hosszúú 2010.04.26 22:11:34

@ketno: Hasonló helyzetben vagyok én is, azzal a különbséggel, hogy nem tudom, illetve egészen pontosan egyre nehezebben tudom kezelni azt, hogy a munkahelyen nem szólunk egymáshoz, mert paranoia van, azon kívül meg egyszerűen nem tudjuk összehozni.
Ő (a pasi) néha nagyon ragaszkodó, néha meg átnéz rajtam. Nem tudom elmondani neki, hogy ez a kapcsolat (amennyiben lehet ezt egyáltalán kapcsolatnak nevezni) arról kellene, hogy szóljon, hogy jó együtt lenni! Hogy addig nincsenek gondok, nincsenek problémák, csak a felhőtlen öröm van, az egymás társasága, az élvezetek ideje.
Az enyém is szép, hosszú történet lenne....

hosszúú 2010.04.27 14:01:19

@ketno:
Ha kiírom is, akkor azért, mert feszít, és mert nincs senki, akivel erről lehetne beszélni. Általában kötnek a társadalmi gátlások, az előítéletek, ami szerint abszolute bűn, amit én érzek, amit teszek, és amit én valahol teljesen normálisan kezelek. Vagyis: egyáltalán nem vagytok egyedül!
Mi az a "post"??? Már bocs, de egyelőre a kommentelés is probléma, annyira nem vagyok blogger-típus.

hosszúú 2010.04.27 15:12:19

@gilo:
Tudom, hogy nem egyszerű... Főleg úgy, ha ismerjük az előzményeket. Ebben az esetben a helyzet az, hogy a pasinak volt egy hosszabb munkahelyi kapcsolata, aki válaszút elé állította. Ettől ő elég jelentős égési sérüléseket szenvedett, a kollégák is kikezdték, vagyis nem csoda, ha ő behúzta a zippzárt maga körül, méghozzá elég szorosan. Nekem is volt egy hosszú kapcsolatom, ami nem munkahelyi volt, amiben én is megégtem, viszont tudom, hogy milyen előnyei voltak, és mi volt a gyönyörű benne. Talán ez hiányzik? Nem tudom...
Húsz évvel ezelőtt (lám, milyen öreg vagyok!) keményen udvarolt nekem, ám én akkor még felettébb erkölcsös voltam. Aztán átmentünk ősellenségbe, majd bő fél éve változott meg minden úgy, hogy nekem eszembe sem jutott, ő kezdeményezett. Azóta meg... háááát.... elég bizonytalan minden.