Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Zápor.

38 bejegyzést írt és 43 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Nemrég akadtam bele az Effortless English oktatóanyagba. Minthogy angolom csiszolgatását soha nem adom fel, igen megörültem, hogy végre valami használhatónak tűnőt találtam. Túlkínálat van. Annyi angoloktató anyag van, hogy az ember azt sem tudja, merre kapja a fejét. Persze egyik…..
Zápor. 2012.11.16 18:58:29
Sziasztok!

A srác, akiről a bejegyzés szól, az egyik személyes hősöm. A hanganyagjai állatjók, egyszerűen csak működnek és kész. Én soha életemben nem tanultam angolul, és erre büszke vagyok. Ki akartam próbálni azt az elméletet, hogy "Ne tanuld a nyelvet, hanem használd." (Ellentmondásnak tűnik, de nem az.) Ma már angolul olvasok szakkönyveket (és értem), és a párommal kb. minden nem írásban történő kommunikációt angolul folytatunk. Mindenről, mert az egymással sokat beszélgetős típusú pár vagyunk. Már csak akkor váltunk magyarra, ha egy téma nagyon nagyon fontos és személyes, és véletlenül sem szeretnénk félreérteni a másikat.

A.J. Hoge és a rendszere nélkül messze nem tartanék itt. A srác ellenszenvesnek tűnik, mert a stílusa nekünk szokatlanul erős. De amit csinál, az valami igazán-igazán jó dolog, és témái okos, összeszedett, hasznos, lebilincselő dolgok (néha).

A TRÜKK: NE ülj le hanganyagot hallgatni. Ahogy leültél, buktad. És nehogy elkezd az írott anyagot követni! Ne! A hanganyagok akkor működnek, ha közben valami mást csinálsz, és nem főtevékenységként végzed a dolgot. Sport, közlekedés, takarítás, stb., bármi, amihez nem kell az agyad. És a legfontosabb, hogy az ember találjon az életében helyet a hanganyaghallgatásnak, mint szokásnak. Naponta kb. egy órát, egybe vagy részletekben. És NEM kell, hogy értsd. :-) Majd fogod érteni később, először nem baj ha vannak ismeretlen szavak. Én semmikép se sorban hallgatom a leckéit, mert úgy uncsi, hanem a négy nagy nyelvtanulós csomagját egy mappába csaptam, tettem hozzá Grammar Grater-t (angol nyelvű, bennszülötteknek szóló Grécsilászló szerű műsor, vagy 150 10 perces rész), meg egy angol nyelvű értelmezőszótárat, meg a "száz szó amitől okosabbnak fogsz látszani" c. hangoskönyvet angolul; és ezt az egész nagy katyvaszt hallgatom randomra állított lejátszóval. Miközben mindig van egy főtevékenység, pl. gyaloglás, ilyesmi. Na ÍGY nem unalmas. :-D És ez a legfontosabb sztem., mert különben abba akarod majd hagyni, mert unod. (És akkor ha normál földi halandó vagy, akkor gyakorlatilag ezzel már abba is hagytad.)

És még egy apróság. Regények, hangoskönyv formátumban. Ne aggódj ha nem érted, majd fogod! Nálam működött, Végighallgattam vagy 20 Terry Pratchett regényt, sokszor egy fejezetet 10 - 20 szor, mire megértettem, és akkor se teljesen. Menni fog, ha úgy érzed hogy egy nagy katyvasz az egész, türelem, tornaterem, egyszercsak észre fogod venni, hogy angol nyelven gondolkodsz... :-) (Nem vicc.)

A.J.Hoge pedig amilyen ellenszenvesen néz ki, annyira jó a módszere. Imádom a srácot.
Hűűha, hol is kezdjem...Még mindig a mai álomélményt próbálom feldolgozni - "hasznosítás" értelemben feldolgozni, kimenteni belőle minél több értéket, mielőtt eltűnnek a részletek...Na EZAZ!!!! :-)))) Valami ilyesmi lesz a jó út! Ma ízelítőt kaptam belőle, annyit…..
Tisztelet. Hihető tételnek tűnt, aztán saját élmények alapján is beigazolódott... ( - Ne nevess a tyúkomon!! - ) Hasznos, ha tisztelettel állsz az álmaidhoz, állítólag meghálálják. Elég elszálltan hangzik, de szerintem is igaz... ( - Najó, nevess nyugodtan, arra való! :-DDD - )…..
Pár napja egy videó miatt, amit csak poénból néztem meg, olyan szilárdan tudtam tudatos álomban lebegve közlekedni, ahogyan eddig csak vágytam rá (például a videót nézve). Kilebegtem a szabad ég alá, és az ég színét változtattam egy épp aznap látott kék foltos, ezüst…..
  Játék, kaland, humor, kihívás, ha kedved van hozzá, akkor minden napra. Szükséges napi kis rutinmegtörés.   "Ne feledd, hogy közvetlen összefüggés áll fenn a megnövelt kényelmi tűréshatár és a vágyott dolgok elérése között."…..
 Hol volt, hol nem volt...  Volt egyszer egy roppant komoly gondolkodású lány, aki ilyen szavakat tud, hogy transzlogika, meg személyiségfejlesztés meg belső bölcsesség, és néha azzal hízeleg önmagának, hogy jó úton van elméje egyre jobb hatásfokkal való használatában,…..
   ÁLOM, FANTÁZIA, KREATIVITÁS:A MENTÁLIS FOLYAMATOKTÓL A TÁRGYIASULT VALÓSÁGIG    ...ezt a címet kapta idén a Magyar Pszichoanalitikusok 18. konferenciája. Október 7-8 (péntek - szombat) az időpont, de azért lehet esetleg sürgős a döntés,…..
Vigyázat, hegymenet! Sokféle út létezik a T.Á. elérésére. A fehér murvás, kishidacskás, aranyos-arcú-nyugdíjasok-beszélgetnek-hangulatútól a Húbasszus-álljunkmegpihenni-kapaszkodjagyökerekbe-lejöttabakancsomtalpa - típusúig. Az általam kiválasztott lehet a legbiztosabb, azt…..
Zápor. 2011.07.08 23:14:31
@~Melcsy: Szia!

Kezdetnek teljesen jó a pár másodperc is. :-)
Viszont ha mindig fáradt vagy, akármennyit alszol, az nem lehet kellemes, esetleg gondolkodtál rajta, miért van így? Lehet hogy érdemes. (Vagy nem. Csak találgatok. Csak tudom hogy engem zavarna.)
..., úgy le fog ez engem darálni, azt hiszem! :-DD Csinálom vagy tíz napja, ma szintetléptem, és most próbálok 100% -ot teljesíteni, valamint élni is egyszerre. Hevenyészett benyomások egy roppant fárasztó nap után, a Laberge -féle bombabiztos, extraintenzív TÁ tréningről:…..
Zápor. 2010.09.03 13:31:34
@stalker-hacker: :-))))) Nagyon köszönöm, elkel a biztatás. A napközbeni valóságtesztek a legmegterhelőbbek, de tényleg hozzá lehet szokni, hogy kicsit mindig a fejedben legyen. Nyilván ez a cél..
Viszont: Valóban működik. :-))

- De azért értesz?
- Te álmodsz, persze hogy értelek!

:-DD
Zápor. 2011.07.06 04:08:52
@arsars: Szia! Igen. És megéri a melót! :-))) Szívesen látunk az Álomjárók közösségben, ha érdekel a módszer (van egy csomó)...
Változom. Levedlem a személyiségemet, és újat növesztek alatta, ha szükséges a sikerhez. Szívesen teszem. Ha ezen múlik, ezen nem múlik... Az elején azt vettem a fejembe, hogy képessé váljak kb. 90% -os eséllyel tudatmegőrzéses elalvással tudatos álomba lépni. Amit eddig tettem…..
Zápor. 2011.05.18 01:37:29
@fortisbarat: Kösziköszi! A cikkek tényleg jók, köszönjük. Elolvastam, hasznos gondolatébresztő, és arra remek, hogy elalvás előtt olvasva ráhangolja az embert a saját álmaira.. Köszi mégegyszer! :-)
 Valahol ott a kulcs, hogy megéri -e a melót.A tipikus történet a tudatos álommal. Ahogy zajlani szokott - magamon is érzem, a többieken is látom:Az ember először kíváncsi, lelkes, elfogja a kalandvágy,aztán már csak tudja hogy jó lenne, hasznos is, kellemes is, de már nemigen…..
Mostanában álomemlékezetre gyúrok. És - úgy tűnik hogy csak ettől - kb. minden másnap van tudatos álmom.:-)Nem várt mellékhatás.:-)))Az egyik. De ugyanígy nem várt kellemes jelenség, hogy ismét rádöbbentem, milyen sűrű, élénk humora van az emberi tudatalattinak.A jó hír:…..
 "Be the Ball!""BE THE DREAM!"      Amikor éppen elég a légies keleti vonalból, kijózanít és felébreszt valami kellemesen gyakorlatias nézőpontra váltani. Valahogy minden átláthatóbbá és kezelhetőbbé válik számomra, ha kicsit…..
Zápor. 2011.01.19 05:04:41
@Pennyke: Szia! Elnézést a késésért, vagy egy hétig nem volt netem.. Bocs.. Szóval: Tetszik az álmod. :-) Abban nem vagyok egészen biztos, hogy álomértelmezés szempontjából érdemes leírt megfejtés-rendszereket használni; Te, aki álmodtad, sokkal pontosabban megérzed, mit jelent SZÁMODRA, mint bárki más rajtad kívül. Sztem.
És hogy álmodban rájöttél hogy álmodsz.. Gratula! Vannak trükkök, amikkel nagyobb esély van megtartani a tudatosságodat, mondjuk ha legközelebb ugyanígy tudatodra ébredsz. De már önmagában ez is fontos élmény lehet, amit leírtál. Ha csak annyi hasznod volna belőle, hogy felpiszkálja az érdeklődésedet az álmaiddal kapcsolatban, már az is komoly ajándék. :-)
És - egyet értek Fortissal - gyere a közösségbe, szívesen látunk! :-)
Ezt az összefüggést elég sokára hittem el. Nem tudom miért, de így van:Talán a legbiztosabban úgy váltható ki nálam a tudatos álom, ha elalvás előtt pár órával élő szóban, komolyabban beszélgetek róla valakivel.Hogy az illető most hall először az egészről, vagy…..
Zápor. 2010.07.24 00:26:03
@fortisbarat: :-))) Pár napot Pesten töltöttem és nem olvastam az íméleimet. Ezt a hozzászólásodat sem. Megnéztem a filmet, úgy jöttem haza, hogy frissiben írok róla, és akkor olvastam, hogy ajánlod. Köszönöm, hogy szóltál róla. :-))
Igazad van lövöldözés ügyben. Amellett, ha nem lenne eléggé populáris, nem is látnánk, vagy nem lenne elég pénz rá, hogy ekkorát üssön. :-( Talán úgy lehet a legmegnyugtatóbb gondolni rá, mint a mesterséges édesítőre a cukormentes sütiben. Valamit - valamiért..
Zápor. 2010.10.07 17:26:43
@entitas: Szia!

Ha TÁ közben érzed hogy kezdesz felébredni, érdemes elkezdened körbe forogni. "Visszaforogni." Szokott működni, ilyenkor ha szerencséd van folytatódik a TÁ. Az is működhetsz, ha tudatosan elkezdesz minél inkább részt venni az álmodban, felmászni dolgokra, kézbe venni tárgyakat, ilyesmi. A lényeg, hogy a kezedet használd, azt valahogy elég komolyan veszi hozzá az agyad, hogy újra szilárddá tegye az álmot.
Sok sikert!
Zápor. 2010.11.22 11:22:05
@fortisbarat: Emlékszem a beszélgetésre, Tekis Te, ezzel már nekem is bogarat raktál a fülembe! Tényleg izgalmas téma. És tényleg olyasmi, ami adott szélsőséges helyzetben valóban az ember életét mentheti meg. Mondjuk, nem mindegy, hogy kevés túlélési esélyes betegként csak az orvosokra bízod magad, vagy naponta párszor szilárd tudatos álomba lépsz, és "gyógyítod magad" olyan módszerekkel, amiket az irányított meditációt használó iskolák szoktak alkalmazni (pl. agykontroll).
   TALÁLÓS KÉRDÉS (Nem beugratós, van megoldása.) Sétálsz az utcán valakivel, akit foglalkoztat a tudatos álmodás, és ismered azt a szokását, hogy sűrűn elleőrzi, épp ébren van -e. Tudod a rituálét is, láttad már sokszor, pár másodperc, hangosan elmondja a választ…..
Zápor. 2010.11.18 01:41:04
@traktor 2.0: :-DDDDDDD
Zápor. 2010.11.18 11:58:14
@fortisbarat: Igen, én is erre gondoltam. A kedvesemmel mászkáltam az utcán, valóságtesztet csináltam és azt vetette fel, hogy hogy meglepődne, ha egyszer kijönne, hogy álmodom. Később elgondolkodtam rajta, hogy tényleg, akkor mi lenne. Aztán rájöttem, egyetlen megoldás van: Ha jól végzem a valóságtesztet ott mellette az utcán, akkor csak akkor tud meglepődni a végeredményen, hogy álmodom, ha Ő álmodja az egészet. :-D
Szóval: ha a közeledben valaki valóságtesztet végez, és azt kapja eredménynek hogy álmodik, akkor kezdj gyanakodni, mert valószínűleg te álmodsz. :-D
  "Erősítsd meg a szándékot, ami automatikusan megerősíti a tudat éberségét." Üdv ismét! Tenzin Wangyal Rinpócse: Az álom és alvás tibeti jógája.   Megvettem, tetszett, elkezdtem, abbahagytam, elfelejtettem. Szóltak, hogy jó. Rájöttem, hogy Jé,…..
Zápor. 2010.11.16 21:16:19
@fortisbarat: Fortis, szerintem Te kedvelnéd ezt a könyvet. Érthető, friss, de megtartja a komolyan vehetőségét. És megy a jelenlegi hangulatodhoz. :-)
  A tréningről Eredeti cím: Lynne Levitan & Stephen LaBerge - A course in lucid dreaming Az eredeti szöveg angol nyelven itt található. Amiket alább leírok, csak kiragadott vázlatpontok, és saját fejlesztésű kiegészítések, nem alkalmasak rá, hogy az olvasó pusztán…..
Zápor. 2010.09.11 16:19:44
@stalker-hacker: Hála, hála, virágszirom szórás és színesre festett ünnepi elefántok...

Belepillantgattam miközben elmentettem a tanfolyami cuccok közé, izgalmasnak ígérkezik. :-)
Zápor. 2010.09.13 15:16:03
@stalker-hacker: Szerintem a héten, de nem egészen biztos. Ösztönöz, hogy van akit érdekel, köszönöm, hogy ezt meg is osztod.
Szóval, remélem szerda felé.
Zápor. 2010.10.07 17:27:49
@Zoly93:
Szívesen, remélem találsz hasznosat közöttük. :-)
   Látom kinyitni egy jellegzetes színű, bármelyik falra odaképzelhető ajtót. Az ajtó egy kocsmafélébe nyílik, ami olyan, ahogyan ő berendezné, és épp azt / azokat találja ott, akivel kedve van találkozni. Mit adnék érte, hogy picire kuporodhassak a sarokban, és…..
Zápor. 2010.08.20 11:41:35
@theofil: Igen, tudom. :-) Én viszont komolyan mondtam, hogy oszd meg kérlek a kevéssé emelkedett javaslataidat is..
Zápor. 2010.09.01 01:06:42
@stalker-hacker: Bravó! :-) Tíz pont! :-)
Zápor. 2010.09.07 02:50:44
@JoAnn: Szia!
A többiek a legelső bejegyzés alá szokták a saját tudatos álmaikat leírni. ide:
tudatosalom.blog.hu/2010/04/14/kostolonak_a_buszsofor_es_a_terido_kapu
Alapvetően oda írj, ahova jól esik. :-)

Ez, ahol épp kérdezted, kivételesen pont az a hely, ahová CSAK a bejegyzés kérdésére adott válaszokat igyekszem összegyűjteni. (Konkrétan: Hogy Esterházy Péter mire használná a szilárd, bármikor előidézhető tudatos álmodás képességét, ha rendelkezne vele.)
Robogunk egy őserdei földúton, tócsák, nagy sár, egy sárga volánbusznyi menekült (családok leginkább), egy archetipikus volánbuszsofőr, meg én.Egy konkrét álomélmény, hogy először is érzékeltetni tudjam, mit szeretek a tudatos álmokban.Háború van, ezt biztosan tudom. Az a…..
Zápor. 2010.08.05 21:03:19
@fortisbarat: ...ééés: technikailag a legfontosabb rész ebben: a "reggel visszafeküdtem még egy kicsit". :-)) Ha kap a szervezet min. 4 - 5 órát összefüggően, és aztán rövid szünet után visszaalszik az ember, úgy sokkal könnyebb a TÁ. (Szerintem.)
Zápor. 2010.08.06 11:04:46
@theofil: Sok sikert hozzá.
Van olyan érzésem, hogy könnyebben is menne, ez igensok energiát elvesz tőled, sztem, esélyesnek látom, hogy a tudatalattid önvédelemből szabotálni fogja a terved. Ha kb. állandó odafigyelést szeretnél kiépíteni, arra tökjó Traktor videója a közösségi falon: Egyszerűen - ahányszor átmész egy ajtón. Pl. Ha erre még egy napi pár perces irányított meditációval is rágyúrsz, amiben az elején tökjól megy, reflexből, külön energiaráfordítás nélkül, hogy ébren gyorstesztet végezz MINDEN ajtón átmenéskor, majd egy röpke előre-megélése annak, ahogy ugyanilyen automatikusan ugyanezt csinálod álmodban, és tadamm!! :-)) 5-10 perc irányított meditáció per nap, meg egy digitális óra a kezedre, hogy ajtónként rápillantva feltűnjön, ha nem stimmelnek a számok...
Zápor. 2010.08.06 11:12:23
@theofil: Ez a listagyártás mekkora baromijó ötlet!! Kikkel és mi célból... És igen, biztos vagyok benne, hogy jót tesz, növeli az esélyt a TÁ-ra. És ráadásul az a fajta előhívó technika, ami nem mechanikus, hanem nagyon értelmes, az ember intellektusába kapaszkodik bele... Köszi a tipped!!

És természetesen, roppant kíváncsi vagyok a listádra!! (A nem publikus részére leginkább, de megelégszem a publikussal is..)
Fizikai öröm. A repülés se ér fel hozzá, és bizonyos szempontból a szex se. Idézd fel magadban azt a pár pillanatot, amikor egy esztétikai élmény teljesen betölt, elural. Mikor csak arra figyelsz, olyan mértékben, hogy az életed, a személyiséged egy pillanatra eltűnik, annyira…..
1.: Mutatott olyat, amilyet még soha életemben nem láttam? Igen. 2.: Hallgatag, egyedül sétálós, elgondolkodós kedvem volt, miután kijöttem? Igen. 3.: Jutott eszembe film közben egy villanásra is, hogy nem vettem kukoricát? Nem, nem, egy kicsit se. :-))) Nemrég értem haza…..
Még egy kicsit a nyers élvezetről. Ezúttal a zene élvezetéről. Álmomban zenélni: olyan tömény esztétikai öröm, amihez képest a "valós" zenehallgatás erőtlen hamisítványnak érződik. Életem éber- és álomélményeit együttesen nézve az öt legcsodálatosabb közöt…..
Zápor. 2010.07.19 18:31:06
@fortisbarat: Ódenagyon egyet értek. :-) "Nem kevésbé valóságos, mint az éber világ, csak másképpen valóságos."
  SEHOGY MÁSHOGY. Ez van.   És ha egyáltalán nem, akkor igenis szegényebb lenne az életem nélkülük. Érzem a másnapi mosolygásra késztető, élénk hangulatból, vagy a most, csak az emlékek hatására átjáró, bizsergető kalandvágyból. Persze, nem jutna eszembe, nem…..
Zápor. 2010.07.19 13:15:33
@fortisbarat: Én köszönöm. :-)
Gépház fíling - így hívtam. Nem voltam börtönben, nem rokkantam meg. Már régen rendben van minden, sőt, sokkal inkább rendben mint az egész ügy előtt. Nagyon nagy szerencsém volt: hogy az igazán pokoli rész csak hónapokig tartott, és szerencsém volt, hogy megtörtént…..