Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Bálint Marianna

1 bejegyzést írt és 3 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A barabási rendőrök 2010. április 10-én négy személyt igazoltattak az ukrán – magyar határ közelében. A tiszakerecsenyi határ meglehetősen eldugott részén fémkeresőző személyekre a helyi lakosok figyeltek fel, akik határsértőknek nézték a gyanús idegeneket, így…..
Bálint Marianna 2010.04.28 08:34:01
@Lassányi Gábor:

Kedves Gábor!

Úgy gondolom, hogy az csak a jéghegy csúcsa, mindösszesen néhány személy integrálása jöhet szóba, akik már egyébként is megtalálták a múzeumokhoz, és régészekhez vezető utat. A további több ezer fémkeresős integrálása reménytelen feladat.

Továbbá nem hiszem, hogy a XXI. században a régészetnek ismételten vissza kellene térnie a kincskeresés korszakába, ami a XIX. század végén-XX. század első felében jellemezte a régészetet. A régészet ettől már sokkal többre hivatott.
Bálint Marianna 2010.05.12 16:24:03
Úgy gondolom, hogy talán az én helyzetem a legnehezebb az adott szituációban. Egyrészről felelősségre vonnak engem és a kollégáimat, hogy nehézkesen végezzük a dolgunkat, és nem domborodik ki mindig az elvégzett munkából az örökségvédelemért végzett tevékenységünk.
Másrészt, pedig ha tesszük a dolgunkat-a kulturális javak védelmét-akkor pedig névtelen hozzászólók sértegetésit kell ( köteles vagyok?) elviselnem. Behatóan foglalkozom a fémkeresőzésből adódó károkozással. Tudom én is, és természetesen tudják a hozzászólók is, hogy olyan témát kerülgetünk, amelyiknek a törvényi háttere egyesek szerint sok sebből vérzik. Módot és lehetőséget ad olyan kiskapukra, amelyeket lebukás esetén nyitogathatnak kedvük szerint, és úgy színezik a történetet, ahogyan az számukra a legkedvezőbb, és még a kívülálló szemével nézve a gonosz Örökségvédelmi Hivatallal szemben önmagukat oly színben tüntetik fel, mintha az általuk végzett fémkeresőzés csupán csak a régészeti leletek megmentését szolgálná, ezen keresztül pedig az örökségvédelem érdekeit szolgálná.
Önök szerint mennyire életszerű az, ha ( én is megtörtént esetet mesélek el) a rendőrség közúti ellenőrzés során, éjfélhez közeli időpontban a magyar-ukrán határ felé tartva ( talán véletlen) egy olyan személygépkocsit ellenőriz, amelynek a csomagtartójából több mint ötven darab, gondosan becsomagolt bronztárgy kerül elő. Az ellenőrzött személy elmondása szerint a nála lévő tárgyakat egy budapesti lomtalanítás során, egy kidobott konyhaszekrény fiókjában találta - minő véletlen - hét nappal ezelőtt, és mint becsületes jogkövető állampolgár éppen a múzeumba tartott leadni azokat. Feltett szándéka volt talán a reggeli nyitást az autóban dideregve kivárni. Amikor a megjelent postban arról írtam, hogy szükséges a jelenlegi jogszabályok szigorítása, akkor én elsősorban arra gondoltam, hogy a fent említett eset, és az ehhez hasonló esetek bizonyítási eljárása során, ne kényszerüljünk az örökségvédelem részéről, az ilyen „ tündérmesék” elfogadására, hanem az eljárás során kerüljön kimondásra, hogy Magyarországon földes, restaurálatlan régészeti leleteket jogszerűen senki nem birtokolhat. A tulajdonosnak kelljen hitelt érdemlően bizonyítani, hogy a tárgyak nem illegális kutatásból származnak. Szerintem, a fő ellentét a tudományos kutatást végző régészek és a fémkeresősök között abban rejlik, hogy a fémkeresősök által hobbinak tartott tevékenység, a jelenlegi jogszabályok keretei között egyáltalán nem tekinthető legálisnak. Az egy engedélyhez kötött, régészeti végzettséghez kötött tudományos kutatási módszer, amelyről illik dokumentációt készíteni. Önök szerint mennyire tekinthető általánosnak az a cselekedet, ha valaki egy kínai leves és egy füstölt hússal ízesített konzerv sólet kedvéért terepszínű ruhát ölt, majd a Googleearth-ről kiválaszt egy elpusztult faluhelyet, aztán megkér néhány hasonló gondolkodású természetbarát egyént, hogy kísérjék el, hogy azt meghitt baráti környezetben fogyaszthassa el? Visznek magukkal összecsukható gyalogsági ásót-talán a konzerv nyitáshoz- és fémkeresőt, hogy azokat egyáltalán nem használva az említett ásók tokjait megtöltsék mindenféle bronz lemezkékkel.
A sólet illatára, pedig a környéken heverő érmék magukat kiásva csatlakoznak az értéktelen tárgyakhoz. A rossz közbiztonság miatt pedig az összecsukható kerékpárokat el kell rejteni ágakkal a közeli erdősávban. Ki elől? Nem lett volna jobb, ha már ártatlan túrázók vagyunk, akkor a kétkerekűek is szem előtt vannak? Tartottunk valakitől vagy valamitől? Hiszen mi semmi rosszat nem tettünk, csak kiraktuk a tartótáskákat és azok megtöltötték magukat, amíg mi a fa alatt heverésztünk és gyönyörködtünk a Natura 2000 védett táj szépségeiben. Kár, hogy azok a csúnya határrendészek belerondítottak az idillbe. A természetkedvelő és védő elveinket elfeledve a konzerves dobozt bizony ott hagytuk a fa alatt. Elvégre mindenre nem gondolhatunk, amikor a rendőrök elmondása szerint összeszaladtunk a kínai leves és a sóletkonzerv tartózkodási helyéhez. Hogy amíg a rendőrök odaértek, sok minden lejátszódhatott, még akár az – ne vegyék vádaskodásnak- de a Kincskeresés alapfokon című könyvben leírtak szerint megszabadulhattunk a reánk terhelő bizonyítékként szolgáló tárgyaktól is. Az a néhány régészeti korú tárgy pedig hogyan maradhatott nálunk, illetve a legtapasztalatlanabb természetkedvelőnél, az már a pech kategóriájába sorolható.
Önök hogyan éreznék magukat az én helyemben, amikor ilyen és ehhez hasonló történetekkel kellene szembesülniük nap mint nap, és nyilvánvalóan ostobának hiszik Önöket? Mi is tudjuk és Önök is tudják, hogy fémkeresőt azzal a céllal vásárol valaki, hogy azzal fémet keressen. Addig amíg a közterületen, vagy magán kertekben a tulajdonos engedélyével összeszedik a söröskupakokat, a félliteres pálinkásüveg kupakját addig nincs is baj. De valahogyan mindig elkapja Önöket a hév, hogy tegyenek valamit az örökségvédelemért, és kiássanak olyan területről is régészeti leleteket, amelyek lelőhelynek minősülnek. Ne gondolják, hogy nem tudom, hogy ismerik azokat a kritériumokat, amelyeknek egy területnek meg kell felelnie ahhoz, hogy ott régészeti leletet találjunk? Miért nem keresőzik senki például a Fradi pálya zöld gyepén. Két okból. Valószínűleg a kezét – lábát eltörnék, és tudják, hogy ott semmi régészeti tárgyat nem találnának. Mindig csak a topográfiailag alkalmas területek esnek áldozatul az ásó kedvüknek. Hogy aztán onnan régészeti leletek kerülnek elő- ha akarnak, ha nem- az már csak a véletlen dolga. Persze a jó tippadókról se feledkezzünk meg! Mire adott tippet? Ha arra, hogy ott régészeti leletet találunk, akkor már is tilosban jártunk! Nem sántít ez a dolog valahol? A tippadónak nem kellett volna netalán az illetékes múzeumot értesíteni, hogy van egy ismeretlen lelőhely? Nekünk kell azt megkutatni és onnan régészeti leleteket kiemelni?
Persze lehet, vádolni a Hivatal munkatársait azzal, hogy nem a kincskeresők kívánságára azonnal ugraszt mindenkit leletmenteni. Vannak ennek is szakmai és formai okai.
Akkor kell valahol elkezdeni a régészeti munkát, amely jellegéből adódóan megsemmisíti a leletkontextust, ha annak technikai és tudományos dokumentálási feltételei megfelelnek az ideálishoz közelítő állapotnak. Az anyagi feltételekről nem is beszélve. Paradox módon előfordul olyan eset is, amikor ezeknek a feltételeknek a hiánya miatt éppen a régészek túlzott buzgóságától kell óvni a lelőhelyet.
Természetesen lehet szakmaiatlansággal vádolni engem, hogy amikor gyanúsnak találtam
egy formájában és anyagvastagságában gyanús érmét és megmostam és körömmel lekapargattam róla az ázott földet éppen annyira, hogy előtünjön az éremkép és az évszám. Sajnos megcsiszolni nem tudtam, mert nagy hirtelenségből kifolyólag a szombati ebédfőzés közbeni megzavarás miatt a redikülömben hordozható flexet nem tudtam elvinni magammal.
Pedig ilyen készüléket a hasonló esetekre mindig tartok magamnál. Hibáztam . Bocsánat érte. De érhet-e vád amiatt, hogy betartottam az Önök Etikai Kódexében leírtakat, hogy az érméket lehet mosogatni? Mások egy római szoborral is megteszik ugyanezt. Talán abban is fel kellett volna ismerni a régészeti leletet!
A lefoglalt leletek természetesen múzeumba kerültek.
Összegezve a dolgot, akkor tudnának a legtöbbet tenni az örökségvédelemért, ha nem folytatnák a régészeti lelőhelyek, vagy leendő lelőhelyek kutatgatását, hanem más ezernyi létező módon tennének a közös célunkért. A leletmentést bízzák szakemberre. Ha pedig egy területen, amelyre Önök csak természetesen véletlenül tévedtek, és látnak ott nyolc szorgoskodó fémkeresőst, ne azon keseregjenek, hogy már nem férnek hozzá a konchoz, hanem tegyenek az illetékes hatóságoknál bejelentést. Hogy ez nem túl szép dolog és vét a betyárbecsület ellen? Ha Önök tényleg tenni akarnak az örökségvédelemért akkor nem vállalnak velük semmilyen hallgatólagos cinkosságot.
Igazat adok azoknak, akik úgy vélik, hogy túlságosan egyoldalúra sikerült a cikk, valószínűleg ez szándékosan történt így, hiszen én csak az örökségvédelem szempontjait vizsgáltam, elnézést kérek érte. A postban írottakat azonban továbbra is fenntartom, és úgy gondolom, hogy a régészeti lelőhelyeknek az a legjobb, ha minél tovább őrzik eredeti összefüggéseiket.
Bálint Marianna 2010.05.14 18:10:22
Tisztelt Greman Úr!
Az Ön által felsorolt cselekedetekbe a „fémkereső= bűnöző” képletbe helyettesítse be a „ lelőhelybejelentő= törvénytisztelő” fogalmakat és már is nem lesz bajunk az Önhöz hasonló emberek tevékenységével. Területi illetékességi körömben négy olyan személyről van tudomásom, aki az Ön által felsorolt, az örökségvédelem céljait szolgáló tevékenységet folytat. Meg is becsüljük őket. A különbség annyi, hogy mindezt nem fémkeresővel a kezükben művelik. Van közöttük olyan, aki még véletlenül sem gondolt a detektor használatára, és van olyan is, aki miután megértette a régészet munkájának és módszertanának a lényegét, önként hagyott fel az illegális fémkeresőzéssel. Természetesen „önző módon” a megszerzett tapasztalatait igyekeztünk felhasználni, így látván a fémkereső műszer törvényes keretek között történő hasznosságát, személyesen írom elő a régiónkban a régészeti feltárások megkezdése előtt a megelőző műszeres leletfelderítést és a feltárás közbeni állandó kontrolt.
Minden múzeumunk rendelkezik fémkereső készülékkkel, amelyek hatékony kezelésére éppen az Önök oldaláról érkezett személy oktatja ki a technikusainkat. Ha netalán olyan jellegű munkát kell elvégezni, amelyre a múzeumi géppark és a jóval rutintalanabb technikusi gárda felkészültsége nem alkalmas, akkor a mai napig is igénybe vesszük a segítségét. Cserébe annyit kértünk tőle, hogy ne használjon fémkeresőt régész által felügyelt, és a megfelelő engedélyekkel rendelkező ásatásokat kivéve. Tudomásunk szerint így is cselekszik.
Önök hajlandóak lennének a fémkeresőjüket a szegre akasztani? Csak akkor használni, ha Önöket erre felkérik és máskor sohasem? Még akkor, sem ha a hivatalos felkérés évi négy- öt napot jelent? Mivel egy ilyen tevékenység nehezen megszerezhető bizalommal jár, így mi is ügyelünk arra, hogy a velünk együttműködők maximálisan a törvény szelleme szerint tevékenykedjenek. Higgyék el a magyar régészet örömmel hajlandó együttműködni a hasonló gondolkodású a közös örökségért tevékenykedő emberekkel. Viszont a Magyar Köztársaság érvényben lévő törvényeit és a régészet szakmaiságát be kell tartani! Jelenleg az Önök megnyilvánulásai alapján annyit tudok leszűrni, hogy szívesen beszolgáltatnak minden leletet dokumentálva, csak hagyják Önöket kedvük szerint keresőzni. Ha valóban együttműködni szeretnének a régészettel, akkor túl kell lépniük azon a felfogáson, hogy „ mentsünk meg minden szántás által veszélyeztetett leletet” teórián. Ha pedig Önök közül voltak olyan szerencsések, hogy közelebbi kapcsolatba kerültek a régészek munkájával, még oly módon is, hogy fémkeresővel segíthettek (lsd. Limes kutató program) vállalják fel azt, hogy megértvén a régészeti módszereket, annak szellemében és nem ellenében tevékenykednek.
Önökön a legnagyobb a felelősség, hiszen ha fémkeresővel a kezükben látogatnak a földekre, akkor tudatosan sértik a törvényt. Önök már szándékosan régészeti lelőhelyeket keresnek fel „ leletmentés” céljából és így már vastagon kimerítik a törvénytelenség fogalmát. Személy szerint én ezt árulásnak érzem a szakma és a régész kollégák iránt. Megszereznek egy bizalmat, amelyet aztán arra használnak fel, hogy saját kincskereső vágyaik kiélésére használják fel. Elgondolkodtak már azon, hogy egy rosszul sikerült „ kirándulás” végén az Önökkel kapcsolatban lévő régészeket is meghurcolhatják? Felvállalják Önök azt, hogy a régész szakmai jó hírét és netalán a régészeti feltárási engedélyhez való hozzájutását is veszélybe sodorják? Vagy az illegális leletmentés mindenekelőtt?
Ajánlanék én is néhány olyan lehetőséget, amelyik a fémkereső nélkül művelhető és az örökségvédelem érdekeit szolgálja, amelyért Önök is a maguk rosszul értelmezett módján, de felelősséget akarnak vállalni.
- Lakóhelyük környezetében „ fogadjanak örökbe” néhány lelőhelyet. Vezessenek naplót arról, hogy ha művelik, akkor éppen milyen növényi kultúrát vetettek bele. Ha netalán kurgán van rajta, akkor a tulajdonos nem szántja –e évről évre nagyobb mértékben a halom rovására a földjét? Hoz-e fel a szántás újabb viszonylag nagy méretű kerámiákat?
- Tájékoztassák az illetékes hatóságokat illegális földkitermelő helyek megnyitásáról.
- Gyűjtsenek adatokat a földet használó gazdáktól, hogy nem kerülnek-e elő a földjükön kerámiák a megmunkálás során.
- Próbáljanak utánajárni a szóbeszéd útján terjedő tárgytalálásoknak és jelentsék azokat az illetékes helyre.
- Értesítsék a hatóságokat az illegális fémkeresősök megjelenéséről. Ismerik ugye a szlogent „ Rablóból lesz a legjobb pandúr” Önök képesek felismerni azokat a jeleket amelyek fémkeresős társaság jelenlétéről árulkodnak. Jó- e az ha az Önök örökségét is más megyéből, esetleg más országból érkezett fémkeresősök fosztogatják?
- Kapcsolódjanak be az örökségvédelembe olyan módon, hogy hagyományőrző és Múzeum baráti köröket szerveznek.
- Cikkeket, kisebb tanulmányokat írnak helyi, netalán országos kiadványokba.
A fenti javaslatokat megfontolva próbáljunk együtt gondolkodni és tenni az örökség jól értelmezett védelméért…..fémkereső nélkül!