Regisztráció Blogot indítok
Adatok
krepler

26 bejegyzést írt és 223 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
      Volt egyszer egy ember Indiában: főminisztere az egyik félig független bennszülött államnak az ország északnyugati részén. "Brahmin" volt, vagyis olyan előkelő kaszthoz - társadalmi osztályhoz - tartozott, hogy a "kaszt" szónak már…..
krepler 2020.05.28 18:23:42
Ma, néhány órával ezelőtt volt Bezsenyi Mihály rendőr dandártábornok, az NNI igazgatójának temetése. Az, hogy személyesen ismertem és évekig jó bajtársak, kollégák voltunk, magánügy. Miként talán az is az, hogy egyike volt azoknak a (becslésem szerint nem túl nagyszámú) felső rendőri vezetőknek,…..
Az Echo TV volt olyan figyelmes, és leforgatta nekünk ezt a kordokumentumot. Csodálatos, ahogyan a mexikói felállásban mindhárom fél tökéletesen mást kommunikál, mint amit cselekszik. A valóság semelyik narratívára nem akar illeszkedni, de ez senkit nem zavar, és Dúró önként jelentkezik, hogy ezt a…..
krepler 2019.01.29 14:15:09
@Tata86: úgy gondoltam, hogy jobb az együtt-re szavazni, mint nem szavazni. egyébként az együttben én láttam a polgári potenciált. baloldali szociális gondolkodással, de liberális (remélem nem kezdünk ezen vitatkozni: ez a szabad versenyre épülő, de törvények által korlátozott) gazdaságpolitika. polgári szabadságjogok, európai gondolkodás. (még egy adag keresztény gondolkodást szerettem volna, hát ezt már beleképzelni se tudtam).
neked Márki-Zay hogy tetszik?
Január 1-jén jelent meg a Baptist News Global oldalán egy írás Mark Wingfield véleményéről – aki egy Dallasban szolgáló baptista lelkipásztor –, amely az új év első napjaiban felrobbantotta az angol nyelvű keresztény sajtót. Habár a cikk az amerikai helyzetre vonatkozik, és elsősorban azt értékeli,…..
krepler 2019.01.13 12:27:23
@maxval balcán bircaman: meddig számítod az apostoli időket? a dogmákat ugyanis 250 évvel később kezdték kimondani - pont azért mert már azok se éltek, akik beszéltek olyanokkal, akik beszéltek az apostolokkal. és pontosítani kellett a hitet
krepler 2019.01.13 12:57:06
@maxval balcán bircaman: de az első dogmák jóval későbbiek. és azóta nagyon sok dogmát mondtak ki. tehát bátran lehet, h még újabb dolgokat is dogmává emelnek. pl. azért mert korábban fel se merült, hogy ezt ennyire az emberek elé kell állítani
krepler 2019.01.13 23:09:48
@maxval balcán bircaman: ha teológiában gondolkozunk, akkor ezek örök igazságok - tehát megvoltak mindig is. ebben maximálisan egyetértek.
de esetleg van valami, ami nem került az emberi érdeklődés előterébe. pl. az hogy az Isten szentháromság, az nem 325 (lletve 381) óta igaz. de akkor úgy érezték, hogy le kell szögezni, mert vannak, akik kételkednek benne. - ez nagyon nem I. szd, de nyilván te is dogmaként kezeled.
most hirtelen nem jut eszembe olyan hitigazság, ami fontos és nem dogma (nyilván egyre kevesebb van ilyen), de ha valami igaz - és mindig is igaz volt! -, de az emberek valamiért elkezdenek kételkedni benne, akkor lehet, h ki kell mondani dogmának.
mondjuk nem dogma az, hogy a házasság egy férfi és egy nő élethosszig tartó életközössége. viszont sokan vannak, akik úgy vélik, hogy ezt a véleményt hatásosabb lenne úgy hangsúlyozni, hogy dogmaként kimondják. (ezzel nem teljesen értek egyet, de direkt igyekeztem olyat választani, amivel szerintem te kifejezetten).
egyben azonban maximálisan egyetértünk. ha valami dogma, akkor az mindig is igaz volt! legfeljebb nem mondták ki. (mondjuk kb. mint a pitagoras tétel is igaz volt pitagoras előtt is - csak nem írták le, bizonyították be stb.)
A tegnapi kormányinfón a tegnapelőtti tüntetésekről is beszélt a miniszterelnökséget vezető miniszter. Mondandójából azt emelték ki a nyilvánosság kormánypárti fórumain, hogy a Budapest utcáin vonulgatók olyan jelszavakat skandáltak, amelyek „kereszténygyűlöletről” árulkodnak. A Hír TV honlapja…..
krepler 2018.12.15 13:07:52
@Zöldi László: van még egy lehetőség. ha az idézetben csak a "kereszténygyűlölet" volt idézőjelben, akkor lehet hogy egy kikacsintás volt csak: mintha kereszténygyűlöletnek nevezni a karácsonyfa megrongálását csak ironikus túlzással lehet kereszténygyűlöletnek nevezni...
ezzel az értelmezéssel ép ésszel egyet lehet érteni - a karácsonyfaállítás magyarországon kb másfél évszázados szokás, észak-nyugat-európában pedig pogány gyökerei vannak. a karácsonyfát tenni a keresztény gondolkodás próbakövévé igazából nevetséges.
sajnos azonban a valószínűbb az a magyarázat, hogy GG komolyan gondolta, hogy a tüntetők (legfőképp) a rabszolgatörvényre (meg persze a korrupcióra, médiakisgömböcre és már ner-es visszásságokra ) irányuló indulata és a kereszténygyűlölet közé egyenlőséget kell tenni, és a keresztyént csak azért írták át keresztényre, mert ez a bevettebb szóhasználat, mintha mondjuk egy fejér megyei ember szavainál a kölök-öt átírják kölyökre, vagy egy szegedinél az embör-t emberré.
A mai nap folyamán, sajtóközleményben jelentette be Washingtonban a világ legnagyobb Bibliamúzeuma, hogy a tulajdonukban lévő 16 Holt-tengeri tekercsből öt hamisítvány. Ezeket a tekercseket azóta el is távolították a kiállításról...
krepler 2018.10.24 21:21:55
@Csató: kár, hogy utólag visszatették, mint VII-diket ;)
krepler 2018.10.24 21:43:48
@Hungarian Geographic: de mi a hamis? pontosabban mikori hamisítvány? mely tekercsek hamisak? mi van azokon a tekercseken? miért pont azokat a tekercseket vizsgálták ilyen részletesen?
amúgy csak a gyengébbek kedvéért: a holt tengeri tekercseket (valószínűleg) az esszénus zsidó szekta készítette, és (valószínűleg) a zsidó háború idején rejtették el. van egy több olyan irat is a tekercsek között, ami nem a biblia szövege, viszont nagyon sok olyan részlet van benne, ami sok szempontból hasonlít a keresztény tanításra (a megtalálás idején épp ezért erős kereszténység-kritikának fogták fel egyesek).
ha a nag-hamandi iratok (egy része) hamisítvány, abból az következik, hogy azok az iratok hamisítványok. a biblia szövegét közel kétezer éven át (nagyjából) egységesen elfogadták, (néhány ószövetségi könyvet nem fogadnak el a protestánsok, akik - a zsidókkal együtt - a szigorúbb javnei kánont használják - a másfél évezredes keresztény tradícióval szemben, amely a Septiuaginta alexandriai kánonját) úgy, hogy a legkorábbi megmaradt teljes szöveg (a Codex Vaticanus) kb. a IV. században készült.
még egy érdekesség: a holt-tengeri tekercsek (mivel egy zsidó szekta hagyatékából kerültek elő), ezért újszövetségi irat nincs közöttük.
Blogadó Kötelező hittanra fel! 2018.09.29 16:12:16
Nos, Hajnal Gabriella után nem nagyon gondoltam volna hogy van lejjebb. Hogy őszinte legyek, nem tudom mi volt a szobi Szent László gimnázium ebédjében, de Rétvárinak sikerült alulmúlnia, még a Klebelsberg Központ vezetőjének nyilatkozatait is. Egy kis emlékeztető:Hajnal Gabriella azt állította…..
Az Apáca című film keresztény szemmel Mafab adatlap „Ezen a helyen vége Istennek”  - a film ezzel a hátborzongatóan rejtelmes mondattal kezdi el a feszültség megalapozását. 1952. Erdély. Egy csoda-vadász pap; egy nővér, aki még nem tette le a fogadalmát, de emlékei között számos látomás…..
Valószínűleg akadt már olyan filosz, aki eltöprengett azon: hogyan lehetne a kukacot (@) latinra fordítani? A vermis (= kukac) nyilván nem jó, mert éppúgy át lehetne tenni latinra a majomfarok, csiga, ormány szavakat is, azaz ugye, a @ különböző idegen nyelvű elnevezéseit. De nem…..
Egy laptoppal jó esetben hosszú távra tervez az ember, és nem szeretne fél-egy évente újat venni csak azért, mert az előzőről kiderült, mégsem olyan jó, mint amilyennek elsőre gondoltuk. Illetve jónak jó, csak épp nem elégíti ki az egyéni felhasználói igényeket. Éppen ezért jöjjön most öt olyan…..
krepler 2018.01.30 14:37:46
@RHalacska: direkt vibrál, mert a ma divatos netes videoblogvágási trendeknek megfelelően a lélegzetvételt kivágja. ettől pörgősebb, és trendi az ugrálás...
Gyerekkorában mindenki megtanulja, hogy Jézus egy „rongyos istállócskában” született, ahol jászolba fektették, miközben a marhák és szamarak lehelték őt, hogy ne fázzon. A napkeleti három királyok, Gáspár, Menyhért és Boldizsár aranyat, tömjént és mirhát hoztak neki, és leborultak előtte. Azonban…..
krepler 2017.12.22 08:46:29
@DarthVader: igen, azt hiszem, elég közel van a véleményünk.
krepler 2017.12.29 21:28:26
@petimegmondja: a kormeghatározást pl. olyan dolgokkal szokták datálni, hogy mondjuk egy jövendölés mennyire pontosan teljesedik be. ha mondjuk Jézus elég részletesen mondja, hogy jeruzsálemből kő kövön nem marad, akkor az valószínűleg a zsidó háború után íródott, amikor a rómaiak tényleg teljesen elpusztítják a várost :)
szövegelemzéseket végeznek (nyelvhasználat, kortárs szövegekkel összevetés, történetfűzés elemzése - pl. látszik, h jános evangéliuma már főleg nem zsidóknak íródik.)
aztán vannak olyan keresztény és nem keresztény szerzők, akik említik az evangéliumokat, és ebből következtetnek.
nagyon nem akarnék ilyen mélyen belemenni, de azért nem árt tudni, hogy az evangéliumok korát (mármint hogy mikor keletkeztek) a nem hívő biblakutatók (van ilyen is szép számmal) se vitatják. mára a mainstream biblakutatók a legtöbb dologban egyetértenek - a tényeknek tekinthető dolgok szempontjából.
az hogy Jézus Isten fia-e, feltámadt-e... hát itt persze nem értenek egyet. :)
krepler 2017.12.29 21:40:24
@ételizésítő: azért az "idióta mesésköny" is egy kicsit erős, meg a semmilyen bizonyíték Jézus létezésére is egy kicsit kérdőjeles vélemény.
az idióta meséskönyv tanításának jelentős részét a világ nagyobb fele tiszteli, és a benne foglalt tanítás jelentős része a nyugati kultúra egyik alapja (és itt most nem annyira a kereszténységre - és kisebb mértékben az iszlámra - gondolok, hanem hogy bizony a liberalizmus és a szociáldemokrácia, az egyén felelőssége és más ilyesmik igen erősen bibliai alapokon (is) állnak.
Jézus létezését a legtöbb ókorral foglalkozó tudós valószínűsíti - függetlenül attól, hogy keresztény (vagy legalábbis istenhívő) tudósról van szó, vagy nemhívőről. ez számomra elég meggyőző Jézus történelmi voltáról. abból azonban hogy Jézus élt, nem következik a tanítására semmi. (azért megjegyzem, hogy pl. Buddha életéről - sőt Mohamed életéről is - sokkal későbbi iratok számolnak be, mint Jézusról. és persze vannak olyan kutatók, akik megkérdőjelezik Buddha, sőt Mohamed létezését is. amíg azonban egy valaki nevét felvállaló mozgalom esetén egyszerűbb feltételezni az alapító valós személyiségét, addig én nem nagyon kérdőjelezném meg - egyet értve a hittől függetlenül eléggé egybehangzó véleményű tudósok többségével.
tényleg nem értem: számodra miért fontos annak hangsúlyozása, hogy Jézus nem történelmi személy?
Ma egy éve puccsolták meg a patinás napilapot. Amikor e jegyzetet befejezem, elsétálok néhai Bächer Iván közelben lévő fájához, ahol a volt munkatársak csöndes megemlékezésre gyülekeznek. Addig is eltűnődnék, vajon mi történt azokkal, akik 2016. október 8-át a Népszabadság szerkesztőségében élték…..
krepler 2017.10.10 22:24:43
@Éhesló: részben egyet értek veled, azt azért el kell ismerned, hogy a pálya nem egyformán lejtett. a ballib kormányok alatt az állami cégek a tényleges elérést messze meghaladó módon hirdettek a jobboldali médiában, a ner alatt meg egy fillér állami vagy állam közeli pénzt se adtak, elég következetesen. szóval azért nem egyforma volt a két hozzáállás. az egyik egy "pusztuljon el" a másik egy "élni és élni hagyni".
nekem az utóbbi egyértelműen szimpatikusabb - neked nyilván nem.
a magyaridőket azért húzom ide, mert piaci körülmények között hidegvízre valót se keresné meg (a magyar hírlappal együtt). a magyar nemzet életképesebb volt önmagában is.
az se egy piaci eset, amikor befektetőnek látszó ember megvesz egy újságot, és megszűnteti, még ha piaci logika alapján igazolható a döntése - bár ha tényleg piaci logika állt volna mögötte, akkor nem így, egyik napról a másikra történt volna a dolog.
én egy olyan országban szeretnék élni, ahol jobb-, bal- és liberális, nemzeti, keresztény és mindenféle lap elfér - te pedig nem. javíts ki, ha tévedek.
krepler 2017.10.11 23:49:54
@Éhesló: azért engedd meg, hogy szomorúnak érezzem, ha valaki csak háborúként tudja felfogni a világot, és nem max versenynek. és még szomorúbbnak, hogy ebben a másik megsemmisítése legyen a cél.
mint kereszténynek ez különösen szomorú.
azért gondolkodj el, hogy mennyi hirdetés volt mondjuk 2002-10 a jobboldali és 2010 után a bal oldali médiában. pedig a népszabi jóval nagyobb olvasóközönséget ért el, mint a hírlap és a nemzet. azt gondolom, hogy a bal oldali kormányokra - ha nem is a támogató magatartás (azért ez nem rovod fel nekik elvszerűen te se) - de nem a kiirtás szándéka volt jellemző. a mostani kormányzat kimondott-kinemmondott célja a teljesen egyszínű média. számomra ez fura és ellenszenves. sajnálom. bízom benne, hogy nem vagyok egyedül
krepler 2017.10.12 18:08:09
@Éhesló: nem hiszem, hogy meg fogjuk egymást győzni, azért két linket én is becsatolok neked, ami mutatja, hogy a mostani kormányzat jobban eltéríti a reklámköltéseket a saját (kevesebb olvasót elérő!) médiájába, mint az előző (szintén korrupt, és nem korrekt - de a mostaninál e szempontból mégiscsak jobb) kormányzat.
index.hu/gazdasag/defacto/2016/07/11/a_jobboldal_jobban_lenyulta_az_allami_hirdetesi_penzeket_mint_a_baloldal/
"Miközben pedig a politikai térfélen baloldalinak sorolt print lapokból (Népszava, Népszabadság, Magyar Narancs, HVG, 168 óra, Magyar Hírlap – tulajdonosváltás miatt 2006-ig) jóval több kiadvány jelent meg, az ezekbe pumpált állami milliók 2008-ban meredeken esni kezdtek, a jobboldaliaké (Magyar Nemzet, Heti Válasz, Magyar Fórum, tulajdonosváltás miatt 2006-tól Magyar Hírlap) pedig a kormányváltás után hirtelen nőni. Olyannyira, hogy utóbbiakba ma már mintegy 1,2 milliárd folyik be az állami szektorból, ami szinte eléri a másik oldal 2005-ös csúcsát. Ugyanakkor a baloldali lapok állami bevételei mélyebbre estek, mint a jobboldaliaké valaha" atlatszo.blog.hu/2013/05/07/kozpenzek_kormanypropagandara_allami_cegek_es_kormanyintezmenyek_mediakoltesei_2003
kis keresgéléssel további, hasonló eredményeket találhatsz te is, ha tényleg a tények érdekelnek.

ami az elmúlt 72 évet illeti, azért bármennyire is utáljuk (azt hiszem ebben egyet értünk) a szabad népet, azért ne feledjük, hogy a népszabadság az 56-os forradalomban fogant (bár utána ezt sikerült durván meggyalázni), és a tavaly bezárt népszabi szerkesztőségének az átlagéletkora 40 év se volt - vagyis jelentős részük nem is élt a rendszerváltáskor. rajtuk számon kérni a szabad nép (ami ráadásul egy másik újság) gazemberségét azért enyhén szólva is túlzás. (ahogy nem érzem korrektnek egy huszonéves mszp-sen recsket számon kérni - ahogy egy mai papon az inkvizíciót se)
a média szabadságát szerintem eléggé sérti, ahogy félüzleti eszközökkel felvásárolnak szinte minden sajtóterméket, amit meg nem lehet, azt kiszorítanak a piacról, majd az állami hirdetésköltéssel a különféle oldalon álló médiák esélyeit az elmúlt 27 évben páratlan módon befolyásolják.
remélem, hogy a békére, együttműködésre, partneri gondolkodásra épülő szemlélet nem törpe kisebbség.
számomra az a reménykeltő, hogy annak ellenére, hogy elég sok mindenben másképp gondolkozunk, mégis emberi módon beszélgetünk - ami pedig manapság nem jellemző. (köszönöm)
Bojár Gábor nagyot csalódott az ellenzéki pártban. ..
krepler 2017.10.10 12:23:02
@aleksz róz: igen, persze - csak próbáltam kicsit egyszerűsíteni
krepler 2017.10.10 12:31:52
@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: marx volt minden idők egyik legfontosabb szociológusa például - kár, hogy nem erre emlékszünk :(
de a Bojár Gábor pénze miért nem magántulajdon szerinted?
a magántulajdon politikai hatalmának tagadása - hát ez egy létező jelenség (szerintem - bár ebben nyilván nem fogunk egyet érteni - a NER rendszerében ez még jobban elmélyült és egyre jobban elmélyülni látszik. szerintem ezzel a logikával a fideszt sos le kéne váltani, ha nem is bármi áron, de sürgősen). nyilván mind a ketten - legalább elvileg - egyet értünk abban, hogy nem kívánatos dolog, ha oligarchák működtetik a politikai hatalmat, amely utána mindenféle módon ezt meghálálja nekik. az viszont nem ilyen, ha valaki valamennyi (nem milliárdokra gondolok) pénzt ad egy neki szimpatikus párt támogatására, illetve a tekintélyével is támogatja. talán ebben azért egyet tudunk érteni. (mondjuk érdekesség még angliában a húszezresek klubja - akik húszezer font támogatást adnak a munkáspártnak. ez kb. egymillió ft - szerintem ez még bőven az oligarcha szint alatt van. és Bojár támogatása is kb ez a nagyságrend volt)
krepler 2017.10.10 12:37:55
@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: nem. nem ad pénzt, mert nem ért velük egyet. ez nem hogy nem Soros, hanem még csak az sem, amit Sorosnak tulajdonítanak. Bojár adott nekik, mert azt gondolta, hogy abba az irányba mozdulnak ami (véleménye szerint) jobbá teszi ezt az országot. most úgy látja, hogy nem arra mennek, ezért nem ad nekik többet.
azért jelenti ezt ki nyilvánosan, mivel nagy publicitást kapott korábban, h támogatja őket - ha tehát az egyet-nem-értése nem lenne nyilvános, sokan azt gondolhatnák, hogy a mostani momentumos irányvonalat is támogatja. ennyi.
A lelkész 6 napon át láthatatlan, a hetediken érthetetlen – mondják a rosszmájúak. A lelkész vasárnap dolgozik 1 órát, de máskor mit csinál???  ..
krepler 2017.10.03 22:40:57
@Hortenz: az állami támogatásokat annak alapján osztják széjjel, hogy hányan vallják magukat valamelyik egyházhoz tartozónak. nem véletlen pl. az 1% kampány idején a sok "legyen ön is katolikus (református, evangélikus stb)" plakát. ezek határozzák meg az egyházi támogatások elosztási arányát - azokon a közfeladatokon, műemlékvédelmen stb túl, amit már említettem.
krepler 2017.10.03 22:42:40
@Hortenz: hál istennek nem (mármint hogy változik). elég baj, hogy korábban igyekeztek (az emberek megbotránkozását elkerülendő - khmmm) elkenni a dolgokat. nagy ostobaság (és részben gonoszság) volt
krepler 2017.10.03 22:45:36
@Hortenz: NEM egyházi hatáskör! és ezt most már az egyház(ak) is így gondolják. azért persze ciki beismerni, és nehezen is megy, ha ilyen szituáció adódik. de már nemcsak az egyház vizsgálja ki a saját embereinek az ilyen hibáit (is). az viszont logikus, hogy saját maga IS kivizsgálja, és saját hatáskörben IS szankcionálja
Magyarország 2020-ban újabb világeseményt rendez, a katolikus hitvallást megerősítő Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust.  Nem olimpia, de azért mégis villanthat valamit a katolikus világban Magyarország! De mit keres ennek az előkészítő bizottságában a Kúria és az Alkotmánybíróság elnöke?  Bár…..
krepler 2017.07.14 22:09:55
@látjátok feleim szümtükkel: hát, ha a főkatolikusnak tekinthető Ferenc pápa megnyilakozásait nézzük, akkor nem fognak a katolikusok migránsozni. a pápa közelebb áll a bal-lib állásponthoz, mint a magyar ballib pártok többsége :)
Találkoztak a nagy családról szőtt álmaik sok-sok évvel ezelőtt. Az álom valóra vált: felesége, öt fia és négy lánya körében ünnepli 49. születésnapját a görögkatolikus pap, Tóth András atya...
krepler 2017.05.26 08:51:55
@11110000: Görög katolikus. Ezek azok a keleti ritusu katolikusok, akik kb 200 éve egyesültek a római katolikus egyházzal. A szertartasrendjuk megmaradt es a papok - mint a keleti egyházakban mindenütt - nősülhetnek
Hajdu Nóra még mindig rövid u-val írja a vezetéknevét, és változatlanul rokonszenves. A kilencvenes évek második felében tanítottam a szegedi egyetem fővárosba kihelyezett tagozatán, sőt a szakdolgozatát is hozzám írta. Okos volt és szorgalmas, otthonról pedig idegen nyelveket is hozott (diplomata…..
  Kevés toleránsabb embert ismerek, mint a barátnőmet. Teljesen laza, felőle aztán tényleg bárki azt tesz, amit akar, őt nemigen hozza ki semmi a sodrából. Barátnőm nem vallásos, a gyereküket meg se keresztelték. Amikor a gyerek iskolába ment, mégis hittanra íratta be, két okból kifolyólag. Az…..
Tegnap megszavaztattuk az olvasóinkat, hogy szeretnék-e Majtényi Lászlót köztársasági elnöknek. A fideszes trolloknak valószínűleg nem tetszett, hogy Áder Jánosnak kihívója akadt és jelentették a Facebook-oldalt. Ami így megszűnt. ..
krepler 2017.01.04 18:04:32
@putris72: Ugye kicsit se zavar, hogy ez már egy másik fb-oldal?

A többi nagyeszűnek pedig azt üzenem, hogy nem olyan nehéz egy fb oldalt letiltatni. Ha elég sok ember kattint arra, hogy tiltott (erőszakos, pornográf stb.) tartalom, és cukorhegyiék algoritmusa hipp-hopp letiltja. Lehet aztán sírni -ríni, hogy mi jó gyerekek vagyunk, tessék szépen visszakapcsolni! Aztán megnézik, es ha tényleg nem volt rajta semmi csúnya, akkor pár nap (ha csak kicsit tiltódott le, szerencsés esetben pár óra), múlva visszakapcsolják. Vagy most adtam egy jó ötletet az nnnn típusú (kicsit sem) jószándékú kommenttársaknak? (vagy akik itt javában értetlenkednek, hogy biztos Janci báci telefonált cukibergnek, azt jól tudja, hiszen most csinálta?)
Volt egy gazdag és egy szegény. Amikor meghaltak, a szegény a túlvilágon bekerült a jóba, a gazdag meg kínok közé, a pokolba került. (Az evangélium teljes szövege a poszt végén olvasható.) Első olvasatra ez a történet (is) valami igazságtalanságnak tűnik: a gazdag nem követett el semmi rosszat,…..
      A címben felvetett kérdés égetőbb, mint gondolja a kedves olvasó. Nem szabad a homokba dugni a fejünket. A keresztényüldözés mindennapjaink égető problémája – ha másból nem, onnan biztosan lehet tudni, hogy már államtitkárságot is létrehoztak ellene. Ahhoz, hogy hatékonyan felvehessük…..
krepler 2016.09.08 23:36:43
@miketbeszéltek: nem azért jöttem, hogy eltöröljem, hanem hogy beteljesítsem...
de a páli levelek azért mégse Jézus.
és hát azért mégiscsak van a törvényeknek egyfajta fejlődése. pl. nem tartjuk az étkezési szabályokat - pedig mondjuk Jézus még vlszleg betartotta a többségét (néhányat meg provokatívan pont hogy nem). vért is eszünk, pedig a jeruzsálemi zsinaton annak a tiltását meghagyták. de - és ebben aligha van különbség közöttünk - a lényeg nem változhat, a törvények irányultsága.
krepler 2016.09.09 14:25:31
@filiszteus: én inkább csak elszomorodom, ha valaki nem érti, amit mondani akarok. sajnos a hivatalos állami propaganda olyan erős és egysíkú (és a nem-kormánypárti gondolatmenetek se sokkal szofisztikáltabbak), hogy az emberek elfelejtenek gondolkodni. általánossá váltak a keresztény=fideszes, nemfideszes=zsidó, nemvallásos=zsidó, keresztényellenes, liberális és hasonló gondolkodást helyettesítő panelek.
sajnos minden oldalon tipikusak azok az eszmefuttatások, ahol rámutatnak egy hibás gondolatra vagy döntésre, a kritikát azonban úgy sikerül megfogalmazni, hogy közben becsúszik egy csomó valótlan állítás, durva leegyszerűsítés és egyebek.
számomra még mindig megdöbbentő, hogy milyen könnyen írunk olyanokat, amelyek a ravatalozóban rendeznének szexpartit (khmmm). és sajnos ez is egyre inkább oldaltól függetlenül.
amikor valami nagyon szúrja a szemem, és ráérek, akkor próbálok érvelni ellene, higgadtan, tényszerűen, kedvesen. Birca pl. időnként olyan dolgokat mond, hogy inkább végig se olvasom a posztjait, de soha nem szokott trágár lenni, és ha normálisan szólsz hozzá, akkor normálisan válaszol, ami azért számomra érték.
krepler 2016.09.09 14:44:37
@törökmonika: kedves Mónika!
nem tudom, hogy nem olvasott el vagy nem értett meg. :(
több hozzászólásomban is jeleztem: a keresztényüldözés elleni helyettes államtitkárság magyarországon körülbelül olyan értelmes ötlet, mint a tengervízsósító főkamara tuvalun.
miközben azonban elégedetten készül a következő posztjára legalább egy percig gondolkodjon el azon, hogy talán egyetlen hozzászóló se jelezte, h az államtitkárság felállítása milyen remek ötlet. sokan jeleztük, hogy szamárság. (gondolom a keresztények vérét ivó - nem zsidó, hanem - muszlim bevándorlók elleni kampány fokozása az egyik fő cél. tehát izé, lehet, h nem szamárság, hanem gonoszság).
az én problémám az, hogy JELEN PILLANATBAN A VILÁGNÉZETÜKÉRT SZENVEDŐ EMBEREK TÖBBSÉGE KERESZTÉNY. és a poszt nem semjén zsoltot bántja meg, hanem a tényleg szenvedő keresztényeket, akik ezt nem érdemlik meg.
kérem, mint liberális gondolkodású, a felekezeti-etnikai üldözésekre fogékonyan gondolkodó zsidósághoz (is) kötődő publicista ne a keresztényüldözésen köszörülje a billentyűt. a példák igazak (de azért hál' istennek egy elmúlt korról szólnak), a szellemesség ízlés dolga, nekem többnyire tetszenek a posztjai, azok is, amelyekkel esetleg nem értek egyet. a mai kereszténységet azonban inkább Ferenc pápa, Teréz anya - és sajnos az irakban kivégzettek fémjelzik, mint torquemada, borgia sándor vagy semjén zsolt.
Hiába, ez már csak egy ilyen ország. Ahol a Szabadság téren véres diktatúrák emlékművei néznek egymással farkasszemet, a kiegyezés miniszterelnöke, Andrássy pont a "Kossuth téren" néz le hatalmas lováról, és a bizonyos körökben újra felkapott Hóman kultuszminiszterének pedig épp a háború elől…..
krepler 2016.08.23 18:03:43
@a BircaHang Média szerk.: nincs kedvem nagyon keresni, szerintem dőlni fog a találat, ha rákeresel a "letelepedési kötvén y" kifejezésre
csak mintaként: blog.atlatszo.hu/2015/06/letelepedesi-kotveny-a-jo-bevandorlok-penzt-hoznak-az-offshore-konyhara/
két év alatt négy és félezer letelepedési engedélyt vettek meg - ez több mint a háromszorosa az eu által kért 1200 migránsnak.
más kérdés, hogy a letelepedési kötvények busás hasznot jelentenek a rogán antihoz kötődő offshore cégeknek...
krepler 2016.08.23 20:18:38
@a BircaHang Média szerk.:
1. nem pár száz, hanem pár EZER. TÖBBSZÖRÖSE!! annak, mint ami ellen milliárdos plakátkampányban és népszavazásban tiltakozik pártunk és kormányunk
2. szerinted nem pont a maffiózó-terrorista az, akinek nem jelent problémát kipengetni a pénzt azért, hogy eu-s állampolgárként jöhessen-mehessen? inkább, mint hogy tengeren, kerítéseken, menekülttáborokon vergődjön keresztül...
azt hiszem, ha a nemzetbiztonsági szolgálat kicsit megkaparná ezeket a derék betelepülőket, akkor elég sok olyan embert találna, akik komoly kockázatot jelentenek :( és ezt viszont tiszta erőből nyomják.
(nem beszélve arról, hogy offshore irodákkal még egy csomó pénzt bukik az állam - mi, adófizetők -, továbbá hogy mára drágább a letelepedési kötvény kamata, mint a piaci...)
krepler 2016.08.24 12:14:28
@a BircaHang Média szerk.: ott a link, eddig két és fél év alatt 4500. ami nyilván pár száz - ha a 45-öt párnak hívjuk.
a TÖBBSÉGÜK nyilván szimpla tőkés, spekuláns. olyan gazdag ember, akinek ilyen-olyan okból ég a talaj a talpa alatt az illiberális országában. (ami lehet az, h pont nem akart nagyon belesimulni a korrupt diktatúrába, vagy épp hogy ott is nagyon sötét pénzlovag) de fenntartom az állítást, hogy vannak köztük igazi maffiózók IS.
nem vagyunk annyira vonzók, az igaz, de pénzért nem sok országban lehet eu-s állampolgárságot venni (talán máltán még). szóval azért mégis vonzók vagyunk , mint eu-tagok
Augusztus 2-án felállították a nők diakónussá szentelését tanulmányozó teológiai bizottságot. A 12 tagú bizottság – hat női és hat férfi taggal – azt vizsgálja majd, hogy az egyházi tanítások megengedik-e a nők diakónussá szentelését...
krepler 2016.08.24 08:34:09
@Petrus Saxonus: soha se mond, hogy soha :) legfeljebb Isten dolgaival kapcsolatban - de az egyház (kis- vagy nagybetűvel) emberi szervezet. még akkor is, ha hitünk szerint Jézus alapította, és a Szentlélek támogatja működését
:)
Kötőszó Ferenc, a botrányos 2016.08.15 06:50:00
Korában Jézus Krisztusra is kétféleképpen reagáltak mindazok, akik találkoztak vele: hittel vagy megbotránkozással. Szerző: Laborczi Dóra Ferenc pápa egy hiteles keresztény és emiatt téma, abszolút hot topic lett egyházon kívül, azon belül megosztó személyiség. A közéleti és morális kérdésekben…..
krepler 2016.08.16 10:29:12
@Kommentelő ember: ha forgatja a Bibliát: "nincs többé zsidó vagy görög... (szentiras.hu/SZIT/Gal3) úgy tűnik, a Szentírás ronda internacionalista nézeteket hangoztat...
krepler 2016.08.16 10:37:23
@Éhes.ló: "hogy egy kereszténynek mivel KELL foglalkozni" - az nagyon nem a saját döntésén múlik, hanem azon, hogy mit ír elő számára a szentírás, illetve a saját felekezete (katolikusként a katolikus egyház, élén a római pápával).
mondjuk - úgy látszik, ez most a kötelező penzum - a migránsokkal kell foglalkozni. akkor pedig: éheztem és ennem adtatok, mezitelen voltam és felruháztatok, vándor voltam és befogadtatok... (Mt 25,31-46 szentiras.hu/SZIT/Mt25)
kicsit értelmezhetetlen számomra a "magadfajták". katolikus hitoktató vagyok, tehát küldetésem (hivatásom, feladatom), hogy embereknek a keresztény igazságokat tanítsam.
illetve nagyon is értelmezhető: a szavaid alapján nem tűnsz kereszténynek, de akkor viszont miért bánt téged, hogy a keresztények (ld. Ferenc is) Jézus tanítása szerint szeretnének élni?
krepler 2016.08.17 00:28:26
@főpilóta: a szabad akarat nem azt jelenti - mint azt gondolom te is tudod -, hogy minden cselekedet helyes. a kedvedért pontosítok: a Szentírás (+egyéb felekezeti előírások) azt mondják meg, hogyan KÉNE élned ahhoz, hogy Isten akaratát kövesd (hogy üdvözülj stb). nem muszáj ezek szerint élned, csak épp akkor szembe mész a szeretettel, Isten akaratával stb.
a migránsok nem megszállni akarják európát, hanem elmenekülnek az olyan életkörülmények elől, amelyet többségünk még (rém)álmodni se szokott. a menekülők éppen azok elől menekülnek (vallási fanatikusok, terroristák stb), akiktől féltjük európát (én is féltem, félre értés ne essék. ez egy igen nagy probléma szerintem is). ugye a szíriai tömegmészárlások az afganisztáni tisztogatások, a szudáni éhezések azok nincsenek? a törökök (korábban az arabok észak-afrikában, kisázsiában és ibériában)fegyverrel hódítani jöttek: deklaráltan el akarták foglalni (sajnos részbe sikerrel) az egész világot. a menekültek az éhezésen (éghajlati változások stb) kívül azok elől menekülnek, akik most meg akarják hódítani a világot. ez utóbbi csapatnak - a daesh-nek (iszlám állam, ha így jobban tetszik), al-kaidának stb. muszáj erőt felmutatni :( illetve az éghajlati változás káros hatásait csökkenteni - ezek csökkentenék érdemben a menekültek számát...
(persze, h tanul - a pilóták is :) )