Adatok
kfunky_
8 bejegyzést írt és 0 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Végképp eldőlt: Az Együtt nem akar nyerni a 2014-es választáson. Lemásolta ugyanis a Fidesz 2006-os kampányát, új jelmondatuk: rosszabbul élünk, mint három éve. (Persze, ha tökéletesen másolják a Fideszt, 2018-ra óriási meglepetést okozhatnak még.) Ennek a volt Fidesz…..
Méghozzá Tarlós Istvántól, akivel az MTV stúdiójában, a Ma Reggel című műsor vendégeiként futottak össze. Legalábbis Szanyi ezt írja a Facebookra kiposztolt fotó mellé arról a citromról, amit „Tarlós elvtárs” elvileg a kezébe nyomott, ő viszont már egy széken fotózta…..
A vicces, fiatalos, lendületes imázsáról ismert KDNP úgy látszik, felismerte az előbbi tulajdonságok még jobb kiaknázásában rejlő potenciált, ma ugyanis turbó fokozatba kapcsoltak: egy nap leforgása alatt Surján László EP-képviselő a Facebookon élcelődött Vadai Ágnes frissen…..
Van a párfüggés nevű elég randa betegség. A lényege az, hogy csak a társunkkal együtt érezzük magunkat egésznek, nélküle nem. A betegségnek különféle fokozatai vannak. Egyesek egy adott pár mellett horgonyoznak le, és tartanak ki mellette akkor is, ha nem kéne, másoknak viszont…..
A facebook van, akiből a legjobbat, másból a legrosszabbat hozza ki.
Nem tudjuk eldönteni, hogy az Antall-kormány egykori egészségügyi minisztere, a KDNP volt elnöke, a 72. életévét taposó Surján doktor a kettő közül melyik kategóriába tartozik, de hogy a kettő közül…..
A hűség városában is jól elverik az MSZP-t? – tette fel a kérdést szombaton a Magyar Nemzet Online belföld rovatának szakírója a vasárnapi időközi önkormányzati választás beharangozójában. A cikk szerint az eredmény alapján "ismét képet kaphatunk arról, hogy egy…..
Az 56 éves Janicsák István, a Z'Zi Labor frontembere belekóstolt a politikába. A Zuglóiak Érdekvédelmi Egyesülete színeiben akar XIV. kerületi polgármester lenni. Azt nem tudjuk, mi alapján várt a politikától bármit is, de most elég csalódottnak tűnik. ..
Elkezdtek szállingózni a nevek, hogy a a Fidesz prominensei közül kik kerülhetnek vezető pozíciókba, és Schmitt Pálnak máris sikerült jó érzékkel beleszaladnia a jövőjét firtató kérdés csapdájába. A jelenleg a párt európai parlamenti képviselőjeként dolgozó politikus az…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz