Regisztráció Blogot indítok
Adatok
sakálbaba

0 bejegyzést írt és 35 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Reméljük valami kedvezmény végül leesett Lászlónak, hiszen először pofára ejtették a porszívüügynökök, most meg eladtak neki 300ezerért egy porszívót és ezt nagy boldogan meg is írta nekünk. Mindenesetre a lényeg az, hogy a plázákat járó marketingesek egy létező cég…..
Frensysnek sikerült egy olyan Whirpool-mosógépet vásárolnia az Auchanban, ami minduntalan elkalandozik, ezért még a legrövidebb mosási programja sem ér sohase véget. A Homár különösen szereti a mosógépszerelőket, de még így is meglepő a "processzorcsere" utáni…..
György fia soha többet nem vesz jogtiszta szoftver az Auchanban, de talán inkább seholse, ugyanis már egész faiatalon megtanította neki egy ügyeskedő dolgozó, hogy amit el lehet lopni azt úgyis ellopják, ő meg úgysem tehet semmi, akkor minek fizessen érte. 2010. június 06-án a…..
sakálbaba 2010.06.21 10:01:46
:(
Máriának nem egészen kristálytisztán világos, miért küldözget neki egyre magasabb tartozásról levelet a Teszvesz. Ezek szerint nyomorult Creditexpressznek bármilyen fantomtartozást el lehet passzolni. A Teszvesz elérhetőségéről pedig a Vateránál biztos többet tudnak mondani:…..
Illedelmes lány, izgalmas horror, igazi sznob, makogás, globális rálátású ember. Ezek Hybrid szomorú történetének kulcsszavai. Olvasónk barátnője a moziülésben hagyta két lehalkított mobilját, emlékeik szerint utolsónak hagyták el a termet, pár perccel később mégsem voltak…..
A jó vendég ott marad, ahova teszik:A mellékelt képet a szegedi Napfényfürdő Aquapolisban készítettem tegnap. Vendégmarasztalás a javából!Üdvözöl: Kix..
Egy nemlétező hitelkártya nemlétező tartozásai miatt a Budapest Bank szépen önállóan elkezdett pénzt levonogatni ladista számlájáról, aki csak pislogott mint az átvágott naiv ügyfél legszebb mintapéldánya. Kezdeném a múlttal: a kétezres évek elején volt egy Budapest Bankos…..
sakálbaba 2010.05.20 16:56:24
@atpijkamo:
"Tévedtek.
Szóltál.
Javították.
Szóval? "

A saját idejükkel szórakozzanak, én is biztosan berágnék -.-
Végre egy termék, amelyik a liberális piacgazdaság diadalát hirdeti: szinte teljesen mindegy, milyen óvszert veszünk, a minősége gyakorlatilag kifogástalan lesz. Többet is közöltünk már a Teszt Plussz fogyasztóvédelmi magazin tesztjei közül, amiket valódi laborban, ellenőrzött körülmények között,…..
Móni úgy érzi, hogy a tipikus Magyar Embert látta a siófoki Tesco parkolójában. Az egyszerre takarékos, lusta, de a maga módján Találékony Ügyfelet. Akinek, tegyük hozzá, óriási mázlija volt, hogy nem akkor csapott le az orkán. A fotó nem a legjobb, kicsit messziről, úgymond…..
sakálbaba 2010.05.18 09:10:37
Népszerű műfaj a Homáron az "ott is szopatják a vásárlót, ahová bármikor emigrálnék, ha lenne merszem" típusú poszt. Íme egy újabb, Viktortól, Írországból, ahol a Lidlben ugyanúgy nem szégyellik jó nagy számokkal kiplakátolni az egycentes árleszállítást. A…..
Egyedülálló backdoor kommunikációs gyűjteményünk megbecsült darabja lesz István találata, amit a debreceni Cora-ban, a posta melletti pénzváltónál lőtt. A Homár-gyerekek még abban a korban vannak, amikor minden ilyesmiről részletesen beszámolnak, úgyhogy nekem ez a…..
sakálbaba 2010.05.17 00:28:43
Kocsmárosra bízni a vonatjegy árusítását úgy tűnik, Biatorbágyon nem volt a legszerencsésebb dolog. K. szerint a már reggel részeg - vagy az idegállapotból következtetve inkább erősen másnapos - csapos nem tekinti fizető utasnak a nála vásárlókat, és bánik eszerint velük,…..
sakálbaba 2010.05.14 07:28:08
A munka közepén lelépő és soha többet nem jelentkező szakikkal már biztos mindenki találkozott, na meg ott vannak a hibajavításra csak hosszas könyörgés árán visszatérők is, olvasónk viszont a link parasztság egy egész különleges típusát fedezte fel. A Magyar Telekom…..
sakálbaba 2010.05.13 14:01:19
@salapapa: Neked milyen türelmed van...

Nem szeretem szőnyeg alatt a kábelt, és fal mellett sem. Olyan luxus kérés a kábelsín? :(

Az is igaz, hogy posztírás helyett én már felfúrtam volna magamnak, na de akkor miből élnénk. ^^

Rájötteeeeeeem a posztoló szeret minket és csak ránk való tekintettel írta meg a történetet.

Ugye a hétvégi valami jó lesz?
sakálbaba 2010.05.13 14:05:29
@ColT: Én 900 FT ért vállalooooooooom ^^
sakálbaba 2010.05.13 14:31:55
@sambalabammbumbumm: Ilyenről már csak álmodni szoktam XD
Szédületes reggeli indító ez az utaspanasz, ahol a dolgozó ember kifakad a busszal utazó gyerekek és anyák miatt, majd javasol, nem is akármit. Sokat nem is lehet ehhez hozzátenni, nem rontanánk el holmi járatsűrítésről és nagyobb buszról szóló javaslatokkal, inkább tessék csak…..
A berettyóújfalui Tescoban lőttem a gyöngyszemet. Kíváncsi lennék miért kell egy légiutaskísérőnek úszni tudni, esetleg azért ha a Balatonba zuhan a gép? Ha tudod, kérlek világosíts fel. Üdv, Szszab A megoldás: a gép nem csak a Balaton felett repked, hanem, kapaszkodjon meg,…..
sakálbaba 2010.05.03 11:56:15
Boti cipője 2 hét alatt kilyukadt, pedig szerinte egyszerűen csak járt benne. Innen pont úgy néz ki, mintha műanyag kismotoron száguldozott volna hónapokig, de abból kiindulva, hogy ez egy 47-es cipő, ezt nem tartjuk valószínűnek. Na de mit csináljon a naiv ügyfél, ha eleve olyan…..
Vannak a minősített mazochisták, akik például egy 5 éves külföldi tanulmányra is viszik magukkal a T-Mobile-előfizetésüket. Aztán persze ellopódik a telefonjuk, és nézhetnek maguk elé bután, hiszen ügyintézni csak személyesen lehet: A fiam tavaly ősszel öt évre, külföldre…..
Tibor levelezési címét egyszercsak megváltoztatta az Allianz, így sem a tavalyi, se az azelőtti fizetési felszúlítást nem kapta meg. Először még sikerült sztornózni az akciójukat, másodszorra azonban megették a szerződését csíkokra vágva Bolognai-mártással: Majdnem három…..
A naív néni nem tudta, milyennek kell lennie egy kicserélt gázórának, ezért simán aláírta, hogy átvette és minden oké, holott a TIGÁZ emberei valamiért lehagyták róla a plombát. A szolgáltató szerint meg a néni piszkált, úgyhogy fizessen. Egy "kedves" történetet…..
sakálbaba 2010.04.26 16:12:09
@Kulics: Bazz bogarat tetettek a fülembe, nem volt elég bajom. Most számolgathatok, méregethetek... 25K a havi fogyasztás, de pl januárban 65K volt. Kicsit sok(k)altam. Megyek számolni...
Esküszöm nem értem, hogyan juthattak a dolgok odáig Veronika és a a Szigetszentmiklós-Gyártelepen lévő Spar boltvezetője között, hogy ennyit huzakodjanak egy 500 forintos engedmény miatt. Veronika mailben megkapta, kinyomtatta, a boltvezető leszarozta, aztán látszatra kifizette, de…..
sakálbaba 2010.04.26 06:29:52
@vizsla_barat: ugye még nincs gyereked? 1 évesen már mindent eszik, de nem lehet még bilire szoktatni.

Én szeretem a Spart, volt egy pár körünk, szinte minden számlánál reklamáltam, ráértem, de aztán valahogy elmaradtak a 10-20-100 Ftos elszámolások és érdekes módon mindent jó áron adtak. Hiányoltam is már az ügyfélszolgálatossal való csevegést. Egy hosszú és tartalmas kapcsolat szakadt meg. Brühühühühü
Nándi szerint aggasztó szintre csökkenhetett a civilizáció tudatszintje, hiszen a Bosch hűtőgépekhez már debil rajzos útmutatót adnak: 2010-et írunk, midőn barátnőm több hónapos kiválasztási szertartásának hála megérkezett új hűtőgépünk. Már az első percekben mosolyt…..
sakálbaba 2010.04.23 16:42:19
sakálbaba 2010.04.24 11:53:02
@Megdobbent: A macskát már gyf kinyírta mert nem akartam utazni velük. :(((( Megyek kaparok egy gödröt a kajának a kertben.
Újabb aerovivás történettel kedveskedik egy naiv ügyfelük, akinek egy hetet kellett volna várnia, hogy repülővel hazajusson Isztambulból. Végül a kitelepített idegenvezető rakta fel őket egy német utazási iroda mentőbuszára: Most olvasom éppen az Aeroviva szívatását a…..
sakálbaba 2010.04.23 16:11:02
@BBG76: XD
Rengeteg reakció érkezett arra posztunkra, amelyik az Aeroviva Párizsban rekedt 9 utasának kalandjaival foglakozott. Alant olvasható a cég reakciója, csonkítatlan formában, Zsuzsa levelére: Az Aeroviva Utazási Iroda válasza: a Párizsból hazatért utas írására reagálva az…..
sakálbaba 2010.04.22 22:54:06
Sok éve írjuk a Homárt, a műfajból következően néha csapkodnak a villámok, de az ismert utazási iroda most új színt tudott hozni a szolgáltatók és ügyfelek örök harcába. Az eszköztárban megjelent a telefonos fenyegetés és a verbális megfélelítés. A sztori úgy indult,…..
Tavaly ilyenkor még ő volt a Cosmo-lány, teljes erőbedobással, főállásban nyomta, hogy sikeres, szingli, karrier, meg Donna Karan-ruhák. És egyébként is egy Cosmo-lány csak azért nyeli le egészen, mert ő akarja, és tudja, hogy az életben mindent ki kell próbálni. Jaj, ne mondj…..
sakálbaba 2010.04.21 07:29:04