Regisztráció Blogot indítok
Adatok
DannyWilde

0 bejegyzést írt és 272 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
 Új kultúrharc van kibontakozóban Magyarországon. A konzervatív kurzus dacos elszántsággal törekszik a maga értékrendjének betonba öntésére. A miniszterelnök a pápához látogat, a köztársasági elnök sekélyes dolgozatot ír (irat) a kereszténység erényeiről, föl-…..
w A teleszart szentfazék 2010.03.19 04:30:00
Még le se ment a választás, és máris a jobbos ciklusok örökzöld poénján röhögünk: a teleszart szentfazékon. Vagyis azon, amikor valaki, aki amúgy féltéglával veri a mellét a kereszténységére, kurvára tököncsapja magát, pedig próbált úgy tenni, mint akinek nincs is.…..
Néhány dolgot szeretnénk előre tisztázni. A miheztartás végett csak. Például, hogy Liptai Claudiával nem volt szexuális kapcsolatunk. Ezen kívül Liptai Claudiával nem is szeretnénk szexuális kapcsolatot. Harmadrészről pedig nem kérkednénk azzal, hogy de nem is, ám majdnem,…..
w Aki nem lép egyszerre 2009.09.17 05:00:00
Ez terjengős lesz. Print változat itt. Sötétség újra. De én már tudom, hogy húsz évszázad érzéketlen álma szörnyet fogan s az bölcsőt követel. Hát nem dúvad, ki időt szimatolva születni cammog Betlehem felé? Yeats: A Második Eljövetel  Miért nem vagyok jobboldali?…..
DannyWilde 2009.09.17 09:37:56
Nagyon szép írás.
Csak kár, hogy féligazság = félhazugság.

Miért?

Mert úgy néz ki, mintha objektív igazságokat mondana (sok esetben azt is teszi), de ezt a jobboldallal kapcsolatban teszi, és nem általánosan, mindenkire érvényesen.

Azért, mert majdnem minden bekezdés egyszerűen átírható "balosra", a tükörképére, és megkapjuk a pár évvel korábban zajlott sztorit, ami ugyanolyan átlátszóan hazug, VISZONT azzal a szerzőnek semmi komoly baja nem volt soha, és nyilvánvalóan nem hangoztatná/hangoztatta, hogy ő azzal mennyire nem tud azonosulni.

Nézzük pl. csak ezt a bekezdést:
"A gyűlölet, ha gyökeret ver, megszüli azt az érzést, hogy a csoport tagja alapból erkölcsös, jó ember, hiszen ha az ellenség ennyire undorító, mint ahogy naponta mantrázzák maguknak, akkor értelemszerűen ők a jó oldal, és akinek bármi kifogása is van velük, mint monolit tömbbel szemben, annak meg nem lehet igaza semmiben sem."
-- Erről szólt a "balos" politizálás és újságírás 98-02 között: Orbánék démonizálásáról, övön aluli ütésekkel történő megutáltatásáról.
(Ha szakmai érvekkel érték volna el választási sikereiket, akkor vsz. nem restelltek volna elmenni előtte a tv vitákra.)

Vagy lássuk ezt:
A BALoldaliságot alapvetően giccsek gyűjteménye határozza meg, ha ez Amerika lenne, akkor a Hot Topicban megvehetnék a kiegészítőket egységcsomagban, ahogy az emós gyerekek a sminkkészletet. Egy kis antifasizmus, che guevarás, szalonképtelen-ezés, ok nélkül rasszistázás, gyűlölet. Semmi komoly, nem kell belőle vizsgázni ahhoz, hogy befogadjanak, lehetsz akár síkhülye is. Ha tudsz _kirekesztőt kiabálni_, jó arc vagy. Ha _ordítod is, hogy meleg vagy_, akkor egy ajtóval odébb vagy jó arc...
...
Hogy ebbe a pszichózisba ilyen alacsony a felvételi ponthatár, további betegségeket eredményez. Ugyanis ott van velük egy csomó ember, aki a „korlátolt orbanofilek” (akárkik is azok), illetve a szélsőnácik (és -bérencek) gyűlöletén kívül alig tud valamit a polisz ügyeiről, viszont meg van róla győződve, mert a társai megerősítették, hogy ennyi elég is a politizáláshoz. Ezek összerakják a maguk kis Lego-vízióit egy nemzetietlenített, vöröspozsgás, szivárványszín, panteoszexuális, rasta-reggae-jam-et hallgató, fű-füstös országról, és aztán rohadtul fel vannak háborodva, hogy Magyarország nem olyan. Némi reményre adna okot, ha ennek a frusztrációnak a mélyén legalább sejtenék a tényt, hogy ők maguk sem olyanok, de ennek semmi jele.

-- Szóval ezt az egyébként olvasmányos írást meg lehetne írni jobbkezes tollal is, ugyanilen jól, és ugyanennyi (fél)igazságtartalommal.

És pont ezért ez is csak egy patron a sok közül.
w Mint a mókus 2009.08.18 03:15:00
Édes, nehéz botrányszag terjeng, lopásillat. A vízállásjelentés szerint a közfelháborodás elérte a szezonális maximumot, a nyár vezényszava a végkielégítés. Olvasó beír, bekommentel, hallgató és néző betelefonál, ő ezen fel van háborodva, szerkesztő úr, ehhez szóljon…..
A világ arra való, hogy az okos nemzetek más kárán tanulhassanak. Ha tudjuk, mit és hogyan kúrnak el más országok, akkor azt nekünk már nem kell kipróbálni. De a magyar embert nem annyira érdekli a közvetlen szomszédaink sorsa sem, mint a magyar celebvilág pillanatnyi áleseményei,…..
Az előző rész tartalmából: a kétharmad igenis elérhető, sőt Pécsett el is lett érve, illetve a kétharmad nem egyenlő az atombombával, mert hasznosan is lehet forgatni. Mellesleg az atombombával is csodás dolgokat lehet megvalósítani, az egyik a gombafelhő, a másik meg a béke.…..
w A nácivadász mellélő 2009.04.28 05:00:00
Ahol egy forint az üvegbetét, ahol minden rég halogatott épeszűsítést azonnal és mindenkinek kompenzálni kell, ott a terrorizmus ellenszere a holokauszttagadás betiltása. Ebben értelmet keresni fölösleges és frusztráló. Nem azért öldösik valakik a falusi cigányokat, mert úgy…..
w Takarodó 2009.03.23 06:00:00
Eltakarodik hát. Lemondását négy és fél éve követelik ellenfelei, akik azóta egyre sokasodtak, és sok közülük ellenséggé aljasult. Kezdetben azért, mert úgymond senki nem választotta őt. A választók Medgyessy Péternek adtak felhatalmazást, tehát Gyurcsány Ferenc illegitim.…..
w Elzúgtak forradalmai 2009.03.16 09:00:00
  Tulajdonképpen minek ünneplünk egy olyan gusztustalan dolgot, mint a forradalom?   Egy másik ünnep óhajtása A tehetetlen halott ..
DannyWilde 2009.03.16 14:13:02
@okostojgli:


hu.wikipedia.org/wiki/Miniszterelnök
"Magyarországon az első felelős kormányt (a mai szóhasználattól eltérően) minisztériumnak nevezték. "

Ugyanazt jelentette, érted már?
w A gép forog 2008.07.03 16:30:00
Érdekes, roppant érdekes. Hogy mennyire személyes az érzékenység, és mennyire rideg az ember, amíg mást ér sérelem. Amíg a szcientológusokon röhögünk, fenekedünk ellenük, és nyilvánvaló nonszensznek nevezzük a világképüket, teljes a nemzeti egység, szent a béke. Az a…..
w Ballagó idő 2008.05.09 07:00:00
Mielőtt elmegy nyaralni az egész társulat, illene valami évzáró ünnepélyt tartani. Bizonyítványosztással, ha volna erre alkalmas tanári kar. Ősszel nyilván kezdődik elölről a háború, de most mindenképp rápihennek. Az Előrehozott Választás is aluszik, álmában csenget egy…..
w Tanár úr, kérem! 2008.04.14 10:00:00
Árnyékkormány kell, árnyékkormány kell ide!..
DannyWilde 2008.04.15 10:26:47
Off:
Naszta ·
www.naszta.hu 2008.04.15. 10:08:27
"Maradjunk abban, hogy az Elbától nyugatra egy olyan cikk, ami a Magyar Hirlap-ban megjelent, tönkre tette volna az adott lapot. Magyarországon nem ismerjük ezek szerint még a jó izlés határát."

-- Ez az elbátólnyugatra-zás jól hangzik, csak nem igaz.
Maradjunk abban, hogy Jörg Haidert is sokan fasisztoidozták, egész EU bojkottot hirdetett miatta Ausztria ellen, és erre Ausztria azt mondta, hogy kapjtok be, belügy.

LePen is hasonló cipőben járt, mégis komoly tényező volt egy időben.

(Én olvastam amúgy a cikket. Aki vitatkozni akar, annak elsősorban Karinthyval kell vitatkozni.
Akinek gyenge a gyomra, hányja el magát akkor is, ha fasisztáznak bárkit, aki nem az.)

On: -----------------------------------

Tóta Árpád, ha szépen kérték volna tőle, nyilván ingyen és bérmentve átadta volna rajzfilmsorozatának forgatókönyvét a HírTv részére, a néééép érdekében.

Csak ez a geca finyesz nem hajlandó túllátni önös érdekein. Pfuj.
---------------------------------------
DannyWilde 2008.04.15 17:00:24
Tóta W. Árpád · www.worluk.hu/ 2008.04.15. 16:45:25
index.hu/politika/belfold/kirohant5467/
Gyurcsány vörös fejjel rohant ki a Házból
mik nem vannak. "de bátor az elnök úr!"
----

Kell a színjáték, vissza kell hozni az szdsz-t a semmiből, szdsz most kemény, ez mindkettejük közös érdeke. Ezért még egy kis vörös fejre is futja.
Nem szopom be.

----
On: Miért is kéne most a fidesznek produkálnia magát?

Tóta Árpád, ha szépen kérték volna tőle, nyilván ingyen és bérmentve átadta volna rajzfilmsorozatának forgatókönyvét a HírTv részére, a néééép érdekében, mindegy ki neve alatt fut, csak fusson.

Csak ez a geca finyesz nem hajlandó túllátni önös érdekein. Pfuj.
w Tégy a gyűlölet ellen 2008.04.11 06:30:00
Valami Charta-féleség bújt elő a héten, a jóérzésű polgárok kimennek az utcára, és demonstrálnak a fasizmus ellen. A társaság egészen szívderítő: fideszesek, liberálisok, szocialisták állnak ki együtt, mert bár alig valamiben értenek egyet, de most mind veszélyben érzik…..
DannyWilde 2008.04.14 08:54:37
"TANÁR ÚR KÉREM!"
index.hu/velemeny/eheti/arnyek/
Erre szeretnék itt röviden reagálni, mert úgy láttam, máshol nem lehet. (Ha mégis, bocs.)

Szerintem nagyon rossz dolog, ha a kormány (vagy támogatói) az ellenzéken kérnek számon konkrét lépés-javaslatokat, mi több RENDSZERt.
Nincs olyan, hogy "mi lett volna, ha", sem a történelemben, sem a jelenben.

"Ezért találta fel a művelt világ az árnyékkormány intézményét" - kérnék példákat, tisztelettel.

"Lehet mindent ígérni, és begyűjteni minden hülye szavazatát; első blikkre ez tűnik helyesnek, mert a hülyék vannak többen." - IGEN, ezt történt 2002-ben és 2006-ban is.

Nagyon kíváncsi volnék, hogy aki ilyeneket ír, az 2002-ben hová szavazott. Ha az mszp-szdsz koalícióra, akkor MI ALAPJÁN? Akkor volt egy árnyékkormány, amelyik megmondta, hogy hogyan férünk át a szűk csövön?
Naneeemáááááá.

Olcsó trükk most megint az ellenzékkel foglalkozni, és hangoztatni az "úgyselehetjobban-vagyhaigen,mutassátok, de mi kormányzunk" -ot.
Inkább térjünk rá a piacgazdaság elveire itt is: aki nem jól működik, leszavazzuk. Ha ezt konzekvensen csináljuk, előbb-utóbb lesz, aki jól működik. Nemde?
w A sajtos pogi ára 2008.04.08 06:00:00
Ahogy körbenézünk Nagy-Magyarországon és vidékén, egyre többen csodálkozhatunk rá a helyzetre, hogy jé, ezek a tuskó, nemzetként nem is létező tótok, meg a bocskoros, szőröstalpú oláhok, szóval az elcsatolt területek egy jelentős része valahogy... többre vitte. Elég keserű…..
w Hörömpő cirkusz, világszám! 2008.03.19 06:00:00
Alkotmányos népítélet, ilyet szól. A nemzetközi sajtó hüledezve végzi dolgát, és fordít: constitutional mob law. A mob law, az egy rosszul csengő kifejezés, tetszik tudni. Ugyanis a mob, az baromállat csürhét jelent. Van rá szép görög szó is: ochlokrácia. Mindkettő azt…..
DannyWilde 2008.03.19 09:06:21
w Dömdödöm 2008.03.12 06:30:00
Eddig se volt minden világos, de most már végképp kiborult a sötétség. Nem a szög bújt ki a zsákból, hanem egy fallosz, a Navracsics Tibor álarcával a hegyén. És így szólt: a lenépszavazott forrásokat lottóból kell pótolni. Igazán rájuk bízhatjuk az országot, már…..
w Nemzeti kaszinó 2008.03.10 06:30:00
Az a mi szerencsénk, hogy nem a szocializmusról népszavaztunk. Úgy megnyernénk, hogy megint negyven évig örülhetnénk neki. Pedig ha emlékeznénk, ha tanítanák az iskolában, miért és hogyan lett a szocializmusnak vége, akkor tudnánk, hogy nem negyven, de négy év szocializmusra…..
w Született december 25-én 2007.12.24 12:00:00
Idegölő, kimerítő munka az ajándékvadászat, a fenyőfa utáni kajtatás, a díszítés, a rokonlátogatások szervezése, a menü összeállítása. Alig marad egy-egy perc, hogy megálljunk, és gondoljunk Rá. Aki Istentől született, megváltott minket, és felméne a mennyekbe. Hány…..