Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Az igazi Trebitsch

0 bejegyzést írt és 23 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
"Ez nem igaz, cáfolom a hírt!" - válaszolta kérdésünkre az ATV sajtósa, amikor rákérdeztünk arra a pletykára, Kálmán Olga után valóban átigazol-e a Hír TV-hez Havas Henrik is. Havas most maga is elmondta a Blikknek: nem akarták áthívni a csatornához, csak a szilveszteri műsorba hívták, de "Beszéltem…..
A Mandiner fedezte fel, hogy Németh Sándor is megszólalt Kálmán Olga távozásával kapcsolatban. A Hit Gyülekezete vezetője a Facebook-oldalán reagált az ismert műsorvezető felmondására, ami először az Indexen jelent meg. Németh szerint a váltás önmagában nem rendkívüli, de úgy véli, hogy Kálmán Olga…..
Vigyázó! Kedves Brit Választók! 2016.06.25 14:27:19
Olvasom, hogy új korszakot nyitottatok az emberi hülyeség történetében és szétvertétek a nyugati politikai civilizációt. Meg, hogy azt sem tudtátok, miről szavaztok, utólag próbáljátok kiguglizni, miből is zártátok ki magatokat két pint sör között. Nem megmondtuk nektek, hogy maradjatok nyugton?…..
Az igazi Trebitsch 2016.06.25 16:40:04
"Az elmúlt napokban megjelent számos cikkel, véleménynyilvánítással és nyilatkozattal kapcsolatban ezúton leszögezzük, hogy kizárólag azt tekintjük hiteles Felház-álláspontnak, ami az alkalomsorozat három főszervezőjének együttes álláspontjaként vagy valamely hivatalos felületen jelenik meg. Minden…..
Több mint ezer olvasói visszajelzést kaptunk a Felház mozgalomról megjelent írásunkra. Köszönjük mindenkinek, hogy megosztotta gondolatait, véleményét. A reakciók Facebook-oldalunkon és az eredeti cikk alatt olvashatók. Az alábbi nyílt levelet tartalma és terjedelme miatt külön posztban közöljük, de…..
Az igazi Trebitsch 2016.04.23 16:20:09
@David Petho: Csak az anbaj, hogy azt mondják, nem gyülekezet. Akkor mi? Ahogy itt szólt hozzá valaki: ha más egyházak munkáját akarják segíteni és azt hirdetik, menjenek vissza és vigyék a tüzet, akkor nem kellene megkérdezniük a más egyházakat arról, hogy vihetek-e bárányokat tőletek egy kis legelésre?
Az igazi Trebitsch 2016.04.25 14:26:20
@Serlákk: Ebben teljesen igazad van. Ezért lenne joi, ha a Felház vezetői (főszervezői? pásztorai? prófétái?) világosan beszélnének erről.
Az igazi Trebitsch 2016.04.25 14:29:40
@what.the.fuck: Egyrészt nem 20 éve, hanem 30 éve, másrészt akkor kommunizmus és üldözés volt, aztán NS nem a miniszterelnök fia volt, stb. A Felhát úgy csinál, mintha előttük csak néhána kutyaütő, szerencsétlen őskövület tett volna valamit az ébredésért, ráadásul eredménytelenül.
Katolikus, református és kisebb egyházakhoz tartozó egyetemista fiatalokat célzott meg a néhány hónapja “Felház” néven indult kezdeményezés, amelynek legfrissebb videójára – amelyben Orbán Gáspár is megszólal – a média is felfigyelt. A sajtóérdeklődés érthetően a miniszterelnök fiának szólt, de a…..
Nógrádi Györgyöt fél nap alatt kivégezte a magyar média Orbán Viktor-ellenes szárnya. A biztonságpolitikai szakértő, egyetemi tanár néhány óra alatt szélhámos kóklerré vált, aki holdkóros összeesküvés-elméleteket terjeszt obskúrus tévécsatornákon. Nógrádi Györggyel…..
Két éve ismeretlen eredetű betegség bukkant fel Kazahsztán egyik lepusztult, és szinte teljesen elhagyatott régiójában. Dizájnerdrogokra emlékeztető hallucinációk és ájulásszerű alvás jellemzi a megbetegedést. Most talán megfejtették a rejtélyt. Egy bezárt uránbányát…..
Rohan a világ, és egyre jobb irányba. Pár éve csak megvetés és fizikai agresszió érhette a melegeket Budapest utcáin - mára már aki kimarad, az válik közmegvetés tárgyává - és ez így jó. Örvendetes, hogy egyre inkább coolabbá válik profilképünket szivárványszínűre…..
Új dimenziót nyitott a melegházassággal kapcsolatos vitában Kőszeg Ferenc, a Magyar Helsinki Bizottság alapítója, volt országgyűlési képviselő. Kőszeg a cink.hu-n közölt írásában azt sürgeti, hogy az egyenjogúság nevében törvényesítsék a csoportos házasságot is, aminek…..
A Budapest Pride megnyitóján Alföldi Róbert új, teológiai szerepkörre vállalkozott: a Bibliát értelmezte. Bár a média a népszerű színész-direktor beszédéből a főpolgármesternek küldött üzenetét emelte ki, legalább ilyen figyelemre méltó volt, ahogy a tőle ismert…..
Érdekes viszonyt mutat a Facebook a szabadságjogokkal; míg az adataink védelmét nem tartja alapvető jogunknak, a nemi identitást illetően semmilyen korlátot nem szab. Eddig is lehetett a felhasználó "poligender", "transzmaszkulin" vagy éppen "folyékony nemi identitású", ám a Facebook…..
Az igazi Trebitsch 2015.03.17 11:39:27
@tisztapista: nagyon jó!!!
Politikai elemzőknek már korábban is feltűnt az, hogy Orbán Viktor beszédeiben milyen  előszeretettel hivatkozik a “csillagok kedvező állására”, amikor kormánya vagy Magyarország esélyeit értékeli. Március 15-ei ünnepi beszéde sem volt kivétel, sőt, az első néhány mondat…..
A hőmérsékleti adatok manipulálása a történelem egyik legnagyobb tudományos botránya lehet.  A legfrissebb adatok szerint a sarkvidéki jégtakaró eltűnése nem a megállíthatatlan globális felmelegedés következménye – írja a The Telegraph. A globális felmelegedést…..
Az amerikai Monsanto cég azon dolgozik, hogy végre elindíthassa napjaink legnagyobb biotechnológiai projektjét. A multinacionális mezőgazdasági és biotechnológiai vállalat leginkább Roundup márkájú gyomirtójáról és a génkezelt vetőmagok terjesztéséről ismert. Ezek a…..
Az igazi Trebitsch 2015.02.24 16:12:14
@Kaaaroly: Köszi, szívemből szóltál.
Az EP-választás nem főműsoridős program, ha a két kereskedelmi csatornán múlna, akkor délután kettőkor lenne az urnazárás, hogy még az esti film előtt meglegyenek az eredmények. Persze azért a közszolgálati adók, és a pártcsatornák lelkesen készültek, élőben kapcsoltak,…..