Regisztráció Blogot indítok
Adatok
irigy kutya

0 bejegyzést írt és 6 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
  Ma a falvak és rosszabb helyzetű kisvárosok fiatalsága leginkább elvándorol. Nincs munka, nincs szórakozási és sportolási lehetőség, hiányos az infrastruktúra. Gyermeket nevelni sem olyan rózsás normális minőségű bölcsőde, óvoda és iskola hiányában. Mit kéne tenni,…..
irigy kutya 2010.04.05 12:17:59
@hulyeinformatikus: Az, hogy most a GDP kétharmadát szolgáltatások adják az csak azt erősíti meg, hogy Magyarország mennyire modern, nyugatra tekintő, ugyanakkor mennyire sérülékeny gazdasági szerkezetű ország.
Nézzünk néhány példát a világban a szolgáltatási szektorra: az USA, Nagy-Britannia, meg mondjuk Franciaország talán nálunk is nagyobb arányban termeli a GDP-jét és foglalkoztatja népességét a tágan értelmezett szolgáltatás területén. Hogyan teheti meg? Úgy teheti ezt meg, hogy az ipari/mezőgazdasági stb. termelési értéke az alacsonyabb százalékos arány mellett is nagy volumenű és magas hozzáadott értékű, jelentős a belső piaca, melynek növekvő igényű és jövedelmű középosztálya biztosítja a szolgáltatások piacát, és mindezt egy stabil hátterű finanszírozási rendszer biztosítja. Kitűnő minőségi csúcstechnikai áruinak és szolgáltatásainak a belső piac mellett gyakorlatilag az egész világ a piaca, továbbá a fejlődő országokban kihelyezett tőkéjének jelentős profitja részben kibővülve visszafolyik az anyaországba és ott költődik el.
A baj ott van, ha ezek a felsorolt feltételek romlanak pl. külső piacait veszíteni kezdi, külső tőkekihelyezései kevésbé profitálnak, romlik a belső középosztály hitelképessége, omladozik a finanszírozási-hitel-rendszer az a nyugati államokban is visszaesést idéz elő a szolgáltatási területeken.

Magyarország sokkal rosszabb helyzetben van, mert már eleve sokkal kisebb és szegényebb a belső piacunk, középosztályunk. Ipari termékeink, szolgáltatásaink exportképessége nagyobbrészt gyenge lábakon áll, illetve nem exportképes. A mi exportpiacaink sokkal sérülékenyebbek és előbb szűkülnek össze, mint a fenti nyugati államokéi. Az ő pénzügyi rendszerüket korlátlanul hitelképes államháztartásaik rakják egyensúlyba, míg a mi pénzügyi rendszerünk már csak azért működik, mert az államháztartást az IMF tartja lélegeztetőgépen.

Nézzük sorra a szolgáltatási területeket:

Közlekedés-szállítás jelentős részben állami pénzeket igényel, külföldi megrendelések csökkenése miatt jelentősen visszaeshet pl. bérfuvarozás. Az átmenő forgalomból jelenleg inkább csak költségünk van, hasznunk édeskevés.
Logisztika-raktározás-csomagolás függ attól, hogy a magyar ipar mennyire esik össze (még jobban?), továbbá a közép-európai gazdaságok hullámzó szintű állapotának függvénye.
Távközlés Ha a belső piac fizetőképessége nem erősödik akkor stagnál, de az hogy most bővül egy keveset az leginkább a Budapest és a nagyvárosok középosztályának köszönhető.
Nincsenek benne tartalékok, illetve pl. fénykábeles rendszer irtózatos tőkebefektetést igényel, és nagy a kockázat hogy családok tömegei először a netről, telefonról, kábeltévéről mondanak le, mert fontosabb, hogy ne fagyjon meg a gyerek és legyen kenyérre és buszra pénz.
Turizmus: valljuk be ez egy hatalmas önbecsapás: Nincsenek az országnak igazi nagy attrakciói, tehát a nemzetközi pénzes turizmus egyszerűen nem foglalkozik Magyarországgal. Turizmusunk a környező országok turistáira, és a belső turistaforgalomra korlátozódik és jellemzően az nem túl nagy igényű közönség számára biztosít olcsó emberléptékű látnivalókat és szolgáltatásokat. Erre lehet valóban építeni, de sajnos ki kell ábrándítsalak: a szállodai, gyógy- és élményfürdő, étterem stb kapacitásainkat már mostanra túlnövesztettük, jelentős részben kihasználatlanok és ha újabbakat hozunk létre még rosszabb lesz a helyzet. A legkisebb válság is a turizmusban duplán jelenik meg, arról nem beszélve, hogy németek, osztrákok, szlovákok, románok, egyre nagyobb konkurenciát jelentenek: saját turistáik otthon nyaralnak, és más külföldiek is Magyarország helyett ezeket választják.
Falusi turizmus: egészen minimális, csak a kevés spéci rendezvény idejére élénkül fel, számtalan vidékünkre pedig a kutya sem kíváncsi. Pláne nem a külföldiek. Ormánság, Somogy, Kemeneshát, Taktaköz sokat ér pl. Budapest és a Balaton élénk turistaforgalmával.
Oktatás az akkor üzlet csak, ha egy fizetőképes tanuló-hallgató közönség számára tandíjakért elérhető. Leginkább viszont nem üzleti szféra, hanem állam által finanszírozott munkanélküliség-halasztó menhelyek hálózata, illetőleg befektetés a jövőbe, de maga az ágazat MINDIG befektetést igényel és a legritkább esetben hoz bármi bevételt.
Egészségügy a legfontosabb állami pénzKIADÁS, de még az is elképzelhetetlen, hogy részben önfenntartó legyen. A kispénzű magyar betegek pénzéből aligha, külföldi meg nem jön ide pénzért gyógyulni olyan számban, hogy ez egyáltalán bármit is számítson.
Pénzpiac: na ez a leginstabilabb az összes közül, behozza a hitelt az országba és a többszörösét söpri ki, illetve a magyar megtakarításokkal bűvészkedik, látható pl. a magánnyugdíjpénztárak milyen nagy haszonkulccsal és milyen rossz eredménnyel működnek.
IT erre példaként azt hoznám fel, hogy ez magas hozzáadott értéket hoz létre, csak az a gond, hogy Nagy Britannia esetében pl. a helpdeskeket meg telefon ügyfélszolgálatokat kiadják alvállalkozásba Indiába és ezen is megspórolják a saját IT szakembereiket. Meg hát az IT terület nagy részbe is a szűk magyar belső piac és az itt lévő multik függvénye. Arról már nem is beszélve, hogy milyen kevesen tudnak ilyen magas színvonalú képzettséget és készségeket igénylő munkát elvégezni.
Ráadásul ebben a GDP 2/3-ban benne van az a sok állami alkalmazott, hivatalnok, szociális gondozó, levéltáros, minisztériumi portás, kormányzati kommunikációs szakember, alpolgármester, közalkalmazott takarítónő, akik mind nagyon fontos munkát végeznek, de az állam kiadási oldalán vannak jelen, azaz ugyanolyan infrastruktúrát jelentenek, mint a sínek és az autópálya-alagutak, és a gazdaság versenyképes valós teljesítményét csak nominálisan képezik, valójában nem...
irigy kutya 2010.04.05 14:17:48
Nézzük az ipari és a szolgáltatási szektor viszonyát.

Információs társadalomban élünk - ez a bevett szlogen.

Pontosítok: ipari-szolgáltatási társadalomban élünk, a fogyasztó társadalom az ipari társadalom magas szintű szolgáltatásokkal összekapcsolódó szintje.

Mi a szolgáltató szektor elsődleges szerepe?
Az ipari-energetikai-mezőgazdasági fejlődés motorja és kenőanyaga a magas szintű szolgáltatási szféra.

Vagyis ráépül az iparra és magasabb nívóra fejleszti, nagyobb értékre emeli az ipari kibocsátást miközben maga, azaz a szolgáltatások is fejlődnek.

A rendszerben a szolgáltatást úgy látjuk, hogy kényelmesebbé teszi az életünket, új, már nem fizikailag megfogható értéket hoz létre, és egy új terepen indukál munkahelyeket, gazdasági haladást.

A modern fogyasztói társadalom gazdasági rendjének az alapja azonban minden pénzügyi látszattól függetlenül az az anyagi értékkel rendelkező olyan javak, amelyek értékesíthetőek a világpiacon. Ezeknek mennyisége áll a nemzeti valuták mögött fedezetként (jó esetben)
Ilyen alapértékek pl:
Szaúd Arábia: kőolaj, benzin
Kanada: fa, búza, ércek + ipari termékek
USA repülőgépek, ipari termékek, élelmiszerek
Oroszország: kőolaj, földgáz, fa, arany, fegyverek
Kína: textilipari termékek, műszaki cikkek
Magyarország: ???

Minden más javak és virtuálisabb értékek szintén rendelkeznek értékkel, amíg van aki fizet értük.
Tehát a szolgáltatás olyan mint pl egy 2,4-es szorzó amivel be lehet szorozni egy alapértéket, X-et.
2,4*1 alapvetően különbözik 2,4*0-tól.
Ha csak egy (amúgy tőkehiányos) országon belül cserélnek gazdát e javak és pénzügyi termékek, akkor ez a rendszer csak akkor működhet fenntarthatóan, ha az az ország a bemeneti alapanyagokat pl. kőolajat, földgázt, szenet, érceket, uránt, fát, élelmiszert maga olcsón elő tudja állítani.

Oroszország pl elég nagy és jól ellátott alapanyagokkal ahhoz, hogy a világgazdaságtól akár le is válassza magát és alacsonyabb szinten és kevesebb szolgáltatással, de biztosítani tudja a saját autark gazdasági működését. Sztálin ezt felismerte. A gabonával és egyéb élelmiszerrel volt csak baj, a SZU bukását az okozta, hogy az élelemtermelés intenzívvé fejlesztése, növelése helyett minden erőforrásukkal fegyvert kezdtek gyártani.

Ha pl. Magyarország az alapanyagokat csak külföldről tudja vásárolni, akkor csak úgy tud a gazdaság működni, ha a világgazdasági rendszer részeként mi is előállítunk olyan magas hozzáadott értékű anyagi javakat, mely külföldön el is tudunk adni. Magas szintű szolgáltatások nélkül ez nem megy, de a szolgáltatások funkciója egyértelműen az, hogy a külföld számára eladható termékek mennyiségét, minőségét, értéket növeljük vele. Ha az ipari termelés kibocsátása, exportképessége csökken akkor a szolgáltatások azt pótolni sosem képesek, ellenben kevesebb pénz jut a szolgáltatásokra az országon belül.
Tehát az információs társadalomban a magas szintű szolgáltatások nélkül csak eladhatatlan szart tud gyártani az ipar, és alkalmatlan lesz a lakosság bármilyen értéktermelésre, de az ipar nélkül a szolgáltatások meg nem tudnak értékesülni.

Így a szolgáltatási szektor csak az anyagi termeléssel kölcsönös függésben, párhuzamosan tud fejlődni.
Ha/amikor NAGYON elszakad a kettő egymástól, ott vagy hiperinfláció, vagy hitelválság, vagy túltermelési válság alakul ki. Esetleg kombinálódva.

Magyarország egész gazdasági struktúrája kiegyensúlyozatlan, ha nagyon leegyszerűsítjük a dolgot akkor a földgázért, olajért, fáért, szénért, uránért, külföldi iparcikkekért, élelmiszerekért

valamint a saját lakosságunk életszínvonalának jelenlegi szinten tartásáért,

és az állami közszolgáltatások színvonaláért

a külföldi bankok és IMF hiteleiből kapott pénzért fizetünk.

A vidékhez ennek annyi köze van, hogy munkahelyet csak ott és arra a célra lehet teremteni, hogy a munka révén eladható új értéket hozzanak létre, "materializált munkát". Ehhez biztosítani kell a feltételeket és majd ezt a terméket el is kell adni, értékesíteni kell.

Tehát csak akkor lesz több munkahely és nagyobb vállalkozói jövedelem vidéken ha egyrészt olyasmit állítanak elő ipari/mezőgazdasági termékként amire van kereslet (lehetőleg külföldön), másrészt olyan szolgáltatási színvonal működik vidéken is, amely ezt a termelést rugalmassá és hatékonnyá teszi, és a terméket, "materializált munkát" értékesíteni képes úgy, hogy a termelő vállalkozó, a munkása, és a szolgáltatást végzők is méltányos és elegendő jövedelmet nyerjenek belőle.
Ahogy az egész magyar gazdaságra-társadalomra, úgy a vidékre meg fokozottan érvényes, hogy ez a kérdés nincs, vagy gyengén van megoldva.
irigy kutya 2010.04.07 16:55:12
Falun élek. A családunknak voltak kárpótlási jegyei, de eszünkbe sem jutott, hogy földre licitáljunk velük a 90-es években, mert a szántóföldi műveléshez sem tőkével, sem szakértelemmel, sem termelési tapasztalattal nem rendelkeztünk, így eladtuk a kárpótlási jegyeket.
Kistermelőként évtizedekig (1978-1999 körül) termesztettünk ribizlit, málnát, meggyet, babot, uborkát. A felvásárlók által fizetett árak folyamatosan (nominálértéken is) csökkentek, voltak évek amikor át sem vettek egy kilót sem az egész termésből, azaz ingyen sem kellett. Ma már csak az uborkát veszik át, a többit vihetnénk magunk 20-30 km-re levő piacokra, vagy 50-60 km-re levő nagyobb városokba, de nem hozná be az üzemanyagköltséget.
Egyedül az uborka az ami ma is őrzi a 90-es évek közepi felvásárlási árát, miközben az öntözéshez használt víz, permetszer, vetőmag, trágya, műtrágya, földmegmunkálási költségek, uborkahálók, öntözőcsövek, üzemanyag ára az inflációnál is nagyobb mértékben nőtt. Olyan minimális haszonkulccsal lehetett termelni, hogy amikor a nővérem elment szünidőben dolgozni egy takarítócéghez többet keresett az uborkaidény alatt vele, mint amennyit az egész család a kistermeléssel kemény fizikai munkával a tűző napon kulizva. Mondanom sem kell hogy már egyetlen napszámos felvételével nettó veszteségben lettünk volna.

A biotermelésről csak annyit, hogy a környéken mi termeltünk a "legbióbban", azaz két-háromhetente permeteztünk és megvártuk a várakozási időt.
Mások 5-7 naponta permeteztek, és minden áldott nap szállították a termést. Az ő ültetvényük szép üde zöld volt, és szeptember végéig döntötte a termést, a mienk már az idény közepe táján félig leszáradt a betegségektől, és augusztus végével véget is ért rendszerint a szezon.

Voltak csirkéink is. A saját kertekben termelt kukoricával etettük főleg. De: ha nem kaptak a kezdetekkor elég inditó-nevelőtápot, és a továbbiakban nem kevertük táppal a darát, akkor megálltak a fejlődésben és olyanok voltak mint valami mozgó csontvázak. Alig volt rajtuk haszon, a költségek: kert megmunkáltatása, csávázott vetőmag, táp, villanyáram, stb kicsiben (50-100 állat) nem érte meg. Ma már csak saját szükségletre tartunk, de még így is olcsóbb lenne boltban venni a bontott csirkét. Az ismerősünk nagyságrenddel többet tartott, beruházott rendesen, de az is abbahagyta amikor mi a csirketenyésztést. Azt állítja, hogy kb. nullszaldós volt, de szerintem biztos bukott rajta egy milliót cirka.

Ma ahogy látom egyedül a disznótartás éri meg, de az is kb.300 állattól felfelé több ezer-tízezer állatig, de ahhoz meg falun kívüli kiépített major telephely kell, van akinek több is van. Ez viszont óriási beruházást igényel. A takarmányt a saját földjükön termelik, de a malacokat ők is "növekedésgyorsító táppal" etetik, a hízókat meg gyógyszeres táppal kevert takarmánnyal. A gazdaságosság fő tényezője a komoly beruházás, a gyorsított állománynevelés, vagyis, hogy hamar elérik a hízók a leadási súlyt és így adott idő alatt több állatot tudnak értékesíteni nagy tételekben. (Hogy milyen az íze a húsának az sejthető, illetve tapasztalható...)
A disznó amúgy a legbüdösebb állat a világon.
A környezettudatos ember jobban teszi, ha befogja az orrát :-)
Különösen az az élvezet, ha bizonyos időszakban elkerékpározunk a határba szívni egy kis friss vidéki levegőt. A sertéstelepek szennyvízét ugyanis a földekre eregetik. (Tehát ha sertéstelep létesítéséhez szippantóautót is ajánlott beszerezni...)
Lezárt ablakú járművel is tíz kilométereken át érezni a förtelmes bűzt.
De a gazdák erre azt szokták mondani, addig jó amíg érezzük a szagot, mert az azt jelenti, hogy még nem szűnt meg minden gazdasági tevékenység falvainkban, és ők a legnagyobb (egyetlen) adófizetői a községnek. Továbbá azt a kedves mondást idézik, hogyha a paraszt (meg a disznaja) nem sz.rik, akkor a városi nép nem eszik.
No comment..