Regisztráció Blogot indítok
Adatok
HanSolo

0 bejegyzést írt és 86 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Szerdán, ahogy a cc is beszámolt róla, Bródy János azt írta a Facebookon, hogy bár a köztévé teljes terjedelmében levetítette Koncz Zsuzsa emlékkoncertjét, egy dalt valahogy mégis kifelejtettek belőle. Valahogy kimaradt a műsorból az Ezek ugyanazok című dal, holott Bródy…..
Az idei X-Faktor legutóbbi, vasárnapi válogatóját többen látták, mint a tehetségkutató eddigi válogatói közül bármelyiket, pedig nem szabad elfelejteni, hogy tavaly Jimmy fia Krisztián is szaggatta a hangszálait a műsorban. Míg a tavalyi kiadást leginkább a bulvárra építette…..
Két kollégánk is jelezte, hogy a Petőfi Rádión az este 10 órai hírekben nem volt benne Horn Gyula halálhíre. Mivel a közrádió zenei csatornájának nincs olyan visszahallgatható archívuma, mint a Kossuthnak, így nem tudjuk csekkolni, hogy egyáltalán szerepelt-e a hírekben, de az…..
HanSolo 2013.06.20 09:23:09
@Pál Endre: "8-kor benne volt a hírekben, ráadásul a szokászos zenesávot is lenémították ennek a blokknak a beolvasásához. (...)"

Te valami fizetett közmédia védő troll vagy? Bár nyilván inkább önként csinálod. Szóval nem volt benne, ne hazudj.

Bár tudom, "egy zenei rádióban nem kell ilyen hír". Csak akkor miért kellenek hírek egyáltalán? Ilyen logika alapján a Petőfin max. celeb- és bulvárhíradó kell.

Hova süllyedünk?
Tegnap megírtuk, hogy a Blikk szerint (Kovács) Ákos tízmillióért ülne be az X-Faktor zsűrijébe, de azt is, hogy ez az infó azért nem készpénz, mert ugye minden évben felmerül a neve, meg hát csak a Blikk írta, ugye. A poszt alatt elképesztően szórakoztató anyázástenger indult…..
Plágiummal vádolják Radics Gigi Úgy fáj című számának dalszerzőit, mivel a szám állítólag nagyon hasonlít a román énekesnő, Paula Seling Timpul című, 2003-as slágerére. A Huba Kelemen–Jack D. Elliot–Jánosi hármas által írt magyar szám a vádak szerint hangulatában…..
Idejét se tudom annak, hogy 300 néző mikor látogatott ki nálunk egy hétköznapon egy órakor kezdődő mezei edzőmeccsre, de tegnap az FC Nitra ellen még ez is bekövetkezett. Nagy valószínűséggel részben az új olasz csodafegyverünk bevetésébe vetett remény hajtotta ki a népet, de…..
Nagy a baja Jimmy fia Krisztiánnak. Egészen pontosan az, hogy nem ő nyerte az X-faktort. Ezzel persze csak ő van így, mi, a nézők ezt nem annyira sajnáljuk, sőt, még csak az kellett volna, hogy újabb slágereket fordítson ki mint egy egyujjas bundakesztyűt és húzza képletesen a…..
Inog a világ címmel megjelent az Edda Művek 31. lemeze, amelyet a zenekar december 28-án a Papp László Budapest Sportarénában mutat be a rajongóknak. "Harapósra sikeredett a lemez, a lírai dalok és a keményebb zenék egyaránt megtalálhatóak rajta. Szövegeimben határozottan állást…..
"leellenőriztette" Volt nekem egy isteni magyar-tanaram', aki az ilyeneket halkan, kedves, elnéző mosollyal, de kissé okítóan feddő hanggal, csak emígy korrigálta: "Robikám, le nélkül.." Vagy "be nélkül", mert jellemző volt a bepótolom vs. pótolom is ;-) Szeretettel: Tisztelt…..
HanSolo 2012.11.10 10:23:19
A második Voice-adástól azt vártuk, hogy az első gyerekbetegségeit levetkőzi, vagy legalábbis pár olyan sallangot lenyirbálnak róla, ami az őrületbe kergeti a nézőt, mondjuk az üvöltő (konzerv) közönséghangot, vagy Malek Andrea ripacskodását. Azt is joggal várhattuk, hogy ha…..
Nem vicc. Az online marketing blog szerint egy negyven fős asztalfoglalást mondtak le a szegedi Kiskőrössy halászcsárdában, mert a reklámvideójuk mellett a Youtube-on egy Orbán Viktort napoleonozó, viktátorozó, sőt hitl**ező videó volt látható. Miután nem akartunk hinni a…..
HanSolo 2012.10.02 13:12:25
@bohuš:
Ott a pont, valószínűleg ennyi a sztori. Egy különösen értelmes, begerjedt jobber meglátta a halászcsárda videója mellett az Orbán videót, azt hitte, hogy a csárdának köze van a dologhoz, majd bosszúból odatelefonált a 40 fős mesével.
A közszolgálati média Duplagondol Részlegének Ténymegsemmisítő Ügyosztályán újabb írányelvet adott ki az Elhallgatási Akciócsoport: csilingelt az írógép a sor végén, hatalmas robajjal csapódott a pont a mondat végére. A Klubrádió nem létezik. Legalábbis ha nem…..
Nagyon kedveljük Kovács Kálmán 56-szoros válogatott labdarúgót, szép bajusza van, kellemes az orgánuma és fénykorában úgy tudott esni a 16-oson belül, ahogy azóta se senki, csak Dombi Tibor, a Hortobágy pumája. A futballhoz való viszonya viszont elég ambivalens, a tényekkel még…..
B-oldal 35 éves a Star Wars 2012.05.25 08:51:00
Május 25. Mennyi minden történt ezen a napon...? Megszületett Robert Ludlum (1927) Frank Oz (1944), Mike Myers (1963) Anne Heche (1969). Meghalt Robert Capa (1954), Fedák Sári (1955), Asta Nielsen (1972). Ráadásul ez Afrika napja, valamint Douglas Adams emlékére a Nemzetközi törölköző…..
Subba Kisfilmek a nagyvilágból 2012.01.12 13:43:00
Snowboardozó dolmányos varjú, figyelő macska, nyelvtánc, és gokartos balhé.  ..
HanSolo 2012.01.12 16:38:46
 Pénteken a Film+ kicsit másképp adta le a Függetlenség napját, mint ahogy azt annak idején Roland Emmerich elképzelte. Will Smith és Jeff Goldblum nem menthette meg a bolygót, a földönkívüli civilizáció leigázott minket. Ráadásul nem is egyszer. Greg820 nevű kommentelőnk…..
Lehet-e alkohol, szotyi és zsíros kenyér nélkül jól éreznünk magunkat egy október végi, NB I.-es meccsen? Mihez fogunk kezdeni a három alapkellék nélkül? Kénytelenek leszünk nézni, mi történik a pályán? Azért nem ilyen súlyos a helyzet, a Honvéd-Diósgyőr bajnoki kellemes…..
Nem fogunk mozizni és pattogatott kukoricát majszolni a KÖKI Terminálban, habár sokáig úgy volt, hogy a bérlők között egy multiplex is lesz, ami magyarul annyit jelentett volna, hogy Kispesten 10 év után megint nyílt volna mozi (2000-ben zárt be a Hunyadi). Szóval mozi, az mégsem.…..
Erőszakból diplomázott László két napig tartó, és egy heveny italozással/kurvázással simán kikúrálható depressziójának köszönhetően egy körrel lerövidült a Való világ, és már vasárnap este letisztult a kép. A mostani helyzet azt vetíti előre, hogy a hármas döntőbe…..
hogyvolt VV4 - 4x107 2011.04.03 16:10:00
Felvirradt a nagy nap, mikor kiderül, melyik amazon megy, melyik marad. Az esemény fontosságát és társadalmi hatását azt hiszem, nem túlzás a brit trónörökös közelgő esküvőjéhez hasonlítani, ha nem vasárnap lenne, munkaszüneti napot rendeltek volna el nálunk is. Bármi…..