Regisztráció Blogot indítok
Adatok
peppery

5 bejegyzést írt és 0 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
  Viszonylag új kollégaként néha vannak olyan helyzetek, amik teljesen meglepnek… A legutóbbi szintén a szolnoki üzlet nyitásánál esett meg. Amikor az Oázishoz jöttem, én egy meglévő pozíciót vettem át, tehát megvoltak bizonyos kialakult rendek és szokások. Amit nem…..
 Új üzlet nyitásánál az árufeltöltés egy felelősségteljes feladat. Ha rossz lesz az áru összetétele, a vásárlónak hiányérzete lehet. Nekem a most nyílt szolnoki üzlet volt az első ilyen jellegű feladatom, de már ebből is sokat tanultam.  3 kollégámmal csak…..
Kedvenc marketinges kolleginánk összehívott egy kis agymozgató, fantáziabeindító workshopot a pasaréti Oázisba. Célja volt, hogy minél több ötlettel, és tanáccsal segítsük egymást, hogy minél jobban tudjunk dolgozni, dekorálni. Először egy kis elmélettel indítottuk be az…..
Ha új termék beszerzéséről van szó, akkor az mindig érdekes. Azt tudjuk, hogy látatlanban nem szabad rendelni semmit, még egy kerámia növénytartót se, mert sose azt kapjuk, amit várunk.     Az izgalmakat csak növeli, ha a termék nem Európából érkezik, hanem a távol…..
Nos, akkor tollát veszi(k) a mindenfélét beszerző vezető(k).Friss hús került ugyanis a piacra januártól. Elődöm, akinek helyét igyekszem minél kisebb zökkenőkkel átvenni, már a pelenkák és a cumisüvegek készleten tartásával tölti mindennapjait, és nem a raktáros kocsikat…..