Adatok
építészke
4915 bejegyzést írt és 21 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Az ismert stylist minden olyan közös tartalmat törölt saját közösségi felületéről, amelyeken 26 évvel fiatalabb párjával szerepelt. A megosztó jelmeztervező 2024 januárjában ismerte meg Irain Gainzát, akivel tavaly Koppenhágában össze is házasodott. Időközben egy svájci férfi szintén jelentkezett…..
Andy Vajna egykori felesége úgy döntött férjével, hogy otthagyják korábbi otthonukat, és az USA keleti partját választják új lakhelyüknek. Los Angelest hátrahagyva telepedtek le Greenwich-ben, ahol a kétgyermekes édesanya biztonságosabbnak érzi az életüket. Emellett, a kontinentálisabb, európaibb…..
Igaz, csupán házon belüli átrendeződésről van szó a 18-59-es célcsoportban. Ott a "Séfek séfe" bizonyult az elmúlt hét legnézettebb produkciójának, de a teljes lakosság körében - továbbra is - a TV2 vasárnap esti show-ja vonzotta a legtöbb nézőt. Hétköznap esténként a "Pokoli rokonok" alapos…..
Exkluzív interjút adott a Blikknek az ismert színész. Ebben elmondta, hogy örül az életkorának, hiszen mostanra elérte azt, hogy a tudását komolyan is veszik, és nem tűnik nyegle vizslának, mint a 20-as éveiben. Május végi koncertjén nem szeretne nosztalgiázni a Papp László Budapest Sportarénában,…..
Léböjtkúrát tervez a következő napokra a népszerű műsorvezető. Mint ismert, a múlt héten egy orvos volt "Balázsék" vendége, aki a böjtölésről beszélt, ekkor kapott kedvet a Rádió1 egyik vezető hangja ahhoz, hogy kipróbálja ezt az "önsanyargatást". Ha minden jól alakul, akkor ma este 6-kor kezdődik a…..
Tegnap reggel írtunk arról, hogy - a story.hu információi szerint - kik lehetnek az idei "Ázsia Expressz" lehetséges indulói. Nemrég a Blikk szellőztette meg, hogy egy duó neve kimaradt a listából: úgy tűnik a bulvárlap értesülései szerint, hogy Gombos Edina és férje is visszatérnek a televízió…..
Egy internetes oldal - ezúttal a story.hu - belsős információkra hivatkozva - megszellőztette az "Ázsia Expressz" idei indulóinak névsorát. A casting - állítólag - befejeződött, a párosok pedig az alábbiak:
Kapás Boglárka és férje, Telegdy Ádám;
Kerényi Miklós Máté és Kardffy Aisha;
Ádám Csaba…..
A múlt héten nem sok mindennek örülhetett a címbéli kereskedelmi csatorna, annak viszont igen, hogy a hírműsorok versenyét ismét megnyerte a "Tények"-kel szemben. Hétköznap esténként a "Séfek séfe" megverte a "Pokoli rokonok"-at. Igaz, utóbbi teljesítette a csatornaátlagot, ez az…..
Néhány órával ezelőtt a Bajnokok listáját ismertettük meg, miután a TV2 bejelentette az idei széria versenyzőit, most pedig a Kihívók csapatát mutatjuk meg:
Csóri Dorka: pilatesedző;
Komsa Nikolett: kézilabdaedző;
Sótonyi Boróka: dietetikus, tartalomgyártó, modell;
Szabó Anikó: koreográfus,…..
Amit tegnap még csak Gelencsér Timi tudott a TV2 reality-jének idei bajnokairól, azt most már mindenki megismerhette. A kereskedelmi csatorna, ugyanis, bejelentette az évad piros versenyzőinek névsorát, akik között nem kevés meglepetés akad. Íme a lista:
Jakabos Zsuzsanna: ötszörös olimpikon,…..
A szabadedzésekkel ma éjjel kezdetét vette Ausztráliában a Forma-1 idei versenysorozata, amelynek apropóján Sebestyén Balázs és csapata beszélgetett nemrég a téma egyik legnagyobb magyarországi szakértőjével. Szujó Zoltán, természetesen, a tőle megszokott lendülettel és vitalitással kommentelte az…..
Iparági pletykák szerint, a 68 éves showman tavasztól ismét feltűnik majd az RTL képernyőjén, ahol egy minőségi szórakoztatásra hangsúlyt helyező produkció házigazdája lesz. Friderikusz Sándor 5 évvel ezelőtt tűnt el a képernyőről, azóta pedig az internet és a podcast-ek világában tevékenykedett. A…..
A címbéli kereskedelmi televízió az elmúlt hét minden estéjét megnyerte, a konkurens csatorna szombaton volt hozzá a legközelebb. Hétköznap a "Séfek séfe" erősített múlt heti kezdésén, és a "Pokoli rokonok" hiába ugrotta meg az RTL főműsoridős átlagát, így is jelentősen lemaradt. A Fördős Zé vezette…..
Többen azt vették észre az elmúlt napokban, hogy eltűntek a közös képek Bíró Bea és Törőcsik Dani közösségi felületeiről. Ez táptalajt jelentett ahhoz a kijelentéshez, hogy a fiatalok szakítottak egymással. A Blikk megkereste az érintetteket, és az "Éjjel-nappal Budapest" egykori szereplője…..
T. Danny neve sokaknak ismerősen csenghet, és nem feltétlenül csak a zenéje miatt. A fiatal előadóművész az elmúlt időszakban sokat szerepelt a bulvármagazinok hasábjain és online felületein, legtöbb esetben - állítólagos - kábítószer-fogyasztásáról szóltak a hírek. A Reddit-en napi téma volt az…..
Úgy tűnik, zátonyra futott Kiara Lord és Antal Gina barátsága, akik "A Nagy Ő" idei szériájában kötöttek szövetséget az azóta már eladósorba került villa falain belül. A két nő Stohl András kegyét szerette volna megszerezni, és úgy tűnt, hogy intrikáikal teljesen megzavarták a többi vetélytársat és…..
Nagyon hiányzott Vomberg Frigyesnek korábbi zsűritársa a "Séfek séfe" idei évadából. Annak ellenére, hogy Tischler Petrát belevaló csajnak tartja, aki a Costes Downtown sous séfjeként évekkel ezelőtt Magyarország ötödik Michelin-csillagát szerezte meg csapatával, jelenleg pedig privát séfként…..
A múlt heti nézettségi adatokat tanulmányozva, láthatjuk, hogy sok változás nem történt a korábbi időszakhoz képest. A TV2 megőrizte vezető helyét, amelyet az RTL csak megközelíteni tudott. A "Séfek séfe" nem hozott olyan jó számokat, mint "A Nagy Ő", de így is maga mögé utasította a konkurencia…..
A múlt heti adásra történő visszaemlékezés után Liptai Claudia és Till Attila indította a show-t George Michael-t és a szabadságot megidézve. A beköszöntő után a zsűritagokat üdvözölték, akikkel beszélgettek fel nem vett bugyiról, melltartóról, felvett kesztyűről és közös titkokról. Az ítészi gárda…..
Ami az elmúlt hetet illeti, sok változás nem történt a nézettségi versenyben. A TV2 nyert, az RTL-re pedig a "Híradó" miatt kapcsoltak a legtöbben. Brutálisan nagy share-rel zárta az idei szériát "A Nagy Ő", Stohl András feleségkeresése közel 30%-os nézettséget produkált. A pénteki kibeszélő adás…..
Tegnap este ismét kezdetét vette a tv2 népszerű reality-je, amelyben amatőr és profi versenyzők harcolnak séfjeikkel a legjobbnak járó elismerésért. Az új szériában Wolf Andrást Tischler Petra váltotta, aki - az elózetesek alapján - nem lesz kisebb hangú csapatkapitány, mint az elődje volt. Az 1.…..
Tegnap este kezdetét vette a TV2 népszerű vasárnap esti szériája, amelyben amatőr előadók profi énekesek támogatásával próbálják kihozni magukból a maximumot. Ez már a show elején sikerült Liptai Claudiának és Till Attilának, akik - szokás szerint - kifújták a zenész szakma orrát előadásukkal. Kissé…..
Igazán sűrűre sikerült "Balázsék" ma reggeli adása. Először Babótról beszélgettek, ahol nagy dolgok történnek mostanában - például, a helyi iskolába felvételt nyerő tanár nemcsak 10%-kal nagyobb fizetést, hanem egy Maldív-szigeteki utat is kap. Ezt követően indult DJ Oti Budapest Parkban tartandó…..
A TV2 sikerszériája tegnap este ért az utolsó adásához, amelyben Stohl András kiválasztotta, hogy Kiss Krisztával vagy Kiara Lorddal képzeli el a jövőbeni életét. A népszerű színész előbbi hölgyet választotta, amely döntésén utóbbi igencsak "felhúzta az orrát". Nem sokkal korábban külföldi randikon…..
Elfogatóparancsot adott ki a rendőrség az ismert színész ellen. A police.hu oldalon ma jelent meg a körözés ténye, amelyben kiskorú veszélyeszetése miatt keresik Molnár Gusztávot. A korábban alkoholproblémákkal is küzdő előadóművész jelenleg Cipruson tartózkodik szerelmével, aki első közös…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
