ázebra 2010.06.09 12:28:38

hát Takana, ez biza kemény kérdés. azt hittem csak nekem ér feltenni ezt a kérdést ;) de ha már így belefutottam a saját csapdámba ;) ... szerintem először bepánikolnék, megpróbálnám feldolgozni a feldolgozhatatlant (például, hogy egy csomó embert itt kell hagynom, akiket szeretek...) meg biztos végigfutna, hogy mennyi mindent csinálhattam volna másképp. aztán reménykednék abban, hogy valamiféle béke lesz úrrá rajtam, és hogy az elmenetelem (mármint, ahogyan az utolsó napjaimat élem) minden fájdalom mellett jellé is válhat a környezetem számára. meg azt hiszem, hogy elkezdenék odafigyelni, felfigyelni egészen apró és banális dolgokra, amin most biztosan nem akad meg a figyelmem. biztos, hogy sokkal érzékenyebb lennék apró gesztusokra, egy-egy jó szóra...
és Te, hogy állsz ezzel a kérdéssel? ;)

ázebra 2010.07.04 13:20:07

@Takana: kösz, hogy írtál. tök jó látni, hogy nem csak engem foglalkoztat a téma. meghát be kell látnom, hogy nem is olyan könyű ilyen témákhoz hozzászólni. szóval azon nem sokat gondolkodtam, hogy mit tettem volna másképp (pedig biztos, hogy nagy érték, amikor valaki azt is látja...), nekem egyszerűen, hozzád hasonlóan, csupán felértékelődtek, az apróbb, jelentéktelennek látszó dolgok: hogy miként vagyok jelen az engem körbevevő világban, a többi ember számára... illetve, hogy a környezetem, a mellettem lévő emberek hogyan hatnak rám (apróbb gesztusok, vagy azok hiánya... amelyek mellett egyébként elmennék). Azt most nehezen tudnám megmondani, hogy miként, ill. milyen mértékben változott az életem azóta, de azt hiszem, hogy mindenképp teljesebb lett ettől a tapasztalattól. További jó szemlélődést ;)