Regisztráció Blogot indítok
Adatok
sikonda

0 bejegyzést írt és 12 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A hagyományos társadalom családja általában idealizálva, szülők és gyermekeik biztonságos, meghitt közösségeként jelenik meg a közbeszédben, szembeállítva a jelenkor állítólagos válságával. Pedig a nagy halandóság miatt a mostoha- vagy mozaikcsalád legalább olyan gyakori volt a modern kor előtt is,…..
Sinkó László egyszer tőle kért interjúkról emlékezett meg, s ezt mondta: ,,készültek velem televíziós riportok is, szóval ha most elszólítana a Jóisten, lenne miből összeállítani a nekrológot”. A színművész 1940. március 18-án született Budapesten. Munkáját Jászai Mari-díjjal és Kossuth-díjjal,…..
A 90-es évek ikonikus filmekkel ajándékoztak meg minket. Több olyan alkotás is született, amik számomra csak később, akár csak felnőttként váltak igazi kedvenccé. Kétségtelen, hogy ha egy régebbi filmet van kedvem nézni, akkor biztos, hogy ebből az évtizedből választok. Igyekeztem a legjobbakat…..
Egy énekes visszaemlékezése Az 50 évvel ezelőtti woodstocki fesztivál egyik fellépői között szerepelt Country Joe McDonald is, aki egy korábban írt dalával itt tudta leginkább megérinteni a közönséget. Ez volt a Fixin’-to-Die-Rag, mely a mai napig a korszak egyik legismertebb háborúellenes száma.…..
sikonda 2019.07.31 12:06:27
@kéki béla: Valószínűleg nem voltál soha rock fun. Ha az ember "csak úgy" szereti a jó zenét, de nem kutatja önmagában az egészet, mint kultúrát(zene+film+irodalom+művészet+politika+filozófia), akkor csak a sláger része marad.
A hatvanas évek közepén létrejött formáció fenekestül felforgatta a rockzene világát. Számos botrány övezte koncertjeik pedig szintén hozzájárultak ahhoz, hogy örökre megjegyezzük e nevet: The Doors. A karizmatikus frontember mellé felsorakozott jazz-, valamint blueszenéből táplálkozó hangszeresek…..
fáymiklós Ungvári Tamás 2019.07.02 08:03:13
Iszonyatosan imponál, ahogy Ungvári Tamás még egyszer, feltehetően utoljára zavarba hozza a világot. Mert a halálakor mégis meg kellene tudni mondani, kit is veszítettünk el. Meg kellene mondani, ki volt, vagy legalább azt, hogy mi volt. De mintha még ő is zavarban volna a kérdés előtt. Három éve, a…..
Furcsa visszagondolni, de annak idején ez a sorozat még nem egy mainstream CGI móka volt, ahol minden egyes rész után lehetett menni fröcsögni az üzenőfalakra. Már akkor tömegeket mozgatott meg, de akkor még a mesteri történetszövés, a sokkoló fordulatok, a rengeteg erőszak és a szex jelentette a…..
    Gyurcsány Ferenc a demokratikus fénycsóva, aki kérlelhetetlenül küzd Orbán Viktor autoriter rendszere ellen, és állhatatos munkával mindent megtesz azért, hogy a demokratikus oldal összefogjon és legyőzze a főgonoszt.   Legalábbis szóban.   Tettekben már kicsit máshogy néz ki a…..