Regisztráció Blogot indítok
Adatok
wajzy

0 bejegyzést írt és 47 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Belsőség Megfőztem a BMW-t 2015.07.04 06:25:15
Naiv voltam. Amikor megvettem a BMW-t, persze alaposan átnéztük, mérlegeltünk, hogy mire lehet számítani. Az tisztán látszott, hogy a karosszéria törődést igényel, és az is biztos volt, hogy a fék és a futómű is megsínylette a hatévnyi állást. Mindenképpen biztató jelként…..
wajzy 2015.07.05 14:49:32
@DeezL: Igen, sokan csinálják ezt, de persze ehhez kellenek a megfelelő körülmények is. Eleve kell (legalább) egy garázs, hiszen ha nagy kínnal felélesztesz egy ilyen öreg vasat, nem akarod két év alatt elrohasztani. Aztán a donor autónak is kell hely, azt sem illik az utcán tartani, stb. Az egyszerűség meg eléggé relatív, és nem mindig lényeges szempont. Lehet egy alkatrész nagyon egyszerű, ha égen-földön nem találsz olyan szakit, aki még ismeri és rendelkezik a felújításhoz szükséges technológiával (már feltételezve, hogy az alkatrész felújítható, és nem kendácsolni akarsz, hanem az eredeti állapotot helyreállítani). Szóval nem annyira egyszerű, olcsó vagy kevés időt igénylő hobby ez, mint amilyennek elsőre kinéz. De amikor összeáll az öreg, és érzed, hogy 'na ilyennek kell ennek lennie', az klassz :)
Belsőség Szép autót keresünk! 2015.06.08 17:52:23
A folyóvizek élővilága után a Totalcar most a kultúra irányába evez: kivesszük a részünket a Múzeumok Éjszakája rendezvénysorozatból, és a Hungexpóval karöltve létrehozunk egy veterános/youngtimeres szekciót – hol másutt, mint a vásár területén, a passzázsban. A…..
  A luxustól könnyű megcsömörleni. Amikor napok óta olyan autók veszik körbe, amelyekből otthon egy is megállítaná az életet, eltelik az ember. Tudják, jó dolog a rántott csirkemell, de ha napokig csak azt eszik, valahogy már nem is olyan finom. Hogy egy kicsit csökkentsem a…..
Nagy Gergő Zoltánnal alig pár hónapja ismerkedtem csak meg, aztán úgy alakult, hogy pár hétre szinte összenőttünk. Ő lett ugyanis a Brutális Kémia sorozat szakértője és ez - kombinálva meglehetős kíváncsiságával - azt eredményezte, hogy meglehetősen maró, hangos és…..
Tények és elméletek, csak a miheztartás végett. Szándékosan ugrasztották ki a nyulat a bokorból? Beáldozták Ricciardo pontjait? Kapcsolódó cikkünk kommentposztja...
A suttogás határán egyensúlyozó lágy, alázatos hangon beszél hozzánk a tolmács, miközben Weiss Manfréd egykori birodalmába, a Csepel Művekbe hatolunk be. A régi vágású ipartelepen nagy vasdarabok között keresi útját a busz, rozsdás hullámlemezből épült csarnokok mellett…..
wajzy 2013.11.26 22:02:02
@Sayniqua: Nem, és nem is támogatom ezt a stílust. Ugyanakkor a cikk szerzője is gyakorolhatna némi önfegyelmet, és megpróbálhatná emberi hangon helyretenni a kommentelőt, vagy szakmai érvekkel alátámasztva megvédeni a véleményét, mielőtt erővel befogná a száját. Ezzel a módszerrel ugyanis az a baj, hogy a fürdővízzel lehúzta a gyereket is. Ha nem maradnak itt olyanok, akik benne élnek a sokunk számára csak távolról csodált, de kevéssé értett világban, akkor nem sok esélyünk marad arra, hogy több forrásból (azaz ne csak az egyes konkrét cégek marketingesei által megálmodott események alapján) tájékozódjunk, ismerjünk meg valamit.
Valahol érthető, hogy az ember egy gyönyörű ívű gyorshajtás sodró lendületét nem okvetlen akarja megtörni a szabályok követésével. Kapcsolódó cikkünk kommentposztja...
wajzy 2013.05.29 09:07:27
@Roltii: Amit írtál, hogy kevesebben férnek át miattam a zöldön, csak akkor igaz, ha nem a zöldre váltás pillanatában érek a lámpához, hanem valamikor a zöld intervallum közben. Ezt a gurulgatós dolgot viszont én is csak akkor és olyan helyen alkalmazom, ahol jól ismerem a lámpák beállítását, és pontosan tudom, hogy mekkora tempóval kell haladnom a zöldre váltás elcsípéséhez.
Amúgy a 15 km/h-s haladás nagyon extrém, azért ennyire lassan még én se haladok, nyugi :)
wajzy 2013.05.29 09:12:52
@metal: Részemről a piroson áthaladás büntetésével alapvetően semmi gond, de a sárga esetében engedjék meg nekem, hogy én döntsem el, képes vagyok-e előtte megállni, vagy sem.
Amúgy a piros lámpán áthaladás büntetésének módja sem mindegy. Ha jól emlékszem, talán Veszprémben volt egy olyan lámpa, ami nagyon gyorsan váltott sárgára, majd sárgáról pirosra. Egy hosszabb busz képtelen volt átjutni rajta a sárga ideje alatt, az automata kamera meg csak szállította a képeket a rendőrségnek...
wajzy 2013.05.29 09:27:07
@Roltii: Nem vagyok benne biztos, hogy a "piros lámpától való elidulás" módszerrel rövidebb időbe telik a kereszteződésen átjutás, mint az "egyenletes, mérsékelt sebességgel történő áthaladás" módszerével. De mint írtam, a 15 km/h nagyon extrém, jó lesz az a gyakorlatban 35-40-nek is. A többiek ezt is szánalmasan lassúnak fogják érzékelni. Részemről viszont ezt a vitát lezárom, mert az egész délelőttömet kommentek írásával töltöm lassan munka helyett, és mint tudjuk, "az idő a drága, nem a benzin" :)
TComment Égszakadás-földindulás 2013.04.23 05:48:10
Virítsd a lóvét és mindent megkapsz: rendes ülést, arcletépést és ha nem bírsz magaddal, koporsót is. Az élményautót azonban a másik pultnál adják. Kapcsolódó cikkünk kommentposztja...
A Totalcar Hátsóülés-rovata ismét egy kéretlen videóval jelentkezik. Természetesen ezúttal is az aktuális ebéd-utat jártuk meg oda-vissza két konkurens típussal. És nem lettünk okosabbak. Illetve igen, hamarosan olvashatják. ..
Úgy járt körbe a kulcsa a szerkesztőségben, mint egy jóféle rakéta egy züllött kerti partin. Felszabadultan, lelkendezve szállt ki belőle mindenki, nehezen engedve el a kormányt: ez aztán az igazi hot hatch, élményautó a javából, nem lehet vele nem betyárkodni, milyen jó, hogy…..
wajzy 2012.09.16 20:13:27
@Stump András: Köszönöm a segítséget, de sajnos az ő webshopjukban sem találtam a sajátomhoz valót :( Mindegy, majd próbálkozok máshol is.
A Lexus GS árpolitikája mar és horzsol, kérdés, hogy ez és a hibrid hajtáslánc elég lesz-e ahhoz, hogy végre beérje a prémium-triót és elnézzék hibáit? Kapcsolódó cikkünk kommentposztja..
wajzy 2012.06.13 08:39:16
@xm95: Nem is értem, miért nem gondolkodnak a gyárak eleve LPG-s hibrid rendszerek fejlesztésén. Nem hiszem, hogy technikailag nehezen lenne megoldható, és segítené a hibrid rendszer mielőbbi megtérülését.
TComment Ezt várom egy Auditól 2012.05.21 05:56:00
Úgy tűnhet, hogy csak a lámpái újak, de egy nagy frászt. Szenzációs új motorokkal jön az új A3. Kapcsolódó cikkünk kommentposztja..
  Jót nevettünk az Opel ötletén, amikor felkértek minket, hogy nem lenne-e kedvünk körrekordot beállítani a Hungaroringen. Naná, hogy lenne, hogyne, de mégis, mivel? Hah, ha nincs rekordod, csinálj egyet! Remek ötlet, menjünk körbe ezzel az autóval, a siker garantált. Mókának…..
Vagy az Ampera drága, vagy a benzin túl olcsó, nem tudom. De nem kizárt, hogy hamarosan röhöghet a markába, aki megveszi. Kapcsolódó cikkünk kommentposztja..
wajzy 2012.05.14 08:43:00
@Sz.Zoltán: Nem, általában úgy 100km-t. Elvileg mondjuk így is kijöhetne, hogy az út felét villannyal tegyem meg, de anyagilag így sem érné meg.
Ez a kocsi inkább az önkifejezés eszköze lehet azoknál, akiknek a pénz nem számít. Hollywoodban is Priusszal jár(t) sok színész, csak hogy mutassa, mennyire elkötelezett a zöld gondolkodás iránt, stb.
wajzy 2012.05.14 08:46:44
@Shadowbull: Nem kötekedésként, hanem műszaki érdeklődéstől vezérelve kérdem: tényleg annyival bonyolultabb a hajtáslánc, mint egy Prius-é? Mert nekem a cikk alapján 3 kuplungnyi különbség látszik.
wajzy 2012.05.14 08:50:43
@Plumper: Ha ad rá 8 év garit, akkor jó eséllyel a második tulajnál még nem fog bedögleni. A harmadikkal pedig szerinted melyik autógyár foglalkozik? Az új autókat nem nekik adják el. Szomorú, de már most is ez van, nem csak Opeléknél.
El se hiszem. El se. Most is remeg a térdem. Király Tomi tegnap a következő képeket küldte. Majdnem pont két évvel azután, hogy Dezső átlépte Magyarország határát, és Karesz udvarában, egy sóhajtással földre rogyott a egy trélerről. Szobor lesz vajon? Ez Dezső, ha valaki nem…..
...hanem ami 1:50 és 2:10 között a háttérben fordul. (videó: motorauthority.com) Mert az bizony az i8, amely piszok jól néz ki. Persze a tanulmányautóhoz képest megváltozott, nem is keveset, de BMW-nek lambó-gullwing hibridajtó még nem állt ilyen jól. Kérjük. ..
wajzy 2012.02.19 19:13:07
@Shadowbull: Nekem úgy fest, hogy dízel.
www.origo.hu/auto/20120213-a-villanyautot-is-jo-lesz-vezetni.html
"De az i8-as számunkra is egy új koncepciót valósít meg, egy olyan hibridét, amelyben nincs mechanikus kapcsolat a villanyhajtású első és a dízelhajtású hátsó tengely között."
1992-ben óriási tömeg kísérte figyelemmel, ahogy az első Astra felhajtott a Közlekedési Múzeum rámpáján Ez most nem after party, hanem before party lesz, kezdte múlt csütörtökön beszédét Kovács Tamás, az Opel Hungary ügyvezetője, és ebből a felütésből is jól látszik,…..
Ezt a levelet küldtem karácsony este fél tizenegykor a totalcaros levelezési listára. Következzék hát, röhögjenek rajtam önök is, velem együtt. Na mit gondoltok, meddig voltam a hígítóval, füsttel, festékekkel, kompresszorzajjal pokollá tett garázsban egy héten át minden…..
wajzy 2012.01.04 14:01:06
@dr.oid: Hát ez valami elképesztően nagy! :D
Amúgy Csik, az jutott eszembe, hogy az a gokart, amit (talán tavaly) a csemeték kaptak, összeállt már? Lehet, hogy írtál róla, de nekem kimaradt...
A célirányos gumiégetést azóta nem értem, amióta egyszer kipróbáltam. Két gumim bánta, ami pénzbe került, egy kevésbé gyakorlott majom is meg tudja csinálni, mert vezetési tudás nem kell hozzá, de utána két hétig szellőztetni kell az autót. Valószínűleg ezért nem is…..
wajzy 2012.01.03 19:29:39
@nawakusi: értjük a célzást, de ettől függetlenül sokkal rosszabb. A gumifüstölés nettó bunkóság, egy autó tönkretétele ész nélkül. Akinek ez örömet okoz, azzal valami baj van szerintem. A gymkhana alatt legalább azon lehet kínosan mosolyogni, hogy hányan mennyire nem érzik az autót.
Akadnak páran, akik sejteni vélik, mi is a Hyundai Veloster - a 2010-es évek Honda CRX-e. Hát persze, hogy nem. Ez valami egészen más, mindjárt meg is keressük, micsoda. ..
wajzy 2011.11.18 12:04:20
@kultúrpesszimista: Dehogy felejtettem el! Nagyon jól tudom, hogy nőtt a tömegük, de könyörgöm: kértem én tőlük, hogy növeljék az autók tömegét? Nyilván elsősorban az extrák és a törésteszteken való sikeres szereplés miatt nőtt a tömeg, de ezek közül engem egyik sem hat meg. Inkább ülök egy kis fogyasztású, fürge kocsiban, mint egy élhetetlen bunkerben, amibe erőművet kell építeni a mozgatásához, és nem lehet belőle kilátni.
Pedig – pláne ahhoz képest, mennyire semmi pénzbe került – amit megnéztem, egy meglepően jó autó volt. Meglepően. Egy apró lökés kellett volna csak, és megveszem. De hiszen semmi okom autókat nézegetni. Amióta megvan, Era most örvend a legjobb egészségnek. Ha valaki…..
wajzy 2011.10.13 12:56:01
@GGG77: Értem, de ez egyben elszomorító. Ha valaki vigyáz az autójára, megadja neki ami kell, a kora miatt a piacon nem adják meg a kocsi valódi árát. Ezért aztán én sem adom el, inkább megtartom veteránnak, ha addig össze nem töröm/el nem lopják, stb. Amit pedig venni lehet, az ebben az árkategóriában általában tényleg bontószökevény...
Belsőség A gyerekhalál nem vicc 2011.07.29 17:21:00
Kicsit talán kemény volt az ajánló, de menti a dolgot, hogy még sokkal durvább, amikor valaki a saját gyereke sírja előtt áll, úgy, hogy ő okozta a gyerek halálát.Mert mind a mai napig látni a városban gyerekülésben ülő, de abba nem bekötött csemetét, robogó autó hátsó…..
wajzy 2011.07.30 08:32:47
@es125: "az kereklámpásban ülők meg a masszívabb alváz miatt esetleg túlélhetik?"

Nem helyes feltevés. Tudom, mit beszélek, 18 évig volt ilyen autónk, volt közben két kisebb koccanásunk is. Az utolsó ütközésről csak annyit, hogy egyenesen haladtunk, néhány másodperce indultunk el, Apám még csak 2-esig tudott felkapcsolni. A másik autó akkor kezdett a kereszteződésben balra kanyarodni, amikor egyenesen mellé értünk. Új bombázta le a miénk bal elejét, mint ha vajba ment volna bele... A látszólag erős lemezek alatt szerkezetileg az az autó nagyon gyenge. Egyébként imádtuk azt a kocsit, de ütközésnél legfeljebb egy Trabanttal szemben jelentett védelmet.

"másik téma, de én szemüveget viselek. ha a légzsák az arcomba pukkan, olyankor mivan? szerintem tuti tarkóig megy a szemcsi :/"

Nem, nem fog. Amire a légzsák találkozik az arcoddal, már biztosan nem lesz rajtad a szemüveg. Akkora erejű ütközésnél, ami kinyitja a légzsákot, a szemüveg egy pillanat alatt lerepül rólad.