Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Liberté, Egalité, Fraternité!

2 bejegyzést írt és 34 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Liberté, Egalité, Fraternité! 2009.10.08 22:24:36
A So You Think You Can Dance (Táncolj, ha tudsz) című táncos reality-vetélkedő tegnapi adásában az egyik versenyző annyira megörült a továbbjutásának, hogy szó szerint a padlóra vetette magát örömében, és fetrengett egy sort - csak azt felejtette el, hogy nincs rajta bugyi, így…..
Liberté, Egalité, Fraternité! 2009.10.01 23:38:55
Kávé helyett jó lesz ebéd után is, hátha valaki reggel elmulasztotta. Szeptember elsejének reggelén Nyisztor Ferenc, Nyírmihálydi polgármestere tiszteletét tette a TV2 Mokka c. műsorában, a már régóta folyó üggyel, a nyírmihálydi ál-értelmi fogyatékosságos esetekkel…..
Liberté, Egalité, Fraternité! 2009.09.03 22:09:53
@Rékuc: Aki másnak vermet ás, maga esik bele.
A sorozatgyilkosságokhoz kapcsolódó hír, hogy elhagyhatták a börtönt azok a fiatalok, akiket több emberen elkövetett emberölés kísérletével gyanúsítottak. Kiderült, azon bűncselekményt, amelynek végrehajtásával őket gyanúsították, azt is a most elfogott debreceni banda…..
Liberté, Egalité, Fraternité! 2009.08.26 20:34:59
vándorcigány – zónijósnormának megfelelő modoros & műűvészi-publicisztikai eufémiával: A Szél gyermekei [L’ Enfance violée] Francia szinonimjei : tsigane,gitan, manouche [ vö. a manus a magyar szlengben, ahová a tolvajnyelvből került] , roms,  yeniches . A…..
Liberté, Egalité, Fraternité! 2009.07.20 07:02:10
@magyar-magyar szótár: a zámolyi romáknak nem a szél vitte le a tetetét, hanem az önkormányzat bontatta le a házukat. Ezért a bíróság kártérítést ítélt meg nekik - igaz, már csak 3 év múlva, amikor az illetők már Strasbourgban voltak, oda kellett nekik postázni a pénzt. A polgármesteri hivatal költségvetéséből.
Liberálisok vagyunk, a szabadság hívei: a gondolat, a szó, a tett szabadságát valljuk. Nem gondoljuk azonban, hogy a szabadság mindenkit mindenre, sőt, akármire feljogosít. Arra bizonyosan nem jogosítanak fel a liberális elvek, hogy az egyik ember szabadsága másvalakit…..
Vagy a magyar liberális gondolat képviseletének már csak egy új szervezet, egy új liberális párt adhat csak esélyt? Ez a kérdés foglalkoztat sokunkat egyre erősebben. Amikor az európai parlamenti választást követő napokban megfogalmaztuk, majd közzétettük a szabadságról és…..
Liberté, Egalité, Fraternité! 2009.07.02 08:26:14
@gatakacs: Igen, van más választás. Akik nem az SZDSZ döntéseit képviselik a parlamentben, azokat például ki lehet zárni a pártból. És a következő választásra is az SZDSZ állít jelölteket, nem a frakció. Ezek hatásos üzenetek volnának.
Liberté, Egalité, Fraternité! 2009.07.07 09:42:12
A Vona család meghívója Gabi Bár Micvójára: A JP egyik törzskommentelője így emlékszik vissza a speciális napra: “Emlékszem, fülledt, forró nyári nap volt. Ékev szombatja. Én vittem reggel a kakós kalácsot Weisz nénitől a sülba. B. Gyuri bácsi, akire Gabi szinte…..
Liberté, Egalité, Fraternité! 2009.07.06 17:42:15
 Az SZDSZ néhány vezetője előzetes moderáláshoz kötött blogot indított a fentihez hasonló címen. Ebben a blogban ugyanahhoz az indító szöveghez lehet hozzászólni - de előzetes moderálás nélkül.Ez egy kísérlet. Élő vitát szerintem nem lehet úgy folytatni, hogy…..
A 2006-os választások idején még csak e-mail-ben vitatkoztam néhány jobbos barátommal a politikáról. Akkor írtam egyiküknek viccből, de félig-meddig komoly indíttatásból: "Előre a 2010-es SZDSZ-MDF kormányért!" Akkori alapgondolatom az volt, hogy a két rendszerváltó…..
Olvasóilevél-írók visszatérő panasza, hogy a magyarok szinte beteges módon ostorozzák magukat, nem büszkék az eredményeikre, és a legszebb, árvalányhajjal szegélyezett utunkon is csak a kátyúkra figyelünk. Nem mentség, de úgy tűnik kevésbé nagy múltú, és nyilván…..
Liberté, Egalité, Fraternité! 2009.05.08 21:54:13
"-Ez egy könyv?-Nem, ez a plafon." (példapárbeszéd egy életcentrikus orosz nyelvkönyvben) Kedves honfitársaim! Roma barátaim! Szomorú vagyok, szomorú, mint a farkatlan füles a szivárvány tövében. Lógathatnám kamillába csepegő orrom, de az áruló írástudók nyomába lépnék,…..
Liberté, Egalité, Fraternité! 2009.02.14 18:59:48
@Csak egy vélemény: Lószart, mama.
Liberté, Egalité, Fraternité! 2009.02.14 19:01:14
@sick_society: Los Angelesben tízszer akkora a bűnözés, mint Magyarországon, ahol évek óta egyre kevesebb az erőszakos bűncselekmény.
Proszektúra Rablások faji alapon. 2009.01.30 21:53:00
"Mi, rendőrök teszünk azért, hogy kivegyük a részünket a fiatalok neveléséből” – állítja Pásztor Albert, a nagy tudású, nagy tapasztalatú, előítéletektől mentes miskolci rendőrkapitány.Mindeközben azért - amúgy kurucinfosan –  nevén nevezi a…..
Liberté, Egalité, Fraternité! 2009.01.31 20:05:09
@Tapmancs: És rendszeresen megnyeri a pereket.
Az úgynevezett baloldali sajtó reprezentatív képviselőjeként, a Népszabadság mai számában a Fideszes Bácskai János választási sikerét, ahogy az illik, vezető helyen adta tudtul, ám sajátos körítésben.A címlapon kezdődő tudósítás a lap harmadik oldalának jó egynegyedét…..
Liberté, Egalité, Fraternité! 2009.01.30 17:33:21
A VDSZSZ december 14-én éjfél óta sztrájkolt, folytatva a 2008. február 1-én megkezdett, és már többször felfüggesztett akcióját. Most közvetlenül Karácsony előtt érkezett a jó hír, ismét felfüggesztették a december 14-én elkezdett sztrájkjukat. Merem remélni, nem azért,…..
Halálbüntetés, kegyes halál, egyneműek házassága, abortusz, olimpia.Mi a közös mindezekben?Hogy alkalmanként a politikusok a nép hülyítésére szokták felhasználni őket. Többnyire sikerrel. Erre a célra kiválóan alkalmasak. A nép ugyanis mindig lelkesen bekapja ezeket a…..
Havasiné Orbán Mária a hivatalos szocialista indokolás szerint – egyelőre legalább is úgy tűnik - több okból sem lehet a Legfelsőbb Bíróság elnöke.Először is, nem tud angolul. Az e körülményt szóvá tevőket az cseppet sem zavarja, hogy az egész szocialista frakcióból…..
Liberté, Egalité, Fraternité! 2008.12.18 22:35:34
Mozgalmasan telt el ez a hét is. Tegnap egy rockfesztiválon voltam Monorierdőn, ma meg bútort néztünk a párommal. Találtunk is néhányat, de egyik sem felelt meg nekünk. Azért van abban valami hátborzongató, hogy az elmúlt rendszer igénytelen izlését akarják a multik visszahozni…..
Liberté, Egalité, Fraternité! 2008.07.20 21:14:08
Lenyűgöző - bár néha szégyellni valóan romantikus dolog - olvasni egy 19. századi verset vagy regényt. De azért néha el-el kell olvasni A 19. század költőit is. ..
Legfőbb hiba éppen a szenvedélyesség volt. Olyannyira fontos volt nekem minden, amihez hozzászóltam, olyannyira fontos volt minden hozzászólás, amit leírtam, és olyannyira fontos volt, hogy a sok más vélemény mellett az én véleményem is megjelenjen, hogy ebbéli igyekezetemben néha…..