Regisztráció Blogot indítok
Adatok
52

38 bejegyzést írt és 162 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Az árajánlat kérés jó dolog. Már az, amikor tőlünk kérnek ajánlatot. Ez ugyanis azt jelzi felénk, hogy tudnak rólunk, és elhiszik, hogy képesek lehetünk elkészíteni az adott munkát.Egy komoly árajánlat kérés nem úgy érkezik, hogy kapok egy nagy és átfogó leírást. Egy…..
Na ezért kell odafigyelni másokra szabályos közlekedés mellett is, mert jön A sötét bunkó Ódis, mellésaccolja a dolgokat, aztán ha nem vagyunk résen, akkor könnyen a szervizben, rosszabb esetben roncstelepen köt ki az autónk, mi magunk meg még emellett borítékkal motiválhatjuk a…..
Most persze nem arra gondolok, amikor valakit megpróbálunk dühünkben eltalálni mondjuk egy céges bögrével. Persze ez is célzás, de sokkal kevésbé hasznos és egyáltalán nem kívánatos, szemben a másik fajta célzással.Ez a másik fajta célzás pedig az, amikor a célcsoportunknak…..
Szó szerint ütős történetet küldött be aszfaltbetyár. Egyértelműen elsőbbsége volt, amikor nekiment egy másik autós, aki ennek ellenére nem akarta elismerni a felelősségét. Tudom, hogy elég érzékeny téma a vétkes fél etnikai hovatartozása miatt, ezért külön kérlek…..
52 2010.06.24 23:37:03
@Frigyesmester: Nem tisztem a jobbikot védeni, de úgy gondolom, hogy a konfliktus előbb volt, mint a Jobbik, a konfliktus előbb volt mint a gárda. Elsősorban az a probléma, hogy a bűnözőkkel közösséget vállalók, a bűnözőknek ilyen módon sérthetetlenséget nyújtani igyekvők és ezek közösségi támogatása megteremtette a konfliktust, a konflitkus viszont a másik oldal ellenőrzéseit is felerősítette.

Pont ezért van válaszút előtt a hazai cigányság, vagy egyértelműen a normális ember mellé áll a bűnöző ellenében, és ebből van annyi hír, hogy csökkentse a konfliktust, próbáljon békét teremteni...

... vagy a megteremtett konfliktus szépen lassan eléri azt, hogy a társadalom legitimálja a cigányellenes politikát.

Volt egy komoly árvíz. Ott volt az Autózz! blog. Ott voltak gárdisták. Nem is lep meg a dolog, hiszen a gárdába nem csak a rasszisták léptek be, hanem bizonyára idealisták is, akik valóban parlagfűírtásra, vagyonvédelemre, rendcsinálásra, árvizi munkára, stb alkalmas szervezetben hittek, és nem egy megfélemlítő szélsőjobbos csapatban.

Velük szemben is általánosítottak, velük szemben is volt aki maga választotta az ellenség szerepét, ahelyett, hogy csatlakozott volna.

Egy dologról nem volt hír: Hogy a munkanélküli romák azt mondták volna, a segélyt (segítséget) erkölcsi kötelességük megszolgálni, és mennének ők szervezetten homokzsákot pakolni.

Ha szemétszedés, grafiti takarítás, parlagfűírtás, vonattakarítás, stb. van, és erről a sajtó is beszámol, nem látjuk azt, hogy a roma szervezetek, roma csoportok résztvennének benne. És nagyon kevés romát látni ilyenkor.

A prekoncepció árt a nyomozásoknak, sok esetben bizony hiba, hogy nem tartják tiszteletben az ártatlanság vélelmét...

... de sajnos sok tendencia már nehezen lenne tagadható, és bizony nagyon komoly gond, hogy sok roma hangoztatja, hogy nem minden roma olyan, de nagyon kevés roma mutatja meg, hogy ő nagyon nem olyan.

Ha egy közösségben a Romák közül sokan mutatnak példát, hogy a segélyért maguktól is rendet tartanak a faluban, akkor abban a faluban nem ők lesznek rögtön gyanúsak egy bűntény kapcsán, nem kerül rájuk a stigma sem. Mert a negatív prekoncepciónál erősebb a pozitív tapasztalat.

Ahol a negatív tapasztalat erősíti meg a negatív prekoncepciót, ott egy-egy tévedés (ezt épp nem ők csinálták) nem fogja megváltoztatni a véleményt.

Lehet jelentkezni az árvíz után helyreállítás kapcsán segíteni...
52 2010.06.24 23:48:37
@Frigyesmester: Orrot törő gárdistára térve: A gárda kapcsán - fenntartva, hogy belépni eleinte léptek be idealisták is - a Gárda felelőssége, hogy az ilyenektől elhatárolódik-e vagy közösséget vállal velük.

Aki az ilyennel közösséget vállal az magát is eltemeti erkölcsileg, aki elhatárolódik tőle, és látványosan kiáll a megtámadott mellett az viszont igazolja a jobb céljait.

Ilyen döntések meghozatalára, a vélemények befolyásolására, az identitás megtalálására minden közösségnek lehetősége van.

Az, hogy a Gárda milyen, azon múlott melyik hozzáállás kerül többségbe. Úgy gondolom, hogy a gárda megbélyegzése okán a Gárdában "szinte csak a szélsőjobb" maradt... HA a megbélyegzés helyett a felduzzasztás, "felhígítás" a megcélzott nemes célokért való közös küzdelem lett volna a reakció, akkor ma nem kéne félni a gárdistáktól.
52 2010.06.25 00:15:41
@HK417: Ha lesz etnikai alapon vállogató roma sorozatgyilkos, hidd el, azonnal elő lesz véve.

@jónévez: Ha jól tippelek ő pl. roma, ergo akad bőven dolga romákkal...
Akkor toljuk élőben Dánia-Japán..
Nagyon durva állítások vannak itt pro és kontra a reggeli gizmodós anyagra reagálva, ami, mint tudjuk, azt állítja, hogy az új antennakeret az ujjaink érintésére leválasztja a telefont a mobilhálózatról. A kísérletet egyre többen próbálták ki, egyesek pedig a 3GS-ükkel és…..
Azzurri Nincs több kifogás 2010.06.24 10:50:00
 Igazán olaszosra sikeredett a torna eddigi része, két dögunalmas döntetlen előre temetett ellenfelekkel szemben, hogy aztán rángatózó gyomorral élvezhessük végig a mindent eldöntő harmadik találkozót. Nem is lenne mindezzel semmi különösebb probléma, abszolút művészi…..
Először csak rossz viccnek tűnt, főleg, hogy a Gizmodón jelent meg, márpedig a lap mostanában nincs valami jóban az Apple-lel, de mostanra biztosnak tűnik: az új mobil eldobja a jelet, ha két ponton is megérintjük a keretét. Mivel beszélgetés közben erre igen nagy esély van,…..
52 2010.06.24 11:10:49
@besk: Tudom, azt kéne olvasni milyen jó, mert az erősíti a meggyőződést.

Nem, nem jó.

Ahogy egy okostelefontól elvárható az, hogy pl. cégen belüli alkalmazások fussanak rajta párhuzamosan, ezeket házilag törés nélkül telepíthesd. Az iPhonen ilyesmi törés nélkül nem megy.

Úgy egy telefontól elvárható az is, hogy megbízhatóan működjön külön tok nélkül is. Mint egy mobiltelefontól elvárható a kültéri használat lehetősége is akár rekord esőben is.

Nem, nem az a megoldás, hogy azt mondod a párából túl sok víz érte a készüléket, meg esőben is használtad ne panaszkodj, hogy nem tudsz segítséget hívni sem...

Hanem úgy kell megtervezni, hogy az élettartamát, átlagos használat mellett akkor is hozza, ha abban van 2 ilyen vihar is.
Az Apple-rajongók túlkapásainál csak az anti-Apple-tábor zúgolódása lehet nevetségesebb. Hogy miért? Mert előbbi azért rajong, amije van, a másik tábor pedig azt gyűlöli, amije nincs. További magyarázat értelmetlen.Megjelent az iPhone 4, az ellenséges tábor (hogy egyáltalán…..
Már az Indexben is hőzöngés volt amiatt, hogy a foci vb párhuzamos meccseinek közvetítői bemondják a másik meccs eredményeit, ezért felteszem, hogy másokat is érdekel, miért is teszi ezt az MTV. Alant a köztévé sajtóközleménye, szó szerint. "Amióta a bundázások…..
Ha valaki volt már tagja csapatnak, tudja, milyen tehetetlenül vergődni egy rossz taktikai felállásban. A franciák önmegsemmisülése pontos példája annak, miért van szükség edzőre. Anelka nyerni akart, higgye el mindenki, ahogy azt is, nem az a baj, hogy egy rúgott góllal estek ki,…..
52 2010.06.22 23:39:10
@Mokker: Nem akarlak nagyon megbántani, megsérteni, de minden nemzet maga dönti el, hogy magának akar jót, vagy másnak rosszat. Sok háború volt, sok döntés ahol valaki saját magának akart jót.

Trianon kapcsán felmerült, hogy akadtak olyanok akik a magyar népnek rosszat akartak, s még az osztrákoknak is adtak át magyar területet...

Akik törekedtek rá, hogy úgy húzzák meg a határokat, hogy azzal eleve kódolták a konfliktust ami ma is sok helyen szenvedést okoz. Mert a rossz szándék a gyűlölet vezérelte őket.

Igen, a Franciákról beszélek. Azokról a franciákról, akik szerint a kisebbségnek joga van kussba maradni és asszimilálódni, ennek jegyében az egykori társaik rasszista ügyeit is elnézik, de egy rossz szót szólsz egy nekik kedves csoportra kikelnek a magyarok ellen, mondván rasszista nép.

A Francia történelem jellemzője, hogy míg szabadságról beszéltek, dikatatúra született, míg egyenlőségről, testvériségről beszéltek sorra voltak kivégzések koncepciós ügyekben. Erre ma is büszkék. Mint a protestánsok elleni mészárlásra is.

Az angolokkal szembeni konfliktus sem véletlen, mint az sem, hogy sokan látnak jó francia sportolót, de sportszerűen kűzdő, pozitív példát jelentő francia sportembert kevesen.

Félre érts: rengeteg jófej, kedves Francia van, aki ha végiggondol dolgokat, sok dologgal nem ért egyet. Ellenben az a mentalitás amiért sokan szidják a Franciákat, sokmindent meghatároz.

A túlzott nemzeti büszkeség + intolerancia kódolja a konfliktusokat kifelé is, befelé is. Befelé is, hiszen a franciától idegen az alázat, az alázat szülte szorgalom, sokkal hamarabb keresi meg a konfliktus felválalása útján is elért önkifejezést (ellenben az önkifejezésből lesz művészet is), fontosabb a kényelem, mint a teljesítmény.

Azt is, hogy működik az ország, a szövettség és ezen keresztül a csapat. A Franciák azért estek ki mert franciák. A konfliktusaik - állami vezetéstől, szövettségen át, edzőig játékosig - fontosabbak voltak mint a becsületes helytállás.

Ez pedig ennyire volt elég.

Sajnos sok nagy magyar, és a magyarság jelentős része előtt követendőként szerepel a Francia példa... Két dudás, nem fér meg egy csárdában, nem fér meg két túl büszke, minden feltaláló, mindenben első nemzet egy kis EUban, a konfliktus így persze ami hibánk is.
Azzurri Menjetek inkább dolgozni 2010.06.20 19:57:00
 Ma délután volt szerencsém többek között egy római és egy leccei barátommal végigszenvedni a válogatott döntetlenjét és a címben szereplő mondat a két olasz nagy egyetértése révén született, ha jól emlékszem valami "parádésra" sikeredett Chiellini indítást…..
52 2010.06.21 17:58:45
@lupetto: Nem akarok egyetlen szurkolót sem megbántani, de szokták mondani, egy jó csapat ismérve, hogy ahányszor pályára lépnek, a semleges nézőkből is szurkolót varázsolnak. Ezt az olasz nemzeti 11 úgy hozza, hogy ma pl. Új-Zéland szurkolót is szült az olasz csapat játéka.

Úgy érzem, hogy az Olasz csapat fejben nem tud megbírkózni azzal, hogy egy gyengébb csapattal szemben is keményen kűzdeni kell. Főleg akkor, ha a szurkolókat, a közönséget nem tudják maguk mellé állítani, ha a közönség nem áll mellettük.

Nem tudnak mit kezdeni a helyzettel, és amikor már elkezdenek igyekezni, akkor is fejben már fel is adták a küzdelmet.

Nem csak az a baj, hogy a semleges szurkoló a számukra történelmi eredményért küzdő, szimpatikus "kiscsapat" mellé áll, hanem hogy az olaszokat ellenszenvesnek tartja. Részben az arc, részben a színészkedés miatt.

Ez további olyan nyomást helyezhetett a csapatra amivel nem tudtak mit kezdeni. Fejben vesztették el, és nem az egyes játékosokon, nem a felálláson, hanem a csapat egész hozzáállásán múlt.
Még jó, hogy elmentem futni. 2 szigetkör, egy zuhany, némi folyadékpótlás és egy szerájos vacsora után olyan állapotban érkeztem a Figaróba, hogy fát lehetett volna hasogatni a hátamon. Már korábban is bennem lehetett egyfajta katatón világba bambulás, hiszen a velem szembe futó…..
52 2010.06.20 18:20:45
@szbszig: Kérdés, hogy a Franciák mennyire verik meg magukat
    A franciák csapatfőnöke, Jean-Louis Valentin lemondott posztjáról a délutáni sajtótájékoztatón. A káosz teljes, nem elég a szörnyű játék, az Anelka-botrány, a kékek egyszerűen lemondták a vasárnapi edzést. Miután a még meglévő rajongóknak autogramot…..
Azzurri A kötelező győzelem 2010.06.20 11:41:00
 A Paraguay elleni mérkőzés legnagyobb tanulsága talán Marchisio trequartistaként előadott vergődése volt, mely hatására Lippi végre visszább vett kísérletező kedvéből és a csapat újra a jól bevált 4-4-2-es formációban rohamozhat ma délután. És bár ez ugyan még…..
Egy vb-naplóba sok minden belefér, ez most itt például egy olyan csapongó poszt, amiben néhány olyan apróságot szeretnék megosztani, amik magukban nem tennének ki egy posztot. Ezek jobbára a vb kezdete óta gyűlnek, úgyhogy lesz köztük néhány múlt héthez kapcsolódó is. Kicsit…..
Bocs a címbeli szójátékért, de ez van: a mutatott játék alapján kijelenthető, hogy Anglia válogatottjának annyi keresnivalója van a világbajnokságon, mint kereszténydemokrata képviselőnek a melegfelvonuláson. Elképzelés és akarat nélküli játékot nyújtott a csapat ma este,…..
52 2010.06.20 13:09:04
@garizim: A "Győzzön a jobb", a "Jó show-t szeretnénk látni", és hasonló alapon minden mérkőzésen az éppen akkor szimpatikusabbnak szurkoló semleges nézők megnyerése, hogy ne ellened, hanem melletted álljanak, fontos dolog lélektanilag. Viszont nekik könnyen lesz éles véleményük a csapatról.

Más kérdés, hogy a jelzős szerkezetek nélkül is működik a dolog. Ha azt mondom, a szlovéneket nehéz lesz ezzel a játékkal megverni, ha Anglia nem változik, akkor Szlovénia - USA lesz a továbbjutó, amit nehéz lesz otthon megmagyarázni... Az jelzős szerkezetek nélkül is lesújtó vélemény.

A gond az, hogy ezt ti is tudjátok, és ez a vélemény tökmindegy, hogy semleges nézőtől, az angol csapat szurkolóitól jön, esetleg USA drukkertől.

A jó csapat olyan, hogy az ellenség szurkolóit is tudja szórakoztatni, a későbbi "semleges" meccseken maga mellé állítani. Erre az angol csapat jelenleg képtelen, ezt magának köszönheti, és ez tükröződik a neked nem tetsző kommentekben is.

A füttyöt, a semlegesektől jövő csúnya kommentet tessék lenyelni. Az ellenfél szurkolói az egyetlenek akiknek nem illik fütyülni.
Twitteren követhetitek ahogy a német chefjeink a serbische Bohnensuppe-t elkészítik: new TWTR.Widget({ version: 2, type: 'faves', rpp: 10, interval: 6000, title: 'Online', subject: 'Deutschland-Serbien', width: 'auto', height: 300, theme: { shell: { background:…..