 10:43:33
Az Apple csereprogramot hirdetett, mert kiderült, hogy az ultrakompakt USB adapterek kis százalékánál fennáll a veszélye annak, hogy a villa letörik, és érintésvédelmi problémákat okozhat. Magyarul megráz.A veszélyes terméket csak az USA, Japán, Kanada, Mexikó és Latin-Amerika…..
A Computerworld merész találgatásokba bocsátkozott a várva várt MacBook Pro szériafrissítéssel kapcsolatban. A dizájn mindenképpen megváltozik, hiszen a laptop mostani külsője 2003-as, és azóta elég sok víz lefolyt a Dunán:Lássuk, mit várnak a lapnál:- Lekerekített, vékonyabb…..
Legalábbis a hírt megerősítette a Citigroup elemzője, Richard Gardner is. A szakember végzett egy kis kutatást, és azt tudta meg, hogy az új MacBookokat már elkezdték szállítani. Állítása szerint a laptopnak "nagyon vékony alumínium háza, és ledekkel megvilágított…..