Regisztráció Blogot indítok
Adatok
PR-küszöb

0 bejegyzést írt és 624 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
       Bajnai Gordonnak el kellene fogadtatnia a támogatóival, hogy a 2014-es választásokon a szocialista pártelnök lesz a demokratikus ellenzék miniszterelnök-jelöltje. Nem elég elfogadnia Mesterházy jelöltségét, azt el kell fogadtatnia a pártjával és a…..
PR-küszöb 2013.09.06 08:57:40
@Imígyen szóla Zarathustra:

Ha csak egy félmondatban is, de kimondtad a lényeget: 40 évig nem u.n. diktatúra volt Magyarországon, hanem idegen katonai megszállás, mely alatt a kollaborációnak - bármily erkölcstelen is az - nem látszott reális alternatívája.
Diktatúra alatt ugyanis én azt értem, amit egy közösség maga termel ki magából, mint válságának tünetét, a benne eluralkodó ellentmondások hamis fel/megoldása gyanánt.

Ez akkor is két különböző cucc, ha eszközeiben sok a megegyezés.
Csak hát a 'diktatúrázás' - mint kiürült - mert általánossá vált metafora, túlságosan is alkalmas a közgondolkodás hézagainak a kitöltésére.
Árnyékmandátum Békafőzés 2013.04.08 11:57:19
Nincsen sok választás. Azért nincsen, mert elkúrták. Nem kicsit, nagyon. Európában ilyen böszmeséget még ország nem csinált, mint amit ők csináltak. Meg lehet magyarázni. Nyilvánvalóan végighazudták az utolsó másfél-két évet. Teljesen világos volt, hogy amit mondtak, az nem…..
PR-küszöb 2013.04.09 08:48:33
@kekex:
Igen.
És épp ez hiányzik, ritka kivételtől eltekintve: egymás gondolatainak továbbgondolása, az egymásból való építkezés.
A Hatalom valójában nem tett egyebet, mint rendszerré szervezte egy közösség hibáit. Mostanra a gömb, egy hamis teljesség-szimbólum, az a déligyümölcs-színű, összezárult.
Nem tartom okos ötletnek, ha akár hatásvadászat céljából, akár vágyvezérelt gondolkodás alapján olyasmit akarunk belelátni egy eseménybe, ami nincs, nem lehet benne. Nem hiszem, hogy helyesen mérték fel a decemberi diáktüntetések súlyát azok a megmondóemberek, akik jelentős…..
PR-küszöb 2013.01.12 13:42:30
@Gogol:
Fenéket terel. Csak épp a koncepció, mint olyan, visszhangtalan marad, még komment-szinten is. Ez az eredménye annak, amikor a stratégiai gondolkodás helyét teljesen átveszik a taktikai szemléletmód. Hiába na: a Fent lecsorog, még oda is, ahol ezt a leginkább tagadják. :)
Örülünk, Vincent? Orbán avat 2012.11.10 12:29:59
Orbán Viktor megint gyárat avatott, ilyenkor általában a fejébe száll a szénsav és vicces elszólások kíséretében távozik belőle. „Ma ezen a földgolyón egyetlen ember sincs, se Brüsszelben, se Budapesten, aki meg tudná mondani most, milyen lesz a 2014-es…..
Mindig kijavítom a műsorvezetőt, ha politológusnak titulál. Nem vagyok az. Én elsősorban egy KÖVETKEZMÉNY vagyok. Ha nagyon címkét keresünk, legyek közéleti kommentátor. - CEGLÉDI Zoltán írása De főleg a következménye annak, ahogy az "igazi" politológusok jó része ma…..
Már megint egy olyan förmedvény, amit válasznak kezdtem el írni egy vitában, csak egyre hosszabb lett. A konkrét hozzászólás, amire billentyűt ragadtam, imígyen szól: „.. kellene egy "Alkotmányos Köztársasági Pártot" vagy valami ilyesféle nevű szervezetet alapítani,…..
PR-küszöb 2012.10.23 22:36:24
@Montefiore:

Köszönöm a részletes és hosszú választ. A kései órára való tekintettel szeretnék rá a későbbiekben válaszolni. Előlegezném, megállapításával ("hogy a közélet szereplői nem ismerik fel a rendszerproblémát") egyetértek.
PR-küszöb 2012.10.23 22:43:09
@Montefiore:

Ismeri azt a megállapítást, mely a FIDESz működési elvét
- mint egy gépezetét - karizmatikus egyházként határozza meg?
PR-küszöb 2012.10.23 23:15:21
@Montefiore:

A transzcendens és az 'evilági' szembeállítása sokkal rövidebb időbeli családfára tekinthet vissza, mint az ellenkezője. Sőt: a muszlim kultúrákban ez még most, a jelenben is blaszfémiának minősül.

Az archetípusok ereje épp időbeli mélységükben rejlik. Ezzel nem szembenézni lehet hódolat a francia felvilágosodás nagyjainak teljesítménye előtt, ám - kicsit kifordítva Sántha Ferenc mondását - 'a politikus hite az, hogy hat' - vagyis egy dologról beszélünk. Csak épp két nyelvezettel. A cél viszont az, hogy a 'langue' egy maradjon.
Ennek a feltétel-rendszeréről kéne inkább eszmét cserélni...
A politikusi beszédek nem annyira fontosak, mint amennyire a média szűrőjén keresztül látszanak. Politikusi törekvéseket, politikai folyamatokat erősítenek (vagy gyengítenek), így önmagukban értelmetlen is elemezgetni őket.  Az elmúlt időszakban igyekeztem ehhez tartani…..
Szent Istvánt gyalázni szabad, Anna Frankot nem. Szent István érdemeit tagadni, relativizálni lehet, a holokausztot nem. [...] Szent István emlékét saját ünnepén porig gyalázták. Betonba döngölték. Hataloméhes önző szadistaként állították be államalapító királyunkat.…..
PR-küszöb 2012.10.22 11:08:23
@Montefiore:

Kérdés: a 'gyalázkodik' ige itt visszaható, vagy mediális?
A szeptember 11-én a "Megélni, megvallani" c. konferencián a budapesti Ramada Szállóban elhangzott előadás szövege Hogyan változtathatók meg valójában a történelemre hivatkozó  tudattartalmak? Tények, elbeszélések, narratívák… A következő idézettel szeretnék…..
Tegnap tartották a szavazói regisztráció általános vitáját. Mi az MTI összefoglalójának segitségével összegyüjtöttük az elhangzott Fideszes érveket, és meg is cáfoljuk lejjeb őket. Nem volt nehéz, hiszen a Fidesz érve a beveztés mellett csupán az, hogy nekik kedvez a…..
Csurka István értett valamihez. Tehetsége volt hozzá, lehetősége is volt, hogy kibontakoztassa a képességeit, és élete jelentős részében nem fasiszta idióta volt, hanem profi drámaíró. Nem volt óriás, darabjait Magyarország határain túl nem lehet értelmezni, de színdarabjai…..
PR-küszöb 2012.09.23 18:20:30
@maroz:

Értsem ezt úgy, hogy ha a helyközi járaton utazók nem értik a kvantumfizikát, a buszra ledobott atombomba sem robban fel?
PR-küszöb 2012.09.23 20:33:44
@maroz:

Beszélni két dologról lehet. A folyamat eredményéről, és ahogy jelezted, csupán vágy-vezérelten, illetve magáról a folyamatról, mint több elme konstrukciójáról, mely egy logikai sor mentén vezet el egy kívánt eredményhez. Te egy 'üzenet' értékét a spontán hatásban méred. Magam egy ettől teljesen eltérő szempontot fontosabbnak tartok: azt, hogy az 'üzenet' egy - még oly zseniális - elme terméke-e, vagy már eleve több személy előzetes egyetértésén múlik a létrejötte. És még nem beszéltem sem az 'üzenet' tartalmáról, sem a hatásáról.
Minimalista elképzelés, de részemről épp ennyire fussa.
Lánczi András-interjút mindig szórakoztató olvasni, már csak azért is, mert ilyenkor az éles kérdések kereszttüzében nincs nagyon lehetősége ragaszkodni a precíz megfogalmazásmód minden egyes követelményéhez, és jobbára olyan szintű közhelyeket kénytelen pufogtatni, melyek…..
PR-küszöb 2012.09.20 20:05:24
Az általam javasolt megoldások nagyon vázlatosak, bennük a gondolat, és nem a kidolgozottság a lényeg.  (Gerő András) Lázár János fontos érvnek nevezte a választási regisztráció mellett, hogy azt maga Gerő András ún. liberális értelmiségi is javasolta. A választás…..
PR-küszöb 2012.09.17 21:31:07
@Dr. jenőke (jenőke):

Doktor úr. Ön feltalálta a mókuskereket. Eppur Si Muokusch...

Gratulálok.
PR-küszöb 2012.09.19 18:51:10
@Dr. jenőke (jenőke):

Előre is nagyon köszönöm.
Különös öröm ez a számomra, mivel eddig úgy tudtam, hogy csak Winter tanár úr operál ingyen.
Szóvá tettük nagy tisztelettel, hogy miniszterelnök urunk (áldassék a neve!) külcsínileg hát, hogy is mondjam csak, nem túl előnyös irányba dagad. Egészen konkrétan: Kedves gyerekek, nézzétek meg az alábbi képet, és mondjatok véleményt: szerintetek helyes dolog-e, ha a…..
PR-küszöb 2012.09.10 18:50:14
@jotunder:

Köszönöm.
Egy ilyen link valódi fűszer Földényi F. László Melankóliá-jának az olvasása közben...
Van egy bögrém itthon, az van ráírva: Building Gentle Communities. (gyengéd közösségeket építünk) Egy michigani fogyatékos emberekkel foglalkozó szervezettől kaptam majd 15 évvel ezelőtt. Ők azzal foglalkoznak, hogyan érdemes kis lakóközösségeket szervezni fogyatékos emberek…..
PR-küszöb 2012.08.09 18:23:33
@sam2sam:

Igen.
Ám Jung van annyira bölcs, hogy közvetve jelezze: az archetípusokat a mélyükből kimondhatatlan tartalmak sugározzák át energiával. Valójában ez az, ami a felszínen, a hétköznapi beszéd szintjén tudattalan módon hat. Nem volt hát véletlen az archaikus közösségekben az i-tennév kimondásának a tilalma...
Ha van olyan ezen a blogon, hogy hagyományos bejegyzés, akkor ez a mostani biztosan nem tartozik ezek közé. Korábban azt ígértem, hogy időnként beszámolok majd képviselői tapasztalataimról, egyelőre azonban csak egy saját beszéddel és egy ünnepi beszámolóval terheltem ezt az…..
PR-küszöb 2012.08.04 21:50:57
@Zerwikaptur - Hármat egy csapásra!:

Ne a pártokra várj. Tedd meg magad.
PR-küszöb 2012.08.04 21:55:10
@K.Tomoceusz:

Juj. Ez az úr tényleg ne érti... De rátapintott a lényegre, még ha a következtetése pár fokos szöget zár is be a kívánt iránnyal. Akkor is: gratula.
PR-küszöb 2012.08.04 22:08:53
@Unionist_:

Én nem kötném létező személyek nevéhez a szükségszerűséget. De az elvégzendő/kiharcolandó feladatokhoz annál inkább. EZ a háborús logika igazi értelme: önmagunk felszabadítása a kiürült fogalmak zsarnoksága alól.
sorok között Te mit lopsz? 2012.07.03 18:25:00
Ha a sarki boltból ellopsz egy csokit, megúszhatot néhány kényelmetlen pillanattal, a szemtanúk megvető tekintetével, és a biztonsági őr karhatalmista megnyilvánulásaival. Az egész procedúra még mindig kellemesebb mint egy nyelves puszi a nagyinak. Viszont minél nagyobb értéket…..
PR-küszöb 2012.07.04 00:21:41
A foglalkozásától is eltiltanám azt az elemzőt, aki ezen adatok alapján akár a Fidesz biztos bukásáról, akár most is megismételhető győzelméről beszél – írtam pár napja a friss közvélemény-kutatási publikációk kapcsán. Ennyivel azonban nem lehet megúszni, hiába a…..
PR-küszöb 2012.06.23 18:38:52
@Bal:

És ez másnak - mondjuk a szaksajtónak, a nagybecsű ellenzéknek, a véleményvezéreknek - nem esik le? Hogy a zseniális eurokráciát ne is említsem... Folyamatos dobpergés közben ugyanis sokkal nehezebb megcsinálni. Ehelyett persze mindenki a Nyírő-hamvakkal játszott 'itt-a-piros-hol-a-piros gumicsont'-on csámcsog.
PR-küszöb 2012.06.26 21:07:40
@Bal:

Igen. Vöröspecsenyét játszani más pacsijával a csalánba, már ami a piacot illeti. :)
A Velencei Bizottság 2012. június 19-én publikálta szakvéleményét, amelyben több ponton is felülvizsgáltatná az alkotmánybírósági törvényt, valamint az ügyészségi és a kisebbségek jogait lefektető sarkalatos törvényeket. Nem ez az első jelentés, amelyet az Európa…..
PR-küszöb 2012.06.23 17:11:07
@philozófika: @freedom fighter: Mi lenne egyszerűen figyelmen kívül hagyni egy fizetett provokátort? És nemcsak itt, ezen a blogon. A visszhangtalanság sokkal nagyobb büntetés lenne a számukra, mivel a kitiltást igazolásként értelmezhetik és egyfajta megdicsőülésnek élik meg, továbbá lehet, hogy egy-egy kitiltásért külön-gázsi jár.
PR-küszöb 2012.06.23 17:13:33
@különvélemény:

Kábé annyi, mintha a te, a pénztárnál már
kifizetett bevásárlásod egy részét a biztonsági őr elvenné a TESCO kijáratánál.
Facebook-oldalunkon már ajánlottuk a Véleményvezér okos írását arról, hogy mennyire nincs Orbán tisztában a mai hitelezéssel és gazdasággal. Az íráshoz azonban érkezett egy nagyon tanulságos komment Varró Lászlótól, a Nemzetközi Energia Ügynökség vezetőjétől. Ezt…..
PR-küszöb 2012.06.23 13:06:17
@Mohamed:

Nem lehet, hogy István királyunknak csupán a német lovagok kellettek, mondjuk Koppány legyőzéséhez s a kereszténység ennek csupán egy álcája volt?

Ami pedig az EU-t illeti: könnyű egy egyenlet csak egyik oldalával számolni. Az integráció alapfeltétele ugyanis a kisebb, szubnacionális közösségek megerősödése és a szubszidiaritás elvének a következetes érvényesítése volna. Ami viszont mélyen ellentétes a NENyI központosító, ál-nemzeti szellemével mondjuk Magyarországon.
Bár gyógypedagógusként dolgozik Szedlák Bernadett, a fideszes országgyűlési képviselő Szedlák Attila felesége most Balatonvilágoson nyert földet írta meg a Blikk. A lapnak válaszolva a képviselő közölte: nem veszik el a földet a helyiek elől, de majd őket fogják ott…..
Három szerencsétlen idióta könyvet írt arról, hogy Orbán Viktort amerikai alapítványok és az EU intézményei meg akarták buktatni.  A könyv megírásának ötletét az adta, hogy túl sok az arra utaló ok-okozati összefüggés, hogy Magyarország és Orbán Viktor ellen…..
Szolnokon Szalay Ferenc polgármester nyitotta meg a Nemzeti Összetartozás Napján rendezett ünnepséget — méghozzá "Sajó Sándor: Magyar ének 1919-ben című versének csodálatos soraival", amiket ezennel magam is idézek: Uram, tudd meg, hogy nem akarok élni, Csak magyar földön és…..