Regisztráció Blogot indítok
Adatok
biokelek

4 bejegyzést írt és 2 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Elkészült a második komposztkazán, amit építettünk, immár sikeresen. Működik. Viselkedését, hőtermelését és teljesítményét kimondottan erre a célra kifejlesztett számítógépes mérő rendszerrel folyamatosan figyeljük és vizsgáljuk. A közel 40-50°C fokos belső…..
biokelek 2014.01.27 18:09:47
@Martinicske: És ez így is van.
Égetéskor szén-dioxid keletkezik, komposztáláskor pedig humusz. Ez egy roppantul lényeges pontja a történetnek. Az, hogy komposztáláskor is keletkezik szén-dioxid, elég kis mennyiségben, annak az az oka, hogy a baktériumok lélegeznek, valamennyi szenet az élő humuszrendszer elfogyaszt. De a széntömeg java része a humusz szerkezetét felépítő szénláncokká alakul. A levegő magas szén-dioxid koncentrációja tehát biomassza és humusz formájában köthető le.

Lényeges, hogy a közhiedelemmel ellentétben, a komposztálási folyamat nem egy lassú égés. A fogalom ugyanis arra engedne következtetni, hogy a fa ugyanúgy szén-dioxiddá alakul. Pedig nem. A széntömeg nem elég, hanem humusszá alakul, ezért biológiai átalakulásnak jobb hívni. A bomlás sem teljesen jó szó a folyamatra, mert a humusz nem elemi részekből, hanem láncokból áll. Maga a folyamat már kevésbé ismert - a számomra.

Érdemesnek tartom az egységnyi mennyiségű fából égetéssel illetve komposztálással kinyerhető hő mennyiségének a meghatározását, hogy a két teljesen más energetikai hasznosítás folyamata közötti különbséget érzékelhessük.

Az általad említett hamu szántásba forgatásával is csínnyán kell bánni, ugyanis a hamu lúgos, felboríthatja a talaj pH értékét.

Amikor egy évszázadokkal ezelőtti ökoszisztémát emlegetünk, akkor jusson eszünkbe az is, hogy akkor még voltak fák. Lényeges tudni, hogy jó hatásfokkal az erdők, főképp az esőerdők képesek szén-dioxid megkötésre. Az ipari forradalom óta folyamatosan terjeszkedő ipari mezőgazdaság és bioüzemanyagtermelés helyigénye csaknem teljesen kipusztította az erdőket kerek e világon. A mai úgymond "szén-dioxid megkötő kapacitásunk" lényegesen kevesebb, mint azelőtt. Ezért sem lehetséges az égetés útját járni.

Korunk válságos helyzetére a paraszt kultúrában még fennmaradt ősi tudás és a technológia mértékletes együtt-használata jelenthet megoldást, szerintem. :)
Szeptemberben végül lejárt a fél évig hosszabbítható, Indonéziába szóló szocio-kultúrális vízumom. Hogy újat igénylehessek el kellett hagynom az országot, így kerültem Malájziába. 7-dikén este érkeztem az LCCT reptérre. Rahmat-hoz (Janó ismerőse), ezeddig nemismert…..
2010. május 5. Miután pár hétre való cuccomat kiválogattam, köztük a legfontosabbak mint iránytű, utikönyv, naptej, napszemcsi, ragtapasz, uno kártya, ruhanemű (tényleg kevés), pulcsi, bicska, és belegyömöszöltem egy 30 literes hátizsákba, ami nem túl nagy, egész éjszakámat…..
2010. március 20. Yogyakartából keleti irányba indultunk, hegyi szerpentinen keresztül, Wonosaritól délnek, motorral kb. 2 óra volt az út. Az óceánhoz közeldve már messziről érezni a sós víztömeg friss illatát. A kanyargós utakat a völgyekben hosszan elnyúló, gondosan…..
2010. március 12. Sikeresen, épségben megérkeztem, igaz jellemző módon farkas éhesen. Az utam nagyjából: Budapest-London (a wizzairt nem ajánlom senkinek sem a 15kg poggyász limit miatt. nekem majd dupla annyiba került az 5kg többlet súly miatt kirótt pótdíj, mint maga a jegy), majd…..