Regisztráció Blogot indítok
Adatok
darkmustang

0 bejegyzést írt és 88 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Ma éjfél körül lesz egyéves a blog. Tavaly november első vasárnapján határoztam el, hogy belevágok, s miután az akkor rendszeres éjszakai ringatások között akadt egy kis szünet, valamikor éjjel megírtam a nulladik bejegyzést. „Nagyon nem örülök ennek a blognak. Mi a…..
Mindig is meggyőződésem volt, hogy a politikáról a legtöbbet – persze nem elméleti ismeretek nélkül - a gyakorlatban lehet megtudni és megtanulni. Említettem már Pokol Béla örökérvényű mondását a rétről és a bogarakról; ennek szellemében régóta fontosnak tartom, hogy…..
darkmustang 2010.10.20 14:43:34
Különös választási este előtt állunk: kevés igazi izgalommal és (a térképeken) rengeteg narancssárgával. Süveges Gergővel és Giró-Szász Andrással ezúttal is az MTV-ben próbáljuk meg követni és értelmezni az eseményeket, miután azonban több mint háromezer önálló…..
Rendhagyó bejegyzés lesz, előre elnézést is kérek érte, éppen csak egy gondolat, valamiről, amit nehéz elfogadni. Egyszer a rádióban hallottam valakit arról beszélni, hogy mit is jelent a hazaszeretet. Nagyon megfogott, amit mondott: azt állította, hogy hiába a látványos…..
darkmustang 2010.08.23 02:08:31
En akkor jottem ra mi az a hazaszeretet, mikor tavol toltottem Magyarorszagtol sok idot. Azota teljesen mashogy tekintek arra szora, hogy haza. Mashogy tekintek a magyar zaszlora, a piros paprikara, a Balatonra es sok minden masra. Pityeregve hallgatom a magyar himnuszt minden sportesemenyen, ha megnyertuk az aranyat. Es nagyon szeretem a Soproni reklamot.

2 dolog: 1. : Angliaban ne lassitsak mert nem szeretem az angolokat? Ezzel a kijelentessel van nemi problemam.
2. : Amikor a fonokom azt keri, hogy ez a dolog 1,5 ora mulva legyen Pesten (200km), vagy egy nap alatt 10-15-20 dolgot kell elinteznem, az orszag kulonbozo pontjain, vagy akar csak a varosban, ahol lakom, akkor en mit mondjak neki? Szted ot erdekeli, hogy nem igazan lehet ezt teljesiteni 8 oraban, ha nem hajtok gyorsan? Arrol nem is beszelve, hogy en is otthon szeretnek pihenni, minel elobb.
Vagy eppen mikor megtudtam, hogy a szombathelyi nagybatyam meghalt es el kellett jutnom oda, a leheto leghamarabb. Ehhez bizony gyorsan kellett hajtanom.
Mit kellene tennem? Rugassam ki magam? Vagy eppen vitatkozzak meg tobbet a fonokommel? Erjek haza en 2-3-4 oraval kesobb?
Ha raerek, ha tehetem es ha nyugodt vagyok, lassan megyek -szeretek vezetni-, de ez oszinten megmondva ez sajnos nagyon ritkan fordul elo. Persze ez nem azt jelenti hogy minden mas alkalommal 120-al atvagtatok egy falun.
Sok minden mason kellene eloszor valtoztatni es ugy gondolom, hogy ez utan a "lassitsunk le a telepulest jelzo tablaknal" automatikusan jonni fog.
Ezt vegiggondolva nagyon nem ertek egyet a bekezdes utolso mondataval, meg ha csak a lassitasrol is van szo, nem az 50km/h betartasarol. Hogy en ne lennek hazaszereto?
Persze megertem az is, amit mondani szeretnel ezzel, de ez 20-ad rangu kerdes itthon. Jo lenne, ha olyan korulmenyek kozott elhetnenk, ahol az 50-60 km/h betartasa magatol erhetodo lenne. Barcsak igy tehetnek en is.
Ma kaptam meg az értesítést a Goldenblogtól arról, hogy a blog idén első lett a hírblog-kategóriában. Tudom, hogy mostanában nem divat örülni egy díjnak, különösen, ha nem jár lánccal, én azonban nagyon örülök... Amikor tavaly november 2-án feltettem az első kérdést,…..
darkmustang 2010.08.12 22:11:57
Pár napja olvasgatok két írást. Nem egyszer, sokszor. Az egyik a parlamenti választás jelentőségét elemzi, a másik a nemzeti együttműködésről szól. Tanácstalan vagyok velük kapcsolatban, meg kicsit gondban is, mert a cikkek három szerzője közül kettőt személyesen is ismerek,…..
A hagyományos dél-afrikai vendégszeretet része ez is: Zakumi és táncos lányok a fogadóbizottságban. Faragó Richard ezúttal szállodai szobájából kommentál...
Puha, kemény, színes, szagos? A harmadik vuvuzela után kialakul a függőség. Ennek sosem lesz vége... ..
darkmustang 2010.06.24 07:07:47
@CDRW: Erre en is gondoltam mar. De a manak elek, igy megprobalok nem foglalkozni vele. Majd ha eljon a VB utolso napja, akkor gondolok ra. Addig elvezem.
Eldőlt a kérdés: Orbán Viktor bulgáriai nyaralásából küldött levelében Schmitt Pált javasolta a Fidesz és a KDNP államfő-jelöltjének. S bár - velem együtt - sokan meglepetést vártak, végül kiderült, hogy a sajtó – hasonlóan a kormánynévsorhoz – ezúttal is…..
Kedvenc operatőrünk rendületlenül szolgálja a közt. ViziFizika 2. rész Dél-Afrikából. ..
darkmustang 2010.06.22 23:28:56
Négy észak-koreai és pár tízezer szurkoló tűnt el hirtelen a focivárosból. Hesna és Vizi nyomozásba kezd, Ákos az üres médiaközpontban randalírozik...
Szokatlan bejegyzés lesz, elnézést kérek mindenkitől, leginkább magamról és magamnak szól. Miután pár hete tényleg nagyon kedves, már-már elcsábulásra késztető módon invitált rendszeres szerzői közé a Magyar Nemzet, ma leleplezőnek szánt cikkében még a címsorban is helyet…..
Orbán Viktor napja volt a mai: nyolc évi kínlódásos ellenzéki lét és néhány, nyelvi leleményeket didaktikusan felolvasó kormányfő-jelölti szereplés után visszatért a magyar közéletbe az a politikus, akit meggyőző ereje, céltudatossága és lendülete miatt egy évtizeddel…..
darkmustang 2010.06.09 01:48:56
@-lyla-: ez ironikus volt?
Nincs könnyű helyzetben a Fidesz. Feltehetően mindent szépen kigondoltak előre: kicsit várnak és a média figyelme mellett - nem esélytelenül - erősen keresgélnek, aztán rácsodálkoznak a költségvetés tarthatatlan helyzetére, nehéz szívvel, széttárt karokkal átírják korábban…..
darkmustang 2010.06.04 18:43:53
Ilyenre még nem volt példa: a Népszabadság szerint a Fidesz-KDNP – ahogy erről Orbán Viktor már korábban is beszélt - mindössze a határidő lejárta előtt pár nappal kívánja megnevezni jelöltjét a köztársasági elnöki posztra. Miközben korábban – emlékezzünk csak…..
darkmustang 2010.06.02 15:46:34
Ma a Balatonfüredre száműzött konferencián, a Media Hungaryn voltam, ahol rögtön bele is csöppentem egy rendkívül érdekes beszélgetésbe. A panel a bulvár szerepéről szólt, s természetesen nem kerülhette meg a politika és a bulvár kapcsolatát sem. Ómolnár Miklós, a Story…..
darkmustang 2010.05.19 18:12:23
@Captain Tott: ezek szerint nem a tiedbol.
darkmustang 2010.05.19 22:03:53
@Zoltchy: en mar neha azt sem hiszem el, amit a sajat szememmel latok/hallok. Az emberek (nagyon) hazudnak. Nagyon kell figyelni.

Es atalakitjak a torteneseket, mondatokat, sajat szemszogbol kozvetitenek. Szovegkornyezetbol, tortenesbol kiragadnak dolgokat es az alapjan irjak le/mondjak el.

Nem szeretem mikor 5milliard-2000-1000-500 evvel ezelotti dolgokrol tanulunk es mindezt tenykent kell kezelni. (Errol mindig a Friends jut eszembe, mikor Phoebe es Ross vitazik az evoluciorol. Vagy eppen az irodalom tanarnom gimibol, akinel az egyik szempont volt, hogy soha nem irhatjuk le a kovetkezo mondatot verselemzesnel: "A kolto azt akarta ezzel mondani, hogy...")

Az index, az origo, stb olvasasat meg akkor hagytam abba vegleg, mikor kb masfel eve olvastam egy cikket egy mobiltelefonrol. A cikk folott ott volt egy kep es ala volt irva a telefon tipusa. A kepen nem a leiras szerinti telefon szerepelt. 2 nap utan sem csereltek ki a kepet, vagy a cikket.
darkmustang 2010.05.19 23:04:04
@pad78: szerintem a magyar nep nem olyan agymosott, mint ... mas nepek.

talan mert ez konnyu tema, talan mert igy az emberek elfelejtik a sajat problemaikat, gondjaikat. Nem kell ....... dolgokrol beszelgetni egy tarsasagban, olyan dolgokrol, ami igazan igazi gondolkodast, velemeny nyilvanitast igenyel. Az emberek faradtak/nak.
Vagy/es ami veluk nem tortent meg, azt olvasas utjan "atelik".
Adrelanit keresnek olcson.

az info radio (mielott meg igazan megismerhettem volna) nalam elvagta magat, egy epp Gaborral keszult "beszelgetes" kapcsan.
Csütörtökön megkezdődik a magyar parlamentben az állampolgársági törvény módosítására benyújtott javaslat tárgyalása, amellyel a „kettős állampolgárság” kérdése a 2004-es eredménytelen népszavazás után immár hivatalosan is újra a magyar politika napirendjére…..
A mai ülésen három, az új kormány megalakulását megalapozó törvényjavaslat együttes általános vitájával kezd a parlament, ám az izgalmasabb dolgok csak ezt követően jönnek. Megkezdődik ugyanis az Orbán Viktor által benyújtott, a Nemzeti együttműködésről címet viselő…..
Pár perc múlva kezdődik a parlament alakuló ülése. A fontosabb eseményekről és beszédekről folyamatosan frissítve beszámolok az alábbiakban, illetve érdeklődéssel várom az érdemi hozzászólásokat is. (Fotó: Index) Sólyom László megnyitójából nem hiányzott a viszonylag…..
darkmustang 2010.05.14 13:40:49
@[nev]: Valasz helyett inkabb megkerdezem: te mit vartal/varnal tole?
darkmustang 2010.05.14 14:59:19
darkmustang 2010.05.14 15:24:44
Kapitális politikai hibát követett el tegnap az MSZP, amikor nem törődve a döntés körülményeivel és következményeivel, a parlamenti bizottsági pozíciók elosztása körüli vitában belement egy olyan kompromisszumba, amely után ma – Szanyi Tibortól Cser-Palkovics Andrásig -…..
Egy korábbi bejegyzés kapcsán valaki évődve felvetette: milyen kár, hogy Gyurcsány Ferenc nem politológusnak "született". Látom, hogy mostanában sokan előszeretettel köszörülik a nyelvüket a szakmánkon, ezúttal mégis azt kell mondanom, hogy van némi igazság ebben a…..
darkmustang 2010.05.06 23:59:04
A Fidesz ma bejelentette: Schmitt Pált jelölik a parlament elnökének. Sajnos a jelölésről egyelőre szinte semmilyen részlet nem derült ki; nem világos, hogy pontosan milyen eljárás alapján döntött a frakció, ki tette a javaslatot, hányan támogatták azt, és vajon volt-e…..
A szokásosnál is rövidebb bejegyzés lesz, éppen csak egy gondolat. Olvasom a magyar sajtóban az új kormányzati szerkezetre adott reakciókat. A Magyar Nemzet publicistája el van ragadtatva ettől a mérhetetlen bölcsességtől, egy szemernyi kétsége sincs, hogy igazán jól kormányozni…..