Regisztráció Blogot indítok
Adatok
NorbArt

0 bejegyzést írt és 160 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Még csak évek óta gyűjti a Homár a történeteket, amelyekben naiv ügyfelek első okostelefonos internetszámlájukon megdöbbenve veszik észre a kilobájtonként fizetett súlyos ezreket. Az NMHH elsőként a T-Mobile-ra csapott le, de várható, hogy a Telenor és a Vodafone hasonló…..
NorbArt 2011.06.24 20:37:35
@SALE Kálmán:
Lehet nem fejtettem ki eléggé miért de a követkézzék:
Sosem kommentelek olvasottak alapján. Ld: mert valakiről, valamiről olvastam valamit nem fogom ezért fikázni. Saját tapasztalat szerint csak. Volt náluk mobil előfizetésem amint lemondani is alig lehetett, rendszeresen egyoldalú szerz. mód. miatt túlszámláztak, persze előtte nem szóltak. Még a hívószám kijelzésért is fizetni kellett... Másrészről meg volt náluk egy internet előfizetésem is amit költözés miatt kellett felfüggesztenem/lemondanom stb. Volt még másfél hónap. Írtam, kértem faxoltam, személyesen stb... Leírtam, hogy elköltöztem, ne küldjenek oda semmit. Mondtam másik címet ahol elérnek. Szerinted? Csak oda küldték a felszólításokat. Najd 1 év után érdekes módon a behajtó cég megtalált. Addigra legalább 10 mail, faxot stb küldtem nekik sose válaszoltak. Star banda. Meg sem őróbálja felfogni, egyből átnyomja a követelés kezőlenek. Alig 46 gurigába került... Soha többé T. Ha náluk lenne csak kenyér én rászoknék a virágföldre.
Mit tehet Manka, akinek a társasház főszivattyújának zaja miatt lakhatatlan lett a lakása?Ha felrobbantja a főszivattyút, kénytelenek lesznek ténylegesen megjavítani, csak ki tudja milyen egyéb galibát okozhat. Akinek van pacifistább megoldása, kommentelje bátran!Lassan 3 hónapja…..
Moczi esete bár egyáltalán nem tűnik kirívónak, felveti azt az érdekes kérdést, hogy mi a Homárért tart legjobb esetben is másfél (hivatalosan a CIB-nél 4, az OTP-nél pedig 12?!) hónapig az automatában ragadt 25 ezer forint helyzetének elbírálása? Már másnap meg lehetne…..
NorbArt 2011.04.04 23:57:08
NorbArt 2011.04.05 08:23:00
@Chapell:
Bizony és most jön hamarost a harmadik gyermekem is. A Jóisten meghallgatott és az egyetlen valaha volt igazi kérésem az életben teljesítette. Köszönöm neki :) Tudom tudom nagy bátorság "de én így szeretem"
Hiába ígérte a bank az ellenkezőjét, csak sikerült úgy lezárniuk Zsuzsa lakáshitelét, hogy az ügyfélnek 60 ezer forint kára származzon a svájci frank árfolyammozgásaiból. Az OTP megesküdött, hogy ha korábban érkezik be a pénz, nem zárják le azonnal a számlát, csak a…..
Kikerült tegnap egy poszt egy ingatlanirodáról, amiből azóta eltüntettünk naiv ügyfél egyre aggodalmasabb kérésének eleget téve a cég nevét:Legytek szívesek a tegnap hozzátok elküldött ingatlan csalásról szóló blogomat (most "Óvakodj a jóságos ingatlanostól!"…..
NorbArt 2010.09.16 18:19:00
Pest House Ingatlaniroda
Budapest, XI. kerület, Fadrusz u. 5. fszt. utcafront. 06-20-962-5889; 06-1-784-8338. e-mail cím: pesthouse@ingatlan.com ...
Csak az eredményes találatok kedvéért.

Nekem is volt hasonló csak kicsit durvább.
LARES ingatlaniroda, Békásmegyer...
Megállapodtunk egy fix százalékban, majd mikor a lakást eladták kiderült hogy fix százalék + áfa is van + még valami... Lényeg hogy 8.6M lakás után 415.00 forintot kértek. 4 kilót nagy nehezen odaadtam, de számlát hiába vártam. Rá is írta a szerzdésre hogy átvette, további követelése nincsen. MAjd mikor sok halogatás után bementem a számláért kijött a tulaj FEKETE LÁSZÓ asszem, egy rohadt undorító hályas dagadt féreg elkezdett velem üvölteni hogy én inzultálom a kolleganőjét (akivel szerződtem és akitől a számlát kértem) pedig ha valaki én nagyon kultúrált csendes tudok maradni nagyon sokáig is. Én meg csendben kijöttem, mert én még ekkor is nyugodt vagyok, majd szépen pár megállóval odébb besétáltam az APEH illetékes kirendeltségébe és feljelentettem őket számlaadás megtagadásáért, mellékelve az összes doksit. Én nem ordítok, de úgy gondolom kaptak egy kedves kis tüzetes átvizsgálást az adózók rettegett ellenőrétől. + büntit:)

Az említett szituban ahol pedig a románok olyanok mint a cigányok, feljelenteni nem mernek mert van vaj a fülük mögött bőven csak fenyegetni tudnak, én megmondom mit csináltam volna:
Amikor megyek a találkozóra a visszakapni várt pénzemért, elísért volna 2 "barátom" is, SATU (183kg) és SPAJSZER (178kg):) Én bemegyek átveszem a zsét amit jó szívvel visszaadnak, majd kijövök és bekísérem a két "barátomat". Majd kint várakozok. Majd mikor kijött a két barátom miután ők is kellemesen elbeszélgettek, átveszem a fennmaradó részt a két "barátomtól" a többit pedig náluk hagyom a szichológiai tanácsadásukért cserébe. Hiszen ők képzett szakemberek voltak...
Egy nemlétező hitelkártya nemlétező tartozásai miatt a Budapest Bank szépen önállóan elkezdett pénzt levonogatni ladista számlájáról, aki csak pislogott mint az átvágott naiv ügyfél legszebb mintapéldánya. Kezdeném a múlttal: a kétezres évek elején volt egy Budapest Bankos…..
Mit kell elkövetnie a serdületlen vásárlónak ahhoz, hogy a biztonsági őr agyatlan kurvának nevezze? Mindezt egy akciós napon, amikor nyilván hatalmas a tömeg és sor áll a próbfülkéknél is? Nem kell sok: a két fiatal lányka együtt vonult be a fülkébe, ezzel érdemelve ki a…..
Update (03/26): Az OTP gyorsítva válaszolt a társasháznak. Összeszorul a Homár ollója, amikor ilyet olvas hogy, az OTP lett az ország legjobb bankja. Ki gondolta volna, hogy pont az ügyfélkapcsolaton lehet ennyit spórolni? Androidus tavaly október óta szeretné kideríteni, miért…..
A Homár hétzáró tanulsága: Soha ne adjanak át szállításra törékeny csomagot úgy, hogy nem nézetik meg a szállító cég munkatársával a sértetlen tartalmat! Zoltán nem ezzel a módszerrel egy összetört kijelzőjű iPhone boldogtalan tulajdonosa lett: Januárban feladtam egy…..
Éjszakai posztunk folytatásaként íme még egy kis csokor olyan webshopokból, ahol az üzletszabályzat - hm - nem tűnik összhangban lévőnek az érvényes kormányrendelettel: Találtam még pár webshopot, ha gondolod beemelheted a többi közé! Panashop "A vevő az áru…..
Aki Magyarországon online vásárol, az 8 napon belül bármiféle indoklás nélkül visszaküldheti a megvett árut, aminek az árát a kereskedő köteles visszafizetni. Nincs tehát mérlegelés, a cuccot ki lehet bontani, lehet használni is, sőt az sem törvényi feltétel, hogy az eredeti…..
NorbArt 2009.10.12 11:46:27
Akkor hozzászólnék a KERESKEDŐ oldaláról is!

Szintén hasonló cipőben, számtech webáruházam van, s kapcsolatom majd az összes hivatalos hazai disztribútorral. Tehát lehet hogy picit drágábban, de mindent számlával, garival hivatalos helyről szerzek be.
Én valóban ügyfélköpontúnak érzem magam, sosem volt célom és sosem lesz hogy bárkit is becsapjak, én valóban tisztességesen valóban a vásárló igényeit kiszolgálva dolgozok. Nem sózok senkire rá olyasmit amit nem szeretne, vagy nincsen rá szüksége, s nem sértődök meg ha valaki csak tanácsért hív fel.
DE,
nézzünk egy példát:
Kedves vásárló hívjuk Petikének hétvégére LAN PARTYra hivatalos, de hoppá egy 4350 Ati vga kártyával mégsem mehet oda, meg egy szar genius egérrel ugye. Petike erre rendel egy Sapphire 4890 TOXIC vga kártyát meg mondjuk egy Logitech G15 bill + egeret, azzal a sunyi szándékkal hogy hétfőn majd úgyis visszaküldi hisz eszébe sincsen elkölteni a nyári lángos árusításból megszerzett keresetét ez így kb 80.000 forint. Megrendeli játszik vele, tuningolja mint állat, billentyűzetet leeszi, kóla is kerül bele, csomagolás eltűnik. Petike már előre felkészíti a fatert hogy nézzen utánna mert lehet nem veszik vissza és majd segítsen. S mindezt úgy csinálják mitha valóban ők kárvallottak lennének.
Hétfőn már telefonálnak is hogy nem vannak megelégedve mert lassú a kártya, a billentyűzeten meg mintha beragadnának a gombok.
Okés kereskedő pedig kénytelen ezután visszavenni? MIREFEL? Mert jelenleg ugye erről beszélünk...
Kinek adja el utánna csomagolás nélkül használtan? Vagy neki ezt be kell nyelni mert ő a kereskedő? Hisz tudta mikor beleezdett?
Nos nem, azt kell hogy modjam hogy kényszerből irja oda mindenki, a MAGYAR ember alamuszisága miatt. Mert igenis parasztok, kummantósok, gerinctelenek vagyunk! Kérdem én? Ha már látja a ásárló hogy nem tetszik a szine, a formája, ne fér el az asztalon, akkor minek kibontani, mert igaz hogy nem tetszik, de azért kipróbálom... Tipikusan mint az öregek a tescóban pontosan tudja hogy ne veszi meg de összefogdossa, belefúrja a koszos kezét stb...
Gondoljuk ezt át a kereskedő szemével is pls...
Kedves Homár, szerintem nem korrekt ilyen formában beállítani valamit egyoldalúan.
Jelen esetbe kötelessége bebukni a kereskedőnek 80K-t mert Petike egy gerinctelen fattyú, igaz nem tehet róla mert ilyennek nevelték.
Komolyan nem tudom most én milyennek neveljem a gyermekeimet. Ganély alja embernek aki gerinctelenségével mindent elér, vagy tisztességesnek ai mindíg második lesz ezért???
Ibolya az Auchan-ban olyan csirkehúst vett le a polcról, ami valószínűleg eredetileg nem oda tartozott, így többet fizetett végül, mint amivel számolt. Amikor ezt jelezte az ügyfélszolgálatnál, csak gúnyos röhögés volt csak a válasz, ami természetesen panaszkönyvi beírást…..
NorbArt 2009.10.08 20:23:11
AUCHAN pedig úgy gondolom még mindíg a jobb kategóriába tartozik, messze előzi a tescot vagy cora csodát ahol nem mellékesen tényleg debileket alkalmaznak.
Én pedig nagy VISSZAVETETŐ, ÁRKÜLÖNBSÉGEZŐ BAJNOK vagyok, RUTINOS visszavivő pultverő.
Auchanban valóban 5 termékből egy biztosan rossz áron lesz kiszámlázva. De vannak megoldások én rendre jól lakok, leeszem iszom a különbséget, nem csak az árkülönbség miatt hanem a sosem kikelős fűmag, az elszáradós tuja, alapból lemerült elemek miatt...
Velem sosem mernek packázni az ügyfélszolgin, egyszer packáztak mikor a büdös darálthúst visszavittem, de mikor "véletlenül" levertem a virágot, majd szétkentem a büdös húst a pulton, nevetgélés nélkül megoldották a problémát.
TESCO eset egy hete:
Akciós pelenka az újságban, el is megyek s valóban a polcon is iszonyat nagy betűkkel kiírva az akciós ár. 1799.- De pénztárál hoppá az eredeti ára kerül a blokra 2800.- Azért mégis egy ezres...
Sebaj pénztárnál szolók hogy hívjon valakit csoportvezető, szolgálatvezető stb mert én addig ki nem fizetem. Ember érkezik VELE visszaséta a polchoz majd ő is hümmög, s mondja hogy hát igen rossz helyre tették, de ugye ez nem az én bajom..? Erre megkérem hogy adja nekem oda a papírt bele a kezembe hogy tudjam bizonyítani. Elmegyek pénztárhoz, persze a pénztáros droid nem tudja olcsóbban adni de sebaj majd az ügyfélszolgi visszaadja.
És itt jönne a csavar ha nem én lettem volna. Ügyfélszolgin jön a betanult szöveg hogy ő honnan tudja hogy én honnan vettem le a papírt... És itt jött a koppanás, mire mondtam hogy nem én vettem le hanem a skedves kolleganője vette le és adta a kezembe és ő is megállapította hogy bizony ott volt bár rossz helyen amiről én persze nem tehetek. - Kerek szemek, kolleginát hív - kollegina megerősit én meg olcsóbban megvettem - szerintem én egyedül azon a napon ... :)
Naiv ügyfél úgy gondolná, hogy a Samsung talán elég tőkeerős ahhoz, hogy saját maga kicseréljen egy mai árfolyamon 11ezer forintos merevlemezt. A meghibásodás életének második betöltött éve után jelentkezett, amire azonban megszűnt a cég, amelyik eladta. Viszont…..
UPDATE 2011/06/17: A másodfokú bíróság is elutasította naiv ügyfél panaszát, ennek részleteiről itt olvashatnak.update 14:55: Megérkezett az RS válasza, ami szerint teljesen hülye a vásárló, ezt az eredeti levél után szerkesztve olvashatják:Zoltán igazi kemélypályás…..
NorbArt 2009.09.08 18:35:33
@fatality666:
nem akarlak összezavarni de mindenhol ez megy...
Nagyon rafkósak, SPAR vagy AUCHAN mindkét helyen az alábbi trükk megy:
Kiirnak egy árat legyen mondjuk MEGGYLÉ 100FT, persze a 100 ft hatalmas számokkal, és a mesterfogás: beteszik a baracklék hatalmas táborába, úgy hogy a közelben sincsen más. Ne adj Isten még az akció felirat is ottan van. S mondjuk a balga észreveszi megy reklamálni. Erre meg mit mondanak: ellenőrizte a vonalkódot, és a pontos megnevezést??? Tehát barátaim vonalkód egyeztetéssel szabad csak vásárolni...


Mellékelve a SPARnak szóló levelem:

Tisztelt SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft.!

Sajnos csak most van időm megírni levelemet problémámmal kapcsolatban.
Történet a következő lenne amit múlt hét pénteken 2009.07.23. 15:44 perckor
volt szerencsém megtapasztalni diósdi INTERSPAR kereskedelmi egységükben.
Hazafelé már kicsit fáradtan betértem a fent említett üzletükbe, s összesen
4 dolgot vásároltam:

KANCSÓS TEJ 2.8% 1 LITER
KANCSÓS TEJ 2.8% 1 LITER
FÉLBARNA KENYÉR 1 KG
COCA-COLA 2L PET

4 tételből összesen hárommal volt problémám a kenyér minőségéről nem beszélve.

COCA-COLA 2L PET probléma:
Polcon ki volt rakva 2 széles polcnyi rogyásig az említett termékkel, a két sor között
pedig hatalmas akciós keretben hogy az ára: 199 ft. em volt félreérthető hogy alatta
vagy felette lévőre vonatkozik mert alatta és felette is az említett termék volt.
Ügyfélszolgálaton szóltam mikor is a hölgy már- már érethetően rutinosan visszakérdezett,
hogy a cetlin valóban a termék megnevezése szerepelt? Akkor esett le a trükk lényege:
Amennyiben az adott termék van kiírva akkor azon az áron kell adni, de ha beteszünk
egy barackleves cimkét akkor nem szólhat a vevő, hisz csak a cimke van rossz helyen
a termék ára jó. Gratulálok.

KANCSÓS TEJ 2.8% 1 LITER probléma:
Hűtőpultból vettem ki, majd vásárlás után végigvittem a klímatizált áruházon, be a
klimatizált autóba, otthon kb 10 perc múlva pedig a hűtőbe, tehát felmelegedni
megromlani esélye sem volt. Mindazonáltal a szombat reggeli kávé és tej fogyasztásánál
kiderült hogy bizony mindkettő savanyú. Alapvetően nem érdekelt volna DE:
Mivel feleségem és két pár hónapos gyermekem van azt hiszem nem kell részletezni
menniyre szükségünk lett volna a kielégítő minőségű tejre, nemkevésbé nekem a kávéra,
így kicsit morcosan indult a szombat reggelem annál is inkább mivel kezdhettem a napot
vásárlással.

Kicsit csodálkoztam is mikor bementem önökhöz vásárolni hogy milyen kevesen vannak
pedig nem eldugott helyről lévén szó. Ilyenkor máshol tömve van. Majd ugye aznap de
másnap reggel biztosan rájöttem mi az oka...

Összeségében ha a másnap reggeli kocsiázást is beleszámolom, plusz a hibás termékeket,
az időkiesésen amit nem a családommal tölthetem illetve az ezzel keletkezett +2000 forint
kiadást számolva, + még egy rossz napot szeeztek nekem ... következtetésem, hogy
soha többé fel nem keresem egyik üzletüket sem, még akkor sem ha emiatt kilométeres
kitérőt kell tennem.

Válaszukat a pontonkénti kielégítő magyarázattal, és a kártalanítási javaslatukkal,
NEM SABLONLEVÉL! várom legkésőbb 24 órán belül, ellenkező esetben
levelemet az ilyen témával foglalkozó fórumokon közzéteszem, valamint naponta
tíz hatványaival növelve küldöm el ismételten címükre.

Szükség szerint a blokkot megőriztem.

Köszönettel:
NorbArt 2009.09.08 20:04:15
@reunalla:
VOLT!
sablonlevél...
meg hogy ők aztán mindent kvizsigálnak és náluk mindíg minden szuper. Ám egy fontos dolog! Én még 5ft miatt is lesétálok az ügyfélszolgihoz. Nem mert rászorulok hanem ha mindenki mindíg menne leszoknának a nép átbaszásáról. De pár forint miatt senki nem megy hepciázni ésezt használják ki. S mert ha ennyiért van kiirva akkor annyi és nem más. Nekem is van pici cégem, s ha nálam rendel valaki egy monitort pl. 50.000 forintért és mikor kiviszem 52.000 kérnék valszeg kinevetnének...
NorbArt 2009.09.08 20:08:00
@az igazi, az egyetlen mamapicilánya újra itthon:
én csinálok neked egy pont odavaló bútort, s nem egy autó áráért
Tökéletes minta az OTP-ről, benne van minden, amiért szeretjük őket: telefonos ügyfélszolgálat tehetetlensége és tudatlansága, rugalmatlanság, pofátlanság és a kártyáját visszaszerezni akaró ügyfél lekezelése. Reméljük Sándor válaszát is hamarosan posztolhatjuk. Tisztelt…..
Gábor mindent megtett, amit a Pannon ajánlott neki. Utalt, faxolt, telefonált, levelezett, de a szolgáltatótól pontos tájékoztatás helyett csak híváskorlátozást kapott. Szerinte az ügyfélszolgálat hibájából nem tudja használni a telefonját, ezért perelni fog. Tisztelt…..
Naiv ügyfél örülhet, hogy nem lőtték tarkón a parkolóban, amiért felbontott két le nem szigetelt púdert. Az anyagi kár jelentős, mintegy 1800 forint, amiből rendőrségi feljelentés is lett. A Homár kíváncsian várja a kártérítési per eredményét, mivel tudomása szerint eddig…..
Megkaptuk a Mango Hungary Kft. magyarázatát a titokzatos leértékelési módszerre. Ezek szerint az akciós címke alatti címke alatt egy újabb címke lapult az eredeti árral, Verának csak tovább kellett volna kaparnia. Utánajárás valóban nem volt, nem mentünk el a Mangoba kabátot…..
Hogyan jut el egy higgadt hangú fogyasztó addig, hogy olyanokat írjon, mint "Ekkora dilettáns, szemét banda, mint a Telekom nem is hiszem, hogy létezik. Sajnos itt nem a német precizitás, hanem jóval inkább a magyar matávos múlt köszön vissza"? A Naiv Ügyfél persze mire is…..
NorbArt 2009.01.05 17:49:29
Ugye megmondtam?

Én ezt pofázom erről a mocskos szarházi bandáról már mióta... Amíg fizetsz jó, amikor valami módosításod van vagy problémád már nem vagy jó. Szórakoznak az időmmel, mindenkiével. Szerintem külön frátercsoportot foglalkoztatnak a "kedves" ügyfelek átbaszására. Céljuk ha valami miatt lemondod a szolgáltatást azonnal elkezdenek szopatni, hogy nem győzöl belőle kikecmeregni. Engem 47.000 forintra vágtak meg.
Levelem az alábbi volt:
Kéréssel fordulok önökhöz miszerint az internet előfizetésem kikapcsolását szeretném kérni.
2005. 11.xx. kötött szerződés 2 éves hűségnyilatkozattal került aláírásra. Időközben (2006.novemberben) a lakás eladásra került így a továbbiakban nem tudnám igénybe venni szolgáltatásukat, a következő lakó pedig nem tart igényt az internet szolgáltatásra, semmiképpen sem szeretné átvenni. Bár a lakás eladásra került még sajnos megközelítőleg sem tudom hogy hol fogunk helyette másikat vásárolni ezért kérném méltányoságból az internet előfizetésem megszüntetését. Mindenképpen szükségem lesz internetre a következő lakásomban is, mivel addig is tökéletesen meg voltam elégedve szolgáltatásukkal bizonyára legközelebb is önöket fogom választani.

Amennyiben mégsem lenne lehetőség bármely okból kifolyólag az internet előfizetésem megszüntetésére, kérném ennek szüneteltetetését.

Persze adták a hülyét minden felszólítást a régi címre küldték, majd átadták behajtócégnek, Érdekes azok képesek voltak felfogni az új címemet.

KÉRDÉSEM: számtech üzletben dolgozom, mint ezt a magasságos T-nek is elmondtam, miért jó nekik hogy mindenkit lebeszélek a szarjancsi T szolgáltatásairól???
A Homár leveles ládája már most duzzad a karácsonyi fogyasztóvédelmi sztoriktól, és ez csak egyre súlyosabb lesz. L. is megpróbált ajándékot venni a fiának, és ha nem könyörgi ki a gyerek, hogy fölvehesse még szenteste előtt, ez is egy januári sztori lehetett volna. Széteső…..
A GB Európa Ingatlanról volt már poszt, akkor az építkezésről volt szó. Most egy már felépült ház lakója írt nekünk, aki a  Ciprus házban vásárolt lakást. A ház négy épületből áll, melyből kettőt már átadott a GB, kettőt pedig jövőre terveznek, az építkezés…..