Regisztráció Blogot indítok
Adatok
F. Forsyth

4 bejegyzést írt és 11 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Elgurult a gyógyszer tegnap éjszaka némelyeknél. Vagy újjáéledt a Pártélet rovat. Megpróbáljuk röviden elmondani, mi a probléma ezzel az állásponttal. Mármint Bencsik Andráséval, aki szerint „Amerika nem a barátunk és még csak nem is a szövetségesünk”, aki a háborúban…..
Molnár Tamásról elnevezett kutatóközpontot hoznak létre a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen. A három éve halott, Amerikában élt magyar professzort ennek kapcsán a 168 órában értékeli le Ludassy Mária MTA-s filozófus (pontosabban: ELTE-s és MTA-doktor), aki maga is tagja volt annak…..
F. Forsyth 2010.04.12 22:58:44
@max_headroom:

"ez a harc lesz a végső"? Ez csak egy gúnyos búcsúmosoly, nem kell többet belelátni. Az a lehetőség, hogy komolyan, veszed meghökkentő.
Konzervatórium Tegnapról holnapra 2010.04.12 09:05:00
Tegnap este kilenc körül azt találgattuk, hogy a választási műsorokba súlyos pénzeket és még súlyosabb szakértőket invesztáló média, vagy az urnazárás után két órával még mindig tömött sorokban szavazni vágyó állampolgárok gyújtják fel előbb az OVB épületét. Az…..
F. Forsyth 2010.04.12 17:57:13
@Inpolem:

Azért van különbség. Ha egy negyvenes-ötvenesekkel megpakolt pártot Fidesznek, vagy ha egy korrupt exbalosokkal megpakolt pártot Lehet Másnak hívnak.
F. Forsyth 2010.04.12 18:04:45
@Pilgram:

Á, szép ez az együttérzés. Kicsit durva lesz, de ezek után a te véleményed a radikáljobbról, akkor is érdektelen, ha esetleg igazad lenne. Téged nem érdekelnek az ő bajaik, őket miért érdekelje a tiéd.

Amúgy bravo.
F. Forsyth 2010.04.12 18:33:52
@Trójai:

Szerintem olvasd el mégegyszer a postot.

A 2006 balhék okainak megértéséhez pedig a következő szöveget ajánlom. (2006 június)

"Viszont ha most megegyezünk, hogy rendesek leszünk, akkor jó lesz észben tartani, hogy a hazugságréteg lekaparása után a kormányzati korrupcióval szemben is megemelkedik a nemzeti érzékenység. Ha ebben a ciklusban akár csak egy komolyabb ügy előkerül, ha csak az árnyéka is kiszagolhatóvá válik a politikai zsákmányszerzésnek, akkor az egész reformfolyamat veszélybe kerül. Lopni és lopni hagyni, az működik. Lopni és adóztatni, az négy évig se biztosan. Éljünk rosszabbul, mert túl jól élünk, oké. De onnantól súlya lesz a közpénznek, a tolvajnak meg akár baja is eshet. Baja kell hogy essen."

A szerző kilétének megfejtéséért semmilyen hülye poén nem jár, viszont érdekes.
A kurucinfo által kiszivárogtatott Kubatov beszéd jelentősége, már pedzegetik a sajtóban, szerintem nem a választásokon mutatkozik majd meg. Előfordulhat, hogy valamelyest mozgósítja a baloldali törzsszavazókat, eltántorít egy két ingadozó szavazót, de a hír kifutása rövid,…..
F. Forsyth 2010.04.09 10:26:09
@kolbászoszsömle:

Nem hiszem el, hogy ez ennyire bonyolult lenne!!

Nem a kiszivárogtatás morális kérdéseit feszegettem. Csak azt mondtam, hogy ez van akkora kockázat, amit a Fidesz érthetően csökkenteni próbál majd (teljesen kizárni persze hogy nem tudja), és így tovább ennek természetes következményeit a két bázis közötti viszonyra.
F. Forsyth 2010.04.09 11:20:07
@Robinzon Kurzor:

Gratulálok hogy olyat is észrevettél a postban, ami nincs benne.

Lóbetűkkel, írnám, ha lehetne, midiben végtelenítve aláfestő szignálként.

A postban:
- nincs benne, hogy jajj tussolják inkább el a törvényellenes ügyeket.
- nincs benne erkölcsi állásfoglalás, már csak azért sem, mert jelenleg még nem létező ügyekről csak nagyon hülyék ítélkeznek előre. (ha Kubatov igazat mondott, és nem nagyzolt, az gáz, törvénysértés, de itt nem ez volt a téma).
- benne van, hogy lesznek olyan ügyek, ami a radikális jobboldal számára lesz dühítő, tehát nem feltétlen mutyi, törvénysértés, csak POLITIKAILAG kellemetlen ügyek.

Ezt utoljára írtam le.
F. Forsyth 2010.04.12 17:52:26
@Robinzon Kurzor:

Csakhogy én nem arról a kérdésről írtam! Te szeretnéd, ha arról is lett volna szó, de nem volt és hiába látsz ebbe szándékosságot, az sem volt.

Borzasztóan hálás lennék, ha ezt másnak nem kéne megismételnem.