Adatok
zsocek
0 bejegyzést írt és 140 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Nyaralt már valaki repülőtéren? Nem??? Pedig nagyon praktikus: az ember átéli az utazás izgalmát és a repülőtér forgatagát anélkül, hogy azt követné a fárasztó és sokszor unalmas repülés. Most elmondom, hogyan lehet ilyenben része az embernek - igaz, akaratán kívül...
zsocek
2022.04.17 08:11:50
Báránypöri. Na ebben az infantilisen gagyogó, affektáló, óvodás szintű szóban benne van a blog szellemisége. Erőltetetten jópofizó, erősen irritáló, nagyképűsködő stílusban elmesélni, hogy mi sem természetesebb, mint a Qantasnál enni-inni, ha már arra járnak. Persze biztos rosszul értelmeztem.
A különleges (és ellentmondásos) országok sorában Kuba minden bizonnyal az élvonalban helyezkedik el. Hiszen egyrészt a karibi lazaság él róla a nyugati ember képzeletében, ugyanakkor nagyon komoly szegénység és elnyomás uralkodik az országban. Szilveszter írása ezt a kettősséget (és az ország nem…..
Arra a szakácsra mondják, akinek ösztönös érzéke van a telített jó ízekhez. Tanulta a szakmát, gyakorolta is jobb helyeken, de valójában születetten jó ízekkel főz. Kevés ilyen van, ahhoz képes, hogy mennyien főznek. Azok is lehetnek jók, nem mondom, hogy nem, de az ételeikből hiányzik az a…..
zsocek
2022.03.04 18:47:48
@VPierre: Köszönöm az intelligens választ, ettől függetlenül is továbbra sem szalasztom el az írásait, remélem egyszer New York Cityben, a Harlem szívében, a 115. str. és a Malcolm X Ave. sarkához közeli étkezdék is sorra kerülnek!
Ahogy 2018-ban, 2022-ben is hosszú sorbanállás várja a voksolókat, akik közül sokaknak kell száz kilométereket utazni...
A valódi, igényes alapokból dolgozó pékségek nyitása mindig ünnep, ugyanis ez nem olyan műfaj, amit divatból, félig-meddig lelkesen lehet művelni. Ide teljes elszántság kell, és a nagyon kevés alapanyagnak hála, pillanatokon belül ki is derül, hogy milyen a végeredmény. Liszt, víz, só, na meg idő és…..
Télen kiruccanni Hawaiira még akkor sem kis élmény, ha az ember ezt (az egyébként szintén nem pocsék időjárásáról ismert) Kaliforniából teszi, mint tették azt Susanék. Posztja nem csak néha egészen izgalmas kalandokról szól, de megismerkedhettek kicsit a sziget történelmével is...
zsocek
2022.01.08 17:51:27
@SzZoole: Látom, nem sajnáltad az időt és az energiát a kutatómunkára, szerintem házmesternek is beválnál. Csodálom, hogy ennek dacára összekevertél valamely családtagoddal, gondolom velük szoktál ilyen stílusban beszélni. De a szellemi keszonbetegség elkerülése érdekében ezzel tényleg be is fejezném a társalgást, további eredményes nyomozgatást, szép fehér és szőrös gluteus maximusára (seggére, hogy leereszkedjek a színvonaladra) büszke barátom.
zsocek
2022.01.08 17:51:29
@dikusz.: SzZoole szövegértési problémái miatt ezt nem érzékelte, viszont kárpótlásul néhány, végtelenül szánalmas szöveggel próbált riposztozni, amivel még nevetségesebb lett.
zsocek
2022.01.08 17:52:27
@Zsuzsi65: Nagyon vonzó és izgalmas ajánlat, majdhogynem visszautasíthatatlan, mint egy utazás Hawai mesés tájaira, de, mint - igaz, magyarul - írtam, az angol tudásomat már nem kívánom fejleszteni/javítani. De azért kedves vagy, megérdemelsz egy buja trópusi virágot a hajadba :-). Ájláv Present Perfect Continuous (óh, sikerült - másodjára - helyesen leírnom), anyway.
Egy messzemenőkig szubjektív lista, egy furcsa év végén, amikor erősen limitáltak voltak a lehetőségek természetesen, de azért a toplista mindegyik étterme bőven a nagyon-nagyon ajánlott kategóriába tartozik.
Legjobb karácsonyi gasztroajándék, akár gyerekeknek is!..
Egy évvel ezelőtt indult hódító útjára a Billog foodtruck a fővárosban, aminek híre azonnal heves szívdobogást váltott ki belőlem még úgy is, hogy semmit se tudtam a kínálatról. Hogy miért? Aki esetleg nem tudná, 2002 óta nyomatom a Billog zenekar basszusgitáros/énekes frontembereként, ami több…..
Levélírónknak lassan elege lesz a barátnője volt pasijából, akivel a csaj még mindig tartja a kapcsolatot, főleg érzelmi szinten. Amikor párjának elege lesz a hüppögésből meg a sehova se vezető nosztalgiából és szóvá teszi a dolgot, a csaj azt feleli, nyolc évet nem tud csak úgy…..
Mazel Tov
Nehéz bevallani, hogy szelíd ellenérzést táplálok a romkocsmák iránt. Ugyanakkor érteni vélem a kényszerből, pénzhiányból születő divatossá tett épületekhez, belső terekhez vonzódó mulatni vágyó ifjakat. Amíg arról van szó, hogy elfoglalunk egy helyet, amit a sajátunknak érzünk, és romos,…..
Nem könnyű feladat belökni egy résnyire nyitva lévő ajtót az éjszaka sötétjében és szembenézni azzal, ami bent fogadhat...Most Anikó tollából olvashatunk róla...
zsocek
2021.11.05 17:22:30
Modorosblog
Néhány pirinyó kérés feléd, Paraszt megrendelő, egy futár srácosztól!!
2021.11.03 17:21:16
Tisztelt Cím!
Akkor most kicsit szögezzünk le néhány alapszabályt.
A szarjaidra neked van szükséged, nem nekem
Tehát én állítom a szabályokat, nem te
Te alkalmazkodsz hozzám, nem én hozzád
Ezeket fejtsük is ki egy kicsit bővebben, mert ma megint felbasztad az agyam!..
A panamai Colón a régió egyik leginkább lepukkant városa, pedig nem kellene annak lennie. Csakhogy a helyiek immár két évtizede csatároznak a központi kormánnyal és ez finoman szólva sem tesz jót a helynek...
zsocek
2021.02.01 17:31:09
Vejem készített már párszor nekem ilyen ételt, és nagyon szerettem. Most belefutottam az egyik négybetűsben megfizethető áron nagyon szép báránygerincbe, vettem is azonnal 8 szeletnyit, ami a csodahüttőt gazdagította.
A fiamék bejelentkeztek vacsorára, gondoltam előveszem ezt a szép húst, mert…..
zsocek
2020.10.27 08:32:35
@Hasdrubal Barcas22: Amikor a tahóság jópofának véli magát, és rátör az ellenállhatatlan kommentelési vágy....
A hamburger egy igazi, úgynevezett komfort fúd! Nekem abszolút kedvencem, és képes lennék minden nap megenni egyet. Sokáig csak a mirelit húspogácsát és a mekis hambucit ismertük, azonban pár évvel ezelőtt betört a piacra a kézműves hamburgerek új nemzedéke! Ha lehet valamiért hálát adni, akkor…..
zsocek
2020.08.18 16:13:16
@CsaBeer: Tökéletes telitalálat az első mondat. Egy olyan műfajban, mint a gasztronómia, ahol a szubjektív ízlés a mérvadó, azt mondani egy ételről, hogy tökéletes (na pláne, ha saját maga csinálja), eléggé röhejes.
Nagy meglepetésre végül a Felcsútiak értek a dobogó harmadik fokára, ami által jogot szereztek az Európa Liga előválogatójára. A Puskás meccsein két vizsgának is szurkolhatunk. Egyrészt a csapatnak, ami játéktudásban bizonyíthat, a focit figyelő közösségek (és a sportág meggyőződéses ellendrukkerei)…..
New York az egyik kedvenc városom a világon! Akár több oldalt is tudnék róla írni, ám mivel már annyira sok információ, kép, élménybeszámoló van róla a neten, úgy döntöttem más oldalról kellene meg fognom a dolgot.
..
Nincsenek illúzióim: egy fénykép népszerűségének a titka a rajta látható emberen és a reprodukáltság számán múlik, nem azért volt a hetvenes években minden amerikai diákszobában ott Farrah Fawcett, mert olyan érdekesnek találták a fehér fogsor és a piros fürdőruha együttesét, hanem mert jaj, de jó…..
zsocek
2020.05.30 19:16:31
@Brendel Mátyás: Szívesen megvitatnám veled Barthes szubjektív fenomenológiáját, vagy Peirce jeltipologiáját, netán Gombrich észleléselméletét, ha fotóelméletről van szó, de neked láthatóan a magyar nyelv használatával is nehézségeid vannak (...ha lenne hozzáértésed... - ezt úgy mondják anyanyelveden: ha értenél hozzá), nem beszélve a szövegértésről (mire gondolhattál az "...érvek helyett fake (!) hozzáértés és tekintélyalapú érvelési hiba alatt???), szóval megkímélném magam a további eszmecserétől.
zsocek
2020.05.30 23:19:49
@math0: Annyira hájp, ahogy így random szpícselsz fék dolgokról, tök kúl vagy, nem kellene a tudásod fotográfiák esztétikai elemzésére fecsérelned, szerintem a bulvártrágyában menő blogger, vagy akár influenszer is lehetnél, netán egy kertévében reality show sztár. Anyway to tell the true I don't give a damn what do you think about me or whatever so please do me a favour and fade away (if you get the picture what I'm talking about). By the way, mondatot nagy betűvel kezdünk, és a végére írásjelet teszünk - nem fontos, csak az anyanyelved birtoklási szintjét jelzi, hogy ez új neked. That's all, kezdődik a technoparty a bulinegyedben, koncentrálj innentől arra.
zsocek
2020.05.31 00:39:10
@math0: Kezdesz személyeskedni és trágárkodni, viccesen keverve a bölcsődei dajkáktól ellesett kifejezéssel (figyi), amivel még röhejesebbé válsz, bár a filozófiából revjúvolt cikkekkel nyilván elkápráztatod a plázacicákat. Láthatóan az angol nyelvvel is vannak nehézségeid, ami nem baj, csak akkora ostobaságot ne írj, hogy egy tagadásban a "do" nem kell, gondolom fogalmad sincs a kifejezés jelentéséről (le sem szarom - hogy segítsek, és ne kelljen ilyen későn a szomszédot zargatni egy angol szótárért). Backwater redneck - hogy még egy, rád illő kifejezéssel nehezítsem az éjszakád, szóval vedd magadhoz nyugodtan a félédes vörösboros kaólád, pihenj el a következő filozófiából revjúvolt (????) cikked előtt, és örülj, hogy 4 elemimmel (gondolom az általános iskola alsó tagozatára gondoltál, csak nem sikerült megfogalmazni) ennyire leiskoláztalak. Képzeld, ha elvégzem az általános iskolát, hol lennél. És ne izzadj nagyon, eddig röhögtem rajtad, mostantól untatsz, szóval lábszagú parád riposztjaid érdeklődési körömön kívülre kerültek. Fókuszálj a filozófiából reviewolt újságokban megálmodott cikkeidre.
Vannak az életben kevésbé, közepesen, illetve botrányosan szar időzítések. Nem tudom melyik kategóriába sorolható eme prominens műsornak a harmadik évadát éppen akkor bemutatni, amikor munkahelyek ezrei sorolnak nap mint nap a gazdasági vágóhíd bejárata előtt kígyózó sor végére, és a világon az…..
zsocek
2020.04.22 13:07:18
@kekecke: Engem az is érdekelne, milyenek lehetnek azok a pasik, akik ezekre az erősen lejárt szavatosságú lényekre költik a milliókat.
Egy kis extra reggeli az egész napot feldobja, az elkészítéséhez viszont semmi extra nem kell. :)
Elkészítési idő: kb. 15 perc
Hozzávalók (2 személyre):
100 g füstölt lazac szelet
bagett
teavaj, vagy sajtkrém
8-10 db fürjtojás
1 teáskanál 20%-os ecet (vagy kicsit több…..
Teljesen lehetetlen helyen elbújva, magyar nyelvtudás nélkül, de orosz a javából!
Csatlakozz a Világevő Facebook-oldalhoz, ha elsőként szeretnél ilyesmikről értesülni!..
zsocek
2020.02.29 14:21:55
@MAXVAL bircaman közíró: Köszönjük ezt a közérdeklődésre számot tartó infót, nem kevésbé a KGB-vel kapcsolatos, nyilván viccesnek szánt, de meglehetősen tahóra sikeredett megjegyzést.
A fésűkagyló vagy Szent Jakab kagyló ritkán beszerezhető nálunk, de ha meglátjuk, érdemes venni belőle, mert különleges az íze. Maga a kagyló fehér héja is csodás szépség, de nálunk ritkán kapható héjában, a híres cakkos szélű Shell-kagylóban. A fésűkagyló belseje nem is hasonlít az átlagos…..
Akárhová is érkezik meg az ember új életet kezdeni, az első hetekben szinte biztosan elfogja az „úristen, mibe keveredtem” érzése. Nem volt ezzel másként Viktor sem, pedig biztos állásba ment New Yorkba, igaz, az első hetekben a család nélkül. (Történetének első, magyarországi részét itt olvashatja…..
A receptből a bab kimaradt, mert eredetileg csak síma tokányt terveztem, így ez chilli con carne lett bab nélkül - ahogy délen, Texasban készítik. Északabbra a szegényebb családok tettek bele babot is, arrafelé drága volt a hús. Én kihagyom a - jó magyar módra, nomeg délnyugat USA módra - csilibe…..
Véget ért az #autómentesaugusztus nevű kezdeményezés. A látszólag teljesen eredménytelen kezdeményezést sokkoló gyűjteménnyel zárjuk. A képeket elnézve nehéz lenne azt mondani, hogy Budapest olyan hely, ahol egyformán kellemes és biztonságos a közlekedés bármilyen járművel, vagy akár gyalog. Mindent…..
zsocek
2019.09.05 17:16:15
@Hujber Tünde: Kommunizmus sohasem volt, szocializmus volt. Ha terminus technicusokat használunk, használjuk pontosan. Egyébként teljesen igaz, a tahók tahók a szocializmusban is, a kapitalizmusban is. Részemről a söröskupakkal való megbüntetést preferálom, másból nem értenek.
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz