Regisztráció Blogot indítok
Adatok
gipszjakabreg

0 bejegyzést írt és 11 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Mi sem örülünk neki, de ismét bebizonyosodott egy korábbi jóslatunk: elemzések szerint, a nyugdíjvagyon közel 10 százalékát tőzsdézte el az állam – leginkább az árfolyamveszteségnek köszönhetően – 2011-ben.  Ez az összeg még a legveszteségesebb…..
Egy részlet az évértékelőből: Magyarország új alapokon áll, akinek ebben kétsége lenne, az idézze fel a Békemenetben részt vevők derűs elszántságát. Az új alapok lényege, hogy munkájáért rendes fizetést kapjon és ne adósságokat kelljen törleszteni. "Ezért…..
Sosem hittem volna, hogy valaha is Bayer Zsolttal egy véleményen leszek valamiben. És most mégis úgy tűnik, hogy szombaton együtt fogunk menetelni. Nem mintha ettől megváltozna a mélyen elítélő véleményem róla, a stílusáról és az egész elrugaszkodott politikai…..
 Olaszországban, Silvio Berlisconi lemondása után, 2011. november 16. óta egy technokrata, szakértői színezetű kormány tevékenykedik, élén Mario Monti volt versenyjogért felelős európai biztossal. Berlusconi bukása egyértelműen kiszámíthatatlan gazdaságpolitikájának, az…..
Tegnap  "A támogatás ára" címmel közöltünk egy vitaindítót arról, hogy mit tartunk a választók és az Orbán rezsimet leváltani készülő pártok közötti megegyezés új minimumának. Ezúttal Csigó Péter szociológus válaszát közöljük. Továbbra is várjuk a válaszcikkeket…..
gipszjakabreg 2012.01.10 22:43:52
@aaabbbccc: Aki vevő a Jobbik marhaságaira, annak semmi oka nincs arra, hogy ne szavazzon már most is rá, úgyhogy a Jobbik nem fog sokat növekedni.
gipszjakabreg 2012.01.10 22:49:22
@NWolf: "az ÚJ szereplők garanciákat vállalnak bizonyos dolgokra (fizetésnövelés, "

Fizetésnövelés? Az államcsőd szélén? Erre legyen politikai garancia, és ez lesz a demokrácia? Ha valami nagyon nagy veszély, akkor ez. Hogy az embere még mindig nem hiszik el, hogy nincs ingyen pénz. És amikor egy új párt ezt újra tudtukra adja megszorítások formájában, akkor ugyanúgy elveszti a népszerűségét, mint az MSZP tette és a Fidesz teszi.
„Elveszíti jogosultságát az állami nyugdíjra az, aki úgy dönt, hogy magánnyugdíj-pénztári tag marad" - ezzel a mondattal zsarolt meg 96.8 százaléknyi manyup tagot még 2010 novemberében Matolcsy György.  Zsarolás volt ez a javából, még akkor is, ha az úgynevezett…..
gipszjakabreg 2012.01.11 15:39:06
@Mi a Mano: "Nos, aki kitoltote a papirt, hogy "csak nyomas hatasara..." az most jelentkezhet esetleg. :)
A tobbiek. haaaat.... "

Nem egyértelmű. Ha rádfognak egy pisztolyt, hogy aláírj egy szerződést, akkor az érvénytelen akkor is, ha nem volt jogfenntartó nyilatkozat. Kérdés, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága hogy látja.