Regisztráció Blogot indítok
Adatok
starbuci

22 bejegyzést írt és 3 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A címtől eltérően itt nem kell semmiféle illegális és amorális tevékenységre gondolni. Ez a kifejezés arra utal, hogy ha case-study-zás közben kitalálsz valamit, akkor lehet, hogy te úgy gondolod, hogy ez az ötlet csak kicsivel zseniálisabb, mint a relativitáselmélet. Akkor is…..
Solvay Business Game 2013       Volt szerencsém most részt venni a Solvay Business Game 2013-as versenyén, ami az egyik legjobban szervezett és mindenképpen a legtanulságosabb verseny volt, amin eddig indultam, ezért nyugodtan merem ajánlani a részvételt…..
A social médiáról mindannyian nagyon sokat hallunk a TV-ben, interneten és különböző üzleti újságokban.  Ezért sajnos nagyon sok prezentációban divatos és menő megoldás lett, hogy amennyiben marketingtervről kérdezz a zsűri az automatikus válasz, hogy majd social…..
Az évek során gyakran hallottam, hogy külföldi mesterre nehéz bekerülni ezért igazából nem is nagyon gondoltam arra, hogy egyszer majd én is azon fogok gondolkozni, hogy majd külföldön fogom folytatni a tanulmányaim, de aztán ugye 2012 elején elkezdődtek a különböző oktatási…..
Miután meghatároztátok, hogy körülbelül mennyit fogtok eladni egy új termékből http://case-study.blog.hu/2013/01/06/technologia_elterjedesenek_becslese és még az árát is mellétettétek http://case-study.blog.hu/2013/01/22/arazas_622, akkor már meghatároztátok, hogy mennyi…..
case-study.blog.hu Árazás 2013.01.22 10:32:28
Aholding már írt egy cikket, hogy hogyan tudjátok megbecsülni, hogy a kikerülő új termékből körülbelül mennyit fogtok eladni, de ugyanennyire fontos, hogy ezt mennyiért tudjátok eladni. Hiszen a bevétel a kettő szorzata…..
Könyvajánló: Barbara Minto The pyramid principle (http://www.amazon.com/The-Minto-Pyramid-Principle-Thinking/dp/0960191038) Ha van egy olyan könyv, amit szerintem mindenkinek el kéne olvasnia, nem pedig csak a case studysoknak. Akkor ezt a könyvet ajánlanám. Miért? Erre három érvem…..
Miután rendelkeztek az első cikkből kiindulva az összes fontosabb mutatóval most a historikus elemzésről és az iparági elemzésről fogok írni. (http://case-study.blog.hu/2012/12/22/penzugyi_elemzes_i_cikk) Innentől már nincs más dolgotok, mint ezt végighúzni az excel-ben és akkor…..
Miután megkaptátok az esetet, valakinek rögtön érdemes elkezdeni a céget elemeznie az időhiány miatt. De mégis mihez képest kell egy céget értékelni? Mik a legfőbb mutatók, amikhez érdemes hasonlítani? Ez a cikk ebben fog segítséget nyújtani. Az első részben a legfontosabb és…..
A case study megoldások során elég gyakori probléma, hogy a vállalatnak egy új képességet/tudást kell kifejlesztenie. Erre kétféle megoldás kínálkozik, vagy belsőleg fejleszti ki (Apple Ipod, Ipad) vagy külső cégtől szerzi be az információt (Disney-Pixar a 90-es években). Ebben…..
case-study.blog.hu Caseinterview 2012.12.10 17:18:09
Ebben a cikkben a case studyk egy speciális válfajáról a case interview-ról fogok írni. Először is arról írok, hogy kik használják és miért, utána arról, hogy pontosan mi is ez majd a végén pedig írok néhány sort, hogy hogyan lehet erre felkészülni. Amennyiben lesz, rá igény…..
Képzeljétek el azt a helyzetet, hogy egy multi milliárdos cég CEO-ja vagytok. Arra nincs időtök, hogy egy tisztességeset ebédeljetek. Erre valaki kiáll elétek prezentálni és már eltelt tíz perc és még mindig nem beszél a lényegről! Csak arról, hogy ő mit csinált és Ő hogyan…..
Most a Tippek&Trükkök rovat 1. Cikkét olvashatjátok, ahol reményeim szerint minden alkalommal egy olyan hasznos tanácsot fogok veletek megosztani, ami nem túlságosan ismert, egyszerű, de mégis drasztikusan emelheti a megoldásosotok színvonalát. Az első ilyen tanács a fogyasztó…..
Situation   2012.11.22.-én behívtak egy Deloitte workshopra, ahol ötfős csapatokban kellett egy esettanulmányt megoldanunk 2 órában. Majd röviden prezentálnunk a mi részünk utána a többi csapatnak és a Deloitte tanácsadóknak. Ez alapvetően jól hangzik, de én nem tudom…..
Már egy ideje ugyan megígértem, de most jött el az a pillanat, amikor bemutatom a McKinsey 7 lépcsős módszerét a problémamegoldásról egy példán keresztül. Akkor kezdjünk is bele! Probléma A probléma az, hogy míg az iparág évi 20%-nő addig, a mi cégünk csak 10%-al. Hogyan…..
A következő cikk nem csak az esettanulmány megoldásra, de alapvetően az élet minden területére igaz. Amiért különösen fontos mégis ezen a témán belül, mert még a legtehetségesebb embereknek is ezen a területen belül, akik később Mckinsey vagy BCG tanácsadók lesznek, az első…..
„Egy jó kérdés többet ér száz szónál!” Réz András A fenti idézet különösen igaz az esettanulmányokra. Hihetetlenül gyakran látok olyan megoldásokat, amelyek amúgy teljesen jók, kidolgozottak, de mivel olyan kérdést tettek fel a kollégák az elején, amely nem világos…..
Délután négy óra van. A gyönyörű tavaszi napsütés neked már nem is szürkének tűnik, hanem egészen feketének. Már egy hete dolgoztok ezen a prezentáción és már eleged van az egész világból, de különösen a körülötted lebzselő három másik emberből. Az elmúlt egy…..
Életedben először lementél az edzőterembe, mint nyegle kis 70 kilós kezdő. Körbenéztél körülötted mindenki 120  kiló+áfa látszik, hogy már anyuci tejével is szteroidokat szívtak magukba. Amint belépsz, érzed a rád nehezedő tekintetek súlyát olyan, mintha egy fél…..
Kedves Olvasóim! A legnagyobb probléma a kezdő esettanulmányozókkal, hogy megkapják az esetet, majd nem tudják rendesen beosztani az idejüket. Így hiába a nagy tudásuk, a hihetetlen kreativitásuk a végén egy felületes és átgondolatlan megoldást fognak leadni, mert…..
Kedves Olvasóim! Az előző könnyedebb írásom után, most egy kicsit a "szakmaiabb" részéről is szeretnék írni az esettanulmány versenyeknek. Először a threshold capabilitieseket vesézném ki, hogy egyáltalán mik azok az alapfeltételek, amik nélkül teljesen esélytelen a…..
Kedves Olvasóim! Mivel Zsolti időhiányba szenved ezért engem ért a megtiszteltetés, hogy az első case studys posztot megírhassam nektek :) Szóval csapjunk is bele a témába. Az első poszt a 2011-es Mckinsey esettanulmány versenyről fog szólni amiben volt szerencsém részt…..