Adatok
Justicia jelenti
5 bejegyzést írt és 3 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
A Google elleni perben az előzetes döntéshozatali eljárásban a bíróság álláspontja szerint ugyanis a keresőmotor működtetője adatkezelést végez akkor, amikor az adott személyre vonatkozó különböző információkat találati listán összekapcsoltan elérhetővé teszi a…..
Vigyázat csalok, mondta mindig Rodolfó, aki a TV hőskorában, a fekete-fehér képernyőkön keresztül igyekezett a bűvész mesterséget közismertté tenni. Jóindulatú figyelmeztetése az új médium, az Internet korában némi átértelmezéssel ma nagyon is aktuális:
Vigyázat!…..
Justicia jelenti
2013.11.11 00:34:28
@Nyomek: Persze, aki okos és körültekintő, az meg tudja védeni magát. Csakhogy nem mindenki olvassa el az apróbetűket előre, pláne akkor nem, ha erre nem is nyílik lehetősége. Éppen erről szól a fogyasztóvédelem, mivel már a jogalkotók is felismerték, hogy bizonyos helyzetekben elég nehéz megalapozott döntést hozni, tájékozódni, különösen ha sürgetik az embert, és azt akarják elhitetni vele, hogy csak most, kivételesen, akciós a lehetőség, de gyorsan kell döntenie. Nyilván ezt a technikát a reklámpszichológusok tanítják, és valljuk be, hatásos!
Justicia jelenti
Információs önrendelkezés, avagy szabad rablás a személyes adatokban?
2013.05.29 18:12:36
Miközben a XXI század információs társadalmának polgára erőteljes jogi támogatást kap ahhoz, hogy személyes adatait védje, és csak célhoz kötötten, a legszükségesebb mértékben kényszerüljön azok megadására, nem először találkozhatunk olyan jogszabályban előírt…..
Ezzel a táblával jelentek meg az Európai Parlament zöld párti képviselői a mai szavazás előtt. És az EP ennek megfelelően döntött, elsöprő többséggel, 478 szavazattal 39 ellenében elutasította az ACTA-t.
A számok szépségén kicsit ront a 165 tartózkodó képviselő,…..
Régóta mondjuk, hogy ha a társadalom jelentős része bűnöző, akkor valószínűleg nem az emberekkel, hanem a jogi szabályozással van a probléma. Ezt ismerhették fel a jogalkotóink is, amikor a két napja elfogadott új Büntető Törvénykönyvben a szerzői vagy szerzői joghoz…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
Valóban szükség lenne itt is határozottabb jogi környezetre!