Regisztráció Blogot indítok
Adatok
megadeth1

0 bejegyzést írt és 326 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Coming outtal kezdjük: soha nem néztem a Polipot, és a Rocca parancsnokot sem, utóbbit még úgy ahogy érthetően is, de hogy az előbbit hogy a picsába hagytam ki, miközben a maffiás mozifilmeket meg a mai napig imádom, nem tudom. Ahogy azt sem, miért nem nézem sem a Gomorrah, sem a Suburra című…..
Azt hiszem, van valami sorsszerűség abban, hogy ráakadtam erre a könyvre. Céltalan bolyongásom egy budapesti bevásárlóközpontban általában mindig azzal végződik, hogy egy-két könyvvel gazdagabban térek haza. Most sem volt másképp, életem párja nem csak vállalta az egész napozást a gyerekeinkkel, de…..
  Hülye cím, mi? Nem az én érdemem, illetve csak részben, hiszen a Bogaras szülők néven tegnap este elindított, új, TV2-s sorozat eredetileg a Lice Mother, azaz Tetű Mami címre hallgatott, még amikor a hollandok megalkották, merthogy egy külföldi sorozat magyarításáról van szó. A licenszet…..
Kilenc évad után lelép Andrew Lincoln, azaz az abszolút főszereplő Rick Grimes a Walking Deadből, jelentette be teljesen biztosként tálalva az információt a Collider - de persze azért benne lehet a pakliban, hogy valójában még meg lehet győzni a színészt egy magasabb gázsival. De ha Lincoln tényleg…..
Nem vall ránk, de az utóbbi időben ráálltunk arra, hogy csak pár nappal az utazásunk tervezett időpontja előtt választunk úti célt. Nem lustaságból, hanem az időjárás kiszámíthatatlansága miatt, mert sokszor fürödtünk már be a napokon át tartó esőzés, havazás miatt, amikor aktív kinti programot…..
Mixie Kutyusok az állatorvosnál 2018.02.07 12:20:13
Orvoshoz senki sem szeret járni. Nincs ez másképp az állatokkal sem, akik tudják, hogy az állatorvos nem éppen móka és kacagás. A kutyusok már útközben megérzik, hogy ahova éppen visszük őket, az maga lesz a rémálom. Most összegyűjtöttük a legaranyosabb képeket kedvenceinkről, amik jól elkapják a…..
- Rabbi! Szabad-e a Talmud olvasása közben dohányozni? - Nem, nem szabad! - És rabbi, ha már rágyújtottam, azért elővehetem a Talmudot tanulmányozni? - Természetesen, a Talmudot mindig szabad tanulmányozni!..
Mégis lesz szenteste Reszkessetek, betörők! A TV2  mostanáig várt a szenzációs bejelentéssel, miszerint december 24-én 21:15-től, 25-én este pedig 20:35-től láthatják a Reszkessetek, betörők! filmeket a csatorna nézői. (Ahogy év elején megírtuk, a TV2 legalább egy évre megszerezte a Reszkessetek…..
Ezreket spórolhatsz, ha ahelyett, hogy fürdőszoba szőnyegre költenél, inkább magad csinálod azt meg otthon. Minden háztartásban vannak már agyonhasznált, érdes, esetleg szakadt törülközők. A helyett, hogy a nagytakarításkor megszabadulnánk tőlük, szuper fürdőszobai szőnyeget lehet belőlük…..
A pesterzsébeti albérleti szoba ahol a 9 éves Sanyikát ( becenevén Benumát) ápolja az édesanyja, inkább hasonlít egy intenzívterápiás kórházi teremre, mint egy gyerekszobára.  A jelenleg vegetáló  fiúról már régen kimondták az orvosok, hogy „ el akar menni az angyalokhoz”,  de az élni akarás ezt…..
megadeth1 2017.10.09 14:46:45
@vitaj: Minden tiszteletem az Öné, de abban nem értünk egyet, hogy hallgasson, akinek nincs beteg gyereke. A hallgatással csak megerősítjük a téves elképzelést. Ha csak a cikk szövegét nézzük, ez az anyuka azt mondja, hogy a beteg gyereke az élete és az egészséges lánya az ő támasza (pedig ugye fordítva kéne lennie), a lánya anyagi kárára tartja életben a menthetetlent és még tetézi, hogy ez az ő, az anya döntése. Szerintem ezért utasítják el az alapítványok, mert ez az átlagember számára így nem elfogadható. Gondolom, hogy ez nem így van, de akkor át kell fogalmazni, mert ebből az sül ki, hogy csak a beteg gyereke számít neki, mert az ápolásával igazolja a saját létezését.
Saját csőlátását próbálja ráerőltetni a magyarokra az Orbán-kormány. Ha igaza lenne a kormányzati propagandának, akkor Soros Györgynek nagyobb befolyása lenne a világ eseményeire, mint Donald Trumpnak, Vlagyimir Putyinnak és Ferenc pápának együttesen. Lassan a pavlovi reflex automatikusságával…..
Balesetet szenvedett egy, az RTL Klub számára készülő, új sorozat forgatásán Nagy Ervin, a Katona József Színház és a csatorna Válótársak című sorozatának színésze még a múlt pénteken - tudta meg a Blikk. Hozzáteszik: a színész egyébként is hajlamos maga csinálni a rázósabb jeleneteit, a Kincsem…..
megadeth1 2017.09.05 13:01:40
10 nappal az államalapítás ünnepét követően szükségesnek tűnik számot vetni, átgondolni a kimondott szavak eredeti célját és valós hatását...
megadeth1 2017.08.30 21:47:52
@eloi: Sok helyen láttam a hozzászólását és eddig bírtam szó nélkül. Egyértelmű, hogy halvány gőze sincs, hogyan működik ez a gyakorlatban. Szó sincs a létszám feletti embriók elpusztításáról az orvos kénye-kedve szerint, nem tudom, ezt honnan veszi. Vérlázító és jellemzően szentfazék hozzáállás, amikor kinyilatkoztatunk a bárányoknak (inkább birkáknak), olyanról, amiről kevés fogalmunk van, nekik meg még annyi se. Persze, az egyház a minél ostobább és megvezethetőbb híveket preferálja, nyilván.
A gyógyszeres stimuláció csak nem engedi elsorvadni azokat a fejlődésnek induló petesejteket, amiket a szervezet magától elpusztítana, meghagyva a leginkább életképes egyet-kettőt. Az apukától vett spermiumokat sokkal alaposabb ellenőrzésnek vetik alá, mint ami természetes módon történik, főleg ICSI-nél ( majd guglizza ki, mi az). A lehető legtáplálóbb oldatban tartják az osztódásnak induló sejteket, de nyilván nem lesz mind életképes. 2-nél több embriót nem ültetnek vissza, csak nagyon indokolt esetben, épp azért, h ne kelljen redukálni később. A fennmaradókról nyilatkozik a pár: lefagyasztják későbbre ( tudja, vannak, akik testileg, anyagilag nem engedhetnek meg maguknak akárhány stimulációt), olyan párnak adományozzák, ahol nem tudnak saját embriót létrehozni, vagy megsemmisítik. Utóbbit szinte senki nem választja. 10 évig őrzik a fagyasztottakat, ha nem használják el őket, akkor újra nyilatkozni kell, anélkül senki nem nyúlhat hozzájuk, még akkor se, ha letelt a 10 év és pl. a tárolás sincs kifizetve. NEM AZ ORVOS DÖNTI EL. És, jellemzően kisebb lesz a veszteség, mint ami természetes módon előfordulna, sőt, az embrió elpusztítása nélkül szűrni lehet bizonyos, élettel nem összeegyeztethető örökletes betegségekre, ez szintén szigorúan szabályozott (most kap infarktust, igaz?).
De ami a legjobban felháborít és senkinek nem jut eszébe, az a sok-sok nő, aki önmaga egészséges, de a meddő partnere miatt vállalja a kezelést, hogy apává lehessen a párja és közös gyerekeik legyenek. Mert ugye, jóban-rosszban, blabla. Ők is bűnösök mind? Vagy csináltatnának gyereket valakivel? Püspök úrral esetleg? Az megfelelne az egyháznak? Vagy végleg visszarepültünk a középkorba, ahol kizárólag az asszony lehet a meddő? Ahelyett, hogy hálát rebegnének az önfeláldozásukért. Szent István óta rühellem a katolikus egyházat, ez most sem változik meg.
Bárcsak ne kellene ilyen történetekről írnom! Bárcsak ne lenne szükség rá! De sajnos olyan világot élünk, egyre inkább, ahol az élet fittyet hány tapasztalatra, a megélt évekre, és arcon köpve magát fordít ki sorsokat. Ezúttal Adrienn történetét szeretném megosztani, akinek túl hamar kellett…..
Hétvégén nagyot ment az MTVA egyik riportere, aki a Bajai Halászléfőző fesztiválról kissé furcsán, galuskásan beszélve jelentkezett be, és le is keverték menten, mert hát égő volt kissé nézni a vergődést (a riportalanyok meg trollkodtak is egy sort a legendás népszopás-baki felemlegetésével…..
Az emberi lét nem egyszerű, de kemény munkával, szorgalommal, és persze nagy rakás szerencsével elérhetjük céljainkat. Ez az alapeset. Azonban olykor előfordulhatnak olyan tényezők, amelyek gyermekkorban nagyban hátráltathatják a fejlődést, megkeserítik a mindennapokat, és egészen más utakra vihetik…..
A Bors szellőztette meg iparági forrásokra és Istenes Bence új vlogjára alapozva, hogy az idei X-Faktort már nem a most éppen a Hagyjál főzni! című gasztroműsorban látható műsorvezetőre bízzák majd. Az ok prózai: Istenes és családja (Csobot Adél és kisfiuk) kiköltözött Kölnbe, ahol az…..
Amikor elkezdtem írni a blogot, nagyon féltem tőle, hogy nehéz lesz témát találni, de "szerencsére" ebben a beteg világban tálcán kínálják magukat a hülyeségek, sokat még csak kommentelni sem kell. Nem erről akartam ma írni, de mivel friss hír, az elsők közt szeretnék hiénáskodni. Most egy…..
Kökény-Szalai Vivien tavaly április 1-i, kurvára nem vicces dúlásának egyik áldozata az a Dudás Ádám volt, aki 19 év után, közös megegyezéssel távozott a TV2-től. Szerkesztő-riporter volt a TV2 szinte összes hírműsorában, 2004 óta Tényekben dolgozott, a hírműsor egyik arca, műsorvezetője volt. Aztán…..
megadeth1 2017.03.20 17:42:51
@lobellone: Tökéletesen egyetértek! Az ember sírni tudna, milyen hangsúlyozási és beszédhibák ömlenek mindenhonnan ( az idegen szavak rossz kiejtéséről nem is beszélve) Még a neón volt egy ütődött hírolvasó, akinek egy mondat volt az egész hírblokk. A frissen átfazonírozott Petőfin meg Alisa Kéjztől szólt a Szongz inö minór. Ezt még én is tudom, hogy A moll...
Dudás meg úgy beszélt reggelente, mint akinek átázott a pelusa.
Néhány kritikus hülyét kapott tőle, a kommentelők nem szeretik, de ez nem azt jelenti, hogy nem nézték volna: A mi kis falunk olyan nézettséggel indult, amilyet elég rég láttunk hétköznap a magyar tévében. A 18-49-es, kereskedelmi korcsoportnak nevezett réteg 33,8 százaléka ugyanis az RTL szlovák…..
Az addig rendben van, hogy Carol diós-mogyorós-dinnyés sütit süt majd és biciklivel viszi el őket Ricknek, aki a tornácon várja, lámpafény mellett, de minek a dinamit? És ki önötte betonba a zombit? Kommentekben várjuk a megoldásokat. Nagyon. A hetedik évad február 12-én folytatódik...
Nem először melegeznek le, nem is utoljára, ahogy a kommentelőket ismerem, de az kétségtelen, hogy most jött a legváratlanabb helyről. Nem mintha magamra venném, nem erről van szó, csak ennyire nyíltan, a tévében még soha nem mondták. Hiába mondja a FEM3 egyik műsorvezetője, Várkonyi Andrea, hogy a…..
A boltokban annyi féle Túró Rudi hasonmás kapható, hogy kíváncsiak lettünk: tényleg a Pöttyös-e a legfinomabb és mennyire gagyik az olcsó Rudik. Érdemes-e a drágábbat venni? Ezért megvásároltuk a környéken kapható összes fajta túró készítményt és nekiláttunk kóstolni. Tesztalanyok: 2 felnőtt és 3…..